Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-07-15 / 28. szám

I 2 28-ik szám

. annak, hogy e vasút forgalmi és díjszabási politikája az ált...' érintett vidékek gazdasági érdekeinek min^t tekintetben legjobban megfelelt. Kiváuatos volna tehát, ha a vármegyénk ben tervezett ujabb vasutvonalakat — és első sorban a kisvárda—nyirmadai vasutat — is a szabolcsvármegyei h. é. vasút részvénytársaság épitené ki annál is inkább, mert e társaság nyújthatja a legnagyobb garanciákat arra, hogy a tervezett uj vasutak is mindenben ki fogják elégíteni az érdekeltség jogos igényeit. E tekintetben a már emiitett helyes vezetésen kivül különösen arra hivatkozhatunk, hogy amennyiben több vasútvonal egy társaság kezében vau, ez esetben azok úgy menetrendi mint különösen díjszabási szempontból egységes erős hálózatot képezhetuek, mig ellenkező esetben az egyes vasutak határállomásai a menetrendek és díjszabások mindmegannyi végpontjaivá és ezáltal a forgalmat béuitó sorompókká válhatnak. Mint sajcosau ismert tényt emiitjük itt azt a körülményt, hogy a szabolcsvármegyei h. é. vasút nyíregyháza—mátészalkai és nyíregyháza— vásárosnaményi vonalairól a nagykároly—mátészalka—csapi h. é. vasútra és viszont alig irányul valami forgalom amiatt, mert a menetrendek és főleg a díjszabások a határállomásokon megszakítva és nem egységesen tovább számítva alkalmaztatnak. Igy a nagykároly—csapi vasút vidéke nem lett vármegyénk kereskedelmének ós forgalmának az a tápláló háttere, mellyé könnyen lehetett vo

! z esetben, ha az említett összes vonalak egj~. vasút hálózatot képeznének. Azű hisszük tehát, hogy Kisvárdának és vidékének kereskedelmi igényeit és az egész vármegye egyetemes gazdasági érdekeit a kisvárda—nyirmadai vasút is csak akkor fogja kielégíteni, ha annak közvetítő ereje nem szűnik meg Nyirmadánál, hanem kiterjed a szabolcsvármegyei vasút már meglevő vonalainak szomszédos gazdag vidékére is, mely utóbbi lesz az uj összekötő vonal háttere, s mint ilyen egyúttal annak alimentáló forrása is. Bármint létesüljön is azonban az uj vasút, a tervezők munkájához sok szerencsét kívánunk és reméljük, hogy iparkodásukat a vármegye áldozat kész támogatása mellett siker is fogja koronázni! A magyar néptanítók egyesületi működésének eredménye, Szabó Endre életrajzával. Ma má

1-, a társadalom minden osztálya összetart, hogy a közérdeket, melyi ek szolgálatában áll fejlessze, tagjainak erkölcsi tekintélyét emelje; anyagi helyzetét javitsa és elviselhetőbbé tegye. A magyar néptanítók mióta az 19G8. évi XXXVIII. t.-c. 147. §-a, a községi felső nép- és polgári iskolai tanítók egyesületté alakulását elrendelte, különböző jellegű iskolák főhatóságainak intézkedése folytán felekezet szerint is egyesítve lettek; egyes vármegyék területén pedig iskola jellegre való tekintet nélkül szabad elhatározásukból önkényt egyesüllek. kolostor tömör formái. A málházó ásitva kászolódott le a padról. Megszemlélte illő komolysággal a főnök disznait, moslékot öntött a vályúba. Az őrház környéké is megélénkült, a kakas kukorékolt, tollászkodó tyúkok bújtak elő a sövény mögött, az őr eloltotta sorompó lámpásait és a váltókét. Kieresztette a tehenet az istállóból, iulesége meg vizet húzott a kerekes kútból. Aztán venyigét készített a kemence elé, sütés lesz. Az országúton nehéz járású parasztok ballagtak az állomás elé. Koravén asszonyok viháncolo sovány leánykák fejükön friss gyümölcscsel, mi egyébbel megtetézett kosarakkal, tejes kannákkal. Az éhes város vár reájok. Csöndesen beszélgettek, milyen lesz a termés, mennyit igér a bor, teliL-e majd adór kamatos pénzre? Igy várakoztak a pénztár ablak előti A harangjelsi'. ingott. Éva sietve jött. Fázósan burkolódzott nagykendójébe, csipős volt a hajnali szellu. Árpás, száraz hangon, de föllobbanó szívvel köszönt s utána ment a pénztárba. Segítsek ? Nehezen nyílt tegnap is a láda. — Köszönöm — felelt a leány komoran s ledobta magáról a kendőt. Amint igy a nyugtalan alvástól kimerülten, megduzzadt arccal, zavaros szemmel, magára kapkodott ruhában látta Évát, kétség szállta meg a fiatal embert: — Igazán szeretem-e, nem áltatom-e magamat ha mis képzelődéssel ? Nem foszlik-e szét az egész mint valami édesen nehéz álom, a mikor már késő lesz. És amint a leány megkjzdte a jegykiadásait, a közeledő vonatot m nt fogadni a váltó felé, a friss szellő elűzte az agyára nehezedő ködöt. A vonat fölszedte a parasztokat s lova robogott. Mikor a másikat jeleztek visszatért a pénztárba. Hét órakor jött a soros kartársa, de Árpás nem ment föl aludni, megvárla, a főnököt Éva mellett. — Főnök ur, bejelentem, hogy a 26-ossal távozom. — Nos? — Megyek megkérni a menyasszonyom kezét — felelt és Évára nézett. A leány mosolyogva számlálta a pénzt a tálakba. — Nem is gratulál főnök úr? M N Y I R V I D É K Igy lettek hivatalból szervezve a vármegyei általános, a róm. kath., gör. kath., gör. nem egyesült, ev. reform., ág. ev., egyházmegyei és csekély számban egyes vármegyék területén az úgynevezett szabad tanítóegyesületek. A mintegy 30 ezer magyar néptanító tehát rendeleti uton szervezett és szabad elhalálozásból alakított számszerint: nyolc féle egyesületben szolgálja a népoktatás ügyet s ezzel egyetemben a tanítói közérdeket. Ily módon alakított és alakult tanítóegyesületekben mint a tapasztalat igazolja tanítóink a magyar kultura érdekében, nevelés- és tanitástani elvek fejlesztése — a továbbképzés hajlamának és törekvésének ébresztése — az általános szakmiveltség megszerzése, gyarapítása — a szakirodalom legújabb és maradandó becsú régibb termékeinek megismerése, megbirálása tekintetében kifejtett munkálkodásukkal, nem kicsinyelhető eredményt értek ugyan el; de ami ily szervezett mellett a tanítói közérdek, nevezetesen: állásuk társadalmi fontosságának emeléset — megfelelő anyagi helyzetük javítását — maguk, özvegyeik, árváik nyugdíjügyének rendezését — az iskola felügyeletnek a népoktatás terén működó kiváló szakférfiak által való kezelését — jogaik és kötelességeiknek szabályozását — a kartársi egymáshos tartozóság érzetének ápolását, öregbítését; általában ami anyagi és társadalmi helyzetük fejlesztését illeti, egymástól, ennyi csoportban széttagolva alig tehetnek valamit. Bár ez utóbbi irányban is tevékenykednek, de fáradozásuknak eredménye fájdalom nagyon kis mérvűén tapasztalható. Mert társadalmi állásuk emeléséről az anyagi helyzet javítása nélkül szó sem lehet, már pedig e tekintetben kifejlett törekvésük ugyszólva mit sem eredményezett. Igaz, hogy az 1893. évi XXVI. t.-c. öt évenként 100 korona korpotlékkal emelté a tanilói fizetéseket, ámde ezzel szemben mit tettek és tesznek az iskóla fentartók? A G—7—8 frtos fizetéseket 800 koronára szállították és szállítják le ma is; maga az állam újból törvénybe iktatta az 18G8. évi törvényszerinti 300 frtos, minimumot, tehát az anyagi helyzet a mai viszonyokat figyelemben véve nem, hogy javult volna, de még rosszabb lett. A nyugdíjügy rendezése 20 év óta még mindig csak ígéret, szakfelügyelet csak jámbor óhajtás, jogaik kötelességeikkel nincsennek arányban. Kartársi érzetről pedig csak beszélnek, azonban egymással még egy vármegye, sőt egy város; hogy ne mondjam itt Nyiregyházán működők, sem mindannyian érintkeznek és ismerik egymást. Mindezeknélfogva társadalmi állásuk az ügy fontosságához mérten, melynek szolgálatában állanak nem emelkedett oly mérvben, mint azt az előhaladott kor s képzettségük mérve szerint legszerényebb mértékben is igenyelhetik. Ezekből világosan látható, hogy a hivatalos tanítóegyesületek tagjaik önképzése s ennek alapján a nevelés-oktatasügy fejlesztése céljából kielégítik ugyan a kivánt igényeket, azonban a tanítók összeségének érdekét fejlesztőleg egymástól nyolc csoportban elkülönítve eredménycsen nem működtek és nem működhelnek. Ezt a tanítóság egyrésze érzi s ez a körülmény indította egyes vármegyékben a tanítókat arra, hogy közös érdekeik szolgálatát célul tűzve, iskola jellegre való tekintet nélkül egyesüljenek. Ez a tanítók szabadegyesülete, mely kebelébe vár minden magyar néptanítót működjék ez bármily iskolában; hogy igy, a közös ügy fejlesztésére egymás iránli bizalommal, teslveries egyel értéssel, vállvetve — mint ezt más pályán működők teszik — egy értelemben munkálkodhassanak. Ezt tartották szemelőtt nagyrészt ma már boldogult elődeink is, kik 31 év előtt megalakították a Szabolcsvármegyei szabad Tanítóegyesületet, mely e hosszú idő lefolyása alatt, mint az már 25 éves történetéből és kitűnik, tagjainak nemcsak önképzése, de ők és hozzá tartozóik anyagi helyzetének elviselhetőbbé tétele szempontjából is, bár csekély eredménynyel, de még is közreműködtek és működnek. Sajnos, ezen cél szolgálatára még ma is alig egy néhány vármegyében alakult szabad tanítóegyesület s a hol szervezve van, mint például nálunk is, a tanítók csak egy töredéke sorakozik zászlója alá. Évről-évre következetesen nem törődnek azzal, hogy a mindnyájunkat, kivételnélkül érdeklő dolgoknak előmozdítására vármegyénként szervezendő szabad egyesületek 30 ezer tagjának képviseletében egy középponti intéző bizottság sokkal többet tehetne, mint az ez időszerinti, külön egymástól függellenül hivatalosan működő egyesületek és azoknak országos szervezetei. 30 év óta működöm egyházmegyém főhatósága által szervezett egyesületben s ugyanannyi idő óta vármegyénk szabad tanítóegyesületében és e hoszszu időn át szervezett tapasztalataim alapján arról győződtem meg: lehet és legyen is minden tanitó, iskola fentartójának főhatósága rendelete folytán alakitolt tanítóegyesület odaadó tevékeny tagja, de e mellett ne vonja ki magát a magyar tanítói közérdek szolgálatából sem, mert erkölcsi és anyagi helyzetünk javítását csa akkor várhatjuk, ha mint művelt emberek tiszteletben tartjuk egymásnak hitbeli meggyőződését, azonban mint tanítók testvérként tekintjük egymást s egyetértve összetartva, közös sorsunk javításán közakaratlal igyekszünk munkálkodni. Kérdem : nem-e lélekemelőbb és magasztosabb a magyar tanítói karnak 40 éven át hiven munkálkodó és nyugalomba vonuló tagját felekezeti külömbség nélkül ünnepelnünk s ez ünnepségbe a társadalom minden osztályát belevonnunk, mint tesszük mi ezt ma? avagy kisebb körben az illető iránt leróni a közvetlen kartársak tiszteletét s a társadalom egy részének háláját és elismerését ? E kérdésre a feleletet megadta a múltban Varga Antal, Gdovin János és Mráz Károly, ma pedig Szabó Endre érdemes tanitótársaink jubileuma. Mi tehát annak az oka, hogy a magyar néptanítók nem alakiljak meg vármegyénként a szabadegyesületeket, melyek hivatva lennének a tanítói közérdeket szolgálni. Én ennek okát igen tisztelt kartársaim, engedjenek meg, de egyedül magunkban tanítókban látom. A magyar társadalomban mi tanítók legkevésbbé vagyunk egymás személye, tehetsége iránt tisztelettel, becsüléssel és szeretettel, ezért nincs közöttünk egyetértés, nélkülözzük az 1906. julius 15. egyenlőség és testvérissg érzetét, ezt alkalmilag csak hangoztatjuk, de ez iránt mit sem teszünk. Az egyenlőséget azokkal szemben szeretnénk érvényesíteni, kik szellemi és anyagi tekintetben előbb állnak nálunknál, a velünk egy pályán s egyenlő sorban levőkkel már nem bánunk el ily előzékenyen. A városi, falusi, tanyai, állami, községi, felekezeti, társulati avagy magániskolái tanítók nem látnak-e egymást között külömbséget. Oh igen, számos példát tudnék ennek igazolásara felhozni. (Hát ha az iskola hatósága több tanítóval biró iskolánál egyet mint igazgató-tanítót megbíz az iskola belügyeinek nyilvántartásával esetleg vezetésével, bizalommal viseltetünk-e iránta? Nem! Es az az illető nem-e alattvalójának szeretné tekinteni kartársait? Igen!) Ez ugyan nem hízelgő reánk művelt tanítókra, de sajnos igy van s ezeket a bűneinket be kell vallanunk. Talán sok tanító közoktatásügyi kormányunknak a tanítósággal való elbánását tartja e tekintetben irányadónak, mert hiszen épen maga az állam nem mér egyenlő mértékkel nekünk, habár mi a haza érdekéhen kivétel nélkül ugyanazon szolgálatot teljesítjük. Igen, hisz minden magyar néptanítónak egy és ugyanaz a célja: vallás erkölcsös alapon, hazafias szellemben nevelni és oktatni az ifjú nemzedeket. S még mi sem tekintjük egymást egyenlőknek ? Igy bennünk az egyetértés és összetartás érzete nem fejlődhetik, e nélkül pedig erőnk tudatára soha nem juthatunk. Jöjjön el hát minél előbb az az idő, midőn a tanitó pályatársát már azért is tiszteli, mert tanitó, minden tanitó, tanítóban méltányolja az érdemet nem a szerint, hogy ki milyen iskolában s milyen minőség, ben működik, hanem milyen érdemei vannak, midőn a tanitó a maga különleges — de e mellett az összesnek alárendelt hivatásában is törekedni fog a közös cél megvalósítására. Erre törekedett hosszú idei szolgálata alatt tanitó egyesületi tevékenységével Szabó Endre szeretett kartársunk, kinek mindig meggyőződése volt s nn is az, hogy amilyen arányban fog fejlődni a magyar tanítói karhan az egyetértés és összetartás érzete, ngyanazon arányban nyer a társadalomban tekintélyt es befolyást. Ismerkedjünk meg azért az alábbiakban Szabó Endre nyíregyházi róm. kath. tanító életével, ki egyike azon néptanítóknak, kik úgy tanitó-, mint embertársaikkal szemben mindig és mindenüttt tisztelettel és becsüléssel vannak s igy élvezik tanitó — valamint embertársaik bizalmát szeretetét és: becsülését. Szabó Endre született 1841. év szeptember 14-én Devecser községben Abaujtornavármegyében. Édes atyja Szabó János, edes anyja Homonnay Juliánná voltak. Életben levő testvérei: Zsuzsánna férj. Vass Jánosné, Francziska férj. Simon Istvánné, Mária férj. Krosovszky Jánosné, Juliánná férj. Molnár Istvánné, ötödik testvére István, legszebb férfi korában meghall. Mint ezen tiszteletre méltó iparos család fiu gyermeke elemi tapulmányait Forróencsen Abaujtornavármegyében kezdte és végezte is, hova boldogult szülői pár évvel az ő születése után átköltöztek. Hogy elemi tanulmányai után a középiskolába későn juthatott, azt az 1848—49-iki szabadságharc okozta. Édes atyjának, ki kocsigyartó volt, a Kassa felől beözönlő orosz hadsereg, mely községük körül háromhétig táborozott, nemcsak élelmiszereit, hanem nagyobb mennyiségben iparágához rakláron levő munkaanyagát is elpusztította. É nagy veszteség aztán a családot gyermekei neveltetésére irányuló törekvésében is megakadályozta. Középiskolai tanulmányait Kassán 1858—59. tanévben kezdte, ama szomorú korszakban, mikor sok közép iskolában a tanítási nyelv német volt. Elképzelhető mily kellemetlen lehetett reá falusi gyermekre a városi élet s e mellett elidegenítő az a szomorú körülmény, hogy idegen származású tanárai magyarazatát nem érthette s mégis az ő nyelvükön németül kellett a leckéket betanulnia. Boldogult jó édes anyja, ki rajongással szerette Endre fiát, hogy minél előbb célját érhesse oly családokhoz adta ellátás a, hol még a háziakkal sem beszélhetett magyarul, abban a reményben, hamarább elsajátítja azt a beszédet, mely nélkül akkor abban a középiskolában előhaladni egyáltalán nem lehetett. Ez őt, kinek szíve telve volt a német iránti ellenszenv és engesztelhetetlen gyűlölettel, az iskolától teljesen elidegenítette s mindenáron abba akarta hagyni tanulmányát, de jó anyja kérését nem tudta megtagadni Kassán maradt és szülei tudta nélkül oly családhoz ment lakni, a hol magyarul beszélhetett. Nagy keserűséggel kényszerűségből két év alatt elsajátította azt a nyelvet, melyet gyűlölt s gyűlöl ma is és a III. gimnáziumi osztály tanulása végett Egerbe ment a czisztercziek főgimnáziumába, ott két évig volt s a IV. osztályt is jó eredménynyel elvégezte. Szíve azonban szülőfalujához közelebb'vágyott már az 1862/3. tanévben mikor Kassán a premontori rend vette át a középiskolai oktatást és magyar nyelven folyt a lanitas ismét oda ment az V. osztályt végezni. Ennek sikeres bevégzése után tekintettel 20 éves korára az 1863/4. tanévben mint VI. gimnáziumi tanuló szülei beleegyezése nélkül az ottani Imre Lőrincz kiváló paedagogus vezetése alatt álló kir. kath. tanítóképző intézet I. osztályába is beiratkozott, miről szülei akkor értesültek, midőn a karácsonyi szünidőre hazament s tudomásukra hozta, hogy ő tanitó akar lenni és már eddig is a gimnáziumi VI. osztályú tantárgyaknak szorgalmas tanulása mellett a tanítóképzőt is végzi. Szavát beváltotta, tanév végén az I. osztályról jeles bizonyítványt vitt haza. Az 1864/5. tanévben a II. osztályt bevégezvén tanképesitőt tett s általános jeles osztályzattal az elemi iskolák akkori fokozata szerint főelemi tanítóságra nyert oklevelet. Imre Lőrincz képezdei igazgató mint szorgalmas és jeles tanítványát szereteti el halmozta el, bizonysága ennek az a kiváló figyelem, hogy őt addig is, mig rendes osztálytanítói alkalmazást nyerhet, boldogult Liptay Károly jékei birtokos Béla fia mellé küldte nevelőnek, ki ma vármegyei közéletünk társadalmának egyik kőzbecsülésben álló tekintélyes és tevékeny tagja. E megye területén kezdte tehát tanítói működéséf, előub mint nevelő. Ily minőségben azonban kevés időt töltött, mivel Nyiregyházán az akkori négy osztályú főelemi róm. kath. fiúiskolához 1865. év szeptember 10-én