Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 27-53. szám)
1905-12-31 / 53. szám
2 . 51-ik szám . A vármegyei pénztárak és számvevőségek állami kezelésbe való átvételéről szóló törvényjavaslat — miudeu elleuzés nélkül — törvéuyDyé lett. És mégis, az 1886: XXI t.-c. és a vármegye pénzeinek az állami kasszákba való beolvasztásáról szóló törvény dacára is, nemzeti életünknek ez az egyetlen egy magyar szervezete: a vármegye, él! És védi, a vele egykorú egy és ugyanazt a magyar szervezetet: az alkotmányt! Ki is védhetné meg más, mint ez a régi tiszteletreméltó, kipróbált erősség, amelynek mohos zöldje, hűvös árnyéka — a ránk jövendölt szenvedés és nyomorúság áldásaként — hejh de sok elcsavart fejet, talán egy egész generációt térit meg a mult gyökereiből fakadó jövendób n való hitre és abban való bizásra. A magyar íaj érvényesülésének történetében nevezetes dátumot jelent,, hogy a huszadik század elején, ugyan az a generációja ennek a birodalomnak, amelyik 1867-tól számított eszméléssel a „vármegyét* haszontalan lomnak látta és tudta s legfeljebb, ha mégis, mint valami létezőhöz, hiúságból v:gy kenyérként a maga élete sorát hozzá kötötte: mert úgy Í9 miot magyar, úgy is mint ember, aki mint gazda, kere9k< dó, iparos megnyugvást talál ennek az őei fának az árnyékában, aminek pedig a gyökereit is szedte volna kifelé. De nem lehetett és nem lehet, mert olyan mélyen vannak gyökerei, hogy semmiféle uj századnak a találmányaival se lehet azokat kiirtani * * * Karácsonykor jött, — uj évi ajándé ul — Szabolcsvármegye azt az üzenetet kapta, hogy a dolgosai: alispán, fójegyz"', hajdúk, hetesek uj esztendő első napján nem kapnak fizetést. Amiért hogy Szabolcsvármegye azt tartja törvénynek, amit az országgyűlés! Mi hát a törvényi Ez az Uj Esztendő! * * * A belügyminiszter a következő rendeletet intézte a vármegye közönségéhez: A vármegyei dotáció megvonása. A váimegye törvényhatósági bizottsága f. évi október hó 10-én tartott közgyűlésén 444. szám alalt hozott határozatában, a tisztviselők fizetésén 'k biztosítására 500,000 korona kölcsön felvételét s 1906. évi január 1-től kezdve, a kölcsön fedezésére 3%-os pótadó kivetését ha'ározta el; az ugyan ezen közgyűlésében 445. sz. a. hozott határozatában pedig utasította az alispán ulján az összes közstgek elöljáróit, hogy az önként befizetett adókat külön, nem hivatalos jellegű naplóban könyveljék el és gyümölcsözőleg helyezzék el ; végül ugyan ezen közgyűlésében 44G. szám alatt hozott határozatában a póttartalékosok behívó jegyeinek kézbesítését s a hadsereg kötelékébe önként belépni kívánók részére szükséges bizonylatok kiállítását tisztviselőinek eltiltotta és a vármegyei tisztviselőket utasította hogy s felettünk a kéklő ég azúrja, ... te szép vagy, mint a tavasz, mint a báj maga, szemeid, e fényes csillagok, mint a tündérmesék. — Gyerünk, gyerünk innen ! Megfogtam kezeit s vinni akartam. De kezének egyetlen érintesére valami mondhatatlan kej és kín nyi lait át valómon. Nem bírtam lépni, mintha legyökereztek volna lábnim. A híd egyszerre kigyúlt, égni kezdett alattunk. Fojtó sűrű füst gomolygott felfelé s tüzes langoszlopok emelkedtek a magasba. Égett a ruhám, a testem. A híd szakadozott, darabonként omlott össze alattunk. A halál gondolata niegfagyaszlá véremet s kín nyargalt át minden idegemen. De nem birtam mozdulni mégsem, csak kezeit fogtam, csókoltam, mondhatatlan kéjben, kínban remegve, leomolva, összeroskadva . . . Erőtlen kábultság fogott el. Nem tudtam, mi történik tovább, csjk azt éreztem m g, hogy égek, hogy szakadunk lefele a Inlal folyójába. Ekkor egy puha édes kar fonódott a nyakam köré, Az övé. Aztán ereztem, hogy emelkedünk felfelé, hogy visz, visz; hogy repül velem, mint egy szárnyas angyal a levegő-aetheren, a halál folyóján át . . Oly édes, oly üdvösséges volt e pillanat. Gyönyörteli mámor ringatta lelkemet. Az üdvök üdve rezdült át valómon, hogy hozzásimulhattam, hogy éreztem l igy. ölelő karját nyakamon, mig vitt, vitt, repült vélem a csillagok felé . . . Istenülve valék . . . Nem tudom merre, hova vitt, hol repüliünk át a végtelenségen, csak arra eszméltem, hogy ismét a földön vagyunk. Mikor szétnéztem egy tó partján találtam magamat. 13ércek közt terült el a tó, s köröskörül oly magasaknak látszották a kopár hegyek, mintha az égig érnének. Kékes, lekete hullámok kavarogtak a tó vizében. A szél megsuhintott. Összeborzongtam. A víz sötét, tarajos habokat vetett ... úgy meredlek rám a kopár, fehér N Y I R Y I D É K az úgynevezett alkotmányvédő bizottságot minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák. Ezen határozatait folyó évi 111,803. sz. a. kelt rendeletemmel, az 18SG évi XXI t.-c. 10. §-a alapján a pénzügyi- és honvédelmi miniszter urakkal egyetértőleg megsemmisítettem s ezen rendeletemnek, az állam veszélyeztetett érdekeire való tekintettel, az 188G. évi XXI. t.-c. 19. §-a alapján azonnali es feltétlen végrehajtását megköveteltem, s utasítottam a vármegye alispánját, hogy annak foganatosítást iránt, az idézett t.-c. 68. §-a d) pontja értelmében haladéktalanul intézkedjék s tett intézkedéséről hozzám 8 nap ala't jelentést tegyen. Biztam abban, hogy ezek ulán szóban levő rendeletemet ülő komolysággal fontolóra fogja venni s különösen elváriam volna azt, hogy az általam megsemmisített határozatát tárgytalannak fogja tekinteni s rendeletemet annyival inkább végre fogja hajtani, mert időközben a miniszterelnök úr is, a m. kir. minisztérium nevében f. évi 4 571. M. E. szám alatt kiadott körlevelében figyelmébe ajánlotta a törvényhatóságnak, hogy az önként befizetni szándékolt állami adók elfogadása és a katonai szolgalatra önként jelentkezők részére szükséges belepési bizonyítványok kiállítása, valam nt a véderő bármely tagjának behívása körüli közreműködés tekinteteben törvényes kötelességüket pontesan teljesítsék. Rámutatott az idézett körlevél arra a súlyos kényszerhelyzetre is, melybe a kormány az önkéntesen befizetett állami adókból vart jövedelem elmaradása folytan jutna s amely a váim gyék háztartási érdekeit is hátrányosan érintené. A vármegye azonban várakozásom ellenére a fentebb idézett rendeletemnek eleget mai napig sem tett, sőt ellenkezőleg, legutóbb tartott közgyűlésében és az általam megsemmisített határozatai értelmében hozott ujabb határozatokat. Ezzel a törvénybe ütköző eljárással kifejezetten tanújelét adta a vármegye annak, hogy a kormányt meg akarja fosztani még attól az önkéntes befizetesekből várható jövedelemtől is, melyre a költségvetésen kívüli állapot folytán szorilkoznía kell. Ez a I örvénybe ítkőző állásfoglalás másfelől arra vezetett, hogy a közadók kezelését teiiesitő, a vármegyének alárendelt r. t. városi és községi közegek a határozat alapján az önkéntesen befizetni szándékolt állami adók beszolgáltatását, a sorozó járási tisztviselők pedig az állításra önként jelentkezők besorozhatásához szükséges hatósági közreműködést megtagadják, mi által az állami közigazgatás legkiválóbb fontosságú feladatainak megakadályozása akadályokba ütközik. A vármegye ezzel egyenesen megtagadta az állami közigazgatás legfontosabb teendőinek közvetítését, amelyet pedig az 1886. XXI. t.-c. 2. §. b) ponlja törvényes kötelességévé tett és egyúttal törekvését oda irányítja, hogy az államnak, amelytől még a jelen költségvetésenkivüli állapotban is javadalmazást élvez, pénzügyi nehézségeket okozzon. Ez ideig a vármegyék állami javadalmazását — tekintet nélkül arra, hogy a folyó évi állami költségvetés ínég törvényerőre nem emelkedett — saját felelősségemre az 1904. évi állami költségvetésben e címen megállapított összeg erejéig hiány nélkül kiutaltam. Most azonban, tekintettel több vármegyének az önkéntes adók elfogadását, illetve beszolgáltatását, illetőleg elfoglalt törvénybeütköző állásfoglalására többé b ;rctetók, mint. egy egy irtózatos éfjéli-rém . . . Ott ültem a tó partján, a földön. Valami lemondó, kétségbeejtő félelem fogott el. Sírni, zokogni kezdtem . . . Ott állott az a szép, ifjú lány előttem. Most is oly bájos, .oly igézetes volt. Nem nézelt rám. Fejét lehajtolla, mintha sóhaját titkolná. Ruháját nézegette. Kezei a derekáról lefüggő kék szalaggal babráltak. — Mert hoztál ide ? — szólék végtelen szomorúsággal. — Mily sötét, hideg tó ez itt? . . Mily ijesztők ezak a kopár bércek! Itt nincs egyetlen virág sem ! . . Oh, ez nem az „Éden" ! . . Ne hagyj el ... én meghalok itt I . . . Rám vetette szép tekintetét. Végtelen bánat, fájdalom vonaglott arcain. — E hely, e tó itt a Nirvana ... Az „Éden" messze, messze, a Styx túl partja i van ! . . . Hanem fogadd ezt — szólt letépve derekáról kék szalagját — fogadd ezt — ismétlé — és kösd be a sebedet véle jó fiu ! . . Azzal eltűnt szemeim elől. — Oh ne még, ne még le édes, édes! — kiáltok utanna kitárva karjiimat. De nem láthattam többé. Eltűnt visszahozhatatlanul. Vad kin viharzott át lelkemen. — Itt vesszek hát el! — kiálték. S őrjöngve a tóba ugortam. Ekkor aztán . . . felébredtem. — Ah! — szólék, kábultan dörzsölve szemeimet. Alom volt tehát mindez csak ! Egy gonosz, kinleljes álom. Nem égtem tehát meg. A tóba sem öltem magamat. Alom, álom! Mintha egy lidérc szállott volna le a mellemről, megkönnyebbülve lélegzettem fel. Álmodtam tehát csak, mint a múltkor, amikor egy zsidó orvos vizsgálta meg a szívemet. Csak úgy véletlenül tévedtem be hozzá, nem ludva, hogy orvos, és semmit sem szólva arról, mintha fájna valahol. 1905. deczember 17. nem vallalliatom el azt a felelősséget, mely az állami javadalmazásnak teljes összegében való kiutalása folytán reám hárul és pedig ann.il kevésbbé minthogy tárcám kiadásait— az önként befizetett állami adókból várt jövedelem csökkenéséhez mérten — oly határok közé kell szorítanom, amelyek közt a még rendelkezésemre álló hitel előre' láthatólag m-gfelelő fedezetet nyújt. Azon vármegyék há, tartási érdekeit azonban, amelyik a törvényesség terén maradva, az önkéntesen fizetett állami adok beszedése és beszolgáltatasa körüli törvényes kötelességüket a jelen viszonyok közölt is pontosan teljesitik, a lehetőség határáig megkívánom védeni s a méltányosság és okszerűség elveinei szem előtt tartásával — első sorban is azon vármegyék állami javadalmazásának folyósítását kell beszüntetnem, amelyek törvénybe ütköző ha ározataikkal az állam jövedelmének nagymérvű csökkenését előidézték. Minthogy pedig a vármegyék ebbeli törvénytelen törekvését a vármegye közönsége törvénybe ütköző határozataival és megsemmisítő rendeletem végrehajtásának megtagadásával szintén támogatta, ennélfogva ezennel értesítem, hogy állami javadalmazásának folyósítását 1906. évi január hó 1 -ével, további intézkedésig beszüntetem. Budapest, i 905. évi dec mber 2i én. Kristóffy. E miniszteri rendeletre Szilcszay Pál alispán a követke, (> felterjesztést intézte báró Feilitesch Bertliold főispánunkhoz: Méltóságos Főispán Úr ! A mai postával érkezett hozzám a m. kir. belügyminisztérium 133744/11. a. 1905. számú a vármegye kö?ön>égéhez címezett leirata, melyben kijelenti, hogy a vatmegyét törvény alapján megillető javadalmazást 1900. évi január 1-től beszűnteti. Ezen miniszteri intézkedés több törvényünk rendelkezéseit és a törvényekben és miniszteri rendeletekben biztosított alispáni utalványozási jogkörömet szándékosan, céltudatosan sérti, káros és méltánytalan és ez alapon az 188<>. évi XXI. t.-c. G8. §-ának c) pontjában gyökerező jogomnál fogva ellene előterjesztéssel élek és felkérem méltóságodat, hogy jelen előte, jesztésemet a belügyminisztérium jelenlegi vezetőjélnz felterjeszteni és őt rendeletének visszavonására bírni kegyeskedjék. Nem kívánom közelebbről jellemezni a m. kir. belügyminisztérium vezetőjének a szóban forgó rendelkezésének kibocsátásával és megküldésével követett azon eljárását, hogy rendeletét, melylyel egy egész vármegyének becsületes munkát teljesítő, a hazát szolgáló tisztikarára végzetes csipást akar mérni, epen a Szt. Karácsony első napjának öröm ünnepére juttatja rendeltetése helyére, talan belső megelégedéssel gondolva rá, hogy sikerült a béke és szeretet ünnepén a nemzet valóban szegény napszámosainak örömpoharába az üröm keserű cseppjeit belekeverni ; nem kívánom jellemezni a rendelkezésben megnyilvánuló célzatot, védteleneknek vélteken kívánja a törvényhalóság egyeteme ellen érzett bosszúját kitölteni, hasonlatosan a barbái középkorban dívott, ma már csak a félvad népeknél dívó harcmódhoz, a midőn a védtelen nőket és gyermekeket raboltak el és sanyargatták azért, hogy nyomorának tudatában hozzátartozóinak kezéből a fegyver talan majd kihullani fog : mindezek felett a történelem Géniusza fog annak idején Ítéletet mondani, s hogy nem mi leszünk azok, kiket ez ítélet sújtani fog : ebben bizonyos vagyok. — Vadásztam, — szólék, amint beléptem a szobába — melegedni jöttem be . . Talán jó helyt járok ? Csak fogoly esett . . . — Fogoly, fogoly! Eh, szamárság! Ön beteg. Látom a szeméből, az arcáról! Ne is titkolja fiatalember! — szólt gyors tempóban az orvos úr. — Le csak azzal a mandlival, hadd nézzem meg. Letettem a kabátomat és a tarisznyát. Vizsgálni kezdeti. Megkopoglalla a hátamat : — Itt tele van. Jól van . . . Kopogtatta a mellemet: — Itt is tele van, nincs baj . . . Aztán a baloldalomon úgy a harmadik, negyedik borda közt megállott a keze. — Itt fáj ugye ? . . — Igen, — szólék meglepetten — de hát honnan tetszik ezt tudni kérem ? — Hja ! orvos vagyok én — felelte ő. — No, már úgy elhiszem drága orvos úr, — szólék — mert csakugyan fáj itt a bordáim közt, a szívem tájékán valami. És talán azéit is álmodozok én néha oly rettentő furcsa dolgokat ? — Csak türelem fiatalember, — viszonzá— önnek nagy baja van. — Szí ve táján a fővénák, a n igy ártéria lázas működést mutatnak, A bicuspidalis, a semilunáris billentyűk tágulása ész'elhető. A proloplazma és sejtszövet kóros elváltozást mutatnak . . . — II i nem csalódom, ön verseket ír és olvas ?. . Ne is tagadja, látszik a szeméből . . . No, no, csak vallja meg őszintén fiatalember ! — szólt bátorítólag. — Igen, — szólék megsemmisülve — írok, olvasok. — Ah, az ön kabáij i versekkel van tele ! — szólt fenyegetőleg, megragadva kabátomat. — Ez a vészes kabát ez, ez, ez ! ! — kiáltá. Dühösen rázta levetett kabátomat, azután a földhöz csapta.
