Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-31 / 53. szám

1905. deczember 31. N Y I R V I D É K _ 53-ik szám 3. Csupín a dolog érdemére kívánok tehát kiterjeszkedni kiemelvén a miniszteri rendelkezés törvényellenes ségén kívül annak ténybeli tévedéseit is. Azt mondja ugyani-; a leirat, ho,jy az állami javadalmazás megszűntetésével büntettetünk azért, mert az önkéntesen befizetett ad^k beszolgáltatását és a hadseregbe önként b lépi ki áaók reszére szüksé/e; okmányok kiállítását a törvényhalóság a belügyminiszter megsemmisítő rendelkezése dacari is, illetve íentarto'ta ez irányban hozott határozatait. E/.en állítás, szerény vélekedesem szerint a valósággal ellenkezik. Ugyanis a m. kir. belügyminisztérium 111803—905. számú rendelete ellen, melylyel a törvényhatóságnak a fentebb érintett tárgyban 414., 4t5. es 446—905. Bgy. számok alatt hozott határozatai m gsemmisil teltek, folyó évi november 13-án méltóságod utján 21231 — 905. szám alatt előterjesztéssel éltem és ezen előterjesztéseimre sein hozzám, sem a törvényhatósághoz mindeddig semmiféle válasz nem érkezett, tehát a belügyminisztériumnak erre vonalkozó állásfoglalása a törvényhatóság ál'ai az 1886. évi XXI. t.-cz. 08. §. c) pontjának második bekezdése értelmében lárgyaihaló eddig riern is volt. Azon körűin.ényt, hogy a törvényhatóság folyó hó 11 -ik' n tartolt rendkívüli közgyűlésében a tárgysorozaton levő politikai kérdések felett hozott határozataiban a nemzeli küzdelem melleit foglalt állást oda magyarázni, hogy immár másodízben is megtagadta a megsemmisítő rendelet végrehajtását, nem lehet, mert hiszen kétségtelen, hogy ez ügyben érdemleges határozathozatalára a törvényhatóságnak alkalma sem volt. Az előadott erőszakolt indokokon kivül törvénybe üiköző, törvényt semmibe vevő a rendelet, mert az 1883. évi XV. t.-cz. 1. § a világosan kimondja és biztosítja a vármegyéket arról, hogy a közigazgatási árva- és gyámhatósági kiadásaik fedezésére megállapított összegek az állampénztárból ki fognak szolgáltatni ugyanezen törvény 2-ik §-a pedig megállapítja azt, hogy ezen állami javadalmazás havi részletekben fizetendő ki és nem tud;:k olyan (örvényt, mely ezt hatályon kivül helyezte, avagy a belügyminisztérium elhatározására bizta volna az állami javadalom ki vagy ki nem szolgaltalásá'. Tudomásomra julott továbbá, hogy a m. kir. belügymíniszteuum a helybeli kir. adóhiva'alt és számvevőségit utasitotla, hogy az alispán altal a háztartási alapra kiadott semmifele utalványt ne foganatosítson, ilyent még „rendeletre* jelzéssel se fogadjon el, holott az 1886. év

: XXI. t.-cz. 68. §-ának k) pontja az utalványozási jo.ot biztosítja az alispánnak, s ezen törvény jelenleg sincs hatályon kivül helyezve, úgyszintén 122000—902. számú belügyminiszter és pénzügyminiszter áital együttesen kiadott rendelet sem, mely az alispán utalványozási jogkörét és a hitel átruházás módozatait részletesen körülírja. Ezen törvénybiztosilotta jogokat semmisíti meg a belügyminiszteri rendelkezés akkor, midőn az állami javadalmazás beszüntetését Szabolcsvártnepyére önhalaitnulag kimondja. Meltanytalan és igazságtalan a miniszteri rendelkezes, mert az allata pénzével, melynek felhasználásától pedig a nemzet képviseletének egyhangú határozata eltiltotta — akarja büntetni vagy jutalmazni a törvényhatóságok neki tetsző, vagy uem tetsző magatartását, s eközben ártatlanoknak s azok családjainak létfenntartását akarja tönkte tenni, feldúlni a családi tűzhelyeket, melyekben a haza munkás polgárainak és nemzedéket fenntartó anyáknak szánt gyermekek nevelödnek. A kihűltötl versek csak úgy röpködtek szerte szet a levegőben, azután lehúllottak a padlóra, mint a lelőtt galambok. Dühösen ragadott fel egyet, amely hoz

7á legközelebb esett. üda pilladtottam félénken. Megkönnyebbülve lélegzettem fel. A vers szerencsére nem az én compositióm volt. De nem szólloltam. Izgatottan nyitotta szét a p>pirt s kárörvendő arccal olvasni kezdte ! Ki vagy te ? Mért jöttél elem ? Mórt is kerültünk össze mi ? Mért kellett bús éjjelembe E csillagnak bcfényleni ? Jártam volna vakon tovább Az álmok, vágyak emcsztö éjjelén. Minthogy felettem csillag egjen És soha el ne érjem én ! Mi vagy te ? Hajló rózsaág Kietlen, zord utam felett. Boldogan tűznélek szivemre, De nem szabad, de nem lehet. Nyújtom kezem százszor utánnad, Oh, de te nem hajolsz felém S én itt állok virágtalanul Eltem tavaszi reggelén. Ki vagy te ? Mért jöttél elem ? Mért is kerültünk össze mi ? Mért láttam meg egy új világot, Ha el kell újra veszteni ? . . . Mi voltam ? Almaim királya, Csapongó, büszke és — szabad. S most egy szegény koldus vagyok csak, Kinek álmodni sem szabad ! — Ah! Ah! És ez a vers önnek a szive fölött volt? — szólt az orvos vesztjósló tekintettel mérve Tégig. — Ott volt, — szólék remegve, mint a nyárfalevél — de . . . de . . . nem én írtam! . . . Nem, nem ! Nem az enyém . . . Kegyelem . . . irgalom, orvos ur! . . . Káros a többször idézett rendelet nemcsak a vármegyei alkalmazottakra, kiket legközvetlenebbül érint, hanem a nagy közönségre és az állam érdekeire is, mert ha a tisztviselők törvényellenesen megfosztatnak az állampénztárból jogosan húzott javada mazasuktól, tőlük sem lehet megkívánni, bogy az állami igazgatás teendőit teljesítsék és ellássák. Egyesekre, de az fgész nagyközönségre kiszámíthatatlan károk származhatnának abból, ha a varmegyei tisztikar e téren a jogkereső ügyes-bajos embereken kívánna visszatorlás-al élni, azonban ezen veszedelem szerintem, a vái megyei tisztikar tiazatias gondolkozását és kötelességtudásat ősmerve, lakossagunkat ez idő szerint még nem fenyegeti, mert mindnyájan tudjuk, hogy nem az állam, nem a törvényhozás vonta meg tőlünk és családunktól a mindennapi kenyeret és bizunk abban, hogy a nemzet, melynek most képviseletében megnyilatkozni nem lehet, a jogrendel fogja legelső sorban helyreállítani. Előadott indokaim alapjan kerem illetékes helyen a 133744,905. szamu rendelet visszavonását. Azon esetben, ha a renúelet kei elmemre vissza nem vonatnék, mar most kijelentem, hogy 1906. januar hó 1-töl kénytelen leszek a vármegyei központi és járási hivatalok részére szükseges összes dologi kiadasokat beszüntetni, a mi az egész közigazgatás teljes fennakadását fo^ja maga utan vonni, s ezért a felelősséget magamról minden irányban elhárítom. Nyíregyházán, 19 5. decz mber 1^5. Szikszay Pál, alispán. Felhivás a magyar gazdákhoz! Egy félszázad óta alig virradt ránk uj esztendő, amely az egész nemzetre oly sötét kepet rejtett volna a jövendő fátyola mögött, mint a mostani. A nemzet alkolmányos élete teljesen meg van bénilva ; törvényhozása tétlenségre van kárhoztatva ; a törvényhatósági élet önkormányzala erőszakos módon meg van szüntetve; az ország koimányzásának rudjat alkotmány- és törvényellenes kormány irányítja; társadalma egymás ellen állítva; közgazdasági élete pangásban, ugy, hogy a produktív munka még az egyeseknek is csak elvétve sikeres. A jelennek ezt a sötét kepét a jövendő bizonytalansága még növeli. A jövő év márciusában mostani kereskedelmi szerződéseink lejárnak és még ma se tudjuk biztosan, hogy mi fog helyükbe lépni. Hírlapi közleményekből tudjuk, hogy az uj kereskedelmi szerződések megkötésére az előkeszitő lépesek megtörténtek. Az egymasra kivetkező esemenyek lancolataból következtetjük, hogy a kormány a külfölddel uj kereskedelmi szerződeseket kivan és fog kötni; de hogy ezeknek a szerződéseknek mi le=z a tartalmuk és különösen, hogy ezen szerződéseknél a magyar mezőgazdaság szükséglétéi es érdeket mennyiben érvényesültek, arról sem közvetlen, sem közvetett tudomása az érdekelt köröknek ma sincs. Pedig félünk tőle, hogy ezek a nélkülünk és tudtunkon kivül történt szerződési előkészületek, ugy mint a múltban, most ser» fogják az ország legfontosabb produktív közgazdasági ágának : a mezőgazdáságnak érdekeit abban a mértékben szolgálni, mint az töltetlenül szükséges volna. Hiszen tudjuk es látjuk, hogy a mezőgazdasagi kivitelünkre nezve legfontosabb küllöldi állam: Németország, támogatva hatalmas politikai, katonai és diplomáciái erejétől, a mezőgazdasagi kivitel szempontjából majdnem a prohibitiv vámrendszer ailasponljára helyezkedett, amelyből engedményeket viszont az osztrák ipari termelés erdekeinek vedelmével szemben alig fogunk — No, most már nem csodálkozom, — szelt kissé engesztelődve — hogy ennyi beteg, szívbajos ember van a világon. Ezekkel szemben tehetetlen az orvosi tudomány. — Ön, fiatal baratom, egy közönséges szamár, — szólt lesújtó pillantast vetve rám — s azonfelül egy végzetes csalodas áldozata ... Ön azt hiszi, hogy a fájó szerelem, melyet egy-egy kificamodott agy rímekbe kanyarít : a szív banata ? . . . — Igen, úgy hiszem, van még nagy érzés a szívben — szőlek félelemtől reszketve. — Hahaha ! Hahahaha ! Haha-haha-hahaha ! — kacagott ö, hogy rengtek a falak. — Csak most latom, — szolt kacagása szüntével — hogy ón bula is, mint a süly. Tudja meg tehát, hogy a fajo szerelem nem a szív bánata, hanem az agy velőé... Ezt az orvosi tudomány, a bonctan már százszor kimutatta . . . — Yegyen ön hideg fürdőt fiatalember — folytaid — és ha reménytelen vagy fogja el valaki után; ne igyon bort . . . csak limonádét! . . . Keves viz, citrom, cukor . . . Érti? Limonádét . . . Limo-ná-det! . . ' Li—mo—ná—détl! — orditá, ram meresztve dühösen verben forgo szemeit. Rémülten ugrottam félre útjából s reszketve, megszegyenütve az ajtó fele somfordáltam, mint egy leforrázott eb. Kezeim a kilincset kerestek, miközben bizonytalanul tapogattam a falon s meg is fogtam egy gombot, meyre estenkint az oramat szoktam felakasztani Erre aztan szepen felébredtem. Megtapogattam a szivem tájékát és a bordairrat. Csupa szerencse, hogy élen meg — gondoltam — csakhogy galuskava nem aprított ez a dühös ember! Meg ebren is füleimbe zúgott a — limonádé. A torkom olyan szára/, volt, mint a kipucolt kályhacső. Felkeltem. Egy sötét chaosz volt a szobám. Limonádét akartam inni okvetlen. Gyufát kerestem. Tapoganyerhetni. Kiviteli viszonyaink ezen megrosszabbodásával szemben pedig ismerjük a bécsi Ballplatz azon politikáját. hogy a keleti államoknak hozzánk irányuló mezőgazdasagi bevitelét ismét csak az osztrák ipar kiviteli érdekeinek vedelme vegett túlságosan megnehezíteni sohas volt haj ando. A magyar mezőgazdaság helyzete tehát két oldairol a legnagyobb veszedelmek kereszttüzébe jut, melyben fejlódésenek és leterdekének feltételeit csak a legnagyobb nehézségek között tudja biztosítani. Az altalános köz^.zdasugi helyzetnek ebben a vi« gasztalanságában az egyes gazda alig remélheti boldogulásának biztositásat. Hogy a mezőgazdaság folyton rosszabbodó helyzete, a gazdálkodó osztály teljes deposs-zedálasával. a kurták es kunyhók teljes elnéptelenedesevel ne végződjek, annak csak egy eszköze van, ha a társulás, a tömörülés, a szövetkezes rendelkezésre állo eszközeivel körülbástyázzuk erdekeinket es az ertékesités es kivitel czélszerü es olcsó siervezesével, a fölösleges és karos közvetítés kiküszöbölésével, a gazdalkodas modern eszközeinek teljes kihasznalasaval az értekesitést és termelést lehető olcsova tesszük es ezáltal mezőgazdasági terményeinknek versenyképességet a vilagpiacon biztosítjuk. Ehhez járul nrég a mostani kormány azon szerenesetlen politikaja, melylyel az alsóbb néposztályokat valósággal felbatorilotta, hogy a munkaadókkal szemben oly követelésekkel álljanak elő, melyek teljesíthetetlenek és oly politikai törekveseket fejtsenek ki, amelyek az amúgy is meglazult társadalmi bekét teljesen tönkretegyék. A gazdatarsadalom tehát a felzaklatott kedélyek lecsillapítására, a jogos igenyek kielégítésére, saját jogainak megvédésére es ezzel a megzavart társadalmi béke helyreállítására óriási feladatok előtt áll. Ezeket a közös célokat alig szolgálhatja bármely eszköz jobban, mint a gazdasági egyesülelek szervezete melyekben a gazda-ági intelligencia es gyakorlati érzék közösen alkothatja meg a szükséges szervezeteket és intézményeket. A gazdasagi egyesületeknek java resze az abszolutizmus legnehezebb politikai viszonyai között jött letre és most, amidőn nem sokkal könnyebb időket elünk, legalább már nem kell uj intézmények szervezeséről gondoskodnunk, hanem csak a meglevők biztosításáról, megszilárdításáról és fejleszléseről, hoj:y az előttük alló nagy feladatokra teljes mértekben alkalmatosakka váljanak. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy a gazdasági egyesületek a gazdaközönségnek minél szelesebb rétegeit és minél nagyobb tömegeit foglalják magukba. Ha az egyesületeknek a gazdaközveletnény irányításában eddig is meg volt a maguk nagy feladata és jelentősége, mely teljes méitékben megérdemelte a gazdaközönség részéről a legmelegebb felkarolást, ugy kétszeresen meg van az most, amidőn a kilátasnélküli zavaros politikai helyzetben a társadalmi együttműködés képes csak egyedül hasznos eredményeket felmutatni. Amidőn tehát ez alkalommal gazdatársaim szeme elé állítom a nehéz helyzetet, mely a jövőben az egesz gazdaközönsegre vár, addig is, mig a politikai látóhatár ki tisztulása varható, a szokottnál is melegebb érzéssel hívom föl a tömörülésre, a társulásra, a gazdasági erdekeket szolgálo gazdasági egyesületek támogatására gazdatársaimat, mert mindnyájunk egyetértő, közös és önzetlen működése kepes csak az elérendő nagy célok megvalósítására. Budapest, 1905. karácsonykor. Gróf Dessewlfy Aurél, az OMGE. elnöke. tózva mentem az aszlal felé, miközben féllábamat belevágtam egy székbe. Sok keresgelés után leltem is aztán az asztalon lámpát, poharakat, kis kézi tűkről, orát. kefét, nyakkendőt, csíptető vasat, ceruzát, egy rossz tollal s végül gyufalarlot, amibe gyufa nem volt. Mert bár a kis Erzsike mindennap az asztalomra állítja a ^yirfatartót, mint egy pontos hőmérőt, megrögzött szokásom, hogy gyufát nem szoktam benne tartani. Én a gyufát — nern lévén dohányos ember — csak ugy skatulyástol ahol érem, felveszem, leieszem. Néha 8 — 10 darab is hever szerte-szet, de azért ritkán er az a szerencse, hogy sötétben egy félóránál előbb megleljek csak egy szálat is. Addig tapogatóztam gyufa után az asztalon, nrig feldöntöttem a kis álló lámpát. A petróleum kifolyt és kellemes parfümszag áradt. A szétpattant lárnpaüvcgből egy cserép az arcomba c.-apodolt. Ijedten kaptam fel a fejemel. melyet ekkor sikerült jol belevágnom a padlásról lefúggő nagy, nehez lampába. Egen és földön lampa van tehát — gondoltam mély reztgnalióval — még sem látok! Mar lemondottam a limonádéról es a reményről, hogy itt meg egyszer széjjelnézhessek. Ekkor egy mentő gondolatom tamadt. A lajbizsebemben ugyanis szoktam gyufát larlani neba napján, melyeket rendkívüli viszonyok közt rendesen fogptszkalonak hasznalok, s melyeket egyes helyeken udvariassagból, máskor takarékossági szempontból nem dobok el, hanem a mellényem zsebébe rejtek. Szerencsésen megleltem a lajbimat. Izgatottan kotorásztam a zsebekben Végre az ulolso zsebben leltemis egy egyetlen szál gyufát Megtapogattam. Hegyes volt a fél vege. Mint drága gyöngyöt szoritotlam a szivemhez. Óvatosan mentem vele a fal felé. Végig húztam lágyan a falon. Kékes fénycsis maradt utana. Hál' Istennek, nem volt svéd natio ! Végre égett a gyertya kezemben. Nagyon boldog voltam. Azonnal gyufát kerestem. Leltem is tüstént egy skatulyával az asztalon, melyre az üres gyufatartó volt szépen elhelyezve . . . Ezek után vizet keresve nézlek széjjel révedező szemeim. Ez már volt. Égy nagy füles kancsóval ott állott