Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1904-09-04 / 36. szám

2 N Y I R V I D E K Egy kis kirándulás Németországba. (Folytatás.) Ma Dr. Kállay Rudolf kórházi főorvos öcsémmel és barátommal a nagykáliói tébolydába utaztam, résztvenni azon orvosi bizottságban, mely bűntettes elmebetegek kibocsátásának kérdésében határoz. Útközben a valóságnak megfelelőleg mondotta, hogy ugy látja, hogy én tulajdonképen nem németországi utamról irkálok. Hát ebben teljesen igaza van, sőt abban is igaza lenne, ha azt mondaná, hogy p'agizálom magamat, mert olyan apróságokat is be kevertem ebbe az olla potndába, a melyeknek egy részét itt-ott talán már el is mondottam és talán még több ilyenfélének elmondásával is fogom a jó izlést sérteni. Beláttam, hogy ez nagy bolondság lévén, bolondok házába is utazván, nem lenne-e okos dolog, ha végképen olt maradnék. Miután azomban a bolondok házában kényszerzubbony alkalmazásának veszélye nélkül bolondozni nem szabad, arra határoztam el magamat, hogy egy darabig még szabadon járok; Gondolataimmal és éleményeimmel ezentúl is ide oda fogok ugrálni. A ki ezen netalán megütköznék, azt meg nem rugóm, legfeljebb átugrom rajta és tovább botorkálok. Külőmben is a gondolatnak szabadságában áll a legnagyobb távolságokat is egy pillanat alatt átugorni és csak is a végtelenségnek határát nem ertheti el. Ha Nürnbergből az orosi parochia asztalánál termettem, nem csak a végtelenség, hanem a gondolat által szabott méitékét sem léptem ál, a mely szerint ezen két hires város nincsen távolabb egymástól, mint nálunk Nagy-Báka Kis-Bákától, vagy Nyirbakta Lórántházától, a mely községek egymástól egy milliméternek milliomodrészénei is közelebb esnek. Hipp-hopp ott legyek a hol akarok. Legyünk ismét egy pár perezre Nürnbergbe, amely városhoz nemcsak annak ódon szépsége ; a középkorban az iparművészet terén kifejtett mindenekfelelt kimagasló vezérszereplése vonz, a melyben ma is kimagaslik, hanem azon édes emlék, hogy a játékszereknek ezen ma is királyvárosából szerezhettem be évek előtt gyermekeimnek azon örömöt, a mely karácsonykor jobban tölti el a szülőknek szívét, mint a gyermekét. A játékipar fejlettségéről fogalmunk lehet, ha tudjuk azt, hogy jelenleg 4 csont; 80 bádog; 2 nemez ; 44 fa; i\ opticus, mechanicus és electricus, 12 érez; 28 papir és papier-maché ; 7 czínn ; tehát összesen 198 gyermekjáték gyár virágzik. Az egyikben, mely 4 — 500 munkást foglalkoztat, szerettem volna szétnézni. Bekopogtattam az irodába, a hol 8—10 alkalmazott görnyedt az Íróasztalok felett. Nehogy azt higyjék, hogy gyári titkaikat elakarom lesni, rengeteg tilulusokkal spékelt német névjegyemet adtam át, a mire nagyot hederítettek, mert rögtön a lehelő legnagyobb udvariassággal azt mondották. „Herr Sanitátsrath entschuldigen, aber die Fabrik is Niemanden zugánglich.* Ez magyarul röviden azt teszi, hogy „Gzokí!" A gyárnak titkaiból egy utczára néző souterrain helyiségnek nyitva hagyott ablakán át csak azt leshettem el, hogy egy leány előtt nagy halmaz kellő alakra valamely gép által kivágott vékony bádog lemez feküdt, melyet egy előtte Jevő gőzhajtotta gépbe dugott, a honnan egy pár n ásodfeicz alatt, a másik oldalon egy omnibus vagy vasúti kocsi került ki. Igy csinálnak Nürnbergben pár másodperczenkint két krajczárból egy koronát. Nehogy esetleg valahogy kutyákat uszítsanak reám, nem mertem más játékszergyárba befurakodni. De fúrta a fejemet akkor is, most is, hogy mi lehet annak az oka, hogy az egymásra fogvicsoritó nagy „Na hiszen maga lelkem ugyan szép nevet választott, hát nem sokkal szebb az, hogy Benjámin! Zsófia, a név már maga imponál, igy fogjuk nevezni édes! !!" „Ugyan menjen már azokkal a csúnya nevekkel, mondja a nő, s e közben elhúzódik a férfitől a kanapé másik szélére, — magának az ős apját, meg az ős anyját hivták ugy, s most ugy akarja elneveztetni ! Tudja meg egyszer s mindenkorra, hogy vagy Ákos vagy Heléna lesz a neve! . . . s majdnem sírva fakad a babaasszony, a mikor ezeket kimondja. „Már pedig lelkem erről hiába is beszélünk, nekem az az akaratom, hogy vagy Benjámin, vagy Zsófia lesz." „Ugyan honnan vetle maga Béla ezeket a csúnya neveket! Hiszen a Tenyeriék inasát Béninek, a szobaleányt pedig Zsókának hívják" „Hat az a mit maga kiválasztott valami ócska kalendáriumból: Á—kos ... kos ... kos .. . Hiszen az Iczig zsidó kancsi lányát is Helénának e ufolják!?" De már erre kifakadt a babaasszony ! . . . „Ugy-e ! Jól megjövendölték azt nekem, hogy maga milyen erőszakos lesz ! Hiszen azt fogadta maga nekem, hogy soha at nem hágja az én szavamat, minden kérésem parancs lesz előtte s most ime kitűnik, hogy maga egy . . . egy zsarnok, . . . egy kényúr, aki nem teljesiti feleségének meg az első kérelmét sem . . . tudja meg, hogy én nem is szeretem magát, azután pedig vagy Ákos vagy Heléna lesz, értse meg, ugy akaJom ! s a mikor az utóbbiakat mondta csak ugy csil-. logott mind a két szeme, alig tudta könnyeit elfojtani „Hiszen édes, azért, hogy maga nem szeret, miért ne legyen a gyermek neve Benjámin vagy Zsófia, ezért ne is nehezteljen', mert úgy is igy fogják hívni, s egyszersmind felkérem, hogy többet erről ne is beszéljünk s felteszek magába annyi szeretetet, hogy az én akaratomat engedi érvenyre jutni! . . . Most pedig Isten vele édes, be kell mennem a városba, amennyiben halaszthatatlan dolgok elintézése vár reám! Pá édes!" s megcsókolta feleségének mind a két kezét és elment. ! hatalmak — kölcsönös mosolygás és baráti kézszorítás mellett — igyekeznek egymásnak erődítéseiket, mozgósítási terveiket, és egyéb harczászati titkaikat, — szégyenérzet nélkül — kikémlelni, de ha elvétve rajta kapják egymást a turpisságon, kezeiket mossák és legfeljebb egy bűnbakot dobnak oda és tovább is szerelmes pillantásokat vetnek egymásra. Ha ez nem szégyenletes; az ipari titkoknak kitudása még kevésbbé az Beh sok millió korona maradhatna meg évenkint hazánkban, ha az állam maga létesítene nigyobb szabású, megfelelő gépekkel ellátott játékszer-gyárat vagy gyárakat, melyeket azoknak üzembehozása után társulatok vehetnének át. Kormányunk jóakaratáról tanúskodik az, hogy liliput játék-gyárocskákat segélyez, de ennek nem-.etgazdászali eredményét górcsővel lehet csa'< felfedezni. A mi hazai játékszer iparunk ugy viszonylik a nürnbergi hasonló iparhoz, mint egy kis egér nem egy, hanem száz elefánthoz. Nem azt kell hát mondani, hogy „Mégis hunezut a német!", hanem inkább azt. hogy „Mégis bárgyú a magyar!", a ki mindenkihez oda tolakodik fejős tehénül. A magyarnak is van annyi esze, mint akár mely más nemzetnek, de faji sajátságunk az élhetetlenség és meghűnyászkodás, mig a zsidó, örmé.iy, görög, angol, német stb. e tekintetben mind felettünk áll és minden téren bátran versenyre kél bárkivel. Ha reá lehet valakit szorítani arra, hogy vérét áldozza olyan ügyért a mi talán nem is epen az ő érdeke, miért ne lehetne az államnak bár tetemes anyagi áldozattal olyan iparokat is mintegy felerőszakolni, a melyek végeredményükben lyukas zsebeinket befoldozná és nem engedné, hogy azokból keserves keresményünk a külföldnek pénzes zacskóiba hulljon. Tessék olyan hazafias érzelemtől áthatott lelkesült spion-rajokat világgá bocsátani, mint a milyenek a harmincz év előtt még csaknem barbárságban fetrengő Japánországba Európának minden néven nevezendő ösmereteit, tudományát haza vitte és sok vagy talán minden tekintetben magasabbra is növelte. Ugyan nem érdemes-e elpirulni, ha ügy Nürnberg valamint más német városok, Angol és Francziaor.-zág elárasztják a világot oplikai eszközökkel, górcsövek, fotográfiái készülékek, színházi látcsövekkel, mig Magyarországban még c

:ak egy pápaszein sem készül, daczára annak, hogy műegyetemünk egyenrangú bármely külföldi műegyetemmel ? Egy icziny picziny páczélos hajóval kövesebbet kell készíteni ; amely meglakaritott összeggel világra szóló optikai intézetet Ehetne a bpesli műegyetemhez csatolni, úgy, hogy e tekintetben a külföldnek nyűge alól felszabadulhatnánk. Sok mindenféle irányban lehetne hátul kullogó iparunkat fejlesztve megerősödnünk; és csak azutan ha ezt megleltük teremtsünk olyan hajóhadat, amelylyel az egész világot kétségtelenül megfogjuk hóditaui, majd ha fagy. Nyíregyháza, 1904. szeptember 2-án. Dr. Jósa András. Iskolai év kezdetén. Azok a különféle tanintézetek, melyek nemcsak a tudomány, művészet, hanim az ipar, kereskedelem, gyáripar gazdászat és az ország- az állam védelmi terén hivatva vannak az ifjú nemzei'éket részint védelmi irányban kiképezni, nevelni, annyira fontosak, a nemzetek kullur éleiében, hogy nemcsak érdemes, nen csak méltó: de szintegy elmellőzhetlen erkölcsi kötelesség velük minduntalan foglalkozni. Különösen nagy és fontos kötelesség ez az iskolák életében az év végén, a mikor egy év eredményéről számolnak be ; — és az év elején, mikor az ifjúság a kibontott zászló alatt tömegesen tódul be az intézet felnyílt kapuin, hogy a rá A fenti jelenet után fakadt síiva a babaasszony, bezárkózott egjkori leányszobájaba, s a mikor jól kizokogta már magát, levelet irt az anyjának, hogy jöjjön azonnal, mert nagy baj van, Béla már nem szereti, s ha a mama nem jön, ő megy haza." Kávássyné őnagysága a mikor férjhez adta leányát, s annak boldogságát biztosítva látta, a vejével szomszédos birtokát leányának adta hozományul, ő maga pedig egy közeli nagy alföldi vá'osba költözött be téli szállásra. Elképzelhetjük, hogy nem valami nagy örömmel vette leányának ezt a szokatlan, meghívását, de azért rögtön úlnak indult, hogy megtudja a leánya Kifakadásának valódi okát! Két nap múlva megérkezett, a veje maga mpnt ki az állomáshoz elébe ; beszélgettek mindenféléről, de a mama nem kérdezte vejét, hogy mi baj van köztük, a vő sem szólt semmit arról a „dologról", már annál is inkább, mert semmit sem tudott a levélről. Csupán annyit jegyzett meg, hogy Margit igen szeszélyes mostanaba. A szép asszony már nehezen várta őket, a mint meglátta anyját, nyakába ugrott s elkezdett igen keservesén sírni! A férfi inajd sóbálványnyá vált, nem tudta mire \élni ezt a fogaltatást. Kávássyné pedig gondolta. „Na itt baj van !* Lepakolta magáról a felső kabátot, bele ült a kandalló mellett a nagy hinta s'.ékbe s igy szólt: „Gyertek elém szépen, s mondjátok el mi baj van?" A baba asszony kisért szemmel, kipirulva ment anyja elé, s zavartan nézte a kandallóban vigan pattogó tüzet! A férfi magatartásán meglátszott a „bosszuság", de azért ő is oda állt! „Beszéljetek hát gyermekeim!" szólt Kávássyné. „Mama . . . Béla már engem nem szeret, . . . ő azt akarja, hogy Benjámin vagy Zsófia legyen, de én azt nem akarom!" várakozó nagy és nemes feladatok teljesítése és megoldása céljából szellemi és gyakorlati ismereteit gyarapítsa Ezúttal egy uj iskolai év megnyílta előtt állunk, mely határjelző előtt szent áhítattal és édes reménynyel tekintünk a jövőbe, melyben hazánk, s nemzetünknek minden téren sebes léptekben hova tovább, magasabb történendő haladását, tökélyesbülését, s tökély magasabb fokban történendő haladását, tökélyesbülését, s a tökély magasabb polcára emelkedett külállémokkal szemben teljes versenyképességre jutását szivünk és lelkünk melyéből hőn óhajtjuk. Mint a nemzet él tébe minden irányban mélyen bevágó pontnál csak erkölcsi kötelességünket teljesítjük a mikor ugy a szülők, mint az ifjúság gondolkodás m cd ját elhatározását irányító nézeteinket elmondjuk most éppen úgy, mint ezt már az előző időkben is tettük, azon jóleső reményben, hogy ha törekvésünket nem is koronazza általános siker, de egy nagy részére mégis tudunk hatni, amiben jóakar.ilu igyekezetünknek a legnemesebb jutalmát találjuk meg. Jóleső örömmel tapasztaljuk azt a íendkivüli nemes buzgalmat, uiit a szülék gyermekeik jobb és szebb jövöj >nek biztosítása céljából heves lázzal igyekeznek kifejezni ; mert ezzel a nemzet művelődését igjekeznek eszközölni, csak az a nagy baj ebben a lázas igyekezetben, hogy a szülék nem mindenkor vetnek komolyan számot, úgy anyagi, mint egyéb körülményeikkel, s aztán figyelmen kívül hagyják gyermekeik testi és szellemi képességet ; pedig ezzel— különösen a szerényebb anyagi helyzettel rendelkezők, mig anyagi áldezataikat eredmény nélkül fecsérlik el: addig gyermekeik jövőjét nem hogy biztosították volna, — de határozottan tönkre teszik. Mert ha azon a (éren, melyen előrehaladni törekedtek, képességükkel akár testi, akár szellemi fogyatkozásaik, gyengeségeik miatt meg nem állhatnak, munkakört be nem tölthetnek — elesnek, kibuknak ; mely esetben, nem hogy has/not tevő tagjai lennenek a társadalomnak; sőt annak h itározeltan kárára, terhére lesznek; meit a munka nílküliek épen olyanok mint a herék a méh köpüben, élősdiek a mások szorgalmas munkáival szerzett gyümölcseinek elorzoi; sőt ennél is veszedelmesebbekké: proletárokká rendzavarókká, csalókká, hamisítókká, izgatókká lesznek, mint ezt a mindennapi példák igazolják. Hogy ilyen nagymérvű csalódások ne érjék a szüléket anyagi áldozataikért nem tudjuk eléggé lelkükre kölni, hogy ne játszanak könnyelműen a gyermekek jövője feletti felületes, — hogy ne mondjuk — félszeg elhatározásaikkal, hanem mindjárt mikor iskolába adják — igyekezzenek jól kipuhatolni, hogy úgy tes<i, — mint lelki tehetségük szerint, mely pályára bírnak elegendő képességgel és hajlammal, mert az ellei kező irányba terelés keservesen bosszulja meg magát. D • ha ezt mindjárt a kiindulásnál nem tudják eldönteni, rövid idő alatt észrevehetik — ha ügyen kellő figyelmet forditanak rá, — hogy helyesen vagy helytelen uton indultak-e meg ? Es ha azt tapasztalnak, hogy rosz uton indullak meg azonnal változtassanak a terven; mert igy még helyre hozhatják a tévedést, mig időn túl késő az ébredés. A miért aztán ne okoljanak mást, hanem csakis egyedül önmagukat. A hányféle az emberi természet — hajlam és képi sség, csaknem annyiféle eletpálya is van; kényelmesen lehet bennök válogatni, akár mint a juhász a pergőben. Mindegyik tisztességes megélhetést biztosit, és megbecsülést szerez az embernek, csak élni ludjon vele. Nagyon tanácsos kellő figyelemre méltatni, hogy n mely pálya annyire túl van tömve, hogy már az újonnan jövőknek nem , épes munkát adni, de viszont nagyon sok van olyan, a melynek nincs elegendő munkása — a mire pedig rendkívül szükség volna Ennek aztán az a legtermészetesebb következménye, hogy mig egyik virágzó allapotban, addig a másik — incg sok többi — csak sínylődik nem csak egyesek, — hanem az egyetemes kárára, szégyenére. Nem czelunk minden egyes életpályára külön rámutatni — mert hiszen azt egy hírlapi czikk nagyon „Már pedig hiába is nem akarja, csak az lesz a neve, nem pedig holmi Ákos . . . Heléna! . . . Kávássyné csodálkozva nézett hol leányára, hol vejére s egyenkint mondogatta a neveket: „Benjámin . . . Zsófia .. . Ákos . . . Heléna! ... De hat mi a csodát akartok ti ezzel a csomó névvel, magyarázzátok meg!" „Tudja meg Bela én inkább elválok, vagy rwgölöm. magam, leugrom a kastély tornyából . . . mérget iszom, de mégis Ákos vagy Heléna lesz ! . . . Eddig tartott a maga szeretete? „De lessék nézni mama, hát nem sokkal szebb az a név, hogy B: njámin, Zsófia ! . . . . „De hat mondjátok meg mar, ki az a szerencsés halandó, a kire ennyi nevet akarok ráruházni. Ki lesz az a ki ennyi nevet fog viselni, a ki fiu is lány is lesz egy személyben ? . . . Mondjátok ! Béla és Margit egymásra nézett, önkéntelenül elpirult mind a kettő, s végre a babaasszony kezdte el: „Hát, . . . hát. .. izé . . . majd . . . Ákos ! . . . s azzal odahúzódott az anyja ölébe s elrejtette mindkét arczát, a férfi pedig zavarodottan ott állt azon a helyen! „Ah, most már kezdeni érteni! . . , Hát ti már azon veszekedtek, hát ti azért mozdítottatok ki engem nyugalmamtól ebbe a csúnya időbe, hogy nekem azt megmondjátok .. . Hát nem meglehetett volna ezt szépen írni! . . . Na majd irhattok nekem ezután, hogy nagy baj van! Azt varjátok mig én egyszer a ti durczáskoelástokat fogom nézni! Már ezen veszekedni!! Csókoljátok meg rögtön egymást!! . . . A babaasszony pirulva vette ki á fejét az anyja öléből, s olyan édesen nézett a férjére, azután mellé ment, átfogta a nyakát, a férfi karjai is összefonódtak karcsú derekán, de a boldogság legmagasabb stádiumában is odasúgta férje fülébe: „Mégis csak Ákos lesz!! .... Horni k Xrp'd.