Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-09-23 / 38. szám

2 38-ik szám. NYIRVIDÉK 1906. szeptember 23. hatása alatt az eljárásról a következő jegyzökönyvet vettük fel: .Tekintettel azon körülményre, hogy ez év folyamán immár 3-szor tartatik beható borvizsgálat Kállay Eduárd atyafinál s valószínű, hogy kútvíz soha sem került vendégszerető asztalára, s mérlegelve azon nem kevésbbé fontos sőt döntő körülményt, hogy a hordókat folyton töltögetni is szükséges, ami természetesen tetemes apadást idéz elő, a mai napon megejtett vizsgálat a pinczekezelést rendben levőnek találta." A mindnyájunk által aláirt jkönyvet, mint korjegyző én fogalmaztam. * * * Találóbb sírfelirat az ő fejtől való fájára nem illet volna, mint ez: „est, est, est; propter nimium est, dominus meus mortus est." Addig dőzsölt u. i. az öreg ur nap-nap után, hogy teljesen tönkre ment. Utolsó éveit itt töltötte Nyiregyházán. Egy ízben magamhoz kérettem Jánószky szabó mester urat s megállapodtunk abban, hogy 30 forintért csinál Kállay Eduárd urnák egy fekete öltözetet. Kis idő multával látom a mestert, hogy sebes léptekkel és fejcsóválva közeledik felém: (szemben levő szomszédok voltunk.) — Bocsásson meg a tekintetes ur, de én vissza lépek az üzlettől; olyan embernek, mint Kállay Eduárd ur én 30 forintért nem adhatok ruhát. Tudtam, hogy igy járok. Edus bátyám 6 suk és 1 coll magas volt és nyomott 2 bécsi mázsát. Megalkudtunk tehát 40 forintba. * * • A lovagias szempontoknak Elek Gusztáv volt ez idötájt vármegyénkben hivatott és szigorú őre. Kállay Jánossal egy húron pendültek és benső barátok voltak, Castor és Pollux. S velők tartott Szabolcsvármegyének egész fiatalsága, kivétel nélkül. S mily számos és minő fiatalság! Nem sorolom fel őket név szerint, de constatálom, hogy azt a mai fiatalság sem számarányban sem minőségben meg sem közeliti. Nem egy agarász bálra emlékszem itt Nyiregyházán, amelyen 100 házas és nőtlen fiatal pár lejtette a körmagyart és a csárdást, persze nem ugy paraszt módra egy rakáson a czigány előtt, hanem egymásután a tánczterem körül s annak közepén. Igy volt az 1861-ben is, amikor az agarász-bálban az itt állomásozó kurassier ezrednek tisztjei is részt vettek. Nem volt ugyan előre formaszerint kimondva, hogy a tisztekbe belekötünk, de már előre lehetett látni, hogy az összekoczczanás kikerülhetetlen lesz. Éjfélig minden simán ment, tánczoltunk körmagyart, csárdást, quadrillet stb. (soupper csárdást akkor még nem ismertünk) — csak a keringő maradt el — hazafias tüntetésből. Ez volt-e az inditó ok vagy más is, elég az hozzá, hogy egy heves szóváltásnak kölcsönös sértegetés lön a vége, s Elek Gusztáv és Kállay János kihívták az ezrednek egész tisztikarát. S mivel akkor még nem volt divatban a párbajnak eljegyzökönyvezése, a párbaj, illetve többszörös párbajok meg is vívattak, n ég pedig a status civilis leventéinek fényes győzelmével. Ekkor történt az, hogy Elek Gusztáv legyőzte Amon Gregorich főhadnagyot* (régi jó bécsi barátomat és vívómestert) s mint párbajvivó országos hirre tett szert. + » * Kállay János hetyke katona volt, s 1859-ben haza kerülvén, erről a tulajdonságáról nem tudott leszokni. Talán csak Bodó Mihály bátyám tudott nála hihetetlenebb katonai éleményeket elmesélni. A többek között egyszer Kálló-Semjénben egy Kornél napján volt széles elbeszélő kedvében Kállay János barátom. — Tudjátok-e, hogy Olaszországban semmi sem bosszantott ugy mint az a módszer, ahogy ott útonazt szerezni, a noteszt. Hangja ingerülten és vésztjóslóan cseng: — Jöjjön ki felelni! — Nem készültem mára — szól Ica a leghatározottabban. A tanár ur nem tud mit tenni kétségbeesésében. Tekintélyének mindjárt vége lesz, máris gúnyosan mosolyognak feléje. Az édes keveset használ, hogy Sághy Ilonkának szekundát ír be s őt a káros következményekre figyelmezteti. Valami okosabb gyógyszer kell ide. Meg is van. Forgat egy darabig a noteszben, keres egy szófogadó komoly kis leányt, ki okos értelmes feleletével azonnal helyreállítja a tanári tekintély megbomlott egyensúlyát, és kiszólítja Újvári Veronkát. De a jég már meg volt törve. Ő se készült. S akárkit hiv is ki, senki se készült. Miután az igazgatónéval is hiába fenyegetőzik a szégyentől és dühtől kékülve-zöldülve kénytelen elhagyni a termet. Künt egész jól hallhatta a gúnyos kacagást. A lányok pedig átszellemült arccal néztek össze ; az első összecsapás kétségtelenül az ő győzelmükkel végződött. * * * A hajdusárándi ev. ref. leányiskola .Fazekas" önképzőkörének az elnök teljes mellőzésével megtartott harmadik rendkívüli közgyűlését Bogáthi Katalin elnöknő a tagoknak teljes, az alsóbb osztályokból alakult hallgatóságnak pedig élénk részvétele mellett nyitotta meg. Üdvözölvén a megjelenteket, bejelentette, hogy többek kérésére hivta egybe a gyűlést. A tárgy mindenki előtt ismeretes, ő csak azt szándékozik kiemelni, hogy itt nem az ő személyének, hanem az egész önképzőkörnek, az egész polgári leányiskolának, sót tekintve, hogy a helyesírás a hölgyeknek általában gyengéje, az egész női nemnek megsértése forog szóban. „Isten ugy akarta, — végzé szavait, — hogy a noi becsület megsértésének mártírjai mi legyünk. Es mi fölvesszük kötelességünk fonalát, s összevarjuk vele sárba tiprott igazunkat, hogy ismét tündököljön." E képzavart felzúgé éljenzés követte, melynek lecsillapodása után az elnöknő felszóllitolta a tagokat, hogy adják elő indítványaikat. útfélen a makarónit árulták. Ha az ember u. i. maccaronit kért, a maccaroni árus egy hosszú szál maccaroninak az egyik végét az ember szájába dugta, kivette az óráját s az elfogyasztott rnaccaroninak az árát perez számra számította ki. Egy perez maccaroni volt 10 centésimi, 2 perez 18 cent. s igy tovább. A jobb kezében pedig ott tartotta az árus az ember szája körül a nyitott ollót; s ha valaki 5 perez maccaronit alkudott meg, abban a szempillantásban elvágta azt az ember orra alatt, amint az 5 perez elmúlt. * * * — „Mikor Wellsben feküdtem", folytatja Kállay János barátom, „gyakran kijártunk egy közel fekvő tóra kacsázni. De, a nagy kiterjedésű sík tavon nem tudtunk boldogulni s meddő volt minden vadászatunk mindaddig, inig egy szerencsés ötletem végre teljes sikerre vezetett. U. i. a kacsák ismert falánkságát számításba véve, csolnakról vizre bocsájtottam egy néhány elég nagy, de gyenge tököt s messziről észrevétlenül megfigyeltem a történendőket. És számitásom nem csalt. Eleinte a kacsák fölöttébb idegenkedtek s csak távolról nézték és repdesték körül a tököket. Másnap már megbarátkoztak velük s elkezdték csipkedni s harmadnapra már itt-ott volt a tökökből. — „Értitek már ugy-e, hogy ezután könnyüség volt, tetszésünk szerinti zsákmányra szert tenni. Már a 4-ik napon kikocsiztunk a tóhoz, minden vadász egy-egy kivájt tököt tett a fejére, amelyeken 1—2 lyuk lett kivágva a szemek részére, s begázoltunk a tóba oly mélyre, hogy felül a vizén nem volt csak a tök." — „A kacsák azonnal megközelítettek s egymással viaskodva kezdték csipkedni a jó gyenge tököket; mi pedig a legszebb tőkés gácsérokat lábuknál fogva a viz alá merítettük, nyakukat kitekertük és igy a viz alatt hurokra fűztük.* — .Édes Jánosom", vetettem én közbe, mire való volt néked a tök? Eszerint a rendszer szerint te egész szépen vadászhattál volna — tök nélkül is. Szegény jó barátom, aki mint mondám mindég engarde-ban állott, alig volt rábírható, hogy e megjegyzésem miatt ki ne hivjon. Kállay András. A Duna-Tisza csatorna és a Tiszahát érdeke. Majdnem két esztendeje, hogy először hivtam fői a tiszaháti érdekeltség figyelmét a Felső-Tisza hajózhatóvá tételének nagyfontosságú kérdésére azt hangoztatva, hogy fogjunk össze mind, akik érdekelve vagyunk, közös erővel és akarattal vegyük föl a küzdelmet, hogy ez a fontos kérdés minél előbb a megoldás stádiumába jusson. Sajnos, de való, hogy nálunk a legfontosabb közgazdasági kérdés sem kerülhet napirendre, ha a közősügyes politika főimondja a szolgálatot. A bekövetkezett politikai zavarok megakadályoztak abban, hogy a megkezdett akciót folytathattam volna, pedig az az eredmény, amely első fölszólalásomat követte, tudniillik az az érdeklődés, melynek az érdekeltség előttem élőszóval, vagy írásban kifejezést adott és az a rokonszenv, amellyel a tiszaháti vármegyék összes sajtó organuma felhívásomat fogadta, azt a meggyőződést érlelték meg bennem már akkor, hogy hasznos munkát végeztem, mikor a tiszaháti közvélemény figyelmét a Felső-Tisza szabályozás fontosságára és nagy jelentőségére fölhívtam. Azóta nagyot fordult a világ ! A függetlenségi és 48-as párt vezére, Kossuth Ferenc, az ország kereskedelemügyi minisztere lett. Ez a név zászló, mely után vakon megy a magyar közvélemény és Kossuth Ferencz a kereskedelmi tárca élén soviniszta, színmagyar kereskedelmi, közlekedési és forgalmi politikát jelent. Ennek a színmagyar kereskedelmi politikának fényes bizonysága, hogy úgyszólván első fontosabb rendelkeÉs erre egy sajátságos jelenet következett. Qlyan jelenet, hogyha az asszonybeszédet pipafüstnek deklaráló közmondás a lányokra is alkalmazható volna, egyetlenegy élőlény nem szabadult volna a teremből elevenen. Mind benluladtak volna a sűrű füstben. Mintha nem is egy, de ezer indítványa lett volna mindenkinek. Csak egy negyedórai hangverseny után sikerült végre szóhoz jutni az elnöknőnek, s kérni a jelenlevőket, hogy egyszerre legfeljebb öten beszéljenek. S csak egy félóra múlva sikerült belátniok, hogy igy semmire sem mehetnek, s csak ettől kezdve vett az ülés, ha nem is nyugodt, de a tárgynak megfelelőbb fordulatot. Gyenes Böske, kinek az apja polgármester, azt indítványozta, hogy menjenek küldöttségileg a miniszterhez, s kérjék Miskolcy szigorú megbüntetését. De erre Barcs Mariska, egy tanitó leánya, azt hozta fel, hogy ő biztosan tudja, hogy a küldöttségeknek mindent megígérnek, de nem tesznek meg nekik semmit. Jámbor Kata, ki harmadik polgárista létére már végigolvasta Ponson du Terrail, Power s más ily hires irók remekeit, radikálisabb uton akart végezni a tanárral, pl. valami gyilkosság utján. Mire Békési Gizi, ki egyszer sem mulasztotta el áttanulmányozni a „Friss Újság"-nak az orosz forradalomra vonatkozó táviratait, a bombával való felrobbantást különösen ajánlotta. Ezt már-már el is fogadták, mikor kisült, hogy nincs pénzük bombára, pedig a Békési Gizi állítása szerint roppant drága s lehet, hogy Hajdusárándon nem is kapható. Esetleg egész Debreczenbe kellene menni érte. Ekkor lépett a pódiumra Sághy Ida s a hirtelen támadt általános csend közepette a következőket mondta : — Lányok, mit fogjuk mi tűrni az áruló kormány bérenceit ?! — Aki németül tanit az mind Bécs bérence! És mi nem fogunk tőle németet tanulni! Követeljük, hogy tanítsanak nekünk német helyett magyar történelmet. Óriási éljenzés zúgott fel e szavakra. Mindnyájan odarohantak Sághy Icához s össze-vissza csókolták, zése volt a közlekedésügy terén a fiumei második vasúti vágány tanulmányozásának elrendelese. Hogy mit jelent a tervezett uj vasút a magyar közgazdasági érdekek szolgálatában, arról majd alább szólok, előbb azonban második fontos ténykedéséről akarok megemlékezni, arról a tény érői, amely a legszervesebb kapcsolatban áll az általam ezúttal is propagált kérdéssel, t. i. hogy a Duna-Tisza csatorna ügyét napirendre tűzte. Nagyon érdekes volt a miniszter elnöklete alatt három napon át folyó tárgyalás a maga egészében, de elsőrendű fontosságot azok a kijelentések adnak ennek az értekezletnek, amelyeket Kossuth tett a vita folyamán. Az osztrákok m=!g akarnak bennünket fojtani, — mondta a miniszter. Nyugaton, északon és keleten körül vagyunk véve az osztrák örökös tartományokkal és mezőgazdasági terményeinkkel csak az osztrák vasutak közvelí'ése útján juthatván a külföldre, olyan vasúti és közlekedési politikát követel az osztrák közvélemény a kormánytól, amely a magyar mezőgazdasági termelésnek a külföldi, főleg a német, piacokra való kivitelét lehetetlenné teszi. E mellett minden rendelkezésre álló eszközzel nehézségeket akar gördíteni a magyar mezőgazdasági termelésnek az osztrák piacokon való értékesítése elé, természetesen beváltva ezeket a fenyegetéseket, ha Magyarország a gazdasági közösséget megszünteti. Azzal nem számol a sógor, hogy két vege van a botnak és mi lesz akkor, ha mi feléjök fordítjuk a vastagabb végit és hasonló elbánásban részesítjük az osztrák iparcikkeket, mint a minőt odaát a magyar mezőgazdasági terményekkel szemben alkalmazni akarnak. Üres fenyegetés az egész osztrák fölfortyanás, semmi más, mert hát enni mégis csak kell és akárhogy okoskodnak is odaát, nálunk van az éléskamra kulcsa! Ami a külön vámterület esetén bekövetkezhetik, az csak az lehet, hogy a magyar mezőgazdasági termelésnek föl kell vennt a versenyt az osztrák piacokon a küLőldi hasonló, főleg orosz, esetleg amerikai termeléssel. A helyes és céltudatos közgazdasági politika tehát ma azt követeli, hogy a magyar mezőgazdasági termeles versenyképessége a kombinációba vehető minden tényező figyelembe vételével fokoztassék akkor, amikor a vámvédelem megszűnik az osztrák piacokon. Versenyképesség tényezőit vizsgálva, a termelési költség és a kész termés szállításával járó kiadások tétele áll első sorban előtérben, sőt azt lehet mondani, hogy e két tényező számbavételével leszámoltunk a versenyképesség esélyeivel is. A termelési költség nálunk nem csökkenthető, sőt azt mondhatnók, hogy tekintettel a sociálizmus folytán fellépő munkabér növekedésre, még inkább arról lehet szó, hogy az növekedőben van. E tekintetben csak a belterjesebb gazdálkodás utján érhető el eredmény oly értelemben, hogy a föld jobb megmunkálása, öntözés, a műtrágya alkalmazása utján a föld hozama gyarapíttatnék. Már az első tényezőnél is fontos szerep jut a vizi utaknak, mert a műtrágya, mely a belterjesebb gazdálkodáshoz okvetlen szükséges, nagyobb távolságokra csak a vizi úton szállítható oly olcsón, hogy annak alkalmazása kifizethesse magát. A versenyképesség második tényezője, t. i. a szállítási költség pedig egyedül és kizárólag a vizi szállítással redukálható és ez ad nagy fontosságot a viziutaknak s elsőrendű hivatással ruházza föl a tervbe vett Duna-Tisza csatornát, amely túlnyomóan az osztrák piacok felé gravitáló magyar mezőgazdasági termelésnek lesz a forgalmi vonala. Ha a Tiszahát birtokossága, értve azalatt a felsőtiszamenti gazdákat, a Duna-Tisza csatorna által elérendő előnyökben és abban a gazdasági haszonban részesülni akar, amely az olcsóbb szállítás folytán áll e'ő, ez csak úgy lehetséges, ha a Felső-Tisza hajózhatóvá tétetik. ezzel jelezve, hogy az indítvány egyhangúlag elfogadtatott. A terv most már biztos volt, s biztos a győzelem is. Csak a részleteket kellet kidolgozni. ... És én szeretném ez elbeszélést itt befejezni, hogy a magyar honleányokat hazafias felbuzdulásuk tetőfokán mutassam csak be a tisztelt közönségnek s benne azt a reményt keltsem, hogy amit elhatároztak keresztül is vitték, — ha az igazság nyomasztóan nem kényszerítene a további események felsorolására . . . Egy küldöttség tudtára fogja adni Miskolcynak határozatunkat — szólt a kedélyek lecsillapodása után az elnöknő — válasszuk meg talán e küldöttséget! — Engem válasszatok be — kiáltott Krúdy Mariska — belém ugy is szerelmes Miskolcy, hadd bosszankodjon, ha oda mondok neki. — Mit, halljátok Krudyt, azt mondja, hogy a tanár ur szerelmes belé — kiáltja gúnyosan Békési Gizi. — Na, annál biztosan jobb izlése van — szól oda Barcs Mariska. — Több esze sincs, minthogy egy ilyen kis tökmagról ábrándózzék — elméskedik Jámbor Kata. — Azért kacsintott a mult órán is én rám, mert beléd szerelmes — szól Gyenes Böske bizonyos fölénnyel. — Na talán még te is azt vitatod, hogy tetszel neki — röffen fel Bircs Marcsa, — hiszen nekem ad mindig kitűnőt, ha szekundára felelek is. — Nini, még ez a kis Barcs is azt hiszi, hogy ő a kedvelt — figyelmezteti szomszédját Békési Gizi. — Nem a, hanem te, akit mindig megbuktat, — vágja vissza Barcs Marcsa. — Igen mert haragszik rám, hogy nem viszonozom az érzelmeit. Tollam nem képes tovább ecsetelni a folyton hevesbülő párorditásokat (párbeszéd mintájára). Annyi tény, hogy a „Fazekas" önképzőkör előbb még tomboló egyetértése egy pillanat alatt felkavarodott. Az elnöknő is kétségbeesve látja a lelkesedés elfajulását. Többször kísérletet tesz, hogy gátat vessen a pártszenvedélyek tombolása elé, de jaj, nem tehet itt DIVATTERME NYIREGYHAZA, SZÉ€HENYI-TEIt 3. KIZÁRÓLAG ELSŐRENDŰ NŐI KALAPOK RAKTÁRA. ÁTALAKÍTÁSOK és MEGRENDELÉSEK ELFOGADTATNAK, 551—1—5