Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-08-12 / 32. szám

2 31 -ik szám. N Y I R V I D É K 1906. augusztus 5. „elhatároztatott" volna, szó sem lehet, ilyen határozat nem is hozatott s az jogerős aunál kevésbbé lehet, minthogy az sem vármegyei sem legfőbb hatósági jóváhagyást nem nyert; eltekintve attól, hogy a közigazgatás helyes elmélete szerint „véghatározat" vagy „jogerő" csak törvényes formulák s így Nyíregyháza város közön ége végrehajtás előtt, saját hatáskörében és saját házi dolgaiban meghozott határozatát, esetleg meg is változtathatja s igy ez alkalommal is kimondhatja, hogy a tervezett villák felépítését most már nem óhajtja. Ne lovagoljunk tehát sem az ilyen törvényes szempontokon s ne fújjuk fel a dolognak a városra nézve sem valami nagy haszonnal, de aunál kevésbbé anyagi kárral járó pénzügyi oldalát, hanem vegyük fontolóra és döntsük el a következő kérdéseket: 1. Közszükséget képez-e, avagy a város szempontjából óhajtandó-e, hogy városunk néhány lakosa az Erzsébet-ligetnek utmenti oldalán nyaralókat épitsen és 2. miként lenne legczélszerübben megvalósítható az építkezések keresztül vitele ? Én előttem nem csak városi, de vármegyei szempontból is legelsőrendü közszükséget képez a Sóstó fürdőnek betelepítése, használhatóvá és élvezetessé tétele; első sorban tehát ezt a problémát kell megoldani és megvalósítani. De azután, vagy ezzel párhuzamosan meg kell oldani az Erzsébet-ligeti nyaralók létesítésének kezdéséi, is. Természetes, hogy aki ugy fogja fel a kérdést, hogy miért legyen 30 — 40 embernek a ligeten villája — ha mindenkinek nem lehet, — vagy attól tart, hogy ez a 30 —40 honpolgár nagy kárt tesz az Erzsébet-liget levegőjének ózon tartalmában s az 5 - 6 hold kihasitásával kellemetlen tolongást idéz elő a megmaradt parkrészben, ahol én hétköznapokon csak érettségi vizsga előtt találkoztam 2—3 tanulóval, — aki továbbá erdőpusztitásról beszél és fél a fa döntés rettenetes műveletétől, s aki végre az u. n .jobboldaliakat* félti a bekövetkező invásiótól, ezekkel szemben talán leghelyesebb lenne a mélységes hallgatás; de én ezektől mégis azt kérdem : Nem kivánatosabb-e, hogy az a kitelepülni vágyó 30—40 család városunkban maradjon nyáron át is, itt élénkítse társadalmunkat, itt költse el megtakarított, üdülésre szánt filléreit 1 Nem egy pompás látványt fog-e nyújtani egy szakadatlan hosszú sora a szebbnél-szebb nyaralóknak és fejlődő kerteknek, amelyekben a meglevő tölgyeknek szebb példányai mindenesetre meghagyandók lennének ? Hát az kétségtelen, hogy ennek a tervnek helyes végrehajtásával egy csapással megelőzzük a magyar alföld valamennyi alföldi városát. Ámde épp ettől a helyes végrehajtástól függ minden; csakhogy ahoz izlés kell és érzék; az nem pénzügyi sem rendőri szempont — azt megtanulni nem lehet. Nem tartanám ezért helyesnek megkezdeni a nyaraló telepítést, a jelenben girbe-gurba főútnak szabályozása előtt; s már ez okból sem járulhatnék hozzá ahoz, hogy a villák előtt az út mentén egy 10. m széles fa-sor hagyassák meg, a mi elvonná szemünk elől mágusát a nyaralókat és környezetét és a nyaralók kilátását a fóuti forgalomra, — eltekintve attól, — hogy a sóstói útnak elmaradhatlan szabályozása esetén az a sáv nem is lenne meghagyható. Teljesen tévesztett dolognak tartanám azt is ha az egyes villák között, fekete és fehér sakktábla koczkák módjára, a polgármester javaslata szerinti erdőrészletek meghagyatnának; sokkal szebb az, ha a villák hátterét képezné az erdő. Nem lenne szép, — ha a villasor csak a Jósa-kútnál kezdődnék; s a jó Ízlésnek megfelelő csak az lenne, ha a városmajornál, a Jósa-kút körül és a villasor felső részén hagyatnék meg egy 40 — 50 m. széles összeköttetés a be nem épített ligettel, a villasor pedig már a Városmajornál kezdődnék, de semmi esetben sem terjedne túl az Erzsébetligeten A villa területek legalább 200 • ölben volnának kiszab tndók s az így kiadandó mintegy 40 villaterület elfoglalván 6 kat. holdat, az emiitett bejárókon kívül fennmaradna még a 71-ből 64 kat. hold a közönség számára. A villasor előtt vonulna el egy elég széles, két oldalt fával beültetett gyalogjárda. Az ezidőszerint túltengő demokratikus szempontok teljesen mellőzendők lennének; nem arra lenne tehát a suly fektetendő hogy ott, a város egész környékének legdíszesebb helyén, szegény emberek telepedjenek le, hanem az, hogy villatelkekhez ezen a helyen csak azok juthassanak, akik azokat ízléses szép nyaralókkal beépíteni is képesek. Azt hiszem miszerint mindenki belátja, hogy egy ilyen a sóstói útnak baloldalán létesülő villatelep mindenképen emelné a „jobboldali* nyaralósor értékét, már csak azért is, mivel a rendőri felügyeletnek e tájra való kiterjesztése, a posta és távírda járlatok berendezése, a sóstói útnak a villasorok közöt i kiépítése és a villanyvilágítás kivezetése nem váratna magára sokáig. Ezek nézeteim a felvetett kérdésről. örülnék, ha ezek közzétételével a közérdeknek használtam volna. Kállay András. « * * Ugyan e kérdésre vonatkozólag vettük még a következő sorokat: Keveset törődöm azzal, hogy dr. Popini Albert úr az 1000 koronáért eladandó villatelke; kiosztásának elszánt bajnoka, minő véleménnyel van azokról, akik az Erzsébet ligetet a inaga sérthetetlenségében kivánják megőrizni a messze jövendő nemzedék ré-zére. Értem ugyan a vágy megnyilatkozását, amely a villát lkek után áhítozik, annál is inkább, mert a nevezett cikkíró úr elég őszinte nyíltan kijelenteni miképp elvárják a villatelkek után követelődzők, hogy a képviselőtestület minden telek spekulációnak elejét veendi, s 1000 korona megszabott árért fogja a boldog 19 vágyakozónak öröktulajdonába bocsájtani azokat a bizonyos világosságot és magas kulturát hirdető villatelkeket. Azzal sem törődöm, hogy éppen dr. Popini Albert ur érzi magát hivatottnak arra, hogy Nyíregyháza város képviselőtestülete és intelligens közönsége előtt lobogtassa a világosságnak fáklyáját, s higyje magáról azt, hogy ezt a világosságot csupán ő gyújthatja és élesztheti. Azzal sem törődöm, hogy cikkei annyira rosz magyarsággal vannak megírva, hogy akként irni senkinek, de legkevésbbé a magyar nyelv professzorának szabad. Végül nem törődöm azzal az ijesztgetéssel sein, amellyel a Nyírvidek ártallan olvasó közönségét biztatja, hogy tudniillik az ő világosságának győzelméig magyartalan cikkeit folytatni fogja. Ebből legrosszabb esetben a Nyírvidék tulajdonosának lesz kára, dszoktatván a közönségét az újságolvasástól. Néhány ténybeli állítását azonban szó nélkül annál kevésbbé hagyhatom, mert azoknak ellenkezőjéről közvetlen tudomásom van. Nem felel meg a valpságnak, hogy a polgármester fürdőbe távozása alkalmával a helyettessévei akként egyezett meg, hogy a villák ügye, csak akkor kerül sorra, ha a polgármesler haza jön. A képviseleti közgyűlési tárgyalási napot megelőző este Bogár Lajos helyettes polgármestert az iránt interpelláltam, hogy a kiérezhetően tul erős érdeklődésre és érdekeltségre tekintettel miért véteti a kényessé fajult ügyet tárgyalás alá? Figyelmébe ajánlottam, hogy tarthat attól, mikép a képviselőtestület kedvezőtlen határozata esetén, a felelősség reá fog hárittalni, s az ellene szóló látszatot arra illetékes, vagy kevésbbé illetékes tényezők kifogják aknázni. Bogár Lajos helyettes polgármester körülbelől szószerint a következőket felelte: Édes Barátom! A mikor a polgármester ur el ment, nekem egyetlen egy szóval sem emiitette, hogy a villatelkek ügyét távolléte alatt a képviselőtestülettel ne tárgyaltassam, különben a pénzügyi és gazdasági bizottság, valamint az építészeti bizottság az ő elnöklete alatt tárgyalta le. Szabályszerűen tárgyalta továbbá a tanács is, s miután ekként az ügy megérett a képviselőtestület tárgyalására, semmi okunk sincs arra, hogy máskép kezeljük, mint minden más képviselőtestületi elintézés alá tartozó ügyet. őszintén kijelentem, hogy a helyettes polgármester eljárás.iban a legcsekélyebb inkorrektséget sem fedeztem fel s ezt nyomban kifejezésre is juttattam a körelkező okoskodás kíséretében: A tárgyaltatás mindenképpen helyes. Mert vagy személyesen van érdekelve a polgármester a villatelkek ügyében, vagy nincs. Ha érdekelve van, állásának pártái lanságából, s fenyének megóvása szempontjából helyesebb ha távollétében tárgyaltatik. Ha nincs érdekelve, akkor ránévve éppen annyira közömbős ez az ügy, s ebben az ügyben a képviselőtestület többségének akarata mint minden más, a melyet a képviselőtestület van hivatva eldönteni. Dacára dr. Popini Albert ur ellenkező s bárhonnan jövő informátiójának, én Bogár Lajos kijelentéséi hiszem el. Okom van erre annál is inkább, mert egyik előkelő tanács tag Bogár Lajos kijelentését az utolsó betűig megerősítette. Nem felel meg a valóságnak, hogy az elnöklő helyettes polgármester, a különben is felette hosszú tárgyalás dacára bárkit is korlátozott volna felszóllalási jogában, annál kevésbbé való az, hogy a villatelkek kiosztásának — amint dr. Popini ur cikkéből kiolvasni szerencsénk van — megbízásból való vezérszónoka a zárszó jogától elültetett volna. Ha csak azt nem vei te zokon a kiosztó tábor, hogy a képviselőtestület nagy többsége hangosan sürgette immár jogosult türelmetlenségében a vita bezárását és a szavazás elrendelését. Kívánságára kész vagyok a jelenlevők egész seregével igazolni, hogy a helyettes polgármester szájából zárszó megvonási kijetentés nem hangzott el. Nem felel meg a valóságnik, hogy 1892. évi december 16-án hozott 14203/1892. számú jogerős határozat a villatelkek kiosztásának ügyét befejezett ténnyé tette volna. Csak természetes, hogy jogi okiratok ilyetén jelentőségével dr. Popini ur nem lehet lüztában. Éppen azért ne csodálkozzék azon, ha csodálatosképpen általa is elismert előkelő jogászok a pénzügyi és gazdasági bizottság 100 °/o-os többségével együtt ez utóbbi bizottságnak ülésében kifogástalan helyességgel megállapították, hogy a szóban levő határozat minden mást jelent, csak imperaliv rendelkezést nem a kiosztás foganatosítására. Ehhez különben nem is a földmivelésügyi miniszter jóváhagyása volt szükséges. Ennyi közigazgatási ismeretének az ügy széleskörű áttanulmányozása ulán dr. Popini urnák is kellett volna lenni. A tényállás tehát az, hogy a múltból semmi olyan jogi tény nem volt kiemelhető a Popini ur által hivatkozott iratokból, a melyek csak távolrol is praejudikalluk volna a képviselő testület szabad elhatározásának. Nem felel meg a valóságnak, hogy a villa telkek ügyéb. n beadott indítvány az 18t6. évi XXII. t.-c. 110 §-a értelmében nem volt volna tárgyalható. A Popini ur hibás idézése szerint ugyan adható lenne egy kis § csavarással az az értelmezés a kérdéses törvény szakasznak, ámde a ./• §-ból idézelt resz utolsó két szava nem ,határozhatja meg", hanem ,határozhatja el." — Vagyis a községi vagyon elidegenítése csak a törvényben megszabott formák mellett .Gitározható el', miu tán a község törzsvagyona csonkítatlanul fe. nlart,.ndó. Ellenben ahhoz, hogy egy elidegenítést célzó indítvány a napi rendről levétes-ék, érdemleges tárgyalás alá 30 napra ki ne tűzessék, tehát az elidegenítés meg se kiséreltessék, a képviselő testület összes tagjainák abszolút többsége nem szükseges. Ennyi az, amit a tények helyreállítása érdekében szükségesnek tartottam megjegyezni. Dicsekszik dr. Popini úr azzal, hogy bátran kitömethető mindenki, akinek ő hízelgett. Az ellenkezője bizonyítására épen csak a két cikkére utalok, amely bizanlikus hangon beszé' dr. Meskó Lászlóról, Báró Feilitzsch Bertholdról, Májerszky Béla polgármesterről, Geduly Henrikről, Leffler Sámuelről. — S aztán általánosságban a zsidó polgártársainkról, s igy tovább. Ha van Nyíregyházán a közéletben szereplő ember, aki, — habár elég hosszú két cikk keretében — ennyi embernek hízelgett valaha, úgy én készséggel megadom magamat dr. Popini úrnak ktnyre-kegyre. Érdemben mit sem kívánok mondani. Volt alkalmam arra részint a bizottságokban, részint a képviselőtestületben. Nem véletlen, hogy a képviselőtestületben nem a dr. Popini ur veleménye győzött. Dr. Prok Gyula. Yay Gáborns grófné beszéde a M. V. E. tiszalöki fiókjának megalakulásakor. Engedjék meg, hogy néhány szot intézzek Önökhöz, Tiszalök és videke lelkes asszonyai és leányaihoz. Röwd ideje annak, hogy egy hangtalan kérdés szállt a haza területén, s ma már mind nagyobb hullámokat ver repdeső szárnya. Érezzük a néma tekintetet, a nyugtalanságot, mely a szárnyaló kérdés nyomában támad. Megmozdult a szivünk is, fölcsapódott benne a földünkhöz való ragaszkodás forró indulatja, szeretnénk nagynak, dicsőnek látni ezt a nemzetet, melynek gyermekei vagyunk. Aztán csak lehull a magasra törő vágy csalóka színes röppentyűje; nem lehet gazdag, nem lehel hatalmas az a nemzet, amelynek önálló ipara nincsen. Egy országnak, egy nemzetnek, mely egy évtized előtt nagy fénynyel ünnepelte ezeréves fennállását, mely külföldi kiállításokon képviselteti magát, amelynek saját termékei, kiviteli cikkei vannak, önálló ipara, kereskedelme nincsen ? Pedig e szomorú feleletet visszhangozzák hazánk bérczei — hogy — nincsen. Mi ennek az oka ? Ez a nemzet, mely ezer év előtt idetelepedett, sok csapás, szenvedés mellett is, mely őt érte, ezen a ve szélyts ponton, mplyen Európa művellségét ezer éven át két oldalról védelmezte, harcos nomád népből, maga is kultur állam lett. Megvolt és megvan tehát benne a fejlődési képességnek minden föltétele. Dicsőséges multunk, mostani erőnk, viszonyaink, mai egész fennállásunk fényesen igazolják létjogosultságunkat. Kivívtuk magunknak a megillető helyet, a művelt nemzetek elismerését, de vájjon megállhatunk-e itt ? Amely nemzet nem tör előre, az nem állapodik meg azon a ponton, amelyet elért, hanem visszafelé esik. Amely nemzetnek nincsen virágzó ipara, kereskedelme — az gazdag, erős és hatalmas nem lehet. Anyagi föltételek nélkül pedig nincsen fokozatos előre jutás, nincsenek szellemi javak, nincs vívmány és megelégedés, mert amint a szellem épségének első feltétele a testnek épsége, a nemzeti haladás csirája az or-