Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-12-02 / 48. szám

2 48-ik szám. N Y I R V D É K 1906. december 2. Ujabb idők. VIII. Mint az ország tűzoltóságainak fővédnöke József kir. főherczeg a 90-es években városunkat is meglátogatta, hogy a város tűzoltóságának szervezetével ós cselekvőképességével közvetlenül megismerkedjék A magas látogatás nállam hivatalosan bejelentetvén Bencs László polgármesterrel megállapítottuk a fogadtatás részleteit. Ebez képest a polgármester a Koronában rendezett be a főherczeg és kísérete számára 3—4 szobát, s csak egyetlen hiányról tett említést Bencs barátom: Szerinte egy nagy díszszőnyegre volt még égeti", szükség Szerencsére az nap érkezett nekem egy ilyen szőnyeg, amit Bencs kitörő örömmel vett át A vasútnál én üdvözöltem a főh erceget, aki eredeti magyarsággal válaszolt szavaimra, s aztán bevenultunk a városba. A magas vendég felsietett lakásába, a melyet Lászlóval együtt mutattunk be a főherczegnek. Rendkívül meg volt elégedve a tágas szoMkkal, a jó levegővel s kilépett az áltányra, ahol aztán a leimt összeverődött lakosságnak lelkes éjjenében részesült; vissza fordulva a padlóra nézett le és csóválta a fejét — Ugyan kérem főispán ur — szóllalt meg< 0 fennsége — kár volt ezt a remek szőnyeget a helyéről megbolygatni, mert különösen nyáron át az nem is egészséges, de meg az igazat megvallva én hallani is szeretem, ha a lábaim mozognak. Az én jó „mélyen sújtott tót k'rály"*) barátomra egy szemrehányó pillantást vetve, magukra hagytuk a magas vendégeket. Másnap reggel 8 óra tájban kapok egy levelet a Koronából, amelyben Vécsey Sándor — a főherczeg akkori adlátussa — arra kér, hogy mivel ő igen rosszul érzi magát s fürdőt is kell vennie látogassam meg. mert fontos közlendője van. Az adlatus előadta aztán, hogy ő fennsége vagy 10—15 urat szívesen látna ebédre s hogy én a meghívandók névsorát állítsam össze. A meghívók gyorsan elkészültek, s az asztalnál helyeinket elfoglalva, Ö fennsége mellé baloldalt én kerültem. Nem kezdeményeztem ugyan a társalgást, de tőlem telhetőleg elkövettem mindent, hogy Ö fennsége ne unja magát; az ebéd vége felé azonban annyira kifogytam már a thémákból, hogy — a város templomairól és felekezeteiről lévén szó, — a beszélgetés árját egy merész evező csapással átvezettem az akkori actuális egyházpolitikai kérdéseknek hullámzó révéhe. — Bizony cs. és kir. fennség, folytattam mondókamat, örömmel telnék el Ö felségének a királynak atyai szíve, ha látná és tudná, hogy az annyira kárhoztatott egyházpolitikai törvényeknek végrehajtása az egész országban, de különösen itt nálunk minő csekély, alig számbavehetö akadályokba ütközött. József főherczeg a csudálkozás kifejezésével fordult felém és nézett rám. — Ugyan-ugyan főispán ur, szólt azután vontatott de nyomatékos hangon, a mi legkegyelmesebb urunk és királyunk bizony nem adta volna sokért, ha soha nem hallotta volna hirét annak az egyházpolitikai törvényeknek. Vécsey Sándor, ki a föherczeggel átellenben ült, megmagyarázta később nekem, hogy József főherczeg szemében az egyházpolitika mindég veres posztó volt s az is marad. * * * Az 1893-ik év sok családra gyászt hozott az országban : a kolera ezerszámra szedte áldozatait, Szabolcsvármegyét sem kimélte meg, s a legerélyesehb óvintézkedések sem váltak be. A járvány keletkezésére nézve az a hir volt elterjedve, hogy Tarnopolból Deésre ment két zsidó lakadalmazni, ott megfürdött, a fürdővizet kiöntötték a Szamosba, igy megfertőztették a Szamos- vizét, a Szamos a Tisza vizét s igy tovább. Mert hát épp a Szamos és a Tisza mentén volt legnagyobb a halandóság. A közigazgatási bizottsági gyűléseinken és más a terjedő vész feletti tanácskozásait'kban én e feltevésnek *) Enyelgés közben gyakran igy hivtam Lászlót. május 10. Emlékszik, édes, mikor utolszor beszéltünk, azt kérdezte maga : Nagyon halvány! Beteg? Beteg vagyok! — felelém. A maga szép két szeme elborult. Nagyon beleg t — kérdé s a lelke zokogott e két szobán. A maga szerető lelke, melynek jóságára érdemes én nem leszek soha. Igen, nagyon beleg vagyok, feleltem. Talán meg is halok, talán uj életre ébredek ismét. Talán . . . talán . . . Két kőnycsepp jelent meg az én menyországomban a maga szemében. Uj életre kell ébrednem, mert ha magát elveszítem — átbolyonghatom újból a világot, futhatok megint lidérezfény, délibáb után, de a maga áldott lelkének mását soha, soha meg nem találom." A fiatal asszony könyes szemmel nézett az első asszony fényképére s balkan sutlogta: Igy szereíett téged, — szeret-e engem is úgy? Megtalalta e bennem azt, a kit benned elveszített? . . . S olvasolt tovább: Jöjjön, emelje rám két éjszemének csillogó tükrét, had nieiülök el jóságos leikenek kifogyhalallan igaz szerelmén. Jöjjön, gyónni akarok magának. Figyeljen. Megláttam egy leányt. Tűz volt az érintése, üdvöt adó piros ajkának a csókja, megbénító két szemének szerelmes pillantása. Mintha mondaná : Jer, pihenj meg karjaimban, gyönyör lesz az álmod, kéj az ébredésed Ni m s/erettem még senkit, nem ölellem még senkit, nem csókoltam férfit soha — érintetlen vagyok. Téged szerellek s feláldoznám érted tisztaságomat. Ölelésre termett a karom, csókra vágyik a szám, jer, csókolj, ölelj, szeress, mert én szeretlek. Ezért voltam én beteg. És én akkor odazarándokoltam magához s az a kél ragyogó kőnycsepp, mely pilláin rezgett akkor, megtanított engem a válaszra: ellene szegültem és felírtam a belügyminiszterhez, hogy e feltevések és kételyek eloszlatása czéljából a Tisza és Szamos vizét vizsgáltassa meg. Én Istenem, igy gondolkoztam, a Szamos és a Tiszát ezt a typikus két magyar folyót, amelynek partjain fejlődött legszebben évszázadok, söt egy ezer év óta a magyarság, katonaság által ezernirozni, ennek megközelítését megnehezíteni, vizének használatát eltiltani anélkül, hogy annak fertőző voltáról meggyőződnénk, nem szabad. De más uton is igyekeztem a Tisza viz fertőző voltának rémmeséje mivoltáról meggyőződést szerezni. Egy ízben arról értesültem, hogy egy Halászhoz közelfekvő tiszaparti községben, általam régen ismert két testvér közzül az egyik kolerában hirtelen elhalt, a másik nagy betegen fekszik; felkértem tehát Kovács**) keinecsei járás orvost, hogy azon, bár nem a járáshoz tartozó községbe utazva, ott a gyászhirnek való nagy valótlanságáról, annak körülményeiről s okairól győződjék meg. Kovács elbeszélte aztán nekem, hogy a két testvér ezelőtt néhány nappal együtt átkelt a Tiszán a zempléni oldalra, visszajövet jót ittak a Tisza vízéből s János a kezelőorvos minden fáradozásának daczára harmadnapra kiszenvedett — Hát maga, kérdezte Kovács a még mindég ágyban fekvő, de már a veszélyen túl levő Gáspártól, mit csinált, hogy a könnyelműségük okozta bajból még is szerencsésen kimenekült'? — Hát instálom alásan, én is szedem ezt az orvosságot mint szegény János bátyám, koplalok már egy hét óta, nem eszem csak keménymagos levest s Julcsa leányom hoz mindennap a Tiszáról kétszer egy egy kupa vizet s azt iszom rá. Tableau. * * * Tamás fiam a 90-es években Sárospatakon jogászkodott s Szánthónál egy nagymiveltségü és kedves modorú tanárnál lakott. Egy látogatásom alkalmával készséggel teljesítette azon kívánságomat, hogy a pataki várnak külsejével és bel berendezésével megismerkedjem. Elmentünk tehát hárman a történeti nevezetességű várhoz, bejártuk annak minden zegezugát s csudálkoztam, hogy oly kevés történeti, különösen kevés Rákóczi emlékre bukkanok. Már le tettem azon reményről is, hogy ilyenekben gyönyörködhessem, midőn a jelenlegi tulajdonosnak dolgozó szobájába jutva, ennek íróasztala felett egy aranykeretes iratot pillantok meg. A herczegurnak kegyeleti érzésére vallott az. Az irat jogelődjeinek, a vár előző tulajdonosainak neveit foglalta magában. E névsor 2-ilc vagy 3-ik helyén olvasom : „ Gomes Michael de genere Botok-Simi/ín• **") akiben a 13-dik századbeli ősömre ismertem rá. A mi kalauzunk egy jámbor német volt,. akihez aztán igy szóltam, persze németül : — Adja át kérem üdvözletemet a herczeg urnalc s mondja meg neki, hogy ennek a várnak régi tulajdonosa járt itt. Kállay András. **) Kovács bír maga is zsidó, rajongó hivője volt a mérgezési mesének. ***) Szül. 1252-ben. Tuberkulózis és gyermekvédelem Irta Berend Miklós dr. egyetemi magántanár. Hazánkban a tuberkulózis olyan nepcsapás, a mely mellett eltörpül minden s a József királyi herceg Szanatórium-Egyletnek igaza van, amikor gyászkeretes emlékeztetőket küld szét, amelyen adakozásra szólítanak, mert hetvenhétezer ember elpusztulása egy évben, egy betegségben oly nemzeti csapás, a melynek leküzdésén egyesült erővel kell munkálni állam és társadalominak egyaránt. Mert ez nemcsak hetvenhétezer gyászbaborult családot, de legalább tizszer annyit jelent. Nagyon kis szám az, ha hétszázezerre, becsülöm a hazánkban tuberkulózisban szenvedő betegeket! És ma már nem állunk olyan tehetetlenül a tuberkulózissal szemben, mint csak rövid néhány évtizede. Szép vagy, kívánatos vagy. Gyönyört adó lehet a csókod, de nekem nem kell ; ölelésed édes álmokba ringatna — de engem ne ölelj! Szeress mást, — szeress mást lángoló, őrült szerelemmel, mert én nem szerellek, mert en sohasem foglak szeretni. Tudom, hogy csókod nyomán lángrózsák teremnének halvány arcomon, de nem kellesz, mert többet ér az én egyetlenem egyetlen mosolya, mint a te csókod, mint a te ölelésed . . . Megbocsát nekem édes ? május 20. Azt irta: Miért kérdezi, mikor úgyis tudja, hogy szeretem. S hogy tovább fs kételkedem, meg tudja-e bocsátani nekem ? Mert látja, a maga nagy jósága mellett mindig eszembe jut az én silányságom. Büszke vagyok, pedig ez a büszkeség csak ónma gam ámítása. Igyekszem elhitetni magammal, hogy érdi mes vagyok a maga szerelmére, édes, hogy magának szeretnie kell engem. Pedig nem vagyrk semmi. És fáj az, hogy országokat nem rakhatok lábai elé, hogy nem vagyok király, a ki ezt megtehetném. Mikor kétségbe esem, az szeretnék lenni, hogy jobban szeressen. Es máskor, mikor rabbá tesznek az álmok, királynak érzem magam ; birodalmam van : — a maga szerelme, kincseim vannak, ragyogók, megbecsülhetetlenek : — a maga két szeme; s fénykoronám: — a maga mosolygása. Ne csodálkozzék, ha kétkedem, de bocsá sson meg hogy az álmok királyságát elveszíteni nem akarom. Megbocsát, édts? október 10. Te kis karika gyűrű, szerelmének záloga, mely hozzám kapcsolod őt egy egész életre, le vagy az ezeregy éjszaka meséinek bűvös lámpása. A jövőbe látok s Ismerjük kórokozóját, ismerjük a fertőzés módjait, ismerjük a betegségnek oly kezdeti tüneteit, melyek á valojábin idejében való gyógyítást megengedik. Ismerjük a tuberkulózis és skrot'ulózis egymáshoz való viszonyát, bírunk a 'uherkulin kellő alkalmazásaban oly szerrel' mellyel a le^lapp mgóbb gümő-lolyamatot is idejében ismerjük meg. Ismerjük a védekezés módjait, tudjuk a beszáradó köp tben tovavitt és belélegzett bacilusok ártalmát, tudjuk, hogy gyermekek körötnlepedeke, a por, a nedves, kellően nem szellőzött lakás, a hiányos élelmezés, a tömegnyomor, éppen úgy, mint a struggle for Life, a bánat, a lelki izgalmak milyen módon vezetnek tuberkulózisra. Tudjuk, hogy a szabad-levegő-kura, összekapcsolva kellő diétás eljárásokkal, pihenéssel, hidegvizgyogymóddal vissza idja a tuberkulózis kezdetén az embert az (gészségnek, sőt még a súlyosabban beteg, munkaképtelen embert is munkabíróvá teszi evekre, megakasztva a betegség tovább fejlődését. Ismeretesek azok a gyönyörű eredmények, amelyeket görvélyes es tuberkulózus gyermekeknél tengerparti szanatóriumokban elérni lehet. Tudjuk, hogy mig ezelőtt csodaszámba ment, ha magától meggyógyult egy tuberkulózus ember, ma minden jó orvos dicsekedhetik számos ily gyógyult esettel. Ismeietes, hogy a sebészeti működés meg a mélyebb, nemesebb szervek luberku'ózisa es tére is mily fényes eredményeket mutat fel s a súlyos tuberku ózis h>shártyalob vagy súlyos vesegenyedések gyógyult esetei ma egy jól vezetett sebészeti osztályban sem ritkaságok. Vegre tudjuk azt is, hogy ha nem vált is be az, amit az emberiség Koch felfedezése idejében mint megváltást üdvözölt — a tuberkulingyógymod, legalább eredeti alakjában: — mégis alapos reményünk lehet arra, hogy a laboratoriumok lázas dolgozása esetleg már rövid idő alatt kezünkbe fogja adhatni azt a gyógyszert, amelyet nagyobb értékűnek fogunk tartani a bölcsek kövénél. Nagy csalódást keltett annak idején az orvosvilágban, hogy a diftéria-szérum mintájára tuberkulózisszérumot előállítani nem sikerült. Ennek okául első sorban az derült ki, hogy a tuberkulózis-bacilus — és még nagyon sok más kórokozó baktérium, éppen a legfontosabbak — a szervezetben eltérő módon viseltetik, mint a diftéria, vagy merev görcs bacillus.a, ameiyek szérumgyógymódját ltgelőször feltaláltak. Ezek az utóbbi baktériumok ugyanis a legtöbbször nem hatolnak be a szervezetbe, csak annak a felületén telepednek meg valahol (a diftéria, mint tudjuk, a torokban) de e helyen testükből mérgeket választanak ki, amelyek lényegében a megbetegedést előidézik A tuberkulózis-, a genyedésokozó baktériumokról pedig tudjuk, hogy behatolnak a szervezetbe, de nem az általuk termelt mérgek, hanem maguknak a baktériumoknak a tömege ártalmas első sorban ; azok a mérgek, amelyek ezeknél szerepelnek, sem az élő baktérium testéből valnak ki (exotoxin), hanem a baktérium elpusztulásával válnak csak [szabaddá (endotoxin). Ezek ellen baktériumölő szérumokat tehát legtöbbször eredmény nélkül fogunk használhatni, mert az a tünemény ,áll be (amint az állatkísérletekben tanulmányozva lett), hogy a bakiériumölő szérum elöli ugyan a baktériumokat, de ezek elpusztulásával oly nagy tömegben szabadulnak fel az elpusztult testükből kiszabadult mérges anyagok, hogy a szervezet a hirtelen mérgezés áldozatául esik, beáll tehát az a paradox tünemény, hogy a betegség gyógyítása a beteg elpusztítását jelentenilyen gyógymódokból pedig nem kérünk, Egy más különbség a diftéria és tuberkulózis között, amely eleinte nem sok jóval biztatta a kutatókat, az volt, hogy a szervezet, amelybj egy ilyen exoloxint (pl. difteriatoxint) beleviszünk, erre egy ellenméreg készítésével reagál. Igy nyerjük a diftériaszerumot, lovak toxinolása által. Ugy latszolt, hogy az endotoxinok, amelyek közé tartozik a tuberkulózisé is, nem ingerlik a szervezetet antituberkulózis, vagyis ellenméreg előállítására. Egyik vívmányunk, amelyhez nagy reményt füzhelünk, eppen az, hogy ujabban kideiüll az, hogy igenis, létezik antituberkulin is, az endotoxinok is ingerlik a szervezetet ellenméreg készítésére. Ez egy olyan tudat, amelynek birtokában ennek az anliiuberkulinnak koncentrált, halékony alakban való előállítása csak rövid idő kérdése lehet. attól, a mi szemeim előtt feliárui, eloszlik homlokomról a boru. Mellettem van s te összekötsz bennünket széttéphetetlen láncokkal. Mert nagy a te hatalmad. Egyek vagyunk ; egy a gondolatunk, egy a szivünk dobogása, egy az óhajtásunk. Mi is történt. Eljegyeztem őt mátkámul, gjűrűt cseréltünk s megcsókóltam. Megcsókoltam, mert mondani akarlam neki valamit s szó nem jött az ajkamra. Mondani akartam valamit, ő is szólni akart s fogadás, eskü helyett egy csókban forrot össze ajkunk. Nem, nem irhatok egyebet a boldogságtól. Deczember 10-én, k"l hónap múlva lesz az esküvőnk. október 18. Azt írta : Megbizhatik a szavamban, a mit megígértem, meg is fogom tartani. Most már nem k'lelkedem, most már nem gondolkodom — csak szeretek őrülten, esztelenül. Megbízom, s addig szeretem magát, mig maga engem, mert ha megszűnt szeretni, akkor én megszünlem élni. És boldog leszek. Nem lőrődöm a világgal, az emberekkel, csak mi egymás mellett lehessünk. Csak maga ne sajnálja tőlem mosolyát, csókjait, csak az legyek én magának, a mi maga nekem : egy egész világ. Nem látom, hogy mások örülnek, busulnak, szenvednek, nem tudom, él-e rajtunk kivül más is a földön, csak örökkön-örökké kéz-kézben járhassuk utainkat, csak mindig közelemben érezzem dobogni szívét, csak mindig a maga hófehér lelke őrködjék fölöttem. Szeret, édes ? A második asszonynak lehanyatlott a karja, melyben az aranykötéses könyvet tarlotta, aztán ráhajtotta kezeire fejét és sírt, zokogott sokáig. Vájjon miért sirt? Az első asszonyt siratta-e, vagy önmagát, vagy talán férjét . . . Epitési terveket és költségvetést olcsón készít áza, Kállói-u. 45. Szuchy József építőmester