Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-12-16 / 50. szám

$ 43-ik szám. Egyszer Szapáry Gyula min. elnök fennhangon nevetve fogadott. — Ugye nem tudod, hogy mit nevetek? Hát azt, hogy éppen "ma reggel kaptam egy névtelen levelet, a melyben azzal vagy vádolva, hogy csupa ellenzéki lapokat tartasz s kormánypártit egyet sem. A vád súlyos volt, dc igaz. A váddal szemben igy védekeztem : „Látod, kegyelmes urain, én nap-nap után csak az ellenzék álláspontjára és harczmodorára vagyok kíváncsi; a mameluk szempontokat pedig ugyancsak alaposan ismerem, jobban a kormánypárti újságoknál. - Ali right! telelte Szapáry s a napirendre tértünk át. • * * Szilágyi Dezsővel 1859-ben ismerkedtem meg Bécsben, s azóta mindég jó baráti viszonyban voltunk; 1862-től fogva 1868-ig nem láttam, attól fogva már gyakrabban. Még nem voltam főispán*), mikor a szabadelvüpárti clubban Mikszáth Kálmán megszólít és elhív vacsorára az István főherczegbe. Már mindnyájan együtt voltak, mikor én beléptem. — íme Kállay András barátunk, szólt Szilágyi Dezső, mindnyájatoknál régibb barátom. Soha sem mulasztotta el hogy újévi üdvözletemre ne válaszolt, vagy engem el; jn meg ne előzött volna. Utolsó üdvözletét eltettem kedves emlékül. * * * Az egyházpolitikai törvények előkészítése vagy tárgyalása volt napirenden. Szilágyi Dezsővel találkozom a Váczi-utczán s szóba jön az egyházpolitika. — Én kérlek alásan, szóltam Szilágyinak magyarázatai után, nem tartom szükségesnek e radicalis törvény meghozatalát az általad érintett czélok elérése szempontjából; mert az anyakönyvek rendbentartását, egyetértve a felekezeti főhatóságokkal s fokozottabb ellenőrzés mellett — anélkül is biztosítani lehetne; mert továbbá az u. n. elkeresztelés annyiban egy merő fictió és teljesen tárgytalan dolog, amennyiben, ha bíróság vagy közigazgatási hatóság előtt tárgyaltatik valakinek felekezeti hovatartozandósága. ugy biró valamint tisztviselő nem arra fog siílyt fektetni, hogy egyik vagy másik felekezeti lelkésznek tetszett-e az uj szülöttet saját anyakönyvébe illetéktelenül bevezetni illetve elkeresztelni, hanem arra, hogy apja és anyja mely felekezetekhez tartoztak s szem előtt fogja tartani ama alaptörvényt: „Srxus sexitm sequitur." — Azt a formulát pedig, hogy feltétlenül szükséges a keresztények és zsidók közötti házasságot lehetővé tenni, mert csak ezúton lehet a vagyonilag tökrement dzsentrit reactiválni, mint erkölcstelen motívumot magamévá nem tehetem — De mind attól eltekintve — végeztem be — mit akarnak a felekezetnélküliséggel ? E közben a régi országházhoz értünk, Szilágyit egynehány lesben levő képviselő körülvette, s a ruhatárban csak annyit mondhatott nékem: — „Édes Andrásom, — papokat nagyon bajos, talán lehetetlen közérdekű cselekvéseikben ellenőrizni; az egyén felekezeti hovatartozandóságának kérdésében pedig jogilag teljesen igazad van ugyan csakhogy közigazgatás és bíróság elé a legritkább esetekben kerülnek e kérdések, a társadalmi életben pedig a szülők elhatározása és a gyermekek nevelése határoz". *) Ne tessék a főispánságomra való gyakori hivatkozást türtetésnek venni; de hát már családi körben is megszoktuk az én hivatalba lépésemet időszámításnak venni, ilyenformán p. o. hogy : „főispánságod alatt volt — — —, főispánságod után történt" stb.; tehát formális időszámításnak, mint a Hedzsra, vagy az „ab urbe eondita". Ezalatt az udvaron járó néhány cselédnek csak ugy intett Varsándi s még a kiküldöttek a tiltakozás semmisége és hasztalanságáról beszéltek, amidőn az udvarban több és több cseléd jelent meg s mindegyiknek a kezében volt valami, amit hozzáértő emberek kasza, kapa, s baltának kellett, hogy felismerjenek. — De én tiltakozom ! — kiáltott ismételve Varsándi. — Azt mi figyelembe nem vehetjük, — szólt nagy komolyan szemeit forgatva Sárkány. — De én ellentállok. — Az veszélyes s alig is lehet, — mosolygott ehhez Tamás pap. — De lehet! — kiáltott Varsándi — s kirántva kardját, lapjával Kerecsenyi uram hátára húzott egy hatalmasat s azlán Sárkány Benedeknek akart fordulni, de már eredmény nélkül, mert a deputáczió tagjai észrevetlék a „kézbeliekkel" álló cselédhadat és a beiktatandó Kerecsényi urammal egyetemben kifutott az udvarból és szekérre, lovakra kapva kiszáguldottak Szentmiklósról, nem akarván ismeretséget kötni a felbőszített cselédség kasza-kapájával s tudván csak a nemrég elmúlt időkből, hogy a parasztoknak nem is utolsó mulatsága efféle urakat megdöngetni. No de azért a király iktató parancsának mégis csak érvényt tudlak szerezni, mert néhány hét múlva beültették Kerecsényit, hanem akkorra Varsándi eladott minden eladhatót, a cselédséget egész évre kifizette, maga pedig a jó summa pénzzel elment felkeresni az ő urát és barátját, vitézlő Barkóczy Jóbot. Erdelyben, Fejérváron, az Izabella udvaránál találta meg Varsándi, Jóbot. őszinte nagy örömmel fogadta a nagy ur tiszttarlóját. Egy jó ideig nem is engedte szóhoz jutni, csak nézegette, ölelgette s midőn lakásukra tértek, még ott sem engedte holmi ügyekről beszélni, mig vig lakmározás után meg nem pihentek az akkor még ritka pipaszó mellett. Csak mulatott Jób az uradalom elveszte felett, meg hogy megtréfálta Jáno- bá' a Ferdinandiakat s N Y I R V I D É K „A keresztény és zsidók közötti házasság nem I indokolása a törvénynek, hanem annak elmaradradhat1 lan következménye." I „A felekezeti kényszer pedig nem lenne egyéb kényszer zubbonynál az emberek lelkiismeretén s" az egész törvény e nélkül -- egy koronázatlan király!" * Kolozsvárra is eljutott Kossuth Lajos halálának gyászhíre. Kolozsvár az ország 2-ik fővárosa, minden ízében magyar város. Hasonlíthatatlanul magyarabb és hazafiasabb, mint Budapest. Budapest a szívnek érzéketlen hústömege, Kolozsvár annak lüktető és éltető szívkamarája. Nagy volt tehát a gyász és őszinte, Kossuth Lajos elhunyta felett s a nemes város gyászoló népgyűlést hirdetett az elhunyt nagy ember temetésének napjára. Ezernyi és ezernyi nép gyűlt egybe a városból ós vidékről a város főterén, hogy a pótolhatlan veszteség feletti bánatának ünnepies kifejezést adhasson. Pisztory Mór egyetemi tanár volt az ünnepi szónok. A remek gyászbeszéd közepette egyszerre halk moraj, a félelemnek, meglepetésnek és helyeslésnek d

:scret hangjai hallatszanak, s mindenkinek figyelme és tekintete egy pont felé irányul — a királyi táblának épülete felé. Egy fiatal ember volt a feszült megfigyelés tárgya, aki a királyi táblával szomszédos kaszinói kétemeletes épület padlás ablakából — kezében két nagy fekete gyászzászlót tartva — leereszkedett az épület csatornájára, azon végig menve felkapaszkodott a magasabbra épült kir. tábla tűzfalára, s onnan azon épület csatornáján elérve két padablakot, azokban egy-egy gyászzászlót megerősítve, eltávozott úgy, ahogy jött. E fiatal ember — Bandi fiam volt. Ezután pár nappal találkoztam a körben Szilágyi Dezsővel, aki igy szólt hozzám : „Kérlek édes barátom, mond meg András fiadnak, hogy az én házigazdui jogaimba ne avatkozzék." * * * Király Józsi a tősgyökeres magyar embernek, a hazafias vidéki nemes urnák, a jó igaz szivü czimborának volt a mintaképe. Eredeti magyar arcza, viselete, legényes magatartása és páratlan jó humora jellemezték őt. Évtizedekre visszanyúló ismeretség szilárdították meg azon őszinte és önzetlen barátságot, amely közöttünk mindvégig fennállott. Az ö egyéniségének csak hitvány másolata jöhet utána, az ö eredeti alakja nem tér többé vissza. Egy törvényhatósági közgyűlés után a Koronában szándékoztunk együtt ebédelni. Dehát a terv meghiúsult : vendégeim érkeztek. Ebéd után benéztem a Koronába, s nem csalódtam : Az én Józsi barátom ott állott egy asztal mellett s magából kikelve, a hazafias felháborodás nyomatékos hangján felkiáltott: — Hát hazaárulás az, hogy beakarta csapni és Ausztria-Bécsnek kiszolgáltatni a magyar nemzetet azzal az átkozott Ischli clausulával! — Édes Józsim, látom nagyon haragszol; ugyan mond meg nekem : mi is az az Ischli clausula ? szólottam én bele. — Af fene bánja, akarmi, -— —szemtelen disznóság; — a g — r ! Killay András. 1906. október 28. Nyilt levél Májerszky Béla úrhoz! Igen tisztelt polgármester úr! Vihartól csak csenevész fák félnek. Hajlongnak, mig derekuk engedi, s ha túl erő jön, egyszerűen letörnek. A tölgy ellenben állja a vihart. bizony sok időbe került, mig megtudta vigasztalni a búsongó Varsándit. — Sose busulj János bá', van a Laczinak elég, ha éppen rászorulnánk. De nem szorulunk mi ketten másra. Holnap elbeszélem a királynénak, hogyan kergetted meg Tamás papot, meg Sárkány Benedeket. — De legjobban Kerecsényi uramat, — egészité ki, a szintén jó hangulatba jött Varsándi, — az a mi pecsétünket a hátán viseli. Aztán együtt volt mindig a két jó barát, mintha egy test, egy lélek volna. Még azon év végén Bécsbe indultak Barkóczy Jób és Varsándi. Maguk sem tudták, hogy miért. Talán, mert veszélyes volt, mert Ferdinándnak az volt a rendelete, hogy az Erdélyből jövőket elfogják. Vagy mert mint oly sokan, ők is megunták az Izabella szeszélyeit, aki elég gondatlan volt a magyarok iránti ellenszenvét el nem titkolni. Elég volt, egy-egy meggondolatlan szó terjesztfse, hogy aztán több is hitelre találjon, mert hát senki sem feledhette azt, hogy a királyné oly hosszú idő után egy árva magyar szót nem tudott, de nem is akart megtanulni. Jób és Varsándi mindössze tized magukkal utaztak és Pozsony alatt mintegy negyven Ferdinánd-katona fegta őket körül s le akarta tartóztatni. A nyolc kisérő mepadta magát, de Jób és Varsándi ki akarták magukat vágni. Már a körön kivül voltak, midőn ej-'y lövés Varsándit találta, ki lebukott lováról. Barkóczy Jób rögtön megállt s midőn látta holt halványnyá válni barátja arcát, mint az őrült ordított fel s a tömeg közé rohant, jobbra-balra osztogatva kardjával a halált. Lovát kilőtték s még gyalog folytatta a harcot, miközben több és több sebből vérzett. Az utolsó kardszúrás ott érte Varsándi mellett, oda rogyott le holt barátja mellé s mielőtt elszállt volna lelke, megkereste a hű barát kezét s azt melléhez húzva tartotta az utolsó pillanatig. Ugy tanultam, de egyúttal az élet gyakorlati viszonyait figyelemmel kisérvén, tapasztaltam is, hogy a közélet szereplő egyéniségei között felette kevés akad, aki az élet viharának analogonját, egy kis kritikát el tudna tűrni. Mi szüksége volt Májerszky Bélának, Nyiregyháza város első polgárának, aki csodálatos testi és lelki túlbuzgalommal szeret jelentéktelen ügyeket is representálni, aki egyúttal egy nagy, domináló vallásfelekezet felügyelője — tehát- e réven is tekintélyes e

f

eyéniség, — reagálni arra a szerény, nem is maliciosus -- csupán markáns kritikára, amelyet a város önállósítása kérdésének idő és alkalomszerütlen felvetése esetéből meglehet, hogy illetéktelenül megkockázlattam. Nyiregyháza város polgármestere exponált egyén ! Egy kapaszkodó, tetterős és tehetséges város élén áll. A sajtó és annak munkásai nem csak lel vannak jogosítva a közélet szereplő egyéneiről, tehát elsősorban Nyiregyháza város polgármesteréről nagyritkán bírálatot mondani, de sőt a ,jól értesültség' jogcímén ez kötelességük is. In magnis voluisse sat est! Igaz! De nagyokat akarni inpressiók szerint se nem bölcs, se nem elég. Dictum-factum! A Polgármester ur az önállósitásí inditványnyal ügyes dolgot nem művelt. Egyet bebizonyitolt — hogy minden elfogulatlan kritika készületlenül éri és nagyon kellemetlenül érinti. Tehát a Polgármester úr sem ügyes dolgot nem művelt, sem időszerű nem volt a maga copiális önállósitásí indítványával. Mielőtt a bizonyításra térnék legyen szabad meghajolnom Májerszky Béla ur érzékenysége előtt, s felderítvén a visít-kártyám nyilvános bemutatásával a kilétemet, — azt ami esetleg személyeskedésnek látszhatott — kereken visszavonom. Azt állítottam, hogy az önállósitásí indítvány nem őszinte meggyőződés gyümölcse. Nos hát — ez igaz! Hanem — Polgármester ur ! Kritikám czélzatát nem vette észre ! Beszéljünk őszintén. Nem fogja a nyilt beszédet rossz néven venni sem a Vármegye, sem Vay Gábor főispán, sem Nyiregyháza városának közdolgokban érett polgársága. S ha rossz néven veszi a megemlítettek bármelyike is, az sem lesz baj, legfeljebb tanúságot teendene arról, hogy a közdolgok vitele Szabolcsban szabadalom, amelyhez hozzászólani egy a hazaárulással annak részéről, aki a patent műhelyben alkalmazva nincs. Tehát ,in magnis voluisse sat est" ! Igen tisztelt polgármester ur ! Gondolta Ön Nyiregyháza városának önállóságát keresztül vihetni a vármegye passiv, s a főispán aktiv jóakaratának előleges biztosítása nélkül ? Mit gondolt, lehetett ezt az ügyet Deus ex machina kipattantani görögtűz fényének világítása mellett pusztán ami dagadó önérzetünkre épitve, lelkesedésünkre támaszkodva, egy kellemes kirándulás minden gyönyörét végig élvező deputátió megjelenésének varázs hatásában bizva ? Ugyan — Ugyan ! Szeretném ezt a tételt a logika minden mester fogásával kidolgozni. Visszatart az, hogy esetleg jogosultabb érzékenységet érintenék, ami pedig nem természetem. Gróf Vay Gábor Szabolcs vármegyének főispánja. Teljes joggal megkövetelheti, hogy minden, ami a vármegye szervezetével összefüggésben van, első sorban hozassék tudomására. Ellenben gyanú nélkül megtagadhatja jóindulatát minden olyan complottól, amely az ő egyéniségének (ethikai és politikai az egyaránt) számbavétele nélkül tervez és akar ! És Polgármester ur! Lehet e ezt a kérdést Szabolcsvármegye mindenkori — de különösen a felette erős egyéniségnek bebizonyult mostani főispán bevonása nélkül megoldani ? Boldog volnék, ha ezt a feltevést is visszavonnom lehetne, s a főispán mellőzése daczára is nem vonná meg jóindulatu támogatását. De mert a főispáni állás első sorban politikai és dignotárius, ezen lényének megóvása érdekében, nem is óhajtom, hogy a visszavonulásom lehetősége bekövetkezzék. És ha Májerszky Béla polgármester ur erre a nagyon számbaveendő tényezőre ügyet nem vetett, nem volt e jogosult az a kritikám, amily csak őszinteség Irányával, s nem naivitással vádolta meg önt ! Lehet, hogy tévedtem, lehet, hogy igaztalan voltam ! Adja Isten ! Én bocsánatot fogok kérni — örömmel ! A gyakorlati — komisz — közélet, a röppentyűket színeseket, kápráztatókat nem ismer. Jelenetek nem táplálói komoly eredményeknek. Volt röppentyű, szines és tüzes. Volt jelenet is ökölcsapással a zöldposztós asztalra, hanem higyje meg Polgármester ur, ebből Nyiregyháza város önállósításának megvalósítása nem — csupán annak beláthatlan időkre való elnapolása született meg. Pedig — ismétlem — én fanatikusa vagyok Nyiregyháza város önállósításának. Dr. Prok Crynlii Epitési tei veket és költségvetést O

S a a A ¥i Ír a ci n í í = Szuchy József építőmester ILkOIl Kes/ll Nyiregyháza, Kiók 45.