Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-02-25 / 8. szám

8 7-ik szám. N Y I R V I D É K 1906. február 2. szervezete nem a földmüvelés, a mezőgazdasági ténykedés érdektámogatásából indul ki, addig a magyar népnek, a magyar nemzeti törekvéseknek és a magyar közgazdasági viszonyoknak megfelelő tarifapolitikánk nem lesz és az egész tarifaalkotmány reánk nézve célvesztett, de költséges vállalati spekuláció. A mi törvényhozásunk sohasem foglalkozott ezzel a zsebbe és húsba vágó kérdéssel. Nincs is önállóan és függetlenül gondolkodó szakemberünk. Aki érti, az az állam vagy az érdekelt vállalatnak fizetett embere. A tarifa ügy mindeddig csak a vasutak monopoliuma és a kincstár hasznot huz belőle. A monopolium pedig nem lehet nemzeti. Azért nincs és nem is lehet nemzeti tarifapolitikánk mindaddig, mig független, de felelős közlekedésügyi miniszterünk nincs, aki a kereskedelmi ügyektől különválasztva az összes közgazdasági ágaknak egyenlő mértékben osztja az igazságot. És ha igazság lesz, a földmivelőosztály el fogja nyerni méltó helyét és rangját. Szózat a magyar nőkhöz! Szólunk azon magyar asszonyokhoz, kiket magyar otthon nevelt, a kik magyar férfi ik hitvesei és hő vágyuk gyermekeikből igaz magyarokat nevelni, azokhoz szólunk, kik imádjók a magyar ég szinét, a magyar föld virágát és lelküket zsibongó fajdalom járja át, valahányszor magyar ember kivándorlásáról esik szó . . . Szólunk őszintén, bátran, szivünk sugallata szerint, vajha velőtökig és szivetekig hatna, örökre megragadna e szó, ti magyar nők! Egy édes, mélabús érzés székel a magyar nő szívében, ez honának szereti te. Más nemzet leánya hasonlót nem érez; vannak egyebütt is honhányok, büszkék, hűen érzőek, de más az. A mi szívünk honszerelmát m^gszentelé a százados köny és bánat, így örököllük mi, így száll anyai szívünk vérén által jövendő nemzedékre. Mert mi nem vagyunk boldog nemzetnek leányai! De ha fölmagasztal a szenvedés, úgy általa emelkedék a magyarban a honszerelem eszményi fájdalom magaslatára, e fájdalom adott költőket e népnek és ez alkotta meg a nugyar honleány ideális alakját. . Ehhez a honszerelemhez fordulunk, testvéreinket kéljük, a magyar nőket, emelkedjenek fölül a köznapi rlet közönyén és hallják m°g szavaunkat. Évente 900 millió korona vándorol ki ez országból árukért, melyeket Ausztria és a külföld zúdit reánk Oh, halljátok, 900 millió!! Mire egy magyar anya fiát fölneveli, e vándorló milliók szédületes számokká tornyosulnak : egy elvesztett nemzeti gazdagság, és hatalommá, melyből az ő fia is részt kérhetett volna, mint férfi a munka világában. Hát létezik magyar nő, ki e megdönthellen igazságra így felel: az ország baja nem az enyem ? Fájdalom, létezik, sok ilyen létezik. Valami félelmetes ni mtörődömség zsibbasztja társadalmunkat a nemzeti jólét problémájával szemben. A józan ítélet szunnyadoz. Égő ház körül viharos éjben ezrek tömege feketélve áll és senki sem mozdítja karját — oltani. Néha valaki elkiáltja magát: tüi van ! — és itt-ott viszhang kél nyomában, tűz van! tűz van !! De a tömeg bámészan áll és nem hiszi, hogy a láng majd az ő fedelére is átcsap! Csak az ország jószága ég! Szegényedünk? — Dehogy is! Soha a léha költekezés, a cifrálkodásban való tobzódás — a fővárosban és a vidéken egyaránt — még magasabb fokra nem Lesz még majd oly vihar, Mely mindent partra vet, S félkézzel megemel Sok óriás követ, Lesz még majd oly idő, Hogy megmozdul a kő, S a bús kuruckirály Egyszer csak visszajő. Egyszer csak odafenn Lengyelhatáron a Legmagasabb hegyen Rákóczy megjelen. Az lesz a hajnal! amikor a bércek Köröskörül bíborban égnek újra, S ezer torokból harsogó vihar, Felhőkbe rejtett kürtös zenekar Mind, mind az ő indulóját fújja; — Az erdőkön túl rézdobok peregnek, Üteme rezg közeledő seregnek S rezg véle itt a magyar ég alatt, A magyar földből — minden talpalat, A barázdákon megáll az eke, Műhelyekben a gépek kereke, Az iskolákban kiürül a pad, Templomharang ágyúnak leszakad, A zsolozsmázó szentek lóra kapnak, A gyermekek felcsapnak férfiaknak, Viharzó tenger mind a merre megy, Tűzhányóvá lesz valamennyi hegy, Minden ember egy égő indulat, És földet renget minden mozdulat . . . Ha majd a hajnalt a harsona hangok, Az ércpacsirták telekürtölik, S piros virággal, vércseppek nyomával Rét és mező egyszerre megtelik : Az éj sietve lopja el magát, — Meg-megviilámlik a zord sziklahát, A mint a patkós repülő hadak A bérctetőkről aláomlanak, hágott; mint napjainkban ; a külső csillogás fokozódik a nemesebb kultura hatrányára és eléri a vészes tetőpontot, honnan oly sokszor a lenyü ést szerelő asszony buktatja alá a férfi-erényt, a nemzeti erényt . . . A nők azok, akik nem hiszik, hogy tűz pusziit és hogy ha mnjd e sok cifraság elhamvad, utána pernye sem marad a kizsarolt h.zai fö'dön, mert e sok cifraság csak — bécsi rongy ! A legselejtesebb, amit ott és külföldön gyártanak, hiszen a barbár magyarnak elég jó ! És a milliók vándorolnak: a n p! — ami színarany, a nemes, a költő tollára való magyar nép 1! Minden darab idegen portéka magyar kézből üt ki egy darabka kenyeret! Magyar asszony ne indítsad útnak a milliókat, adj, adj munkát a magyar kezekmk! Ni múljanak végre el a lelkiismeretlenség léha frázisai, melyek azt mondják, hogy a nehéz megélhetés között az t gyéni, mi több: a családi érdek arra utal, bogy azt szerezzük bo, a mi jobb és olcsóbb — tehát külföldit! Hamis érvelés, okosság álarca, mely mögött az üresség lappang. Magyar nők, ne engedjétek jobbik belátástokat elaltatni azzal az elcsépelt érveléssel — hogy egyesek vajmi keveset tehetnek, mert egy fecske nem hoz tavaszt. Igenis hoz — mert egy fecske után megjő a többi is. Ne némuljon el ajkatok, ha majd a cinikus pökhendiség azzal áll elénk, hogy a magyar ipar igen rossz, nem érdemli meg a pártolást — nincs is magyar ipar !! Mert van magyar ipar, sok jó, derék munka készül ez országban és sok belőle előbb külföldön hamis cégért nyer, hogy utóbb úgy térjen vissza a balga magyar vevő elébe. Van magyar ipar és ha lesz kitartó fogyasztás, rohamosan fejlődni fog. Hol állanánk mi, ha az 1844-ben megindult első iparpártolás el nem merül a dicső szabadságharcot megelőzött lelki forrongásban, ha a nemzet jogos törekvésének útját nem óllaná ma egy tilalomfa, a közös kereskedelmi és vámszerződés loyalitási záradéka ?! De az igazság utat tör mindeneken keresztül, minden kifogás a magyar ,ipar terjesztése ellen gálád áiulás a nemzeti nagy veszedelem komoly, halvány arculatja elölt. Önző, kényelemszerelő emberek apró gonoszsága, melynek nyomában emberi nyomor, mi több : a nemzet elvérzése jár. És a nyomor iránt a rő szíve csupa részvét, Magyarországon is száz meg száz jótékony nőegyesüle l áll fönn a szegénység gyógyítására. Oh, higyjétek el: nemesebb, igazabb minden alamizsnánál a munka, amit a szegénynek adtok ! Nőegyesülelek széles e hazában! Ti hozzátok is szól esengő szóza'unk! Karoljátok föl e szent ügyet, ez a ti hivalástok, ez a ti emberbaráti kötelességetek. Lejárt a XX-ik században a puszta alamiz-naoszlás ideje, embernek rmbert segíteni csak úgy van emberi joga — ha munkád-ad neki Magyar nőegyesületek, mentsük meg a magyar népet a nyomortól, a magyar ipar pártolása által! Egyesüljünk a magyar iparért, saját sziveinkből fűzzünk hosszú lár.czsort, megállítani a vándorló magyar milliókat! E hazához még a víz k is hűpk, a patakok és a folyamok, de micsoda rettenetes térkép lenne az, ha valaki megrajzolná azt a sok csatornát és folyamot, melyeken a nemzeti jólét, a halvány aranyak folynak kifelé ! Gátat elébe! A magyar nők építsék e gátat! A nemzet megrontásán tovább ne munkáljanak, mert valamint általuk annyi idegen jószág lelt kelendő, olyképen az ő szilárd hűségük által megannyi magyar cikket állithatnak az idegen helyébe. Hogy miként ?! Komoly, magukban telt fogadalommal és bátor elszántsággal a nyilvánosság előtt. Mindenekelőtt a sok Majd villan ott fenn a vezéri kard, S mindenki a majthényi síkra tart, — Szörnyűt csattanva dördül meg az Ég — Tán villámosztó tapsoló kezét Maga az Úr volt, aki összecsapta, A kuruc jelszót dörögvén : rajta ! rajta ! És ez a hajnal eljő, Vihar se kell, meghozza szárnyain Egy tavaszi szellő ! . . . Én már derengni látom az eget . . . Egy-egy futó felhő már integet, Már megtérnek a halhatatlan árnyak, Falát felrakták a munkácsi várnak, Mult és jelen közt csattog már a csók, Már feltámadtak a tárogatók. Én látom már az éjt is oszlani, Bércek taraját megpiroslani, Haddal gomolygó magasság felett Lován az elátkozott herceget, Kinél szentebbet és fenségesebbet Tulajdon anyja még soha Kegyetlenebbül el nem temetett . . . Ott ül fenn a csótáros paripán Ügy ütemez a rézdobok után, Ott ... ott ... a titkolódzó erdőség megett . . . Én már derengni látom az eget . . . Meglássátok, hogy ez a hajnal eljő, Vihar se kell, meghozza szárnyain Egy tavaszi szellő. Tavasz leánya, fehér Március, Szabadsághősök s vértanuk szerelme, Vérfrissítő fuvallatodra várunk S ujabb hatalmas csodatételedre, Amerre elsuhansz álmatagon, Füvet fakasztva horpadt halmokon, Egy-egy fehér csont, nézd kiüt a földből, Felkönyökölnek tán a sírlakók ? magyar női egyesület nyújtson kezet egymásnak, itt nem tesz különbséget rendeltetés és cél, ez egy nagy nemzeti föladat és egy nagy nemzeti kötelesség, melyet minden mis célnak támogatni kell. Régi bűnt tegyen jóvá a magyarság, de siessen, mert a vándorló milliók áradatában elvész a nemzet. Ébredjenek a lelkiismeretek, szabadon, emelt fővel kell hirdetni Deák Ferenc mondását: „A mit nekünk a honi ipar nyújthat, azt idegenből venni, hazánk elleni bűn!" Tehát nem is áldozatot kérünk! A mi egyelőre m:>g nem készül itthon, ám azzal lásson el bennünket a külföld — egyelőre ! De a meglévőt karoljuk föl haladéktalanul és nyári záporeső termékenyítő hatásaként a fogyasztás nyomán új meg új és mind jobb termelés fog keletkezni minden téren. Ki tagadhatja ezt? Hiszen ez a fejlődés el nem fojtható törvénye. Mihelyt a magyar asszony a magyar boltban magyar árut kér — akkor majd kitűnik, hogy van ott magyar áru, akkor majd szerez a boltos magyar átút, majd kínálni is meri és fölszabadul a mostani lidércnyomás alól. Hogy pedig azl, ami van, hol keressük és hol találjuk meg? hogy gyakorlatilag hogy fogjunk hozzá? — arra nézve a Magyar Védőegyesület szolgálhat útmutatással mindenkinek. Sok iparcikre nézve máris több helyen útmutatással szolgál az üzleti kirakatokban kifüggesztett egyesületi „Védőtábla" és a honi árukat megjelölő egyesületi „Vedőjegy". Ha pedig a magyarországi nőegyesületek megértenek bennünket és a jólékonykodás avult formáiba magasabb humanizmust, a munkaadás reformját belevinni nem idegenkednek — nemcsak az Ínséges emberek, de a magyar haza javára és saját dicsőségükre cselekszenek Mindezt a Magyar Védőegyesület útmutatásának követésével, a honi ipar állhatatos és okszerű védelmezésével kapcsolatban megvalósíthatjuk, ha e kötelesség teljesítésével a társadalom hozzájárul az ipari tevékenység, a munkakedv, a szorgalom, a számító takarékosság és ezzel a jólét növeléséhez országszerte. Egyesületünk e magasztos föladatnak tervszerű megoldására alakúit. Magyarország jövőjében vetett rendületlen bizalommal e zászló köré várjuk testvéreinket. A Magyar Védőegyesület női osztálya nevében: Dessewffy Emil grófné elnök, id. Lovassy Ferencné és Elek Pálné társelnökök, Hajnos Sándorné, bedői Markos Györgyné és Víg Albertné előadók. A községi bikabeszerzés kérdéséhez, tekintettel a magyar fajta marhára.*) Egyik vármegye főszolgabirája, hiteles forrás szerint, ugy nyilatkozott több községének elöljárósága előtt, hogy nem bánja, ha a községek 100 koronás bikát is vesznek, sőt egy községnek megengedte (!), hogy egy földmives gazdától vásároljon bikát. Ennek első következménye volt, hogy a járási mezőgazdasági bizottság tagjai ezen tisztségről lemondtak s igy azon járás mesőgazdasági szervezete épp.rn a tavaszi apaállatvizsgál tok idején teljesen szakértő tenyésztők nélkül marad. Ha azon vármegyében és járásban, melyről szó van, a megállapított tenyészirány a nyugati fajta szarvasmarha volni, a közgazdasági hitrány és veszély sokkal kisebb volna, mert hisz az első sorban tejelés céljaira tartott nyugati fajta szarvasmarhánál a fajtisztaság, a mechanikailag szabályos testalkat, a robusztus egészség, izomerő nemcsak hogy elsősorban kívánatos szempont, hanem egy bizonyos határon belől fordított viszonyban áll a gazdasági hasznavehetőséggel, a jövedelmezőséggel. Homlokegyenest ellenkező azonban a mérvadó szempont az elsősorban igavonásra használt és tenyésztett magyar fajta szarvasmarhánál, amelynél a tenyész*) A jövő hó 11-én rendezendő kisvárdai bikavásár aktuálissá teszi e cikknek (megjelent a Köztelek február 17-diki számában) a „Köztelek*-bői való átvételét. És kérdezik, hogy mi van idefenn hát ? Miért szólaltak meg a tárogatók ? Kérdeztetik a nyugvó csontvitézek, Kuruc brigádok, honvéd ezredek, Jön-e már az a harmadik sereg, Mely azt kiáltja érkezőben lenn : Három az Isten, három a magyar 1 Meg van a győzelem ! . . . Tavasz leánya — ha oly erőt tud egy mosolyod adni Gyönge fűszálak millióinak, Hogy fejükkel feltörik és lehányják A nehéz földet egy tavaszi nap : Oh ne mosolyt, — egy egész szerelmet Adj nekünk! annak az ereje Ihlessen tettre, szent cselekedetre S erdő, mező azzal legyen tele . . . S ha szárnyaira kél ez az erdő, Rákóczy sírján porszem lesz, aki Magasba kapja, ringatva hozza . . . hozza . . . S parittyába jól bebogozva, Menykő gyanánt suhintja le rátok Nyugat felé, — ti aranyvértes, sápadt Góliáthok ! Fenn lengyel határon meg a szürkületben A lobogó nagy hirtelen kilebben, Rojtos felhőből szabva úszó szárnya, S aranytollú villám cikázza le rája A lángoló igét : Pro libertate ! ... A sors könyvében hogy régen megírták, lm dereng a hajnal, szólnak a pacsirták, lm tárogatóknak síró szava szól, Minden magyarnak legszebb álmairól . . . Kuruc dicsőség ! Várjuk ébredésed ! Hatalmas Rákóczy ! A te érkezésed ! K