Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1905-05-14 / 20. szám

XXVI. évfolyam. 20. szám. Nyíregyháza 1005. május 14. IÜÉK A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Hirdetési dijak: Minden négyszer ba*ábzotl petit »or egyszei i Klófizetési feltételek: A

? pénzek, megrendelések s a A lap szellemi n*zét képező kttldemények, postán vagy helyben házhoz hordva: , ... • >_,. , • , r 1 • a szerkesztő czime alatt kéretne* beküldeni, í. . . B,

r ' Q, lap szétküldésé targyaban leendő felszo- , 4

l , l

u , , '

i„ !«r r

e » korona. tcimláso

k j

6ha Ele

k kiadó-tulajdonos f

n„XV!?T!i 1 közlése 10 fillér; több.izóri kdilés esetében 8 fill. Félévre * . kónvvnvomdáiához iskola-utcza 8 szám r

o»'

ataln

a* e

L A nyill-téri kdilemények dija soronkint Őil fillér Negyedévre 2 , *Ony vnyomoajanoz ISKOlautCZa ». szam A kéziratok csak vllágo* kívánatra s az Apró hirdetések 10 szóig 4 > fii., minden további ssó Egyes szám, ára 30 fillér

: (Janoszky haz) intezendok. ,Uető kök,égére küldetnek vissza. 4 fii. VasUg betűvel T.edett kéts.eresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát" Altalános Tudósító ei Grünmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. Hus*u:sora Nyiregyhizáa, Az embernek cs disznónak fogazata, valamint többi emésztő szervei nagyban hasonlítanak egymáshoz. Mindkét teremtmény — hús és növényféle — vegyes táplálékra van utalva. Az eszkimók, lappok, szamojédek, jakutok és más északi népek, — növényzetnek csaknem teljes hiányában, — kizárólag czethal, fóka, rozmárkotlettel, halakkal sat. lakmároznak és halzsirral quaterkáznak. Természetellenes táplálkozásuk lehet nagy rés/ben oka annak, hogy nemcsak nem járultak legkisebb méitékben sem a cultura fejlesztéséhez, de azt még befogadni is csaknem képtelenek. Kelet-Indiának mintegy kétszáz millió lakosa vallásánál fogva állatot nem öl, tehát hús félét nem eszik, hanem nóvényfélékk«l táplálkozik Gyönyörű szép és az ősidőkben még az egyptomiak előtt, a műveltségnek legmagasabb fokára jutott n^p volt. A húj evés felhagyásával erélye annyira csökkent, hogy a kétszáz millió Hindut harmincz ezer angolpiócza féken tartja és szipolyozza. A mi világrendítő honfoglaló vitéz őseink, vadászon, halászok, de főképen állattenyésztők voltak. A növénytermelést mellékesen űzték. A inai magyarságnak zöme kenyéren kivül csaknem csupán krumplin, tökön tengődik és alig várja az uj képviselőválasztást, hogy egy kis potya húst kaphasson és örökségén Ezsauként egy tál lencséért túl adhasson, mert neki leghőbb vágya az, hogy nagy hatalom legyünk és mentül több szíz millió koronát költíQnk katonáékra, Manlicherre, minden lépten új fajta ágyukra, hadi hajókra Ha már nem bírja, veszi a botot és megy Amerikába, a többi pedig hinduk módjára beleszokik a gyarmat helyzetbe. n u Szerelem. 1. — Vagyoni dolgaink tehát rendben vannak édes anyám — szólt Kurthy Emma a '20 éves szép fiatal asszony az ősz bárónéhoz — de én ölelésre vágytam, szenvedélyes csókra, forró szerelemre . . . — Azt hittem — folytatá — nem csak a földön van tavasz, hanem egyszer szivünkben is. Azt hitlem, hogy nem veszhet el hitünk, hogy vágyainkat, melyek eltöltik keblünket, valaha megtestesülni érezzük, hogy van szerelem, forró, őnfeledett, szenvedélyes, mely felemel, istenit; hogy van üdvösség, van mennyország, amit nem odafent, hanem itt lent a földön kell keresnünk. Én csókra, égő, forró ölelésre, szerelemre vágytam ; és szomorú őszt, telet juttatott a sors számomra férjem oldalán, óh, mondd hát édes jó anyám, hiszesz te igazán a szerelemben, létezik-e hát e földön boldogság, van-e jogunk követelni sorsunktól, hogy a tűz, a vér ne lázongjon tagjainkban akaratunk ellen ? Mert mióta Zólyomy Béla elment, mindig ő jut eszembe ha 20 tavaszommal 55 éves férjemre tekintek, ő jut eszembe, ki szívembe lopta képét s azt onnan kitörleni neui tudom, ő van velem álmaimban, ébren, az ö csókjára, ifjú ölelésére vágyom, ki nem lehetett enyém, mert szegény volt, s mi elmerültünk . . . — Mondd hát édes jó anyám, van-e igazán szerelem a földön, lehet-e hinni a boldogságban ? amit én soha sem éreztem, csak mint a hajnal titokként sejtelmesen derengett felettem s várva a sugárözönt, felébredék . . . — Édes jó leányom — szólt az öreg hölgy plasztikus nyugalommal — azt jól tudod, hogy a társadajOmnak vannak követelményei, vannak feltételei az egyessel Az efféle állításokat lehetne túlzásokkal bővíteni, vagy jóval alább szállítani, de azt már a leginamelukabb mameluk sem állithatja, hogy az emberi szervezet a húsféléknek élvezetére is ne lenne utalva, és hogy ennek nélkülözése ne lenne hátrányos befolyással a szellemi képességre és az erélyesebb fajfenttartó népjellem alakulására. A hús nem luxus czikk, tehát azt miuden néprétegnek hozzá férhetővé kell tenni, tehát nem szabad a húshoz jutást megnehezíteni ; pedig hát nálunk ez történik, még pedig két oldalról, a hatóság és a mészárosok részéről. A városnak nem lenne szabad a levágott marhák után több fogyasztási adót bevenni, mint a tr.ennyi a közvágóhidnak törlesztési kamatját és annak jókarbao tartását fedezi. A mint Kertész Bertalan főkapitány barátomtól hallottam, a mészárosok egy marhának levágásáért mintegy 20 — 21 koronát fizetnek nálunk. A városnak kötelessége gondoskodni arról, hogy befektetett tőkéje megmaradjon, de nem szabad a lakosság élelmezésének rovására pénztárát hizlalni. Czukor, kávé, bor, sör, pálinka nélkül ellehet leoui. Ezekre tehát jogosult dolog a mostaninál mérsékeltebb fogyasztási adót vetni, de a húsra nem. A közegészségügy érdekéből ezt el kelleue törölni. A mészárosok szövetsége azon ürügy alatt, hogy üzleti kiadásuk nagy, az uzsora terére léptek, akkor a mikor a marha és borjúhús kilójának árát már hosszú idő óta 120 fillérre emelték, mig a vidéken hasonló minőségű hust 70 — 80 fillérért kapunk. Sőt azt is hallottam tekintélyes és a helyi viszonyokkal tájékozott egyéntől, a kinek nevét és a többséggel szemben, s a világ iléletére semmit sem adnunk épp olyan tévedés, mint azt hinnünk, hogy e kerek főid egyedül csak értünk, vagy a mi boldogságunkért létezik. Sértetlenül kell megőriznünk nyugalmunkat a társadalom törvényeivel szemben; kell, hogy fentartsuk szerepünket mindenkor az élet színpadán s megőrizzük egyéniségünk erkölcsi s anyagi niveauját; meg kell őriznünk függetlenségünket a többséggel s azon biztonságot az egyessel szemben, mely a társadalom törvényei folytán existentiánk fentartásával számunkra a világban tiszteletet parancsol. Meg kell őriznünk higgadtságunkat azon köznapi felfogással szemben, hol az ész az érzékek szolgálatába szegődik, felül kell emelkednünk a közönséges emberek ama kategóriáján, kik holmi langyos szerelmi frázisokat emlegetve boldogoknak vélik magukat, s a szenvedések Golgotháját járják életük fogytáig — amit titkon éreznek, de megvallani rőstelnek — mert az élet, a társadalom kívánalmai, törvényei, melyeket nem teljesíthetnek, melyeknek nem hódolhatnak : bilincsekbe, békókba verik tagjaikat, s ők a szerencsétlenek boldogságról beszélnek és álmodoznak, mikor porba sülyedve vonszolják az élet igáját. — És lásd édes leányom — folytatá az ősz hölgy — ha ily banális dolgok miatt megtagadjuk egyéniségünket, ha félredobjuk a társadalom törvényeit s leszállunk azon piedesztálról, melyet a rang, a niv, a szerepelhetés megkíván: a világ követ dob ránk, s a társadalom irgalmatlanul kivet kebléből, mint számüzöttet; mert ha az isteni törvények ellen vétünk: végtelen kegyelmében talán megbocsát a Mindenhatóság, de ha vétünk a társadalom ellen : a társadalom soha sem fog megbocsátani. — Es ez a pont az, melyre ha eljutunk, akaratunknak épen itt kell lázongnia érzésünk ellen, s ez boldogságunkat — mely ha egy-két futó perczig tartott volna is talán — töredékekre zúzza, hogy nyomorultaknak, elhagyóitaknak érezzük magunkat, kiktől minden bájoló szépségét, minden élvezetét megtagadta a föld. Épen itt kell lázongnia akaratunknak érzésünk ellen, elfelejtvén, — személyes tapasztalat híjjáu — állításának helyességéért szavatolást nem vállalhatok bogy akaduak olyan húskupeczek is, a kik a vidékről hozott húst megveszik 70 fillérért és rögtön továbbítják nekünk százhúszért Lehet, hogy ez csak szemtelen hazugság, de feltehető tulnyereségre vágyó emberekről. Mint'gy 30 év előtt, még Nagykállóbau laktomban az ottani mészárosok is kezdettek uzsoráskodni, de csak úgy kicsiben. Megboldogult Hvezda Károly gyógyszeréi-z barátommal ezen üzelemnek letörésére mozgalmat indítottunk. Húszan összetettünk 50—50 foriotot. A várostól kaptunk a levágásra szánt marhák részére egy istállót. Fogadtunk egy cselédet, ki a marhákat gondozta. Időnként ki külJóttűuk 2 —2 egymást ellenőrző megbízottat, fuvardij és 2 — 2 forint napi dij mellett a szomszédos vásárokra. Fogadtunk egy székálló mészáros legényt, a kinek a puritán jellemű Dely József állat orvos mérte át a húst a vágóhídon és a mely legény minden font húsnak kiméréséért egy krajezárt kapott ós a ki köteles volt minden este Hvezdának a pénzzel és a faggyúval beszámolni. Minden egy két hónapban megállapítottuk a bús árát és ettünk két éven át sokkal olcsóbb és sokkal jobb húst mint az elótt. A két év elteltével egy választmányi gyűlésen egy nagy szájú prudens és^circumspectus atyafi azt mondja, hogy .Mégis csak különös dolog, hogy — mondjuk — Dely 100 font faggyút adott át Hvezdának és csak <i0—70 fontnak az árával számol be," a tni pedig egészen természetes dolog, mert a faggyú sok vízrészt tartalmazván, mire eladásra kerül, felére is leszárad. hogy ez utóbbiaknak rabjává tettük az elmét, hogy elvesztettük a higgadtságot, mely az életnek minden időben kormányosa, s pár pillanat fuló öröm?ert egész életünket áldoztuk fel, csillogó semmiségért balgán cserébe adva az élet tartós, jobbik felét, mint a tudatlan csillogó üvegért a valódi gyémántot. — Nem mondhatom, hogy a szépség s az ifjúság soha sincsen hatással érzésünkre, de jajj, kétszer jajj annak, ki minden hitét, reinínyét ezekre építette, mert nincs semmi hervadandóbb, semmi tünedékenyebb a földön, mint a szépség s az ifjúság, s maga a szerelem — melyben egyesek szerint talán élvez -l. vagy boldogság található — csak olyan valami, mint a futó tőz, mely fellobban s kialszik, hamut, üs>kU hagyva maga után; mint a leszakgatott virág illata, mely frissen kellemes, futó érzéseket kelt bennünk, de aztán sivár, üres roncs marad. Ép ilyenek a kielégített v.igyak, melyek legtöbbször fásultságot hagynak miguk után a lélekben. — Azért óvakodnunk kell, hogy könnyelműen a talajra lépve érzésünknek vakon hódoljunk s rabjává tegyük gondolkozásunkat, akaratunkat ; mert igy ezen közönséges emberek sorába sülyedünk, kik elérve azt, mi vágyaik czélpontját képezte, semmi újszerűt, semmi érdekeset, vagy vonzót nem találnak többé, élnek, dolgoznak, avagy unatkoznak, aztán meghalnak s egész életük egy puszta, száraz időtöltésnél vagy verejtékes munkánál nem volt egyébb. De ha migasabb szempontból ha tisztább látkórből fogjuk fel a dolgot: akkor azon fogunk iparkodni, hogy- életünkből ne cs.k egy rövidke időközt, hanem hogy azt teljesen, a maga egészében vonzóvá, érdekessé, kellemessé tegyük. — Ennek elérésére — jól tudod — nélkülözhet len mindenkor az anyagi garanlia, a társadalmi positio, mely az életben kört, szereplést ad számunkra s mindenkor érdekességet, élvezetet kínál frissen napjainkra. — Máskülönben te, édes leányom úgysem leheltei volna sohasem a Zólyomy Béla neje, ha bármilyen rendezettek lettek volna is vagyoni dolgaink, mert a te