Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-03-04 / 9. szám

2 9-ik szám NYIRVIDÉK 1906. márczius 4. melynek kifejlődésében a képzetek és az ezekkel összekötött részben természetes, részben mesterséges módon : nevelés, szoktatás, tanitás, fegyelmezés által felébresztett érzelmek játszák a főszerepet. Ne tévesszük csak szem elől, hogy mit mindent nem tartanak az emberek lelkiismeretes dolognak különböző felfogásuk, hitük és értelmi fejlettségük szerint, és menten kiderül, hogy az az állítólag belsőnkben organizált legfőbb erkölcsi tőrvényszék nagyon különböző mértékkel mér; és nagy baj lenne erkölcsileg, ha minden egyes ember egyéni lelkiismeretének szavát, mintegy lelkében autorizált erkölcsi törvényszéknek Ítéletét, minden további bírálat nélkül el kellene fogadni az ő erkölcsiségének egyedül jogosult kritériuma gyanánt. Azaz, hogy minden cselekedet morális értéke felett kizárólag csak az a tény döntene, hogy váljon az illető lelkiismerete miképen ítélt róla; helyeselte-e, vagy rosszalta? A lelki jelenségek sem meg nem érthetők, sem meg nem magyarázhatók a nélkül, hogy ezeket a jelenségeket a szervezeti élet jelenségeivel össze ne kapcsoljuk és értelmezésüknél a physiologiai kutatások eredményeit kellőképen ne értékesítsük. Csak a physiologiai kutatások alapján állítjuk, hogy a gyermek lelki életében észlelhető typikus jelenségek: a gyermek agyának túlságos fogékonysága a szerves test ingereivel szemben, a gyermek önzése, akaratossága, részben nagyzási hóbortja, képzetei és cselekedetei, tulság03 változékony kedélyhangulata mind oly jelenségek, melyek ápolás és fejlesztés által emelhetjük vagy csökkenthetjük, erősíthetjük vagy gyengithetjük. Nem értem ezt a scholastikának methodusa szerint, hanem a természet-, a viszonyok- és a kor uralkodó szellemének megfelelően kell a gyermek lelkét művelni. Régebben a tanítók közlőtték a tudományokat, előadtak vagy előolvastak, mondatoltak és magyaráztak; a tanulók pedig hallgatták, útánirták és lehetőleg elsajátították a nyujtottat, hogy a kihallgatás alkalmával azt híven reprodukálhassák. A tantárgyak nagyobb része sőt maga a tanmenet is mindenhol egyoldalú volt, és így az autoritás elve megzsíbbasztotta a tanítók és hallgatók önállóságát. Csak kevesen emelkedtek a szellem szabad gymnástikájára és inductio (beható) kutatásra. Manapság éppen az ellenkezőjét tesszük: többet képezünk, mint oktatunk; többet tanulmányozunk, mint tanulunk. Ma már mindnyájan belátjuk Luther és Zwingli által oly erősen hangoztatott etvitázhatatlan tény igazságát: ,A nép ujjászületésenek nélkülözhetetlen alapját a tervszerű gyermeknevelés képezi." Igaz ugyan, hogy a független tekintélyt, a vak hitet, a külső és gépies cselekményt nem állithattjuk a szabad önrendeltetés, a személyes meggyőződés, a gondolat az érzület és az öntudatos cselekvés helyére, mert azok uralomra jutása a pap és laicus, a tudós és nem tudós a vezető és vezetett között szilárd válaszfalat és merő ellentétet képezne. Mi azonban ennek okáért még nem engedhetjük meg, hogy mindenki csak magáért gondolkozzék, vizsgáljon, válasszon és c-elekedjék; ezért még nem tarthatjuk helyesnek, hogy minden ember saját tudomása és lelkiismerete szerint határozza meg cselekedeteit. Célunk, (Engem az iskolában ez a cél vezérel és nagy eredményhez ad reményt.) hogy az ember személyes méltóságát, gondolkozásí- és hitszabadságát megőrizhesse, de reá rójuk egyszersmind az erkölcsi uralom nehéz kötelességét is. Minden embert rang és nemi külömbség nélkül az igazság megismerésére két tényező segíti elő: a tudomány es az egyházi hit. Az értelmiségnek dogmatikus tanok általi megbénítása, a tudománynak az egyházi hit általi gyámnoklása ép oly káros, mint a hitnek a művelődés fejlesztő és kedélyképző-tanitás általi korlátozása. Csak a kettő együtt, egymást kiegészítve, emelheti fel az embert sötét tudatlanságából a világosság terére. Melanchton kétségbe esetten kiáltja: ,Ki ne jajgatna, ha látja, mint hanyagoltatnak el az ember képességei és a lélek, mely annyit tanulhat és felfoghat, még teremtőjéről és uráról sem tud valamit." (1. Dr. Dittes: A nevelés története, 121 1.) A gyermek szívében a bit sejtelmei az megőszül s ekkor eszébe jut a nagy igazság: ars longa, vita brevis. — Azért sohase kutasd édes fiam, mit bölcs isteni végzés eltakart előttünk. — Őrizd meg szívedben az egy, igaz Isten iránti hitet félelmet, ne légy vakbuzgó és soha se hidd azt, aminek elméd és szíved ellentmondanak, de ha valamikor hinni nem tudná): úgy félj megtagadni a Láthatatlant. Ne hidd, hogy e félelem a férfit megalázza. E félelem csak nemes szívben fakadhat; az alázatosság és szerénység az embert felemeli s minden komoly tudomány e kettő nyomában jár. — És ha semmi sincs is a síron tul, ha végkép megsemmisülünk is a halálban: ne hidd, hogy hitünkkel valamit vesztettünk. Mert maga a fogalom, hogy hinni tudunk egy láthatatlan Erőségben, hinni tudunk egy láthatatlan Istenségben, ki cselekvéseinket látja, utainkat kormányozza, vezérli; támpontot ad gondolatunknak, munkára hív fel, céltudatosbbá becsesbbé teszi előttünk az életet, szívünknek nyugalmat, lelkünknek szárnyakat kölcsönöz. S ha mint derék ember megálltuk helyünket az emberek közt, ha elvégeztük lelkiismeretesen a munkát, melyhez az életfeltétel köttetett: önérzetünkben, szívünk nyugalmában van a jutalom s az utókor hálás lesz, ha munkánk gyümölcsét élvezheti. — Lásd, kimerülve, f radtan állok sírom szélén s hidd el, nem bánt az elmúlás gondolata, mert becsületesen teljesítettem kötelességemet, megőriztem a jellemszilardságot, megőriztem szívemben a jóságot és szeretetet. Most fáradtan teszem le kezeimből a munkás eszközt: s várom az örök Biró ítéletét, kinek ha hogy lenni kell: nem félem rendelesét, s ha nem fog senki ítélni felettem: úgy elvégeztem pályámat, a harcot megharcoltam, s az emberek nem fognak követ dobni rám. — Azért légy mindig következetes édes fiam, gondolatban, szóban, cselekvésben, őrizd meg a jellemet, a becsületet. Mindenkor csak emberi ársaid javára munkálj és sohase tedd, miáltal magadnak hasznot, jólétet szerezhetnél ugyan, de másoknak szemében talán könnyeket fakasztanál. derengnek és vallásos érzelmek töltik el a hajadon kedélyét; ezek hevítik az ifjút a jó és nemes útján. A hit tudata emeli fölül a földi szenvedéseken a férfit és ad neki erőt ezek elviselésére. Hiszen sok atheista csak azért az, mert hiúságának hízeleg a mephistói szerep. Hassunk tehát oda, hogy az összes értelmi, aesthetikai és erkölcsi nevelésünk eredménye, koronája a hit ereje legyen. Ezen kérelmem talán fölösleges is, mert jól tudom, hogy minden tanitó elitéli Rousseau azon elvét, mely szerint a vallási nevelés csak a gyermek tizenötödik évében venné kezdetét; mert jól tudom, hogy minden tanitó érzi és hiszi magáról, hogy a gyermekben a hit művelésére és fejlesztésére hivatva csak ő lehet. Hiszen a szeretetet az igazsággal párosulva kiben találja fel jobban a gyermek, mint tanítójában ? A gyermeki lélek felébresztése az édes anyának jutott ugyan osztályrészül, de ki tagadhatná, hogy ebben az oroszlánrész nem a tanítóé ? és ki tagadhatná, hogy igen sok mamának sokoldalú elfoglaltsága miatt eszébe sem jut Pestalozzi Gertrudjának eme szép mondata: .Gyermekem, van egy Isten, kire akkor is szükséged lesz mikor nélkülem már elfogsz lehetni; van egy Isten, kinek karjai védeni fognak, mikor én azt már nem fogom tehetni; van egy Isten, ki téged béke és boldogsággal fog elárasztani, mikor én már néked mitsem fogok adhatni!" (Folyt, köv.) A szabolcsvármegyei jegyzők egyletének rendkivüli közgyűlése Az egymásra tóduló események behatása alatt, s a vármegyei tisztviselők és járási főszolgabírók nyugdíjazás iránt benyújtott kérvénye következtében a szabolcsvármegyei kör- és községi jegyzők — az ezután követendő magatartásukat elhatarozandó — február 27-én a vármegyeháza kistermében látogatott rendkívüli közgyűlést tartottak. Tóth József elnök a gyűlést megnyitja s a jegyzőkönyv hitelesítése után bejelenti a multi közgyűlés alkalmával tb. tagokul megválasztott vármegyei főtisztviselők és főszolgabirák megválasztatásukért való köszönetét, kik ezt részben szóval, részben pedig levélileg tették. Felolvassa ezen leveleket, melyek mindegyike igaz szívből való együttérzésre vall a jegyzői karral. A jelenlevők mindegyiket megélyenezték. Tóth József elnök bejelenti továbbá : 1. Nagy László, Kavarcsik László, Thoma István és Hegedűs Béla felvétel iránti ajánltatásukat. 2. Adorján István turai körjegyző halálát, indítványozza hogy ez jegyzőkönyvbe vétessék, hátramaradt családjának az Egylet részvétét nyilvánítsa s 88 korona tagdíj hátrányát törölje. 3. Kifejezést adandó a jegyzői karnak a vm. tisztviselők és alkotmányvédő bizottsággal való együttérzésének, az alkotmányvédö bizottság céljaira az elnök és pénztáros — a közgyűlés utólagos jóváhagyása reményében 100 koronát adott. Ezután a közgyűlés tgyellen kitűzött tárgyára — a vármegyei tisztviselők lemondása folytán szükséges intézkedésekre — nézve a következő előterjesztést és határozati javaslatot adta be Tóth József elnök: Tisztelt közgyűlés! Egyleti életünk 25 éves életfolyama alatt a leggyászosabb időt éljük. Politikával nem foglalkozhatunk: de mert a jelen viszonyok között a teljes tétlenség és vélemény nyilvánítástól való teljes tartózkodás egyöntetű volna a gondolat és hazafias érzés bilincsbe verésével, de főleg mert a közigazgatási főbb tisztviselők lemondásával szemben határozott állásfoglalásunk provokálva van, több tagtársunk sürgöny és levélbeli felszóllitása folytán kötelességemnek tartottam ezen közgyűlés sürgős összehívását é» egy irányadó határozat kikérését arra nézve, hogy e hó 5-én tartandó törvényhatósági közgyűlésre — A tiszta lelkiismeret, a szív nemes indulata legyen mindenkor vezéred. Sohase fogad el, amit meg nem érdemelsz. Ne kapkodj rang, méltóság után a becsület árán. mert így éppen akkor alázod le magadat, midőn fenn ragyogni vélsz. — Igen sokan vannak, akik akkor buknak le, midőn magasra hágnak. És nincs semmi sajnálatosabb, semmi nevetségesebb ennél a bukásnál. Lezuhanni a fényből, az ünnepelésből a semmibe, a hétköznapi szürkeségbe, melyből kivergődni, felemelkedni nem lehet többé! Azért soha se kivánj első lenni, ne kívánj vezérszerepet játszani, hacsak nem a közbizalom szólít. Mert jegyezd meg: királyt a születés, vezért a bizalom jelölik ki. — Azokat, kik bizalom híján ünnepeltetni, hódoltatni kívánnak: csak olyan mesterkélt fény, hazug csillogás, színpadi aeremonia veszi körül ideig-óráig, melyből semmi sem igaz, mely a szívnek meleget, a léleknek nemesülést nem nyújt, s mihelyt elvonul oldaluk mellől a tapsoló szolga-had: ők sápadtan, ingadozva állanak magas polcukon, s egy merész, egy igaz szó onnan a szív mélyéből, lerántja őket a piedesztalról s a kor elsöpri az áradattal, mint hitvány bábokat. — Mégis igen sokan vannak, akik megtagadják önmagukat, megtagadják a tisztességet, a becsületet a — hatalomért. Akik képesek megfizetni a tapsokat, megfizetni az .éljen" kiáltásokat, csakhogy nyomorult énjüket előtérbe tolják. Ezek a hideg testű csúszó-mászó férgek, kik minden szín előtt mas-más judási-arcot öltenek: ezek önmagukban alázzák meg az embert; megalázzák egyéniségükkel az egyest, megalázzák a a társadalmit, a nemzetet, aki, vagy amely magát általuk botorul vezettetni hagyja. — Gonoszok és gazok minden nemzet fiai közt akadtak és fognak akadni, mert azt tudod édes fiam, hogy söpörni a szentegyház falain belül is kell, ott is van szemét. De emberek közt az ilyenek undokabbak a szemétnél, rosszabbak a fenevadaknál, mert a vadaktól a Mindenható bölcsessége megvon.ta az értelmet, hogy gondolatukkal hozzá emelkedhessenek, de amazok tudabejelentett tömeges nyugdíjaztatási kérvények, illetve lemondásokkal szemben mily állást foglaljunk el ? Két alternatíva elé látszunk állítva. Vagy lemondunk mi is tömegesen, de kivétel nélkül mindannyian s ezzel elhintjük magvát egy oly országos sztrájknak, melynek következménye egy — a segéderőket is bele számítva — 10 ezer főből álló testület részéről és az államgépezet minden életébe beható hivatalnoki tevékenységről lévén szó, kiszámithatlan következményeket szülhetne és minden eddig lezajlott sztrájk mozgalomnál nagyobb húllámveréseket és köztevékenysegi elzsibbadást okozna, — vagy élünk a főbb közigazgatási tisztviselők által adott aranyhidoni átvonulás jogával és folytatjuk tovább tevékenységűnket. Az első esetben népszerűbb, hazafiasabbnak látszó cselekedetet követünk. Talán nevűnket bevéssük sok szenvedéssel agyongyötört hazánk történetének könyvébe, kivesszük részünket az alkotmányvédelem magasztos munkájából, — osztályosai leszünk annak a bizonyos, sokat emlegetett, szálló igévé vált „nyomor és szenvedés" -eknek. Leszünk mi is martyrok, mert tekintettel arra, hogy nekünk megfelelő nyugdíj biztosítva nincs, csakis martyrok lehetünk. Hát jól van! Mi főleg ezen Egyletnek negyed századot átélt rokkant napszámosai a sir szélén állva — ha kívánja Hazánk érdeke, leszünk martyrok! Kézen fogva vezetve bejárjuk családunkkal, neveletlen gyermekeinkkel együtt ezt a kálvária utat ! Éhség, nyomor, szenvedés nem riaszt vissza bennünket, hiszen az út a hazafiasság Golgothájára vezet és mi oda felemelt fővel megyünk, mert a nehéz életnek és küzdésnek azon iskolájában nőttünk fel, a hol azt tanultuk, hogy „a hazáért élni kötelesség, meghalni dicsőség !" DJ — törüljük le itt pillanatra könnyeinket, tegyük le a nehezen cipelt keresztet és kérdezzük meg a közvéleményt, kérdezzük meg lelkiismeretünket, — ezt a politikai hullámverésektől független birót, hogy egyáltalán szűkség van-e arra és a haza érdeke kivánja-e azt, hogy mi ezt a kalvária utat végig csináljuk ? Családunkról, magánérdekeinkről nem is beszélve, — hasznos szolgálatot teszünk-e a közügynek, a honnak, a vezetésünkre bizott szegény népnek azzal, hogy a nehéz harcban elhullva, kötelességeink teljesítésétől félreállva, ezt a szegény népet, a mi édes gyermekeinket, kiknek jó és balsorsában idáig megosztoztunk, — pillanatnyi felhevülésből, hangzatos frázisok miatt odadobjuk egy idegenből beözönlött bürokrácia kényének ? Nem akkor teljesitünk-e igazi hazafias cselekedetet, ha helyünket megállva, vészben és viharban a kormányrudnál maradunk, s vezetjük tovább Scylla és Charybdys sziklai közt a közélet sülyedő hajóját ? Én részemről ily nehéz percekben magamat egyéni motivumokből félrevezettetni nem szoktam. Követni fogom azon irányt, melyet bölcsességtek által hozandó határozatok elémbe szab. De legyen megengedve, hogy legtekintélyesebb szaklapunk a „Magyar Közigazgatás" legújabb számának egyik cikk-író szavait idézve: „Ha a katona, ha a biró, ha a tanár, ha az állam minden közege nem tartja becstelenségnek, hogy a helyén megmaradjon, hogy becsületes munkájának szeiény dijjazását élvezze, miért kell éppen a vármegye tisztviselőjének asztaláról elvenni a mindennapi kenyeret, melyért az egész család imádkozik!" következő határozati javaslat elfogadását kérjem: A hazafias lelkesedés teljes melegével üdvözöljük Szabolcsvármegye közigazgatási tisztikarának lemondását. Fájó sziwel gondolunk a válásra, mert távozásukkal vezérei nélkül maradt seregnek képzeljük magunkat. De bizunk a viszontlátás örömében is, mert ugy véljük, hogy a vezetésünkre bizott községek lakóit, szegény véreinket, idegen hivatalnoki elem káros tevékenységének át nem engedhetjük telj:sen védtelenül és mert ugy véljük, hogy helyünkön maradás által férfias és hazafias cselekedetet követünk, mi Szabolcsvármegye községi és körjegyzői Egyletének tosan, szándékosan tagadnak. Megtagadják önmagukat, a természetet, megtagadják a teremtő Istent, megtagadják a hont, mely őket dajkálta, nevelte. Ezek gonoszabbak a haramiáknál, mert orvgyilkot rejtegetve, sima pofával, bántatlanul járnak az emberek közt és mint kigyó- s vipera fajzatok akkor marnak meg, ha keblünkön őket felmelengetjük. Nem félnek, hogy a bosszuló Isten közéjük sújt villám ostorával és szétsöpri őket a föld színéről, mint nyomorult férgeket, hogy még ivadékaikban se kelhessenek életre többé. — Találkoztam egyszer utaimban egy hírhedt haramiával, aki megtagadott Istent, embereket, rabolt, gyilkolt, kitől rettegett, aki útjába került. — Egyedül és fegyvertelen voltam. Nem védtem magamat. Nyugodtan álllam s néztem szemei közé. Nézd ember, — szólék — én neked soha sem ártottam, soha egy hajszálat sem tettem utaidba, nincs egyebem, mint életem és becsületem. Vedd el, itt állok, ölj meg, ha dicsőséget vélsz szerezni, hogy egy védtelent legyilkolsz. Az örök Isten fog ítéletet mondani felettünk : én nem félem rendelését és nem félem sorsomat kezedben. — A haramia leeresztette fegyverét. Kezével szemeihez nyúlt, s nekem úgy tetszett, mintha egy oda szökkenő könnycseppet morzsolna szét. Jó napot kivánt s még szívesen utamra is elvezetett. — Egy isteni szikra még a szív mélyén, mint a hamu alatt lappangó parázs, ez az, mely az elvetemült gyilkosok szívébe is olykor egy-egy sugárt vet s megtartja őket emberi alakoknak. — De akik vérszomjas bosszúból, vagy hatalmi vágyból nemcsak az egyes vagyonára és életére törnek, hanem népek, nemzetek szívének szegeznek alattomosan gyilkot: ezeknek szívéből hiányzik még ez az utolsó isteni szikra is. — Mert tudd meg édes fiam, hogy aki elméjét, karját bármiképen hazája ellen használja, aki hazáját eladja, megtagadja, elárulja: az a legeslegnagyobb gonosztevő a föld kerekségén. — Ha az igazságos Isten nem: a kor, a történelem, a nemzet fog ítélni felettük. A nemzet átka, gya-