Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-06-10 / 23. szám

230 21 -ik szám. N Y I R V I D É K 1906. május 27. meleg üdvözlése között adta át az elnök dr. Konthy Gyulának, mint a nyíregyházi tűzoltó-egyesület parancsnokának az első díjat, s ezzel kapcsolatosan a kormánynak elismerő diját, mely az első dijat nyert egyesületnek volt szánva. Leírhatatlan az öröm, mit a nyíregyházi derék csapat minden egyes embere érzeti akkor, midőn szeretve tisztelt parancsnokuk közzéjük menve, tudomásukra hozla a fényes eredményt. De leírhatatlan az az ovátió is, melyben őket a közönség részesítette, éltetve a magyarokat s tapsolva őket. Valóságos diadal menet volt visszatérésük szállásukra. Hétfőn 4-én reggel — a jól végzett munka kellemes érzetével ültek vonalra tűzoltóink, s 48 órai folytonos utazás után érkeztek vissza körünkbe. A magyar névnek a mi tűzoltóink, ami fiaink szereztek dicsőséget a külföld előtt, méltán büszke lehet tehát Nyíregyháza városa derék lűzoltóira. Régi dolgok, in. Nagyapám Kállay Imre, egyike azoknak, akik a Napoleon Bonaparte elől menekülő János föherczeget Ulm alól Csehországba kísérték, 1809-ben tért haza sok évi szolgálat után mint rokkant katona s mint svadronos kapitány. Első kötelességszerű leendőjének tartotta tisztelegni édes atyjánál Kállay Miklósnál Szabolcsvármegyének öt vagy hat ízber. egymásután megválasztott „hires" alispánjánál. Megjegyzem itt, hogy Kállay Miklós vármegyebeli kortársai feletti vagyoni és különösen értelmi fölényét annyira éreztette gondolom mindenkivel, de különösen családtagjaival szemben, hogy p. o. saját fiainak is hozzá intézett és sok példányban kezeim között levő leveleit is inkább a legalázatosabb kérvényeknek kell minősíteni, s hogy fiainak is formaszerint kihallgatásra kellett jelentkezniük. Igy aztán rendes audientián fogadta sok évi távollét után hazatért Imre fiát is, aki alázatos hangon számolt be a hadjáratok alatt viselt dolgairól. „Hát fiam uram" — folytatta aztán az öreg alispán — „azt tudom, hogy majd két kapitulációt szolgáltál ki, azt meg ugyancsak érzem, hogy katonáskodásod sok pénzembe került, de sajnálattal látom, hogy bizony valami sokra nem vitted ; mert hát látod, az én katonai szolgálatom rövid ideig tartott, s ime a Szabolcsvármegyei insurgentiának ezredese áll előtted." Mint fenntebb már emiitettem Kállay Imre egyike volt a legvitézebb katonatiszteknek és számos sebbel és 2 golyóval a testében kellett capitulálnia; el lehet képzelni tehát, hogy mennyire bosszantotta őt az apai kicsinylés és lenézés, mert hiszen jól tudta, hogy az öreg urat az ezredesi rangra való kinevezésre minden előző szolgálat nélkül a vármegye ajánlotta, s hogy az ezredes úr csatának feléje sem volt s puskaport soha sem szagolt. Keserűségében aztán nagyatyám emigyen adta meg a helyes feleletet : „Hát igaza van abban atyám uramnak, hogy sok időt töltöttem a katonaságnál s az a sok idő sok pénzbe is kerülhetett, de magamviseletéért nem kell pirulnom; mert mindenkor huszáros bravourral szálltam szembe az ellenséggel, amiről örök emlékül haza hozott sebjeim tesznek tanúbizonyságot. S ha mégis mindezek daczára nem térhettem haza magasabb sarzsival, úgy ennek egyedüli oka abban keresendő, hogy ezulőszerint jóravaló és igaz magyar ember a svadronos kapitányságnál tovább nem viheti. Ennek az igaz szónak aztán súlyos következményei voltak: Kállay Miklós haláláig megszakította az érintkezést nagyapámmal, s végrendeletileg csak a köteles részre korlátozta örökségét. * * * Hogy a jeles férfiú minő suprematiát arrogált magának mások felett, mutatja a következő történetke : Az általa alakított „Elisium* Nagy és Kis-Kálló között, Hozzák hozzák postát a táborba, Od' adják a daliáknak sorba, Úgy várják az ismerős pecsétet, Mi az újság — milyen ott az élet! Elolvassa azt az írást ő is, Előírássá némán Bársony Lőrinc, Ugy megered könye, örömkönye, Mintha égből a megváltás jönne : — Edes-kedves uram férjem, szépem, Ez a hir tán örömhíred lészen, Kis magzatom született meg máma, Arca úgy hasonlít szép orcádra. Édes-kedves uram férjem, lelkem, Írhatnál is egy-két sorban menten . . Az az Isten fenn a magas égben, Soh'se búsulj, visszaad majd nékem ! * * Megharsan a riadó : előre ! Nem marad, csak aki gyáva, dőre, Dehogy marad hírmondónak gyáva, Odamennek mind a nagy halálba ! Menydörögnek a nagy ágyuk, puskák, A riadót meg vidáman fújják, Dalolnak is a nagy harci zajba : „Rajta magyar, vitéz népem rajta !" . . . Fegyverek csatáznak, haldoklók hörögnek, Seregek rohannak, koporsók döcögnek — Porba roskad sokszor a legtisztább zászló, Mig diadalt hirdet a gonosz csatázó. Igaz ügy védői : délceg, hős vitézek Vérrel teli sirba holthalványan térnek, — Hű anyáknak szíve érettük hasad meg, Boldog arák lelke érettük szakad meg ; messzeföldnek volt nevezetessége. Nyilvános fürdők, tánezterem, örökös czigányzenéről, vas rostélyzatu kőbarlangokban medve és farkasokról, halastavak és a legnagyobbiknak a közepén kiemelkedő magas domb, mint „bellevue"-ről exotikus fák és sétányokról elragadtatással beszéltek apáink. Mi természetesen, akik ismerjük a Hyde-parkot, a Trianon környékét, a bois de Boulogne-t, a Prátert és a mi kedves budapesti városligetünket, csak részvétteljes mosolylyal térünk napirendre őseink igénytelensége felett. De mindegy; szépapám a „kis paradicsomnak" vonzó erejét még: azzal is tetézte, hogy időszakonként a táneztermet színháznak rendeztette be s abban saját (nem az ecclesia) költségén, szini előadásokat tartatott. Egy ízben aztán, nagy meglepetésben részesültek a vármegye gyűléseire egybesereglett KK. és RR., mert megtudták, hogy a műkedvelő alispán olasz énekes, s ami azon időben is vonzóbb lehetett: olasz énekesnőket szerződtetett az Elisiumba, Nagy volt tehát az érdeklődés az első előadás iránt és mindenki türelmetlenül várta az alispán megjelenését. A lelkesítő „éljen" még akkor nem lehetett divatban, mert mint megbízható forrásom Farkas Ignácz bátyám (a 30-as évek elején becsületbeli I. aljegyző) elmondta, az öreg urat zajos „vivát"-okkal fogadták. Meglátszott azonban mindjárt az öreg alispán arczvonásain, hogy neki valami nem tetszik. S csakugyan, mielőtt leült és a kortinát felhúzták volna, a vendégek felé fordulva igy szólt: „kedves barátim és atyámfiai! ha itt mindenki pipázik, oly nagy füst fog kerekedni, hogy a „cantatrtcsék" nem fognak énekelhetni. Ezzel leült, hátrafordult a huszárjához, mondván: „Gyújtsd meg a pipám szógám, mert hát megvagyon irva, hogy : Quod licet Jóvi, non licet bovi." És pipázott tovább nyugodtan — és egyedül. Akár hogy gunyolódunk is az Elisium felett, a Nyírvizszabályozást még is részben az Elisium létesítésének köszönhetjük; mert az Elisiumi halastavaknak, fürdőknek és a mellette felállított alólcsapó kettős vízimalomnak sok vizre volt szüksége; noha kétségtelen, hogy Kállay Miklóst leginkább közérdekű tekintetek vezették akkor, amidőn a mult század első éveiben a felgyülemlett nyírvizeket közmunka erővel és a nagykállói várban felszaporodott rabok segítségével levezettette. A levezető lő- és mellékcsatornákat nagyon megrongálta az 1830—31-iki nagy tél, jobban mondva a 31-iki tavaszi rohamos hóolvadás, ami 1832. és 33-ban a csatornázás végbefejezését tette szükségessé. * * * Nagy administrativ tehetsége, jótékonysága és határt nem ismerő vendégszeretetének köszönhette aztán, hogy daczára zsarnoki hajlamainak Kállay Miklós bálványa volt megyéjének úgyannyira, hogy midőn öt 1815-ben4-szer jelölték alispánnak, s voltak egyesek akik már akkor Eördögh Loyzit hangoztatták, a restauráló közgyűlés színe előtt kijelentette, hogy az alispáni tisztet csak azon esetben fogadja el, „ha arra más jelöltetni nem fog." És meglett választva, egyhangú felkiáltással. * * * Apja, György építtette ugyan egy időben és ugyanazon építőmesterrel a K.-Semjéni kastélyt, aki a nagykállói vármegyeházát építette (talán 1767-ben) a Kállay család fundussára, s a melyért a vármegye egész 1848-ig sub tituló „recognitionis juris dominalis" évente egy körmöczi aranyat fizetett családomnak. Kállay András. Tükördarabok az emberismeret világából. (Folytatás.) Szabadság, egyenlőség, testvériség! A mai korban útonútfé'en találkozunk e jelszóval és sohafem eltek azzal annyit vissza, mint éppen Trombiták harsannak, dobok rivalognak, Fölpezsdül a vére ifiaknak, aggoknak ; Hazudik az ősz haj : nincsen ott aléltság, Hol veszélyben, vészben az arany szabadság ! Országúton vérző rongyát tépi, Egy halovány, roskadozó férfi, Felsóhajtva, halkan elrebegve : — Elviszlek magammal a menyekbe ! Országúton vérző rongyát tépi, Haldokolva nem a seb fáj néki, Oda se néz, nem hederit rája, Fuldokolva azt zokogja : „Klára! . . . Megharsan a riadó . . . előre ! Az marad csak aki gyáva, dőre, Menne is ő, hiszen menni kéne, De a halál elviszi — ölébe ! Visszajöttek sebesült vitézek, Csodás harcról halkan elmesélnek Ók is látták viaskodni, verni, Nagyobb hős tán nem volt nála senki ! Leroskad a szegény asszony Klára, Odaborul kicsiny magzatára, Szólana is, hiszen ugy sem érti, Elzokogva, fuldokolva nézi . . . Majd felkapja kis magzatját, „hős, nagy asszony ' Klára Úgy hasonlít az ő hős urára: A hazáért ott esett el mindenem. Te is élsz majd : a hazáért! gyermekem. M A'inadal. Bartsch Gusztáv, napjainkban, mert téves fogalommal bir az emberek nagyobb része az egyenlőségről, mert azt hamisan ímgjarázza s abból azt következteti, hogy mindnyájan egyformák vagyunk. Pedig igen lényeges különb ég van az egyéni es társadalmi szabadság es egyenlőség eszméje közt, melyeket a nagyközönség rövide=en azonosaknak tart, mivel a művelt allamok es tarsjdalmak nagyon is egyenlőtlen egyeneket képeznek s mert a s/.ubadság perifériájában az egyének igen elléiő kiképzést nyernek, melyek közt nagyon is nagy a kü ö.ibség s igy éppen a szabadság légköréből a legegyenlőtlenebb emberek kerülnek ki, miért is az egyenlősegnek csakis az ö^zes társadalom és a törvány irányában van értelme. Nagy értelmetlenségre mutat és jogosulatlan az a l'eifogas, midőn az embeiek a szabadság örve alatt az egyenlőséget, dacára a tényleges és igen fellünő egyenlőtlenségnek minden irányban és értelemben, egymásra rátukmáni akarják. Pdda erre a mindennapierintkezés az emberek közt, ahol azt tapa-ztaljuk, hogy a művelt mindig kellő m gbtcsüiéssel méltányolja a műveletlen embert Ls, a;i talán nem is valami nagyon érdemli azt meg, mig az, aki ezt a megbec.-ülést és méltánylást műveltségénél fogva valjban megérdemelné, sőt arra jogosultan igényt tarlhat, a műveletlen ember részéről nem mindig részesül abban. Addig, míg az emberiség a lökéletesség és képesség mai színvonalai! marad általában, az értelem és a morál magas fejlettségi tokán álló egyenek bizony nem fogjak magukat a tudatlanság söUtsegeben fetrengő s gyakr.in emb ti méltóságukból kivetkezett emberekkel egyforn á*nak tartani — és pedig méltán. Ki milyen fegyverrel bir, olyannal kü^d ; igy az állal körmeivel, fogaval és dühevei, a majom doronggal, kővel es egy kevés esetlen fortéllyal, a meh fullankjaval, a műveletlen ember gorombasággal, duivasagga', erőszakkal, a katona fegyverrel és badtani fogásokkal; a diplomacia 'űrclemmel és kitartással; a művelt világ összes morális erejének nyomatékával ; az eg sz emberiség saját szellemi vívmányaival. A művdtség és előrehaladottság ezen fokozatai szerint kü/.denek az egyes rmberek is, — és a korlátolt idióták mégis azl hiszik, hogy ők egyformák azokkal, kik a szellemi szabadság és emberi méltóság magaslatán állanak. Ni m ritkán találkozunk olyan embjukkel, kik igaiságtilan, tehát cppen nem jogosuk törekvoseiket álutakon, körmönfont fortélyo;kodassal segilik sikerhez, kiket aztán a közönség gyakran okos — n m ritkán nagy eszű embereknek tart, pedig az ilyen emberek észjárása nagyon is távol áll uz okosságtol, mert ők ennek csak látszatát bírják, s hogy sok embeit rá tudnak szidni, az nem az ő okosságuk kifolyása, hanem a mások b cs-ületességével s johiszemüségéveli visszaélés müve, de azért sem az kit rászedtek, megcsaltak, sem a józan gondolkodók többsége sohasem fogja őket okos-, hinem gazembereknek tartani. Milyen gyakran hallunk bizonyos embereket mintegy bravour érzett-1 dics kedni, hogyan „megmondta neki" — hogyan gorombáskodott másokkal s mit fo;{ még ellene tenni, ha az nem fog a dicsekvőnek teiszesére lenni, pedig az ilyen ember nagyon vásott fickó, mert azzal dicsekszik, hogy milyen kíméletlen durva tud lenni, tehát mintegy értésére akarja adni hallgatóinak, hogy reszkessen mindenki az ő haragja elő t, mert jaj annik, kivel éreztetni fogja. Péternek szól ugyan, dj azt akarja, hogy Pál is értsen belőle. Az olyan ember sem ritkaság, ki a társaságban rendesen h llgatag, ki azon közmondásnak hódol, hogy „hallgalni: arany; beszélni: ezüst," — s csak olykor tjt egy-igy közönséges bírálatot, mely azonban ritkán árul el némi mélyebb elmét. Az ignoramok ezt is okosnak tartják, gondolván ,si tacuisses, philosophus mansisses.* Némely ember meg bizonyos durvaságokat és gorombaságokat egyenes lelküsé^nek, becsületességnek, magyaros t. mpónak tart, pedig biz nem más az, mint műveletlenség, neveletlenség, node hát ez ízlcs dolga, melyre alkalmazható: „Similis simili gaudet." Az aljas lelkületü, jellemtelen ember irigyli és szégyenli, hogy valaki jobb mint ő, azért, hojiy saját alávaló becatelenségél takarja, ha alkalom kínálkozik ra, rágalmazás által igyekszik azt legalább látszólag önmagához hasonlóvá tenni. Innen van aztan, hogy az emberek mindig több hajlandósággal viseltetnek az akaraterély nélküli, úgynevezett „jó emberek* iránt, mint az akaratén llyel, szilárd elvekkel és az ertelem meggyőződésévél t'elpáncelozolt, lelkileg önálló egyénik iránt, mivel amott a befolyást és uralmat gyengeségein és szenvedélyeik elnézése mellett is megtarthatónak vélik, mig az érte'emszülte akarateréllyel, szilárd önállósággal biró embernél ilyen elnezesie nem számi'hitünk s befolyásukat is csak józan gondolkodásuk es érielmük mérfoka szerint tarthatják meg. Igen jellemző példa erre Mátyás király halá'á ak id"je, midőn többen a migyar főnemes urak közül azt írták Érdél) be, hogy már most nekik olyan fejedelem kell, akinek az üstöket ők tartsák kezükben, nem pedig az az övékét. Ezek és az előbbi közleményekben f lsorolt ferdeség< k olyan gyarlóságai az embereknek, m-lyeket a családnak, az iskolának és társadalomnak vállvetve kellene a lehetőség határai közt kiirtani már a gyermikből, mert az embiriség csak akkor fog megszabadulni azoktól a sokat emlegetett társadalmi betegségektc 1 és ezek keserűségeitől, ha az emberek általában levetkőzik a félszegségeket, melyek mind a téves felfogás következményei. Kisvarda. Rédl Ferencz. A nyirbátori vörös kereszt e. jubiláris közgyűlése. A nyirbáiori vörös kereszt egyesület a mult napoktan tartotta meg jubiláris közg) ülését, ?melyen az egyesület érd' mes litkára : Balogh Ferencz a következő jelentest terjesztette elő : Tisztelt közgyűlés! Midőn jegyzői kötelességemhez képest a magyar szent korona országai vöröS-kereszt egylete njirbátori járás fiókjának 25 éves fennállásának történelél rövid vázlatban előterjeszteném, őszintén megvallom, bizonvrs szomorúság fog el, mert ezelőtt 25 évvel mint jfj„, ezelőtt Kubassy Gusztáv utóda. Ajánlja dús raktárát arany, e^üst, ékszer, valamint alpacci árukban. Saját műhely Budapesten, IV\ Koronaherceg-u. 4 Ö cs. és kir.fensége JÓZSEF főherceg udvari szállítója. 509-1-4