Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-31 / 53. szám

XXVI. évfolyam. 53. szám. Nyirepryhílza 1005. deczember 31. ÉK A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. g> Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetést feltételek: poétán vagy helyben házhoz hordva Hirdetési dijak: Az előfizetési pénzek, megrendelések $ a A lap szellemi r-szít képező küldemónj-ek, , ,,, i- j. i • a szerkesztő czime alatt kéretne* beküldeni. .. . , lap szétküldésé taragaljan leendő felszo- ... , . ...... Minden négyszer hasábzott petit «or egyezer Egész évre 8 korona. ^

m]Áiok Jóba Kle

k kiadó-tulajdonos "^m^te 'en lerelek osak .smert kezektől kö.léae 1. fillér; tobbazüri közié, eeetében 8 111 Félévre 4 . könvvnvnmdá iához iskola-utrza 8 8"A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Npírvprl évre 2 könyvnyomdához ístola-utcza. 8. szám A kéziratok csak világos kívánatra s az Apró hirdetések 10 szóig 4 > fil..minden további «ó Egyes szárk ' ára so'fillér l" (Janoszky haz) mtézendök illető költségére küldetnek vissza. -t fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továnba: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Altalános Tudósító és Grünmandel Henrik és Társa óllal Budapesten, Haasenstein es Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. ü „Kyiíffridlék" ürciája. Strófák. — Kari flőhm U-német melódiáira. — Szerzette: Evva István. TENGER MÉLY Tenger mély, mint a csöndes éj Legyen ^ szerelmed ! Mint csöndes éj s mély, mint a tenger l-egyen szerelmed I én Szerelmesem, En szép szerelmesem. Oh szeress ! . . . Miként rajongó Vágyam, hogy .légy enyém" ! Izzó sugár és mint bérc : örök Legyen szerelmed ! én Szerelmesem, En szép szerelmesem. EGY ÉV ... . Egy év múlva jövök tehozzád Ha szirmokat hajt'nak a rózsák Valóra válik fényes Álmunk, a bájos — édes Szívünkben majd lángol a vér . . . Egy cv, mennyi kincset iger ! Virág lesz újra a réten S te hű maradsz — Úgy-e Szépem ? .... A mennybe fog vinni az üt .... .... Hozok majd nász koszorút .... Szívemben már lángol a vér . . . Egy cv, — mennyi üdvöt ígér I 'Ha több tavaszom nem volna már S elsirat a kakukk madár — — A tenger habja eltemet : Gyászold el emlékemet ! — A szívemben megfagy a vér. Egy év, mennyi titkot ígér ! Uj évi Temetünk é« keresztelünk. Az enyészetből ahogy keletkezik az élet! Ahogy virradás lesz a mi esthajoalunkból a föld másik felén lakóknak s napsugár árad nekünk az ó éjszakájuk nyomán! Temetjük az elmúlott esztendőt. Azt a ragyogós születésűt, amilyen fölött mosolygóbb kék ék régen szakadt már föl a magyar égboltoo! Igazán fölszakadt! Mintha csak megnyílott volna fölöttünk a magasságos égbolt, hogy útat nyisson ennek a szerencsétlen nemzetnek a megérdemelt boldogság országába. Emlékezzünk vissza e nagy halott temetésén január 26-dikáraü És most köd vau, és a nyomában sár. Nehéz, büdös köd; ragadós, rút, piszok sár. Itt, ott, ha fáklya világit, kimeresztett s/.emmel keresve is alig-alig látjuk sárga fényét. Iá a régi, biztos országutou, miutha csak részeg kocsisok hajtottak volna rajta végig, keresztül szegett kerékvágások tévesztgetik a becsületes utazót. Ez az újszülött! Akit keresztelni kellene: az Uj esztendőt! Szerencsétlen gyermek! Se apja, se anyja. Az elmúlott esztendő fényes ragyogású nászán keresztül gázolt ennek az esztendőnek tizenkét hónapja. Hol vannak a myrtus virágok? Az Uj esztendő születésén, ennek az ezer esztendőn túl megélt magyar nemzet jövendőjének megint egy — ugy látszik —• élesebben határolt mesgyéjén, most, hogy átlépünk rajta, nem tudva hova — aggódó lélekkel kérdezzük, mi lesz a törvényből? Abból a törvényből, amit ma az országgyűlés így, a kormány amúgy magyaráz • és értelmez! Mi lett a ragyogós születésű, most ravatalra került esztendőből! S milyen szomorú gyermek az uj szülött. Sovány, vézua. sanyargatott! Azt mondtuk: se apja, se anyja! Dehogy is! Apja is, anyja is van: a mi nemzetünk története. Hiszen olyan régi ez a történet! Szipolyozás, elégedetlenség, „sérelmek" emlegetése, birtok elkobzások, donációk, bárósitások, grófisitások, udvari parfüm,-.s azután töméntelen vér, mély csend, álom — — — — ez az a circuius vitiosus, amiben a mi nemzeti fejlődésünk kulminál! Epeu ezért ne temessünk! Legyen ott az apa a keresztelőn! A történelem, amire fátyolt boritani nem lehet. Mert hiszen ez a mi történetünk csakugyan nevezetes egy igazság: a legjobb egészséggel támadtunk mi fol olyan sokszor és újra és újra . . . annyi és annyi vérvesztés után is. A kezdetén vagyunk-e — ebben a circuius vitiosusban — a küzdelemnek, avagy talán az Álmok. Tavasz volt. Május A felhőtlen azúrkék égen leszállófélben volt a nap. Az ulolsó sugarak, mint búcsúpillantások ragyogtak vissza. Mintha minden bubáját elakarta volna önteni végsugáraival a nap a földön: tiigyogó bíborba vont erdői, hegyet, völgyet. Százszor visszaragyogta képét a viz lűkreben, minden kis habban, hullámcsillagban. Mégis oly fajó, lemondó volt e végső tekintet, mint egy csalódolt szivé, mely fájdalmát, szerelmet egy szomorú, szép tekintettel mondja ki, mint egy végső akkord zengzete, mely alatt a húr kettészakad. Gyönyörű sugár úton mentem. Nyílegyenességben beláthatatlan messzeségben hú'.ódott előttem az út. Két felől szép zöld pázsit szegte és sugár jegenyék árnyékolták, aineddii? csak szemeim ellátták. A természet remeke volt ez. Színes mozaik-darab a végtelenségből, mit nem utánozhat művészi kéz. Valami bíib'j, valami varázs öm'ölt el valómon. Mint mikor a gyönyör s az egyhangúság situálnak lelkünkre egy egy pillanatot. Szólni szeretnenk s nem tudjuk kihez ? mit ? s miért ? Egy alaktalan, vágytalan vágy, mit nem vezet, nem vonz, nem űz gondolat: édes. tudatos álmodozásba ringatott. Lelkem oly tiszta, csöndes volt, mint a nyugodt tó lükre, mely zajtalan, bullámlalan s melyben minden visszaragyog, minden visszaveti képét, de melyen semmi nyomot nem hagy. Szí n)unalmamban boldog valek. Elandalodó érzéssel mentem utamon, azt sem tudva : hova s meddig ? Mentem, mtntem, mignem egyszerre egy hidhoz érkeztem. Kristálytiszta viz hömpölygött a folyóban a'attam. Megál'ottam itt. L°könyököltem a híd karjára és neztem lefele a hullámokba. Zsongtak, ;'eciegtek a halok s milliárd kis csillag rengett a vizén. A partokat mintha szellemkezek hintették volna be \irágokkaI. Mintha v+rágszőnyegeket vontak volna szerle-szét a nayadok és nymphák, hogy éjjelenk nt kisétálva a vizekből: pulii lábaikat ne sértse a fövény. Boditó illatú, virágos olajfák és sötét fenyők emelkedtek Uj esztendő jobb jövőt hoz ránk, mivel hogy sok magyar munkásnak, vérnek veszte volt már ebben a küzdelemben: legyünk türelmesek és tűrők, míg meghozza a feleletet a joveudö! * * * . Helyes-e, avagy nem, hogy az alkotmány védelmének a muukája ma kizárólag a vármegyékre hárult: túl vagyunk rajta, hogy erről a kérdésről most tárgyaljuuk! Maga a valóság ez, s bizuuk a magyarok Istenében, hogy elkövetkezik az az idó, amikor majd uyugodtau tehetünk ez iráut kérdést. T. i., hogy az ország képviselete az országgyűlés, a legújabban megint lölfedezett vármegyékbe osztja szét az alkotmáuy védelmének munkáját, ó maga nyugodtan — méltóságosan azonban — elnapolódván, miután előbb, igazán alig észrevett elleutmondás nélkül, csaknem egyhangúlag elfogadta azt a törvényt, hogy a vármegyét, azt az elóbb már szinte közöröm kőzött megkoppasztott vármegyét, a maga pénzeiuek saját maga által való kezelésétől megfoszszák. Tempi passati! De azért, hejh. közöttünk is élő sok honatya verheti ma a mellét, mert hogy: mea culpa, mea culpa, — és itne most: mea maxi ma culpa! Szegény vármegye! Hogy előkerültél magint a leveles ládából ! Es hogy húzódnak meg melletted sokan olyanok is, akik ügyet se vetettek rád, mikor nem csak az ékességeidtől fosztottak meg előbb, de meg is kappauoztak, hogy — — — — elég lesz ennyi is egyelőre! büszke koronáikkal a magasba. Tömjén- s ámbraillattal volt tele a lég. — Oh, — szólék mintegy öntudatlanul — mily szép, mily gyönyörű e vidék ! — Soha sem jártain ily szép tájakon ! Elandalodva állattam s néztem, néztem a vizet. Amint igy álldogálok, valaki egyszerre mellém lépett. Egy könnyed legies alak, kinek nem hallottam lépteit s nem hallottam jöttét. Szótlanul mellém könyökölt a híd karjára. Álmodozva fordultam feléje. Bájos, ifjú lány volt, szép, mint a lavasz. Könnyű, karcsú termetén hófehér ruha folyt végig s derekáról hosszú, halványkék szalag csüngött. Sötét hajába virágok voltak lűzdelve. Nem tudtam szólni az igézettől. — Mit'nézel ? — szolt fátyolozott hangon, felém fordítva szép tekintetét. Nincs toll, nincs festői ecset, mely visszaadhatná e tekintet báját, igézetét. — A vizet, le édes, — szólék — a vizel nézem. E folyó az élet folyója nemde ? S az a szép kert amoda a túlparton, az az .Éden" ugy-e ? — Az a szép kerl, az, az .Éden*, igen, — válaszolá — de oda nem ez az út vezet! Közbül ez a folyó van, s ezen keresztül nem lehet oda eljutni . . . mert e folyó nem az elet folyója. — A halál folyója ez, ifjú, a Slyx ... — Nézd, mily fekete a viz, mint a gyász. — Oh, nem fekete a viz, — szólek. — Kristálytiszta az. — Azt csak te látod ú?y. Ismétlem a halál folyója ez a Slyx. Nézd, olt u-zik egy vörös virág menyasszonyi koszorúból, amott egy fehér rózsa egy szűzi leánykebelről. Meghalni jöttek mind. Nézd, ott van kikötve a csolnak, a halál csolnakja, a Charoné. ó szallitja lefelé e folyon a lelkeket. EÍ nézd, nézd, amolt úszik egy csúpasz, veres férfiszív tőrrel átülve . . . Éppen felénk tart . . . Oh, irtózat, irtózat!! . . Eltakarta kezével arcát. Síri. Óh ne s.rj te édes, edes! — szólék — Mit nekünk a változás! Ha a halál úszik is, hát alattunk: miért remegnénk ? Itt fent mosolyg az élet, a virágok nyitnak, Nag

y Elek ggLg

f gS**"*^ »