Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-04-01 / 13. szám

XXVII. évfolyam. 13. szám. INyiregyháza, 1906. április 1. A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. »

o.g> Előfizetési feltételek: po8t&n vagy helyben h&zhoz hordva : Egész évre 8 korona. Fél évre 4 , Negyed évre 2 , Egyes szá.m. á.ra. so fillér I Az előfizetési pénzelt, megrendelések $ a A,

la

p szellemi részét képező kaidemények, 7 -J7 -7J-™ J' 'j. 7 J- r ; - a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldeni. lap szétküldésé tárgy aban leendő felszo- „„ , , , . ^. lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos fo

gXZk eí ' könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám A kéziratok csak TÜág0

8 kívánatra . az (Janoszky ház) tntézeudők. illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit sor egyszer közlése til fillér; többszöri közlés esetében 8 fill A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 4J fii.,minden további szó 4 fii. Vastag bet.üvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Általános Tudósító és Grllnmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. A piaoroadeaés kérdéséhez, Abból az alkalomból, hogy az elmúlt szombaton a r. katholikus Templom-tér előtt ismét piaci katasztrófa történt, mely, ha egy bátor polgár, a megvadult lovat leszerelendő, elszántan közbe nem lép, nem mindennapi szerencsétleaséget vont volna maga után, a mely azonban igy csak néhány anyóka véres fejébe s áruik szerte szórásába, s a piaci közönség szétriasztásába került, — vesszük magunknak a bátorságot a piac kérdéséhez ismét hozzányúlhatni. Nem mondunk újságot, a midőn állítjuk, hogy belső piacunk állapota egyenes botrány számba jön, aminek eltűrése a hatóságokat a fenyítő jog szempontjából is felelőssé teszi, mert midőn a hatóságok hosszú időkön át eltűrik és elnézik, sőt ily értelemben rendelkeznek is, hogy a minden rangú és rendű fogatok a guggon ülő kofák és egyéb árusok és az ezek körül forgolódó fogyasztó közönség úgyszólván ezrei tömkelegében közlekedjenek, ea a körülmény a hatóságok terhére legalább is a vétkes gondotlanságot állapítja meg, összes következményeivel egyetemben. Hogy pedig a dolog akképen áll, erről egy népesebb hetivásár alkalmával mindenki meggyőződóst szerezhet magának. Mindenki láthatja,, hogy a r. kath. templom előtti kicsi tér zsúfolva vau termelő, kereskedő és fogyasztó közönséggel s hogy a legnépesebb kocsi út épen soraik között viszen keresztül, a piaci nagy zaj és kóválygó, szorongó tömkelegében csak épen egy kis félreugrás és a megvadult lovak már a t. közönség hátán járják a toborzót. Ez kérem igy van! már nem egy esetben történt, s ha nem segítenek rajta, minden hetivásáron meg fog történni ezentúl is, mint a hogyan szombaton két fogattal is megtörtént, az egyikkel minden nagyobb baj Egy halovány fiú . . . Volt egy fiú, halvány gyerek, Sokan azt mondták, tán beteg, Az arcszíne olyan fakó, Ez nem az életre való. — Szemébe volt csak némi tűz, Gyanú, hogy holmi álmot űz, Gyanú, hogy benn is láng lobog . . Hisz ez a nóta oly kopott ! Volt egy fiú, halvány gyerek, A rímbe önté, hogy szeret, Nem tudta senki — senkise, Miért dobog szegény szíve . . . S volt egy leány, pozsgás leány, Oly gondtalan és oly vidám ; Szemétől égtek a szívek . . . Csak az övé — volt jéghideg ! NEMZEDÉKRŐL — NEMZEDÉKRE. Mikor pelyhedzni kezd a bajszunk, Egy napon félrehív apánk; Fiam ne nézz a lány szemébe Mi ott lobog, hamis a láng, Fiam, tanulj — bújd még a könyvet, Fiam, ne légy te ostoba, Időd van néked még a lánnyal, Később talán, vagy jobb — soha, Mi erre intünk a fejünkkel, Hogy ilyet tenni, hogy lehet ? ! S megyünk keresni nagy titokban : Két csalfa lányszemet! És egy napon mi félrehívjuk Pelyhes fiunkat csendesen : „Kerüld a lányt, kerüld fiacskám, Ez gonosz jószág kedvesem, nélkül, a másiknál súlyos testi sértésekkel és vagyoni károsodással végződve. Ez a piac rész egyébként nem csak a Selyem- és Orosi-utcák, de a Pazonyi- és Tokaji-utak irányában is oly közlekedési akadályt képeznek, amit tovább tűrni már nem is könnyelműség, de egyenesen vétkesség. Csaknem ilyenek az állapotok végig a Selyem-utcán is, ahol élelmi szereket szekereken árulnak; — ezt tovább tűrni annál nagyobb hiba, mert a bajon könnyű segíteni, ha a Liget-sor sarkán levő Fábián-féle telek egy részét kisajátítjuk, a Liget-sor szélén elvonuló ronda árkot beboitozzuk, a bujdosi-ut mentén elvonuló felesleges másik csesznye árkot betömjük, mindkét utat pár száz méternyi hosszban kikövezzük, ezen két úton nyerünk egy 32 méter széles, tetszés szerinti hosszúságú teret, amelyen a Zöldség-téren és Selyem-utcán kocsikon áruló termelő közönséget könnyű szerrel és kényelmesen elhelyezhetjük. Ez esetben a Zöldség-tér felszabadul, ahova aztán ismét kényelmesen elhelyezhetjük a Korona előtt sátrakban áruló iparosokat, továbbá a sütőket, virág árusokat, szatócsokat, gyümölcsös kofákat, edény-, kosár árusokat bö). a Városház-terén a „Korona" előtti területre szorítanánk aztán a napi piacot, azt egyedül élelmi szerek (tej, vaj, turó, tojás stb.) áruló helyéül rendeznénk be, nem kofáknak az apró marha és egyéb apróságok árulását is megengedve. Természetesen üdvös lenne ezt a területet beburkoltatni, már a mivel, azzal. Igy aztán a belső piac a város központján mindenkinek kezeügyében végleg rendezve lenne kevés költséggel, csakis a Liget-sor és Bujdosiút kikövezése és járdával való ellátása kerülne valamelyes összegbe számtiásunk szerint mintegy 20000 koronába, mert hiszen a Liget-sor melletti ronda árkot különben is be kell boltozni A tudomány az idvezithet, De ördög, minden kis leány, Elkeseríti minden lépted, Fiatalságod hajnalán ; É? nemzedékről — nemzedékre Ez mindig — mindig így megyen, És mindig több lesz a — szerelmes És mindig több a — hütelen I Dal egy kis fájó szívről. Egv kis leány azt mondta nékem : Fáj a szíve, beteg nagyon, Ugy szeretné, ha ráborulna Csöndes, virágos sirhalom. Nála nélkül mit ér az élet ! Susogja a kis rózsaszáj. Vésztett boldogság tavaszába A szív mindennap visszafáj. í . . Szerelmes, bohó, kis virágszál . Megszánta a szívem nagyon. Hisz' nékem is volt vesztett álmom, Földre hullott, szép csillagom . . . ... Ugy szeretném megvigasztalni Azt a kis, bánatos' szívet . . . De csak azt súgja rózsaajka : Vigasztalás nékem minek ....!? A daloknak színes virágit Elé hiába hinteném. A mi szívébe tavaszt hozna, Nincs oly varázsos költemény. Ha a világ minden rózsáját, A számára leszakgatom . . . Nem gyógyul a fájó szivecske . . Az a kis lány beteg . . Asmadai. Sl nagyon .... Kéfey István. egészségügyi rendészet szempontjából és pedig késedelem nélkül, mert e soron most már egész városrész van keletkezőben s ezt az undok árkot ott tovább megtűrni nem szabad. A bujdosi három méteres csesznye árkot pedig amire semmi szükség, egyszerűen be kell tömni, hiszen most szokatlan nedves őszünk és telünk volt és elég nedves a tavaszunk, mégis alig van benne némi csekély vic, az is ott pang, míg el nem párolog. A Fábián-féle telek rész kisajátítása szintén oly csekély összeget emésztene fel, mely a nagy céllal szemben elenyésző semmiség, — tebát akadály nincs, csak akarni és tenni kell. Muzeumunk gyarapodása. A „Nyírvidék"-nek utolsó előtti számában egy kissé kötődtem a nyíregyháza—dombrádi ici-pici vici vei, de ugy megbántam mint akármelyik kutya-mama, a melyik tizedmagával készült a hol ivila,ot megugatni. Annyi mea culpát mondtam el azóta és annyira vertem mellemet öklömmel, amennyi egy pócsi búcsúra is elég lett volna. Nem is verem tovább, mert most már a hátamat kell az ici-pici vicinek tartanom, amelyet ugy fognak püfölni, mint a katonabandának nagy d ibját, mikor a Gotterhaltét fújják, ami pedig a hátamnak olyan jól fog esni, mint a fülemnek. Retlegve a letromfolástól, féleségemmel és négy unokámmal március 19 én délelőtt kóstolóul szűkölve szállottam fel a vármegyeháztéren az ici-pici vicire. Egy kissé szűkön fértünk el, m*rt hiszen egy úri ember absolut hely hiány miatt sápítozva maradt le a vonatról. Természetes dolog, hogy a vonat a feltételesen megálló helyeken feltéllenül meg nem állott, a mi egy uri embernek sehogysem vághatott a calculussába, aki a Sóstó-állomás kitérő helyen óhajtotta volna sürgős dolgait végezni. Láttam mikor ezen uri ember a robog;o vonatról leugrott. Azt is láttam, hogy a magas töltésről h irmát négyet hencsergett, t. i.: addig, mig tovább már nem lehetett. Azt hittük mindnyájan, hogy mint kapatos ember kibukott a vonalról. A régi seb. Irta: Homok. A szegedi városháza öreg harangjáról az a legenda szól, hogy az 1879-iki árviz-katasztrófa éjjelén, amikor betört a városba a viz, megrepedt a szive. Gyönyörű mese ez, melyet nem mindennapi fantázia eszelhetett ki. A város szíve, melynek dobbanását háromszor hallották minden huszonnégy órában az emberek, meghasad, mikor elsöpri az Istenitélet a szeretet hajlékait és földönfutókká lesznek azok, kiknek megrezegtette lelkét a mélabús bang. Hát ez a megreperált öreg harang, melynek szelid, szélcsöndes időben olyan a hangja, mint a dajkamese : elandalító, most március 12-re vitrado éjjel ismét megkondult a szokott napi munkáján kivűl és búgott teljes egy óra hosszan át. Ez volt a huszonhetedik verse annak a megrázó költeménynek, melyet az emlékezés lassan tünő fájdalommal őrizget a megtépett lelkek mélyén. A költemény sorai, igaz már is halványodnak, úgy amint az ujjáalkototl Szeged fénye erősödik, de föl-föl sir azért minden esztendőben s ma ez, holnnap amaz a része ötlik a multakon tönődő ember elméjébe. A régi Szegedből ma már alig van valami. Egy-két utca, mely erősen kirí az új kei étből és ezért szinte sérti a szemet. Olyan, mint a megroskadt, beteg ember, féltábát kihúzza a sírból és azzal biceg itt közöttünk. Ami még kedves a régiből, az az öreg Tisza. Ez a nyájas, néha tomboló, szép magyar folyó, mely ha úgy tetszik neki, összehúzza magát, mint a karcsú leány s ilyenkor oly szép, oly szelíden megy lassan, csöndesen lelelé, mint az édes, zavartalan álom. A partján sétálva, eszembe jut most huszonhét esztendő multán az a rettenetes kép, mely itt tárult fel mindjárt másnap a keskeny földszalagon s amely egyra rémesebb, sötétebb szinbe hajlott. Ebben a sötétségben ! azonban megvillant akkor egy pici szivárvány. Olyan I szép volt, szinte ma is látom. Nem iá fogom talán sose I elfeledni.