Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-10-28 / 43. szám

$ 43-ik szám. N Y I R V I D É K 1906. október 28. Ujabb idők. III. Mikor aztán egy disznótoron elbeszélem Vitéz Mihály öreg barátomnak a halászi szüret előzményeit, jót nevetett rajtuk az öreg pap, mondván': Nagyon helyes és találó ez Lökös mert meg vagyon irva, hogy: „Vinum de Fazony, terem a gazon, Vinum de Megyer, torkomra ne jer, Vinum de Buj, ju-ju-juj ! Vinum de Kemecse, zamatos csemege Vinum de Balász — torkomra ne mász. * * * A felső-szabolcsi tiszai érdekeltség még az ötvenes évek elején megkezdette árterületeinek a Tisza folyó kiöntései elleni mentesítését, Lónyay Menyhért nagyérdemű elnökének kezdeményezésére, aki, ha jól emlékszem, holdanként 11 pengő forinton vette meg Ibrányi Ferencznek, igaz ez időtájt még teljesen hasznavehetetlen Ibrányi uradalmát. Ugy Lónyay azonban, valamint az érdekeltségnek képviselete is egyről felejtkezett meg: Megvédeni az árterületet a Nyírvíznek ellenében is. Ez a mulasztás alig volt érezhető a hatvanas és hetvenes években, mert a Kállay Miklós alispán által létesített nyíri csatornák idővel elfajultak, a vizeket nem vezették le s azok a nyírségen rekedtek. Később azonban, hatósági engedélylyel vagy anélkül megkezdődött a tavak lecsapolása, ugy, hogy az ártéri birtokosok azon vették magukat észre, hogy 1876-ban 20,000, 77. és 78-ban már 50,000 holdat borított el a nyírvíz ártéri birtokaikból. Velem szemben, aki bárminő áldozatba kerüljön is, a Nyírvizeknek egy az ártér szélen létesítendő csatornán való levezetése mellett kardoskodtam már jóval előbb, az volt a Lónyay által is helyeselt jelszó, hogy: „ez a Nyíriek kötelessége.' E jogi szempontok és kijelentések mellett évekig ittuk a nyírvizet, amig aztán 1879-ben a tárgyalások a két érdekeltség között megindultak, s végre a Nyírvizgyüjtő csatornának kiépítésére vezettek. Lónyay Menyhért mindvégig megmaradt a Nyírrel szemben merev tagadó álláspontján, úgy, hogy — amit kevesen tudnak — a Majláth György elnöklete alatt a két társulat között létre jött szerződést a f.-szab. tiszai társulat nevében nem ő, hanem én írtam alá. Atyamestere a Nyírvíz szabályozásnak azonban — amit még kevesebben tudnak — Borváth József kir. főmérnök volt. Ne felejtkezzünk meg érdemeiről! * * * Egyszer a Sóstón tartottunk közös értekezletet a Nyírvizszabályozás kérdésében. Jelen voltak Lónyay Menyhért és Károlyi Tibor is, mint a két társulat elnökei. Mérnök volt annyi, mint csillag az égen. Lónyay és Szögyény Emil között, akik mindenekben annyira egyet értettek, csakis a Nyírvizszabályozás képezte az ütköző pontot, s láttam, hogy e tekintetbeni ellenkező álláspontjuk a gyűlés folyamán erősen kiélesedett. — No kérem az igazgató urat, szólt Lónyay a gyűlés végével, be fogom már most a kétszer kettővel bizonyítani, hogy nékem van igazam. Kérém az urakat, fordult a kíváncsi mérnökökhöz, adjanak csak egy czeruzát. Nagy kipkedés-kapkodás, — de plajbász nincs! — Bát uraim, szóltam én közbe, kinél volna egy dugóhúzó ? Mindenkinél volt egy, csak Szeszics Lajosnál kettő. Nekünk jobb, neki jobb, Jobb hogy holtan jött meg, Mintha élve jönne . . . Egyetlen szavára Borulna országunk Lángba, vérözönbe! . . Mi nagy fejedelmünk Ilonodért mindened Aki feláldozád, Rajongva imádó Késő unokáknak Kérésünk van hozzád! . . Lelked nem volt, nincsen Nincs benn koporsódban, Isten volt közöttünk . . . Vezérelt amikor Szentelt jogainkért Elszántan küzdöttünk! . . Temérdek nagy lelked Egy szűk koporsóba Bezárva nem fér meg . . . Nem lehet hatalma] óriás nagyságán Időnek sem térnek. Ne hagyd eltemetni Gazdag örökségül Ilagyd itt nemzetednek! Büszke bátorságot Öntsön szíveikbe Kik téged szeretnek. Ostorozd a gyávát A haza árulót Nagy haragod sújtva Nem haltál meg nekünk ! Nem; bár ma temetünk Két nagy század múlva Nem a legpuritánabb papja volt Raádnak Sz. — páter. Semmiben sem hasonlított collégáihoz. Biveinek lelki üdvénél jobban örült azok földi javainak. Meg is szedte magát szépen, inig egyszer aztán emberére talált. Ez az ember volt egy kemecsei zsidó, neve: „Jónap". Ez a Jónap Vitéz Mihály barátomnak volt a gazdája, — bérlője, gazdasági jogtanácsosa, szóval teljhatalmú megbízottja. Az általa kezelt papi birtokban volt egy pár száz darab vegyes juh, de telelő takarmány mentül kevesebb s igy Jónap és n. t. principálissá megegyeztek abban, hogy a juhot 2—3 évi tartásra felébe adják valamely vállalkozónak. A feles szerződést meg is kötötték Sz. páterrel, — 2 évi telelés és nyaralásra. — Nagy baj van t. szomszéd uram a feles juhtartással, szólit meg engem egy nyíregyházi heti vásáron Sz. páter. — Bogy-hogy? — Bát a szerződésben van a hiba, tessék csak elolvasni A szerződés csakugyan eredeti egy fogalmazvány volt, s rövid kivonatban igy szólt: „Szerződő felek u. m. egyrészről V M. és Jónap átadják a juhnyájat 2 évi telelés és nyaralásra felébe Sz.-nek. A juhok elhelyezése, élelmezése, telelése és nyaralása tekintetében abban állapodnak meg, hogy az ezekben való intézkedés közös tanácskozásban, szavazattöbbséggel fog megállapittatni * Igy aztán természetes, hogy a bekövetkezett megoldás Sz—re nem lehetett kedvező mert vele született kapzsiságánál fogva arra számított, hogy a juhot majd zsombéksás és avaron teleli ki. Ez úttal azonban számítása nem vált be. U. i. már Demeter napját jóval megelőzőleg szavazattöbbséggel el lett határozva, hogy a kosokat zabolni kell; szavazattöbbséggel lett elrendelve, hogy Andrásnaptól fogva a juhot szénára kell fogni s szavazattöbbséggel etették fel még ellés előtt Sz. uram összes répáját ; s mikor tavasz fele már minden elfogyott, Sz. ellenében teljes joggal lett szótöbbséggel elhatározva, hogy a juhot — nem lévén mivel tartani — haza kell hajtani. Igy aztán az én — mint szokták mondani — „kedves" szomszédom juh és takarmány nélkül maradt. Különben nemcsak kapzsi volt, de buta is: Örült, hogy Jónap kártérítési pert nem zúdított a nyakába. Kállay Ar.drás. A t.-szentmártoni gót templom. Tegnapelőtt a tiszai járás főszolgabirája Mezőssy László öcsém Mándokról telefonon arról értesített, hogy a tiszasz nlmártoni ev. ref. templom belsejének javítása alkalmával egy helyen, közvetlen a töredezett téglapadlózat alatt egy elkorhadt koporsóra akadlak, melyben a csontváz már teljesen elporlott. Miután abból egy selyim vertcsipkéből (Klöpplizetl) ^készült elrggé ép főkötőt, mely a fejhez simuló es a kontyot befogadó két részből áll; egy rakott ránczu (plisszirozott) barna selyem szoknyának övtáji csekély részét; egy erős selyemzsinórra fűzött olvasót, melynek 62 megmaradt s'.emje elkorhadt csonlhoz hasonló anyagból van eszlergálva és amelynek végén egy kis szépen faragott keresztnek felső vége maradt meg. valószínűleg krisztus alakját befogadó viselettel; két durva koporsó szeget; egy fülecskével ellátott emlékérmet kivettek, a sírt tovább nem bolygatták. hanem a felette levő padozatot megujjitották. Miután ezen emlékérem a templomnak történetére némi csekély világot vetni alkalmas, érdemesnek látszik vele tüzetesebben foglalkozni. Életed, halálod Árva nemzetednek Dicsőséget szerze. Örökké élni fogsz Mig csak egy Magyar lesz, Minden hü kebelbe. Hamvaid letettük Székes városodban Örökös sírodba ! . . . Hozzád méltó fénnyel Szerető wmzeted Gyásza kísért oda. Nyugodt legyen álmod Imádott hazádnak Megszentelt földében. Bezárt sírboltodat Nemzeti kegyelet Őrzi örök ébren. Leövey Sándor. II. Rákőczi Ferenc és Szabolcs vármegye. Mikor 1703. julíusában a Rákóczi felkelése kitört, a császári kormány a legnagyobb zavarba jutott. Az egykori végvárak katonasága legnagyobbrészt szétzüllesztetett, s szegény legény csapatokban kóborolta az országot; kisebb részüket zsoldjába fogadia ugyan a császári kormány, de az épen akkor kitört spanyol örökösödési háborúba küldte. Számosan e huszárok közül, mint például az Ebergényi ezred szabolcsi legényei, hazaszökvén, a szegény legényekhez csatlakoztak. Volt azonban ezenkívül idegen katonaság, mely Nigrelli Octavius kassai generális parancsnoksága alatt állott, de ennek a felkelés kitörése előtt is csak nehezen sikerült a csapatait élelmezni; amint pedig a telkelés kitört, kis szántánál fogva helyenként ellentállani nem birt, nagyobb csapatba verődni pedig nem volt ideje. Montecuccoli debrcczeni generális Munkácsnál csatát vesztett, Löwenburg Az aranyozá nak némi nyomait mutató, valószínűleg nyakban hordoit, 27 mm átmérőjű bronz éremen egy szentnek mellképe van, mellén egymásra fektetelt kezeikel. Körirata olasz nyelven „SAN TRANCESIO OR PN" Ez assM Szt. Ferencz, aki 1182-ben született. Ertdeti neve Giovanni Bernardone voll, de huzamosabb ideig Francziaor.-zágban tartózkodván elfrancziásodott és e miatt hazatérté után Francesconak neve/.tetett el. Az assisi Benecdictmusok által neki ajándékozott romokban fekvő Szt Portiuncula templomkában tartózkodván néhány szrnteletu emberrel kis zárdát alapított Későbben ugyanezt tette a toscanai hitáron, Orta község közeieben levő romba dőlt templommal is, de főszékhelye mindég Portiuncula maradt. 1226-ban halt meg és I2i8 ban szentté avattatott, ő alapította a minorita rendet, melyből később a franciscanus rend is alakult. Ezekből következtethetjük, hogy a köriraton látható OR = Orta, PN pjdig = PorŰncula. A másik lapon páduai Szt. Antal áll az őt mintegy magához hívó állásban levő és egy szivén (?) álló Kis Jézus előtt. Körirata: S. ANTONIO DE PÁD (ua) Szt. Antal, aki 1195-ben született Lissabonban, meghalt 1231-ben, szentté avattatott 1232-ben. Szt] Ferencznek halála után a franciscanusoknak, vagyis minoritáknak lelt feje. Szt. Antal a többek között azt a csodát is megtette, hogy egy alkalommal, mikor böjti praedicatícját az ernbi rek nem akarták meghallgatni, az ájtatosan figyelő halaknak praedicált. Jelenleg a hivők mint a legnépszerűbb szenthez hozzá fohászkodnak és perselyébe sok száz ezer korona gyűl össze, mely kizárólag szegények nyomorának enyhi tésére szolgál. Tegnap Bezdeden kiszálván. Mezőssy Laczinak igazán pompás négyes fogatán az (3, ifj G5römbey Péter mándoki ev. ref. lelkész, aki nem messze esett fájától, mert még az ékiratokhoz és hyerogliphákhoz is értő nagy tudásu férfiú, Sziklássy LSéla járás orvos társaságában Tisza-Szt.-Mártonba repültünk, ahol nt. Porzsolt Ádám ev. ref. lelkész ur vendégszerető parochiáján szállottunk meg. Innen felmentünk a környezetből mintegy tiz méter magasságra kiemelkedő dombra, am ,-ly valószínűleg valamely őskori hatalmas embernek sírhalma. Kelet felé meredek, más irányokban pedig enyhén lejt. Talán ezen partról van Szabolcsvái megyében legszebb kilátás a Tiszahátra, a zempléni, unghi, bereghi hegyekre. Szent István a Szent Mártonnak ajánlott templomot és apátságot az ország egyik legszebb pontjára a Panonhalmára helyezte, még pedig valószínűleg azért Szent Márton tiszteletére, mert Kr. u. 316-ban Szombathelyen (Sabaria) született, tehát a legrégibb magyarországi szent volt, aki innen Francziaországba származván, ott 375 évben püspökké választatott és 400 körül lult meg az általa alapított Marmontiers Klastromban. Mielőtt szent életre adta volna magát, katona volt és azt a csodát csinálta, hogy Julián császárnak hadában szolgálván, a gallusokat kardcsapás nélkül megadásra bírta. Erre a magyarországi szentre egy kissé neheztelek, mert a pozsonyi zsidóknak azt suggerálta, hogy a Márton ludat nov. 11-én a német bécsi udvarba vigyék, pedig „E-.zem a májat" szebb látszatja lenne, ha az én magyar asztalomat díszítené. Ezen elragadóan szép pont a „Nyír" Pannonbalmának tekinthető és a község elnevezéséből következtetve igen valószínű, hogy itt is a legrégibb magyarországi szenlnek tiszteletűre az Árpádok id'jében templomot építettek, amelynek nyomai a felületen inár nem észlelhetők, mert annak helyén gót izlésü templom épült, valószínűleg a XV ik század végén vagy a XVI-iknak elején. Szatmárba szorult, Noéi Ágoston kállói hadnagy és Vildemhatn Károly tokaji főstrázsamester, miután Tokaj és Kálló megerősítését Szabolcsvárme^yétől hiába sürgették, hamar odékb állottak. Az északkeleti vármegyék, köztük Szabolcsvármegye hatósága és nemessége, nem kisebb zavarban voltak. Egymást érték a császártól, a generálisoktól kapott rendeletek és utasítások. A császár a „rebellisek" és „rablók" ellen kemény megtorlást sürgetett. Montecuccoli „cito, citissimo" élelmet kért megvert seregének, a várparancsnokok élelmet, s az elhanyagolt várak erősítésére embereket kértek, sürgettek. Ez alatt a fölkelés gyorsan haladt előre. A fölkelők átkelvén a Tiszán, Szabolcs területére léptek. Az Ebergényi ezredének szökevényei, a szegény legények s az elkeseredett föld népe mindenütt csatlakoztak hozzájuk, de egyelőre Szabolcsvármegye nemessége és hatósága nem csatlakozott. Szabolcsvármegye állásfoglalásától sok függött. Nemcsak azért, mert az akkori Szabolcsvármegye magában foglalta a hajdú városokat is, tehát a hadra legalkalmasabb elemét a nemzetnek, hanem azért is, mert ez a része az országnak a török-német pusztításoktól legépebben megmaradt területekhez tartozott. Csakhogy mivel a fölkelés parasztlázadás színében tűnt föl, úgy látszott, hogy ez a harc a parasztok harca lesz a nemesi rend ellen, a kizsaroltak harca az elnyomók ellen, a szegény legények harca a hatóságok ellen, a kurucok harca a labancok ellen. Ez okból Szabolcsvármegye nemessége, amint épen ebben az időben Kísvárdán gyűlést tartott, nígy ízben váltott levelet Nigrelli generálissal, segélyt sürgetvén a kisvárdai gyűlést bekerítő kurucok ellen. Nigrelli segítséget nem tudott küldeni, másrészt nem tartotta a fölkelést maga sem egyébnek paraszt mozgalomnál, melyhez hasonlók 1672. óta többször előfordultak, nagyobb arányokat azonban nem öltöttek. Hogy mennyire paraszt mozgalom volt a fölkelés, magának a fejedelemnek első pátenséből kitűnik, melyet Szabolcsmegye közönségéhez intézett. Ez a nyilt parancs tudtára adja .mindeniknek az kiknek illik," mit aka

r Rákóczi Ferenc a fölkeléssel. „Sok nép panaszából meg. Építési terveket = ^ 1 q n n h á q v í f = Szuchy József építőmester ===== és költségvetést U 1 L> & U II KVbÁlt Nyíregyháza, Kallók 45.