Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-10-28 / 43. szám

XXVII. évfolyam. 48. szám. Nyíregyháza, 1906. évi december hó 2. JSÍYÍRVIDÉK gr A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK * és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. - Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek : Egész évre 8 korona. Fél évre 4 „ Negyed évre 2 „ Egyes szám ára 20 (illér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: ISKOLA-UTCA 8. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szerint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 40 íil., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. RÁKÓCZI. II. Rákóczi Ferencz a magyarországi és erdélyi szövetkezett rendek választott fejedelme visszatér kótszázados számkivetéaéból s halóporait magához öleli a hazai föld. Hogy nyugodtabb lesz-e álma a kassai dóm márvány kriptája alatt, mint a márvány tenger partján azt csak ő tudná megmondani. Hogy negyedszázadig tartó hontalansága idején nagy szivének minden érzésével, vágyával és keserűségével haza vágyódott, az kétségtelen, de hogy erósebb volt benne egy szabad hazának s egy szabad nemzetnek szeretete a maga vágyainak és érdekeinek szereteténél, azt megbizonyította hosszú martiriuma után halálával is. Halála után pedig azok, akik a bujdoaásban ép ugy társai maradtak, mint a nagyságban és dicsőségben, az ö lelkét vélték körülöttük lebegni az eget csapkodó tenger haragjában. Mert lelke még halála után se szállt haza Jó száz esztendeig idegenbe jött volna Ez a lélek, a szabadság lelke, 1848-ban tért vissza közénk, hogy egy ujabb nagyszerű küzdelemre ihlessen bennünket, azokért az ideálokért, melyeknek Rákóczi egyénisége előbb kardot forgató hőse, aztán késő nemzedékek szivét harcra lázitó szimbóluma lett. Most, hogy drága érckoporsóba zárva haza hozzuk a hamvait s az ország egyik határától a másikig bucsut jár hozzájuk a nemzet, az ünnepi zaj, a harangzúgás, szónoki beszédek áradata, dalárdák éneke s fáklyafüst-teuger közepette, el nem vakulva a magyar disz kevélykedő ragyogásától, csak egy mértékre függesztjük szemeinket, melylyel ennek a hazatérésnek jelentőségét egyedül és igazán mérni lehet. á „Hjirriflék" tárnája. Rákóczi Ferenc itthon. Ilösök utódai Daliás leventék, Nemes paripákon. Öszi nap sugara Csillámlik gyémántos Forgókon, szablyákon. Rákóczi vihara Megrongyolt zászlói Lobognak a szélben. Talán a magyarnak Imádott hazája Forog végveszélyben ? ! . . . Nincs veszélyben a hon Szemök nem löveli Búsult harag árját . . A legnagyobb Magyar Rákóczi Ferencnek Érkezését várják 1 . . . Láthatlan távolban Mi dobog, dübörög. Lábak dobogása ? 1 Mintha hallatszanék Millió toroknak Éljen r iadása! . . . A súlyában és hatalmában megnövekedett nemzeti erő megnyilatkozása-e, ez a két századdal megkésett temetés? Ez a nagyszerű nemzeti erő hozza-e haza zúgó és áradó hullámain a hősök koporsóját? A nemzeti hatalom, függetlenség és szabadság büszke és felemelő érzése szólal-e meg a harangok ércszavában ? Az ünDepi zaj hatalmas harmóniájában ezek az érzések ostromolják-e diadalmasan az eget? Egy hadakat vezérlő fejedelemnek, szilaj és félelmetes lovasbrigádok s gyalogos ezrek legfőbb urának temetése ez? Hát hol maradnak a lovas ezredek, hogy dobogna alattuk a föld, mig utolsó útjára kisérik a csaták urát ; a gyalogok, hogy meghajtanák lobogójukat koporsója előtt; az ágyuk, hogy utolsót dördülnének a hadak hőseinek sírba tételénél. Hol van a fegyverbe öltözött nemzet, a hatalom és eró jelvényeivel, hogy hódoljon a sírjába térő szuverén előtt? Vagy mindez a mi történik csak színpadi díszlet, görögtűz 4s 0c. iltat.4s, mely mögött a valóság sivár és leverő tudata lappang. Tudata annak a valóságnak, hogy megalkuvók, kishitűek, nyomorultak vagyunk. Hogy a nemzeti disz alatt, melyet néha nap magunkra öltünk, egy fáradt és kedvetlen nemzedék szive dobog Térvesztetten és bátortalanul. Hogy egy áldatlan anyagi és politikai függés rabjai vagyunk, képtelenek arra, hogy az erőnek egy merész és férfias lendületével lerázzuk magunkról e függés ezer kötelékét. Hogy napról-napra bujdosásra és számkivetésre ítéljük most is ezreit és százezreit fajunk legjavának. Hogy tanácstalanul és gyáván nézünk szembe az uj idők uj viszonyaival, mert se agyunk, se szivünk, se karjaink erejébe nem bírjuk zálogát a jövendőnek. Fejedelme alatt Talán a tüzes mén Tüsszög, tombol, nyerit! ? . . Lázas örömében Viszont látva hona Ismerős tereit. Nem paripa tombol, Hadak lába dobban, A kéklő távolban . . . Gyászvonat közeleg Rajta jön Rákóczi Holtan ! koporsóban. Szabadság hós porát Nemzeti kegyelet Hozza fénnyel haza . . . Küldöttség ment érte Itthol az fogadja Kit rég vár * Hazai . . Talán jobban van igy Jobb, hogy halva jött meg, Mintha élve jönne, Egyetlen szavára Borulna az ország Lángba, vérözönbe! . . . Fejedelmi lelke Ismeré honának Minden búját, baját! Érzé a nemesség, Érté a jobbágyok Keservét, sóhaját! . . . Ugyan próbáljuk meg, vájjon elég erós-e a szemünk és fejünk ahoz, hogy káprázat és szédülés nélkül tudjunk felnézni egy nemzeti fejedelemre, nagy időknek nagy alakjára, mi, a kicsinyes jelennek élósdijei. Ugyan megtudjuk-e illő mértékkel csak mérni is nagyságát, annak aki egy talpig fegyveres nemzetnek élén, észre, szívre, jellemre, minden férfias és fejedelmi tulajdonságokra nézve példakép s az erő inkarnációja volt s nyolc hosszú esztendőn keresztül vérrel és vassal küzdött azért, amiért mi még most is tintával és szóval verekszünk, — a szabad, önálló és magyar Magyarországért. Hozzá és azokhoz a célokhoz, mi már csak a szines és szertefoszló álmok szárnyán ha fel tudunk szállani. Azon se mindannyian. Ott tartunk, hogy a nagy célok gondolata, a helyett, hogy acélosságot és erőt adna a fáradt magyar izmoknak, a szokatlanság és elrettenés érzésével tölt el bennünket. Vénülő ember módjára ha merész, tettrágyó fiatalságunkra vissza nézünk, százszorotan érezzük erőnk fogyatékosságát, vérünk lassú pezsdülését, vágyainknak, céljainknak megdöbbentő kicsinyességét. Valami csodának kellene történnie, hogy más nemzedéket, férfiakat teremjen újra ez a karddal szántott, vérrel bevetett föld. Hogy megrendüljön, mikor magába fogadja a Rákóczi csontjait, s megrendítse bennünk is a tétovázó lelket. Ruhánkat megszakgatva, lehajtott fővel, magunkba szállva menjünk e koporsók után. Emlékezzünk s az emlékezetből merítsünk erőt a nagy elhatározásokra, melyek nélkül a nemzetek élete, nem élet, csak tengődés és sivár rothadás. Milotay István önzetlen szivének Minden porcikája Nemzetével érez. Hazájának sorsán Tán holtan is sajog Hamvában is vérez ! ? Üres szemgödrével Látja e rab hónát, A kisajtolt népet, Kit igába hajtott Örök ellensége Igába a német! Rég szívszorongva várt Nagy urunk megjöttél, Megjöttél, de holtan! . . Hamvad e koporsó Zárja eltakarja Szíved, lelked hol van ?! öntetlen lelked, mely Haragját záditná A hitvány kufárra. Mikor becsületét. Hona szabadságát Viszi zsibvásárra. óh ha szólni tudnál Lelkedből, szivünkhöz Igazát megértve, A hatalom előtt Megállnánk merészen Nem roggyannánk térdre ! Nagy Elek okleveles mérnök Káll6Í-Ut02a Hyiregyhása, , , 27. SS. (sajárSz) Telefon szám 131).