Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-12-02 / 48. szám

XXVII. évfolyam. 48. szám. Nyíregyháza, 1906. évi december hó 2. VIDÉK. A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. — Előfizetési feltételek: Egész évre 8 korona. 1 Kél évre 4. Negyed évre 2 Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: ISKOLA-UTCA 8. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronkint 00 fillér. Apró liiidetések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Kultur-épület Nyíregyházán, iii. Puttonyom ölvén egynéhány évvel nehezebb leli azóla, mióta egyszer Pesten jártomban elmentem vacsorára és Pátikárus Ferkó nótáiban gyönyörködni, a Gránátos utcában levő Komlókertbe, a vidéki középosztálynak mulató és találkozó helyére akkor, amikor még sem tinglitangli, sem Orfeum, sem más efféle civilizációt terjesztő esteli szórakoztató intézmények hozzánk be nem tolakodtak. Alig hogy letelepedek, egy hosszú, kopott fekete kabátos, vörhenyes arcú, mintegy 50 éves, hosszú, sovány alak állit elébem mosolygó arccal : Szervusz pajtás! De régen nem láttalak. Azóta már el is felejtettem a nevedet. Hogy is hivnak csak? Jósa Andrásnak. Nagybirtokos vagyok a holdvilágban, de itt is van annyi, a mennyiből szerényen megélhetek. De bocsássál meg, nem emlékezem, hogy valaha találkoztunk volna. Ne tagadd meg legjobb kebelbarátodat és ne haragudjál, mert az egész holdvilág az én betáblázott, kizárólagos tulajdonom. (Azóta talán még azt is parcellázzák.) Különben, hogy emlékező tehetségednek segítségére legyek, hát én Bernáth Gazsi, a bohémek királya vagyok. Már régen uralkodhatol a csehek felett, mert palástod ugyancsak megkopott. Eddig csak híredből, most már személyesen is ismerlek A bohémek azóta rendkívül felszaporodtak, ugy, hogy manapság talán még a szobapictorok is bohémekké váltak. Ne koccintsunk egyet ? ! Dehogy nem! Hiszen én más spirituszszávai, de saját szellememből élek. Szellemi kincseimet másokra is átakarván ruházni, most van sajtó alatt egy müvem, amelynek előfizetési ára őt forint. Jó lenne, ha most kifizetnéd, nehogy ezen felül még posta költségedbe is kerüljön. Itt az öt forint. Különben hallottam, hogy a holdvilágban már ki is nyomtatták gazsiáidat, ahol ottan már mindenki holtra is kacagta magát tölle. á n u A Bessenyei-Kör estéje. Az elmúlt hét szombatján lelt a Bessenyei-Kör valósággal saison-nyitó első estéje megtartva. Ismét együtt láttuk városunk s részben megyénk műértő és művészetkedvelő közönségét. A régi ismerősöket találtuk ott, a szépasszonyokat, — leanyokat, részben ujakkal tarkítva, — szemlélhettük a nagy toilettekel, az uj divatot, de gyönyörködhettünk a ragyogó, derűs arcokban — az uj vagy régi szomszédok üdvözlésével járó jó kedelyben. Szines ez a kép, mely az elhelyezkedéssel j.ir s nem utolsó vonzó ereje a várva-várt estéknek. Mindenesetre hangulatot, rokonszenvre hajló érzést idez elő, melynek halása alatt figyeljük a műsor egyes számait. Az első estét a Góth-pár dominálta. A mig Góth Sándor a bevezetésül előadott maganjelenetévcl ötletességét és jókedvét tanúsította, addig a befejezésül adott s a Baccarat első felvonásából vett nagy jelenetben — s itt G. Kertész Ellával — briliáns művészetét mutatta be. A nagy stylü viveur és kártyádnak kínos állapota,— az elkövetett ügyetlenség felett való bosszúsága — önvádja — a tehelellenség,— a kibontakozás lehetetlenségének kínos érzete — ah .Iái közelsége vált arczán s játékán szemlélhetővé; és ez indulatok kifakadását korlátozta a szerető nő jelenlete, a mely situatio őt a salonias magaviseletre kenyszerité. És mellette G. Kertész Ella az egyedül s kizárólag szerető nőt játszotta, ki optimizmusában csak szerelmét félli, csak azt látja veszélyben, ki boldog, hogy áldozatot hozhat. Megrázó volt a jelenet és bizony — nyomott kedélyhangu'altal állottunk fel. Valóságpal lidérc nyomásból szabadulunk fel, ha a közb eső piéce-ekre gondolunk vissza, különösen azokra a kedves apro költeményekre, melyeket G. Kertész Ella utólérhetlen bájjal adott elő. Valóban az ő művészele, avagy az ő mindent lekö'ő, elragadó megjelenése okozta-e ? annyi bizonyos, hogy közönségünk al'g akart tőle megválni. Szellemesseget és derűs kedélyét bizonyítja a .nagyok" parodizálá-ával, melylyel ujabb s ujabb és elpihenni alig akaró tapsokat idézett elő. Hisszük és reméljük, hogy viszont fogjuk még őket látni itt közöllünk. Nem kell velem ilyen félvállról beszélni, mert én ma reggel óta egy kél emeletes háznak vagyok tulajdonosa. Ugyan ne beszélj! De beszélek, mert ma reggel óta egy kél emeletes bérháznak vagyok tulajdonossá. I logy-hogy ? Hát úgy, hogy tegnap este rám szállott egy szúnyog, de miután bennem már egy csepp vért sem talált, azt mondottam neki : Várj egy kissé és el ne repülj addig, mig vissza nem jövök. Elmenlem és egy lopott légiával térlem haza. Na szúnyog ? mulasd meg mit ludsz. A szúnyog megcsípte a téglát és ma reggelre két emeletes házzá dagadt. Ha szegény Bernáth Gazsi ma is élne, el kérnénk tőlle szunyogát és a kultúrpalotának, vagy minek kérdése meg lenne oldva. A tégla meg vau, csak a szúnyog hiányzik. A téglákat Barzó Mihály tartogatja és alig várja, hogy a kellő mennyiséget önköltségbe számítva, felajánlhassa azért, mert nagy vagyonát főleg szorgalmának, szakképzettségének köszönheti ugyan, de ezen tulajdonságait Grönlandban vagy Spitzbergában nem gyümölcsöztethette volna. Biztosra lehet venni, liogy az épiteni szándékolt palotafélének faanyagát Reizmann Hermann ur, a meszet a Führer cég fogja önköltségben felajánlani, mint akik Barzóhoz hasonlóan kiváló tulajdonságaik mellfitt nagy vagyonukat főképen mégis csak a Nyírben szereztek. Nem kell anyagi áldozatot hozniok, csak ezen kulturális törekvésnek támogatása céliából üzleti haszonra ne számítsanak, támogatás nélkül az egészből úgy sem lesz semmi, hiszen ezen célra eddig még egy huncut krajcár sem áll rendelkezésre. Minden ember meg szokolt halni, de nem eshetik jól az a tudat, hogy sírkövéről csupán azt olvassák: „Élt, meghalt!" mert a bankó az utódok markában kámforrá válhátik, de a munkának és hazafias álldozatnak emléke megörökítve lesz, mig Kristóffy a független érzelmű Nyírt a föld színéről el nem tünteti. Szilágyi B. Ilona, a m. kir. opera művésznője — bár hangja nem teljesen sima — főleg a Traviata nagy áriájában ragyogtatta remekül iskolázott hangját és énekművészeiét. A cadenzá-ban bámulatos trilláit és gyöngyöző staccató-it őszintén tapsolta a közönség. A műsorra lett két dalát, két magyar dallal pótolta meg a sűrű taps folytán, melyek egyike (— ,klom volt az én szerelmem" . . .) sokkal értékesebb szövegében, mint mozaikszerüteg más dalokból összeállít ott dallamában, viszont a másika (— „Ila te tudnád a mit én' —) egyike a legbájosabb dalainknak, mely hozzá illőbb szöveget érdemelne. Polonyi Elemér már 10—12 évvel ezelőtt, mikor még babérok után járt, volt Európaszerte ismert művész. Még most is fülünkben cseng a Moskovszky-féle Valse, melyet régente valósággal eldanoll a zongorán. Most is énekelt keze alatt a hangszer, midőn a Chopin AToMurno-jával ringatott ábrándozásbaéstnikor a Liszt Concert-Etude visszhangszerü pianoivat hatolt ránk. Majd a Liszt egyik ismert Rhapsodiá jában csillogtatta bravouros trchníciját, de feltűnt eredeti, magyarosabb dallamozásával. Az igazi elismerés tapsait hálálta meg egy saját szerzeményű, tiroli dalra emlékeztető darabjával. Legutoljára hagytuk a prózát, a dr. Vietórisz József allal felolvasott és Sztempák Mariska tollal dicsérő kis rajzot ,A déli corsóról." Rokonszenves sziiib°n, olykor meghatóan ecseteli a kis vörös Rezsi szomorú, de már ismert történetéi. Bármily elismerő szavakkal illessük is e művet, sajnálnunk kell, hogy azt, a mit oly nagyon szeretünk, es a mi miatt oly szívesen, szinte dicsekvésként állítottuk be a művészek sorába, épen azt, a mi Székely Mártonunkat nélkülöztük amaz életképben, azt az eredetiséget, csattanóságot, amely az ő hétfői tárczait jellemzi és teszi értékessé Hol van az a kibinel alak, az örökös, ki a birtokot, a jusst — a zsákban hozza el a közjegyzőhöz? IIol az a szegény ferj, ki nagylelkűségében csalatkozva — földhöz vágja az Ohnet: Vasgyáros-át? — Kár, hogy több kívánt lenni, s nem volt az, — a ki, — Székely Márton. Vegye azonban a lap=okit, melyek részben a felolvasónak is szólottak — buzdításul és annak jeléül, hogy közönségünk szeretettel kiséri és figyeli az irodalmi sikerek utján. Az estét az élteremben már szokásossá vált kedélyes együttlét fejezte be. —hm— A kultura munkásai tovább fognak élni, mint Mannlicher, Uchatzius, Krupp vagy a rombolásnak más napszámosai. Nem lehet elképzelni egy magyar embert sem, bármilyen politikai párthoz tartozzék is, aki hazájának romlására törne. A különbség csak az, hogy az egyik kishitű, a másik nagyhitü, aki bízik önerejében és jogát nem kuncorálja. de követeli. Az eddigi kishitű kormányok a nagyhilü Szabolcsot sohasem támogatták. A kishitű Tolnavármegye inuzeumát a nagy tudományu, bámulatos erélyű Wazsiaszky Mórnak ernyedetlen szorgalmazására a kimull kormányok 80.000 korona segélyben részesítették. A világnak kereke azóta nagyot fordult. Remélhetjük, hogy a mi örök kuruc vármegyénk, megszűnvén hamupipőke és mostohagyermek lenni, kulturális törekvéseiben számíthat a nagy, igazán nagy nemzeti kormánynak támogatására. A legközelebb lefolyt kardtalan nemzeti harcban sem Pest, sem Abauj, sem más vármegye annyi anyagi áldozatot nem hozott, mint Szabolcsvármegyének főurai, nagy és kisebb birtokosai. Biztosra lehet venni, hogy egy kultúrintézménytől sem fogják megvonni hatalmas pártfogásukat. Ugy vagyok tájékozva, hogy Nyíregyháza városnak döntő egyéniségei ilyen épületnek emelésére a Károlyi-tér közepén helyet engednének, mely azt, de a városnak erkölcsi is értékét hatalmasan emelné. A muzeum és könyvtár bizottságnak elnöke, Kállay András, aki muzeumunknak eddig is legáldozatkészebb támogatója volt, lenne hivatva arra, hogy ezen bizottságot összehívja a kezdeményező lépések megtételének megbeszélése végett. Ne csak éljen, hanem fejlődjék is kuruc Szabolcsvármegye. Nyíregyháza, 190G. nov. 29. Dr. Jósa András. A második asszony. Irta: Lara. A fiatal asszony unta magát. Leült a férje Íróasztala elé, szemben vele két fénykép: egyik az övé, másik férjének két havi házasság ulán elhunyt első feleségeé. Az ő "lődje. Mennyi jóság a szemekben, szelídség az arcon. Vájjon nagyon szerette-e őt férje ; — sohasem beszél i óla . . . Hátra dől a székben. Nini, a fiókban benne van a kulcs. Kinyitja. Az iratok szép rendben; egyik szögletben az Ő levelei, alattuk egy könyv. Megt.ézi. Fedelén ragyognak a

rí aranyos betűk: Visszlemlékezések. Felnyitja. Férje irása; gondolkodik, elolvassa-e, vagy olvasatlanul visszategye helyére. Végre is győz az asszonyi kíváncsiság s olvassa: március 14. „Azt mondlam egyszer: Elmegyek már innen — unott a maga közelsége, jobb lesz távol, a hol híremet sem hallja, — a hol hírét sem hallom ! S eljöttem. És azóla nem ad nyugtot csak az a perez, mikor közelében lehetek. Mert a mig.t ábrándos, szomorú két f> kete sz* me vezérlő csillagom lett itt a távolban is. És megáldom, ezerszer áldom azt a percet is, amikor először belenéztem . . . Mert a mapa jóságos lelke nyújt erőt, ha csüggedek. És megáldom, ezerszer áldom azt a percet is, melyben ismerője lettem . . . Mert a maga szerető szíve az én vigaszom. Áldott legyen érte az Isten, a miért engem szeret . . . Mi lenne belőlem, de mi lenne bslőlünk, ha egymásra nem találtunk volna. Hogy keresném én magat s hogy várna maga engem . . . Mert mi egymás számára vagyunk teremtve, mert a szerelem, mely bennünket összeköt, lovább tart a siron túl is. És én esztelen, megpróbáltam útjába állani a változhatatlannak, megpróbáltam elvenni a rózsának az illatát, a csillag ragyogását, a kék égbolt színét . . . Megbocsát nékem édes ? . . .