Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1906-07-22 / 29. szám
XXVII. évfolyam. 29. szám. "Nyíregyháza, 1906. évi julius hó 2 2 A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. - Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Egész évre Előfizetési feltételek: 8 korona. Fél évre 4 Negyed évre 2 Egyes szára ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: ISKOLA-UTCA 8. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szerint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronkint G0 fillér. Apró hndetések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. ÉRTESÍTÉS Tisztelettel értesítem előfizetőinket és üzletfeleinket, hogy megboldogult, néhai férjem könyvnyomda-, könyvkötészet- és lapkiadó vállalatát tovább is „Jóba Elek" cég alatt vezetem. A „Nyírvidék" kiadójául fiamat Jóba Eleket, az üzlet cégjegyzőjéül pedig, szintén fiamat Jóba Lászlót biztam meg. Továbbra is kérve a nagyközönség jóindulatú támogatását, maradtam tisztelettel: özv. Jóba Elekné. Egyetmás a viU&telkokröL Városunk polgármestere, a minden szépért, jóért, baladásért lelkesülő Májerszky Béla, f. hó elején személyeseu egy inditványt nyújtott be a városi tanácshoz, mely szerint a Sóstó és városi erdó szépítése, továbbá a polgárok egészségének javítása érdekében, a város egyelőre az Erzsébet-ligetben hasítson ki 19 villatelket, úgy hogy a villatelkek előtt és között hagyjon meg kényelmes sétahelyeket, nehogy a közérdek (amennyiben akadni találna olyan szűkebb látókörű polgártárs, aki a föntebbieket nem tekintené közérdeknek) valamiképpen csorbát szenvedjen. Az indítvány először a pénzügyi bizottság elé került, ahol csodálatos módon szenvedélyes ellenzőkre talált, köztök még a raí nagyrabecsült képviselőnk részéről is, akiről pedig ingyen sem lehet föltételeznünk holmi önérdeket, hiszen mindenha elüljárt a kultúra ügyében és az apáitól örökölt és eladni nem szándékolt villája értékének esetleges csökkenés 0, az ellenfelei szemében sem érintheti; de hát errare humánum est: a felfogás hébe-korba megtévesztheti még a legkiválóbbat is. Májerszky Béla azután elment üdülni (mivel most még neki is máshova kell mennie, A „Myifftidlék" tárnája. Beteg vagyok. A lelkem újra fáj, levert, beteg; Megint sötét a nagy világ előttem ; Úgy járok ismét: némán, megtörötten És számítom a múló perceket. Csak menjetek, sietve menjetek ! Hiszen mióta e világra jöttem, A boldogság csak repkedett köröttem : Hozzája, hajh! lelkem nem érhetett! . Csak értenél már, édes kis leányka, Ne volnál hozzám oly kimért, hideg Sohsem panaszkodnám én senkinek ! Elküldeném a bút a nagy világba, Magasra törne lelkem izzó lángja . . Szívembe zárnám a reményt, hitet! Pista. SSL Álmok. Boldogság! . . Mikor úgy álmaimban vissza-visszatérnek az édes, a gondtalan órák — a gyermekkornak feledhetetlen, boldog ideje! . . Pillangó tepked előttem, s tarka szárnyán elbámészkodva, majdhogy elfijetem azt is, hogy kergessem, hogy kalapom alá kerítsem a vígan szállongó csöpp teremtést . . Előttem az ezer színben tündöklő szőnyeg, az illatos tavaszi rét; s pompájában gyönyörködve nem jut eszembe, hogy virágait bokrétába fűzzem — csak nézek, nézek . . . Megtelik gyermeteg szivem olyan édes-bús sejtelemmel. Alakot n ég nem tudok neki adr.i; hiszen azt sem tudom jóformán, mi megyen bensőmben végbe? mi az az érzés, amely olyan véghetetlenül faj, hogy ha üdülni akar) és utolsó szóképpen azt hagyta itt nekünk, akik eszméjéhez a legnagyobb lelkesedéssel csatlakoztunk, hogy az indítvány a képviselet elé csak akkor kerül, mikor ő visszajön július végén És sajátságos, hogy alighogy kitette a lábát városunkból, egy szakértő bizottság kiment a — Sóstóra, helyszíni szemlére és és aztán a polgármester távollétében az ügy rövidesen múlt pénteken a képviselet elé került és ott különös véletlen folytán szegény jó Garay Kálmán barátomat kivtve az összes villa-tulajdonosok egy nagy, zajo3 táborba tömörülve (akaratlanul is a koalíció jut eszembe) lehurrogtak eleveneket és holtakat (hiszen ós magyar virtus a fülsiketítő lármát használni föl nyomósabb érvek hiányában) és a szerencsétlen indítványt fényes és diadalmas? szótöbbséggel megbuktatták. Kérdést intéztem a polgármesterhez levélben, hogy hogyan esett ez meg az ő távollétében, és attól teszem függővé további Ítéletemet erre nézve, mert igy a mostani világításban nézve, a polgármesteri tekintély rovására kellene írni, azt pedig derék polgármesterünknek nem lehet és szabad tűrnie. Nem vagyok újságíró, de facit indignatio versum, mint hajdanában a Domitianus társadalmának láttára Juvenalísnál; aztán meg jó magam csak ekképpen szólhatok hozzá az ügyhöz, nem lévén a tisztelt képviselet tagja (ue is .Mja bz Isten,-boay. v*'..»»> a ipgyek, tekintettel azokra, akik a haladás elé gáncsot vetnek), amíntbogy körültekintve látom, nem az számos j ' barátom sem, főképpen zsidó polgártársaim szine-java, pedig a kulturáért alig lelkesül valaki önzetlenebbül és nagyobb áldozatra készséggel, de alkalmasint igen független gondolkozásuak ahhoz, hogy a népszerűséget keressék és hogy ottlétük egy kicsit kényelmetlen ne legyen. Hét vármegyének voltam a polgára húzamosabb ideig, de sehol a klikk-rendszert olyan ijesztő arányokban kifejlődve nem láttam, mint a mi könnyet sajtol szememből — és mégis olyan v'ghetetjól esik? . . A mélyseges csendet nem zavarja semmi, semmi; csak szívem dobog erősen. Minlha szűk volna néki a kalitka, s repülni akarna — tarka pillangóként — hímes mező felett . . . Felébredek. Elszállt a tarka pillangó; eltűnt a hímes mező. Végé az álomnak. Csak az a könycsepp ragyog szemimbrn . . . Az emlékezésnek ragyogó gyöngye . . . * * * Boldogság! . . Megint álomra hajtom fejemet . . . Lelkem baiangol össze-vissza; de hajh! nem sok öröme telik a virág illatában, színes pompájában! Göröngyös úton botorkál tovább, lovább. Ha el is fárad, meg nem pihenhet, ha szomjazik, nincs, ami enyhet adjon, ha fázik, nincs, aki betakarja, ha kétségbeesik, nincsen, aki megvigasztalja! . . Reménye-vesztve küzd, küzködik a tömkelegben; küzkődését látják sokan, — nem látja meg senki . . . Mire várnak ? Talán panaszát akarják hallani azok, akik vakok a vergődés láttán ? Ha vakok voltak, siketek is lesznek . . . Szorítsd össze ajkaidat; — tűrj, szenvedj, — de ne koldulj könyöiűletet! Légy büszke! Törj meg, ha kell, —de meg ne alázkodjál soha senki előtt! . . Mi ez? . . Tündökölő fényesség kápráztatja a szememet. Talán a nap jött le a földre, hogy innen szórja vakító sugarait a mérhetetlen mindenségbe ? Amaz égő csipkebokor talán, melyben egykor a Jehova jelent meg az ő szolgájának ? Avagy valamelyik mitológiai istennő, aki megúnta az Olimpot, s leszált mulatozni az emberek közé ? . . Nem! Hála istennek, egyiksem ezek közül! Oh, látok már a fényességben is: Te vagy az, Te vagy, gyermekálmaim megtestesült valója! Földi lény csak: de szivem istennője! Jer, jer hozzám! Soká bolyongtam, tévelyegtem, mig megtaláltalak, s ismertelek, mielőtt láttalak volna. Régen várom már jó városunkban, és ebben az elszomorító tényben c*ak az a vigasztaló, hogy az okai táu egytől-egyig egy rohamosan tejlódő város társadalmának forrongásában kereshetők. Évek óta figyelem városom közügyeit és ba nem csalódom, képviseletünk három c-oportot képez: az egyik nagy csoportba fegyver barátságban álló polgártársak tömörülnek, a másikba, a mely szintén tekintélyes, a parasztgazdák és iparosok és a harmadikba a függetlenek; az első csoport azután (hihetőleg Machiavelli tanácsait bölcsen felhasználva) hol a gazdákat játssza ki a függetlenek ellen, hol fordítva. Ez alkalommal a parasztgazdákéi iparosok játszódtak ki a függetlenek ellen, mert hogy Byronnal s legkezdetén kezdjük a számos álokok fölsorolását, 19, mond tizenkilenc család kedvéért és szép szeméért el akarják tőletek, halljátok csak, jo gazdák és iparosok, rabolni a város 900 holdas erdejét minden sétányaival és jó levegőjével egyetemben! Riasztó és tetszetős ok valóban: ki fog oda az erdő legszebb helyére költözni nyarára 19 kiváltságolt (a jobboldaliak nem kiváltságoltak, mert hiszen ők nem a várostól vették olcsó pénzen a maguk villáját) család disznóstól, majorságostól és — bocsánat az idézetért — klozetestől (ipsis imis verbis, magam hallottam egy villatulaj .Ionos ajkáról a rémséges elszörnyüködés gesztusaitól kisérve). Kell-é, kérem, erre cafolat — legfeljebb figyelmeztetnünk kell a várost, hogy indítson vizsgálatot, ha talán ilyenek volnáuak az állapotok a jobboldalon és ha szükség volna ra, hozzon ellene szabályrendeletet. — De nézzük csak a dolgot komolyabban: nem 19. hauem akár 119 villáról is volna szó ottan és az erdó egyéb alkalmas helyein, például és főképpen a jobboldalon a magánbirtokok folytatásaképpeu akár a Sóstóig és aztán a Sóstó körül is, ós az örömök örömével örülhetne a varos, ha minél több polgára kéme tőle abban helyet, az ipajöltöde!, s most, hogy itt vagy, szóhoz sem jutok a gyönyörűségtől. Nem ker«ett< m a lepel, hogy elfogjam ; nem szakítottam le a rét virágát, hogy bokrétaba kössem : Téged is csak nézlt k, némán, hosszan ; a szemem mondja ajkam helyett, hogy az imádásig szeretlek! . . Jer, jer hozzam! Hadd öntsem ki előtted szívem minden fájdalmát, keservét. Te, csak Te halljad panaszkodásomat ; azután töltse be szívemet, lelkemet a végtelen boldogság — boldogan, boldogítva! . . Jer, jer hozzám! Látásod is már feledteti velem a bút, a bánalol — egy csókod üdvözítene! Jerbozzim! L°gy mellettem az úttalan útakon! Biztatásod erőt, mo.-olyod kitartást ád a küzdelemben. Érzem, hogy véled, érted rózsává lesz a töviskoszoru is és boldogság a szenvedés. L°gy Te az én világosságom . . . imádságom . . . mindenem ! . . Jer, jer hozzám ! . . . Hallgatsz . . . Miért nem felelsz? Félsz tőlem, aki annyit szenvedék ? Vagy Te is bezárod füleidet, s nem akarnád meghallgatni esdő szavamat? Nem, az nem lehet! Ne menj, maradj még! Nem hagyhatsz sötétben ! Meg kell hallgatnod engemet ! Te vagy a szál, mely az élethez köt — és élelemmel te sem vagy szabad! Vagy halálra akarsz kínozni ? Ölj meg hát — Tőled azt is szívesen veszem ... De ezt Te nem akarha'od. Megálmodtalak százszor s az álmok nem hazudnak. Meg kell hallgatnod engemet 1 Ha nem hallgatsz meg, kényszerilni foglak az örök istenség: a szerelem nevében! Ne menj, ne menj ! Ha mégysz is, mind hiába! Veled megyek, követni foglak . . . Minden gondolatod, minden sóhajtásod engem juitat az eszedbe . . . Nem, nem szabadulhatsz tőlem löbbé sohi! . . Felébredek . . . Eltűnt a fény, ellünt a látomás. Vége az álomnak . . . Csak a szememből hull a sűrű köny . . . Az emlékezésnek omló patakja . . . P. Manry Flek ? T klevel e? mérnö k Kállői-Utcsa 27, S2. 1 ^ a& J N yíregyháza , . • f^-^ •„•••
