Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-04-22 / 16. szám

XXVII. évfolyam. 16. szám. Nyíregyháza, 1ÖO0. április 33. rv L XV. A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: postán vagy helybsn házhoz hordva : Egész évre 8 korona. Fél évre 4 Egyes sjám ára 20 fillér! Az előfizetési pénzele, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldeni. Bérmentetleu levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak: Minden négyszer has&bzott petit sor egyszer közlése 10 fillér; többszöri közlés esetében 8 fill A nyilt-térl közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetés ek 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 -fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberfler A. V., Eckstein Bernát, Általános Tudósító ós GrUnmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. Tulipán. Nomádéletü őseink ügyesen, sikerrel forgatták a kardot, kelevézt és Bölcs Leó byzanci C9ászár sz riut — a ki hadviselés módjukat és fegyverzetüket bőven leirta, — párallan ijjászok, vitézek voltak, de önálló sajátos műiparuk nyomát a honfoglalás tájáról származó sírokban alig találjuk. Saját veretű pénzük nem volt, mert ilyeD sírokban csak Balchban és Samarkandban vert a Sassanidáktól származó perzsa pénzeket találunk a honfoglalás után ötven évvel is. A pestmegyei Bene vitéz halmában ilyen perzsa érmekkel már vegyesen találjuk a Berengár és más nyugoti fejedelmek pénzeit is. Dr. Hampel Józsefnek a m. kir. tud akadémia kiadványában megjelent „A honfoglalás emlékei hazánkban* című nagy becsű, — számos képpel díszített művében — az addig napfényre került fegyverek, díszítések bőven vaunak ösmertetve. A ki nem átalja ezen munkába belepillantani, azonnal tudni fogja, hogy milyenek voltak őseink kardjai, nyilai, kengyelei, tarsolyai a milyeneket Szolyváról, Tárcsáiról, Galgóczról, Bezdédről, Bodrogvécsről és Thuzsérról ösmerünk, pár száz különféle ezüst szíj és ruhadíszitéseik Nagy tehetségű képzőművészeink nem nagy gondot fordítanak őseink fegyverzetének és ornamentikájának tanulmányozására, mert különben nem látnánk az álmos arczu Árpádot marokkói kengyellel, 1848-as jurátus karddal, az öt üdvözlő népet kivont bütyös fokú török szablyával, lófarkos lándzsákkal. Egy alakon sem látunk honfoglaláskori tarsolyt, ruha vagy 82íjdíszitést, a mely o-namentika az assyroktól a parthusokon származott át a perzsákra és a mely ornamentikát őseink ezektől adoptálták. k „Mfígiiiék" tárnája. Poéta álom. Poros úton bús poéta ballag, A szemében fényes láng lobog, A szívében szenvedély hullámzik, Olykor-olykor hévvel feldobog. Tarka pillék repdesnek előtte, Lágy illatot fú szerte a szél, S az ő borús, bánatos szivéből, Az ég felé egy-egy sóhaj kél. A rózsatőn rózsák díszelegnek, A lombok közt dalol a madár, Édesen cseng víg melódiája : Itt az élet, itt a tarka nyár. Csak a költő elhagyott szívében Fel-felcsap a kínzó gyötrelem, Elsuttogja, elzokogja búsan : Be jó volna egy csepp szerelem ! Ahol minden úgy örül a nyárnak, Ahol minden édes érzelem, A vigalmak gyönyör chaosában, Csak egy csöppnyi mért nem jut nekem ? Pedig érzem, kebelemnek lángja, Néha-néha fellobogva ég, Tudom, hogyha volna kit szeretni, Tudom, tudnék én szeretni még ! De ha volna, — be megvertél Isten, Ha szeretne égőn e kebel, Lánykát, aki a szívemre dőlne, Dehogy lelne, — dehogy lelne fel ! Hogy őseink valaha gránát almába haraptak volna, szegfűt szagoltak volna, gyarló ösmtreteim szerint nem tüdőm; de tudom azt, hogy ezekhez hasonló ornamentika honfoglaláskori sírokban nem találtatott. Csupán a bezdédi 17 honfoglaláskori — az Arch. Értesítőben terjedelmesen közölt — sírok egyikében találtunk egy ezüst tarsolylemezt, melynek szegélyzetén a tulipánhoz vagy kökörcsinhez hasonló díszítést látunk. Kétségtelenül joga van a magyar nemzetnek adoptálni az irgalmas barátok címerét a gránát almát, a hollandoktól a tulipánt is, a melyet a nálunk vadou termő kökörcsin jogosan kiszoríthatna, vagy a szegfűt, a melyről nem tudom, hogy miként csempéződött be; de ha már választanom kell a honfoglaló őseink által elfogadott ornamentika és a kétes származású gránát, szegfű, tulipán között, inkább csak őseink ízléséhez hajlok. Most a megfordított krinolinhoz hasonló alakú tulipán uralja a magyar divatot. De hát az egészen mindegy, akár a tulipán, akár az egérfarkkóró legyen a magyar ipar pártolásának jelvénye, csak e! ne hervadjon. A mult század negyvenes éveinek elején a Kossuth Lajos által létre hozott „Védegylet" idejében még gyermek ember voltam, de azért jól emlékezem, hogy ezen hazánkra nézve áldásos mozgalmat a hazai iparnak a mostaninál is csekélyebb fejlettsége, de főképen a divatnak állandóságot nem tűrő hóbortja rövid időn agyonnyomta. A pénz oda megy a honnan 3 ükségleteinket előnyösebben szerezhetjük be vele. Ha a 400 év cta megszokni nem tudott nyomás, a rendesnél nagyobb, sarkantyút, magyar ruhát, árvalány hajat hordunk, a mit pedig az eddigi tapasztalatok szerint igen hamar megununk. Tépett rongyok, amelyekben járok, Bíbor, bársony nem jut énnekem, A szegénynek nincsen fényűzése, S fényűzéssel jár a szerelem I Avagy szívem, — ez az apró jószág, Szerelemre, tán ez ingerel ? Ma csak fényre, gazdagságra vágynak, Hű kebel, az senkinek sem kell ! Szó se róla, — ez a világ sorja, A szeretet üres szó csupán, Félredobva lelked minden ízét, Menj, siess — a sárga érc után! Menj, siess, avagy bolondnak néznek, Ilyen bolond lettem én magam, Nem a sárga ércért tör az égbe, Csak egy szívért tör fel bús szavam ! S midőn ígyen elmerengve ballag, S fel-felcsap a kinzó gyötrelem, Ott az úton lengedezve, könnyen, Bájos, tünde lányka ellebben. Könnyű fátyol födi márvány testét, Súrü haja vállára omol, Ajakáról a tündérszigetnek, Legbűvösebb áriája szól I Szürkület lesz ... a nap lehanyatlik, Egy-egy sugár rezg a fátyolon, Átövezi lengén hajló testét, Ő meg lebben bűwel, bájolón . . . Látja, — nézi, — visszahökken némán, Megfigyeli állva, mereven, Csak egy szót bír, egy szót tud remegni : „Szeretem, már régen szeretem!" Darvin szerint a majommal egy őstörzsből származunk", a mit az is bizonyít, hogy majd mindenki a magasabb társadalmi rétegekben mozgókat törekszik utánozni. Eddig némely selejteseknek kivételével, hazánk főnemességének összesóge a nemzeti önállóság zászlóját tűzte ki és igyekszik azt diadalra juttatni. Miután ugy látszik, hogy ez nem szalmalángu tüntetés, a magyar iparnak fellendülése sem álom, mert példájukat fogja követni minden hazafias érzelmű egyén. Ha jól tudom, csupán szövetekre 400 millió koronát dobunk a külföldre, dacára annak, hogy gyapjúnk, kenderünk, lenünk szükségleteinket nagy részben fedezhetnék. A tulipánnal díszített borsos áru külföldi szövetek néhány hónap múlva a szalmalángon könnyen eléghetnek, ha a kereskedők és gyárosok a .Tulipán* érdekében kezet nem fognak, a mi pedig csaknem legyőzhetetlen akadályba ütközik; mert gyáriparunk némely részének fogyatékossága miatt kényszerülve vannak áruikat külföldről szerezni be. Kereskedőinknek legalább is 90%>-a nagy részben hitelre dolgozik, a mely hitel pedig azon pillanatban megszűnik, a melyben a boykottálás megkezdődik. A lehetőség szerint onnan szerzik a kenyeret a hol van, mert a hol nincs, ott ,Ne keress". Nincs iparunk. Hazánkat a nemzeti ellenállás és hazafiúi lelkesülés olyan kiváló minisztériumhoz juttatta, a milyen 48 óta nem volt. Biztosra vehetjük, hogy egyebek között főgondját a hazai gyáripar fejlesztésére is fogja fordítani. A meddig azonban ezen áldásos törekvése teljes eredményre aem vezet, tehát a meddig Ott rezg rajta egy-egy sugár késve, Incselkedve játszik rajt' a fény, S a poéta elbűvölve nézi : Álmaimban hányszor láttam én ! Mintha . . . igen . . . megcsókolt* volna, Sok beteges, lázas éjjelen, Ismeri ő minden arcvonását, Hiszen éjjel mindig megjelen ! Ót ölelte sivár éjszakákon, Oly pihegve nyúlt az élv után, Őt kereste híven, ernyedetlen, A keserves, kínzó élttusán ! Mondd, ki vagy, te lelkem néma árnya, Mondd, ki vagy te bűvös, égi lány, Akit annyi tűzzel átöleltem, Sok szerelmes, lázas éjszakán ? Mondd, ki vagy, oh mondd, de bárki lennél, Oly régóta vagy a szívemé, Réges-régen volt a bűvös éjjel, Midőn árnyad lelkem föllelé. És azóta minden percenetben, Édes sejtés fog teérted át, Sejtve érzem feltalálni benned : A szerelem tiszta szent hónát! Mondd, ki vagy te lelkem édes árnya, Mi az, ami elibém vezet, Mondd, — ki érted szőtte minden álmát, Tudnál-e szeretni engemet ? A poéta felé tárja karját, De a lányka nagy haraggal int, Felpillantva ragyogó szemével, Tündér lehet csak, ki így tekint! Nagy Elek okleveles mérnök KállóÍ-UtC2a 27, S2. (saiaTház.) ITyiregyhása, . .