Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-03-04 / 9. szám

XXVI í. évfolyam. 9. szám. TNyiregryháza, 1906. márczius A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. - W'

g Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Hirdetési dijak: Előfizetési feltételek: Az előfizetési pénzek, meqrendelések s a A lap szellemi részét képező küldemények, postán Yagy helyben házhoz hordva . > i„v™„'i™ ti- a szerkesztő czime alatt kéretnea beküldeni. , „. , , ,, p.. „, tap szétküldésé targyaban leendő felszo- , . , . Minden négyszer basábzott petit sor egyszer Efc'

ész évr

e 8 korona. l

a

ml

áso

k J

óba Elek ki

adó-tulajdonos f

o Bémentetlen levelek csak ismert kezektől közlése 1) fillér • többszöri közlés esetébef 8 611 Félévr

e 4 • könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám TIT, !\ , • * a nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Negyedévre 2 „ I J (Jánószky ház) intézendők ;ii t A kéziratok csak világos klvanatra s az Apró hirdetések 10 szóig 40 fii., minden további szó Sgyes szám, ára, ao fillér I illető költségére küldetnek vissza. 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Általános Tudósító és Grünmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstei

n és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. A tisztikar. Pár nap s Szabolcsvármegye megszűnik. Elvont közjogi fogalom lesz belőle, melyet lelkes ragaszkodással szívünkbe zárunk, de amelynek a valóságban csak torz és groteszk mása él. A vármegye bizalmának letéteményese, maga az élő és cselekvő vármegye, a tisztikar az utolsó emberig otthagyja állását. Magára hagyja a hatalmat, mely kivont kardok és feltűzött szuronyok kíséretében vonul be hozzánk is, hogy úrrá legyen felettünk s megtörje a vármegyének a nemzeti küzdelemben tanúsított szívós ellenállását. A tisztikar nem szegődhetik-e hatalom szolgálatába, mely törvénysértések és erőszakosságok jegyében fogantatott s amely nem a jogra, de a fegyverek erejére s a kibérelt és áruba bocsátott lelkiismeretekre támaszkodik mikor uralkodni és kormányozni akar A vármegye tisztikara felesküdött a. törvények megtartására, a hazához és alkotmányhoz való hűségre, ezt az esküt tartja meg — az ( sküszegések most felmerülő annyi példája között mikor félreáll a hatalom elől s nem hajtja végre rendelkezéseit. Úgy kellene, hogy elszomorodjunk, hogy köny szökjék a szemünkbe és kétségbeessünk, mert ez a látvány mél}

Tségesen megindító. Ott hagyni a pályát, melyhez képességeink szinétjavát, minden becsvágyunkat, egész lelkünket, a magunk és családunk életét kötöttük, mindnyájunkra nézve kész tragédia. De ninc en harc áldozatok nélkül s nagy célokat elérni egyesekA „I u Hulló csillagok. (Béranger.) — Mondod, pásztor, hogy csillagjaink Szabják meg éltünk s ragyognak az égen. — Igen fiam, ámde fátyólával Elrabolja szemünktől az éjjel. — Azt hinni, pásztor: e csendes azúron Minden titok rejtélye nyitva áll. — Hol az a csillag, amelyik hull, Mely hull, hull s tűnve leszáll ? — Fiam, egy haló szív ver végsőt; Csillagja íme e percbe' hull. Baráti körben mámor lelkesité, •—• Ivott s dalolt ez szakadatlanul. Boldog, hogy csendesen elalhat Kedvelt bora víg társaságinál .... — Ismét egy csillag, amelyik hull, Mely hull, hull s tűnve leszáll. — — Fiam, mily tiszta ennek fénye ! Egy bájos lény csillagja hull. Gyöngéd leány, hiv szerető, Szánva boldog menyasszonyul. Virág övedzi szűzi homlokát S Hymennek kész oltára áll ... . — Ismét egy csillag, amelyik hull, Mely hull, hull s tűnve leszáll. — Egy most szüleiett uralkodó Sorsának gyors csillagja ez. Üresen hagyott bölcseje Arany- s biborban rcngedez. Hizelgő kéz nyújtotta méreg, Étkül szánva néki ez áll ... . — Ismét egy csillag; amelyik hull, Mely hull, hull s tűnve leszáll. nek, úgy mint nemzeteknek csak nagy szenvedések és megpróbáltatások árán adatott meg. Nem tudunk sajnálkozással nézni Szabolcsvármegye tisztikarán, csak a lelki felemelkedésnek, csodálatnak és szeretetnek azzal a nagy érzésével, melyet a legmagasztosabb elhatározások látása szokott lelkünkből kiváltani. Most mikor úgyszólván mindenkiben kétségek támadnak a megkezdett harc sikerei iránt, mikor kishitűek és aggodalmaskodók lettek az eddig erősek és lelkesedók is, férfiak, akiket hivatásuk e küzdelem első csatasorába állított, olyan példáját adják a hazaszeretetnek, a nemzet igazai melletti kitartásnak, mely hősökké avatja e példa részeseit a legkisebbektói kezvde a legnagyobbakig. Azok az eszmék, melyekért a hívek ilyen elhatározásra készek, nem lehetnek áligazságok s az a küzdelem, melynek ilyen harcosai vannak, nem lehet reménytelen. Szabolcsvármegye pedig büszke és boldog lehet, mert jól választotta meg azokat, kikre az alkotmány és az autonomia védelmezését s a törvények megtartását bizta. Háláját és elismerését e tisztikar tagjai iráut sohase fogja méltóképpen leróhatni. Nincs az áldozatkészségnek az a nagysága, melylyel viselkedésük erkölcsi értékét mérni lehetne. Mi nem is tudunk búcsút venni a 1 úcsuzkodóktól, s mint e nagy harc szürke krónikásai megindulással kérjük a vármegye közönségét is, ne búcsúzzék el tőlük, ezer karja és ezer szíve üyiljon meg előttük a szeretetnek és gondos— Fiam, e borús fénysugár ott Jelzi egy léha csillagát, Ki hibáinkat kikacagva, Nagy bölcsnek érezte magát. Kik szolgálák e gyönge istent, Képe már ott is rejtve áll ... . — Ismét egy csillag, amelyik hull, Mely hull, hull s tűnve leszáll. — Fiam, mily nagy lesz a mi gyászunk ! Védőnk támaszát vesztjük el. Csak böngész másnál a nyomor, Itt gazdag aratásra lel. Ma éjjel is a szegény nála Biztos hajlékot esdve áll ... . — Ismét egy csillag, amelyik hull, Mely hull, hull s tűnve leszáll. — Ez egy nagy úré ... . menj gyermekem ! Védd tisztán jellemed erényét! Hogy csillagodtól el ne vonja Sem nagyságát, sem a fényét; Hasznosság nélkül ha ragyogsz : Mondják végső napjaidnál: — Csillag volt csupán, amelyik hull, Mely hull, hull s tűnve leszáll. — Megyery Ella. Kórágyon. — Napjaim megvannak számlálva édes fiam. — szólt az ősz Péchy Tamás az ágya mellett ülő iljuhoz. — Itt fekszem a kór-ágyon. Nyolcvan év nyomja ] vállaimat, s ha az Urnák úgy tetszik: talán már a jövő nap keltét sem láthatják fáradt szemeim. Mert: Nem vagyok több széthulló anyagnál, Az enyészet durván rám tipor ; Elmúlok ha napjaim lejárnak S lesz belőlem egy maroknyi por ! kodásnak melegségével, s ha el jön az a nap — melynek jöttében oly rendithetetlenül hiszünk, mint az erkölcsi világrend örök törvényeiben, mely a nemzet és az igazság győzelmét jelenti maj 1 az idegen uralom, a jogbitorlás és erőszak felett, helyezze vissza diadallal őket oda, ahonnan elűzettek, azért mert a nemzet javainak hű sáfárai, mert férfiak, mert magyarok, mert hazafiak voltak. A szurony erdő pedig, melyet a hatalom fenyegetve fordit felénk, mindenre képes lehet, megrettentheti a gyávákat és gyermekszívfleket, börtönre vetheti, leverheti a bátrakat és ellenszegülőket, eltilthatja a szabad szót, a magyarok Istenéhez való fohászkodást, el a szabad lélekzetvételt is, de egyet, tetőtől-talpig fegyverbe öltözzék bár, semmi hatalmassága a világnak, semmi üldözés, nyomor és kínszenvedés el nem vehet tőlünk: a hitet küzdelmünk igazságában s a reménységet e küzdelem diadalában. Milotay István. Elmélkedés. Nem volt még eddig hatalom, mely az emberiséget a hit szentségétől meg tudta volna fosztani. Nem sikerült sem a hatalmas uralkodók véres zsarnokságának, sem a gőgös világi tudósok sértő gúnyjának, sem az egyházi tudósok a dogmák fölötti civódásainak kiirtani az emberi kebel mélyéből az istenség utáni vágyat. A hit formái, ellenségei és barátai mindig fognak ugyan változni, de a hit maga soha sem szűnik meg. A reálisták véleménye az, hogy az ember nyugalmát csak a lelkiismeret biztosítja, mi a vallásos érzést ki is zárhatja. Emez állítást bonckés alá venni szerintem elég hálás feladat; érdemes ezzel egy kissé behatóbban is foglalkozni. A lelkiismeret nem készen kapott tehetség, hanem e?y nagyon is komplikált lélektani folyamat eredménye, — Mi vár reánk a halál után, ki-tudja? Onnan túlról s nki sem tért még vissza közibénk, senki sem mondhatja img, hogy arasznyi létünk kihunytával elenyészünk, végkrp megsemmisülünk e ? Vagy csak az anyag az, mi belőlünk poirá lesz és szellemünk él és fent lebeg? Es eljön e e szelkmek országa egyszer, midőn már nem lesz élő lény a föld-tekén, midőn a nap és föld kihűlnek s a csillagok lefutnak pályájukról ? Avagy csak káprázat mii.dez, kiialált, ráerőszakolt megnyugtatás a kétség közt vergődő agyra, lélekre, mely a végzet titkos műhelyébe kíván bepillantani. — Bármiként van, bölcsen van, hogy nem tudhatjuk mi vár reánk? hogy bármerre szálljon merész tekintetünk: mindnnütt csak áthidalhatlan űrt talál, hogy vergődve, tehetetlenül hulljon vissza a föld porára, melyen tul nem emelkedhetik. — Meddig fog forogni a föld, meddig fog sütni a nip, az égi testek meddig fognak kerengeni az űrben, népek és nemzetek medd g fognak születni és eltem ->tkezni? ki tu ja? talan évezredekig, talán évmilliárdokig, talán az örökkévalóságig egy végtelen természeti erő kihatása folytán. Vagy jönni log egy nagyszerű forradalom, midőn a föld megrendül sarkaiban, világok összeomlanak és eltemetkeznek ; minden lehull, megsemmisül és szétfoly az űrben, hogy ismét egy más, egy új világ formálódjék ki az alaktalan sötét semmiségből? — Soha bölcs megfejteni nem fogja! — De ne is kutassuk — édes fiam — mit a végzet eltakart vágyó szemeink elől. — Hidd el — folylatá az ősz — a földmives, aki gondtalanul ballag a friss barázdában ekéje után, vagy egészséges gyermekei közt barna kenyerét falatozza, boldogabb, mint a tudós, ki könyvei közt gondteli fejjel tölti az éjszakát. Meri az előbbi megelégedett magával, megelégedett munkájával, örül a kis gyümölcsnek mely után maga fáradt, melyet önkezével leszedhet s melyen tul vágyai nem terjednek; de aki magasra veti meresz tekintelét, aki só\ár szemekkel kutatja a nagy titkot, mit emberi elmével felérni nein engedtetett: