Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-23 / 43. szám

2 N Y I R V I D E K közbejött barátságtalan intercalaris cyklustól eltekintünk, édes atyja ezeknek a közebédeknek, s a ki akár mint unokájára, akár édes gyermekére csak kedvteléssel s azon vigaszszal tekint vissza, miszerint, ha egyebekben nem is, de e téren meglepő sikereket ért el és hálás kortársainak kedélyhangulatában maradandó emlékeket hagyott hátra. És ez nem tréfa beszéd. Ládd, barátaim közzül számosan, talán nem nagyitok, ha azt mondom, hogy mindannyian elfeledték már régesrégen a közgyűlési tárgysorozatokat, az alispáni jelentéseket, sőt javarészben a tárgyalások kiválóbb mozzanatait is, de élénk emiékökben maradtak vissza — igazán a legkisebb részletekig — azon barátságos és nekem is elfelejthetetlen összejövetelek, a melyeket 8 éven át minden közgyűlés alkalmával tartottunk. S ez nem is lehet másként. Hiszen a vármegyei tisztviselői kar működése, a közügyek ellátása, a közönségnek részvéte, mind ez nem önczél, hanem csak egy szükséges eszköz egy magasabb, úgy szólván egyedüli czélnak : a társadalmi élet fejlesztésének szolgálatában. De térjünk a dologra, hogy megnyugtathassalak. Te merőben tévedtél. A mi ujabb összejövetelünk apaságát nem tagadja le senki. Ellenkezőleg, mindenki csak azt sajnálja, hogy miért kellett ennek a kedves gyermeknek oly sokáig rejtve maradni. De szolgáljon vigasztalásul azon remény, hogy ezen, most már het éves, életerős gyermek nem fog kimúlni vele született gyengeségben s képes lesz a maga lábán járni Én részemről ezen összejövetelekhez a legjobb reményeket fűzöm. Kétségbe kellene esnem megyénk értelmi színvonala erkölcsi függetlensége és jövője felett, ha tévednék. De ez nem lehet. Hiszen láttuk, hogy úgy szólván elszoktatva a közéletnek e társadalmi megnyilvánulásától, mily szép számba gy ültünk egybe már az első közebéden is ; láttuk, hogy még azok is meg voltak az eredménynyel elégedve, akik alioz semmi reményeket sem fűztek. Üdvözlöm tehát e lapok szerkesztőjéhez intéJ zett nyilt levelednek végsorait s örömmel sora_ kozom azok közzé, akik ezekben az összejövete lekben minden alkalommal részt fognak venni' Ne kedvetlenitsen el bennünket, hogy valamint másutt, úgy ennél a mi összejöveteleinknél is felmerülhetnek az összhangot megzavaró disszonanciák; mert az a vegyi folyamat, a mely a bort salakjától szabadítja meg, a társadalmi eszmék tisztulásához is szükséges. Ne igyekezzünk összejöveteleink alkalmával nagy dolgokat művelni s ne áltassuk magunkat azzal, hogy vármegyénk közigazgatásának tág mezején legott számbavehető eredményeket fogunk elérni, — mert sem a társadalom, sem közéletünk nem épült fel rögtönzött nagyszabású actiok alapján s a végeredmény csak fokozatos és kitartó törekvések eredménye lehet. De nem is ez a mi czélunk. A mi czélunk, amint ezt nagyon helyesen jegyzed meg — a baráti érintkezés és eszmecsere, egymás iránti bizalmunknak és szeretetünknek fokozása és ápolása, hogy eként egymást megismerve, némely eszméket hivatalos uton kivül tisztázva s egyben másban bizonyos megállapodásokrajutva, könnyebben megértsük és támogassuk egymást a zöldasztal tanácskozásaiban és vitáiban, felkeltsük az érdeklődést a közügyek iránt s végleg elparentáljuk ama közömbösséget, a mi ellen e apok szerkesztője, hozzá intézett leveled kapcsán oly erős, de igaz szavakban szállt síkra. Híved Kállay András. Egy kis kirándulás Németországba. (Folytatás.) A .Nyirvidék" legutóbbi számában azzal hagytam télben ezt a Luczaszéket, hogy szedem a sátorfát és indulok Hinauba. Könnjü ezt kimondani, de hát előbb ki kell egy azóta képződött kottyanóbol vergőd.iöm. Ez pedig njm egyébb, mint az általam felvelelt tárogató Kerdesnek egy reám nézve kellemetlen phásisa. Mintegy 20—25 évelőit láttam a gróf Andrassyak krasznaborkai váraban őrzött azon nasznalhatatlan állapotban levő két hangszert, m.lyeket olt mint larogalót mutogatnak es a melyek tavaly a Kassan rendezett Rákóczy-fele ereklye kiállítás alkalmával, m nt ilyenek szerepeltek. Pedig hal ugy látszik, hogy egy kissé felsültem vele, a mi hébe-korba másokkal is megesik. Az a lárma, a mit a nürnbergi tárogatókkal csapiam, Berzeviczy Albert, Nyiry Sándor minisztereknek és Szalay Imre nemzeti muzeumunk igazgatójának is megülölte lúle dobját. Az utóbbi tudós szept. 10 én közelebbi adatokat kert tőlem, a miié azonnal feleltem a nürnbergi hangszereknek tőlem telhető pontos rajzaval es az allalam ösmert körülményekkel spékelve. Igen helyesen irta, hogy mielőtt a tárogatókat ilyeneknek elösmerné, tudakozódni fog a nürnbergi germaniiches muzeum igazgatoságanál, — a hol en bővebb tájékozást nem nyirheitum, mert az i^azga.ó távol volt — es krasznahorkán. Hogy Krasznahorkáról milyen választ kapott, nem tudom, de tegnapelőtt közölte velem a nürnbergi igazgató level.enek masolatát, a mely szerint a kérdeses hangszereket l780-ik évben Passauban egy Lotz nevü hangszerkészítő lalalta fel es a meiy hangszernek neve Bassetliorn. Mit uiond erre Krasznaliorka 'i Nem tudom. Szalay Imre úr, a ki a tárogato ügy iránt melegen érdeklődik ugy van tájékozva, hogy 11. Lipót koronazasa alkalmával tarogalok is szerepeitek, a mi egy kissé különösnek tetszik, mikor tudjuk, hogy a tárogatók kiiriásara mindent elkövetelt. Nem lehetetlen tehát az, hogy valamint most löbb hundzsár van Magyarországon es Ausztnaban, mint Boszniában, ugy a Rakóczy-féle szabadságharcz utan is több tárogató került Ausztriaba, mint a mennyi hazankban megmenekült. Nincsen kizárva az, hogy Schundának élelmes passaui elődje 1712. évben kipusztított tárogatókból 6á ev múlva lomtáraban talalt egy régen elfelejtett példányt, melyet mint saját talalmányát Bassethorn név alatt forgalomba hozott, azonképpen mint azt a Schunda-féle tárogatonak keresztelt klarinetnéi látjuk. A nemzeli muzeum gyűjteményében tárogató néven negy egymáshoz hasonló tuvo hangszert őriznek, melyeknek emeltyüs szelepei nincsenek, csak olyan furulyafele lyukai. Alsó vegük harang vagy tölcsér alakulag szélesednek ki. Felsó vegük (fuvokajuk) hiányzik, de úgy átszik hogy az oboá-éhez hasonlítottak. Ezek szerint most már a gróf Andrássyak volnának hivatva a tárogatókat végfcepen eltemetni, vagy új eleire tamasztani. Ez a retiráda a hagyományos Rückwáits-concentriiunghoz es a Kuropatkin dicsőséges liajangi visszafutasatol csak annyiban külömbözik, hogy a kátyúból ugy, a hogy kivergódve én is futottam, csakhogy nem hátra, hanem előre felé Hanaunak. Azaz, hogy nem rögtön futottam, mert az aschaffenburgi vasúti hordár nemcsak megakarta mutatni, dj meg is mutatta, hogy különb legeny a nyíregyházi hordároknál, mert azokat nagy rettegések között a vonatindulás előtl pár másodperczur nagy számú családjával. Az apa : tiszta emberevőtipus, zöld szemekkel és rettenetes széles ábrá'attal; a felesége — mar harmadik mrs Bridge — 28-30 éves csinos hölgy, igazi yanke-lady, akit a természet £ok különösséggel áldott meg; szokasa volt péld.iul verseket szavalni a tengerpartján és órákon at meie 'gett el az Oczcán zúgása mellett. — Végül egész se<,g gyermek, fiu is leány, négy éves esi metéktől liu-z eves hajadonokig. E/. a naj-y csapat, m lyet családn .k neveztem, automobilon, kerékpáron es lóháton valóságom forradalmat keltelt Biariitz teng rparlján. Millióik liirere csak ugy tódult köréjök a sok kalandor; ők azonban rideg tartó/kodássil idegenkedtek minden ismeretéitől. Természetesen miss Eve volt az érdeklődés k központja. Sétái alkalmaval egesz mozgatom lamadi körülötte; az ablaka alatt pedi* esiénkint sóhajtozó szer lm'sek lépkedtek csöndes flmodozással Maridal barátomat ugy vette hatalmába a szerelem, mint az iskolás diakot az első női tekintet szikrajt. Ha ez az amerikai Hébé mellette elhaladt, egész teste megrendül a delejes láztól, a melyet azok a sötét szenük és az a szőke haj beléoIUtolt. A>zal a reménytelen szerelemmel vetette magát ez alom világába, a mely öngyilkosságra öszlönö megőrjít vagy — a legjobb esetben — boldoglalanná tesz egész életünkre. Követte mindenüvé, mint lényét az árnyék mint a bolygó, kö vette ől azzal az unszoló vágygyal, melylyel á madár a bűvölő kígyó felé repül . . . Az öreg mr. Bridge nem keselt észrevételeit hangoztatni. Mikor Maridat barátom fellün i viselkedését eszrevetle és megértette. Dj észrevette és megértette azt az egész család, aprók és nagyok. A vi.lám ifjúság — a boy-ok és gíil-ők — pumpasan mulatlak fölölte. Ha Maridal megjelei.t a sétányon, hangos ujjongással mutogattak rá, integettek feléje, sőt hivták is, a mi a szerelmest zavarba ejtette és elűzte. Csak miss Eve és Bridgené asszony maradtak csöndesek az általános hallózás közepett. Eva lelkét a néma imádat önkénytelenül is megindította; a fiatal asszony pedig, szórakozottan és álmodozva, mintegy felhőn átnézte a szerelemnek ezt a kis virágját, a mely mellette kinyílott. Maridal abban a szállodába lakott, a hol a Bridge család. A szobája pedig szorosan az apa szobája mellett nyitott. Egy szép napon — a mikor szerelmes barátom a tengerparton csavargott — az amerikai fiúcskák néhány rákot csempésztek Maridal szobájába. A rák igen szeszélyes állat, mint tudva vagyon, a szokásai pedig megszámlálhatat.anok. Ezeknek a rákoknak, amelyeket Maridat nyitott ajtajan át vetettek be a szobába, az az ötletük támadt, hogy szétsiettek a padlón, a szoba minden zugába a Miridal ágyába; sőt — kellő közülök — a folyosóra is vetemedett, néhány perez alatt b kalandozva azt, mignem egy ujabb ajtón ál ismét más szobába jutottak, a hol ... a hol Bridge úr épen a reggeli fürdőjét élvezte és alomba merült a langyos vízben. A rák — az egyik, mert a második visszatért a folyosóra, — megérezte elemét, a vizet és feléje tartott. Egy meztelen emberi láb azonban elállta az útját. A lab mr. Bridgee volt, a ki — mint már említettem — mélységesen aludt. Egyszerre azonban, valami hideg és mozgó tárgy érintésére, fölriadt. Senki sem ura az idegeinek. Ha mélyebben fürkésznők át a történelmet, nem egy példa akadna erre a hősök közül is; igy fogadni mernék arra, hogy lord Robertstet alkalom adtan halálos félelembe ejtené egy közönséges macska . , .! czel még is csak elő lehet valahogy keríteni, az aschaffenburgi hordár pedig csak a két órával későbben induló vonathoz volt előczibálható, a miért aztán huszármialyánkkal is fogadtam. Ösmerőssel nem találkozván, ezen késedelem alalt G mbrinus ur volt szives mulattatni. Az Aschaffenburgtól 46 kilomíter tavoUágra eső Hanauig a vasúti küszöbfak (schlipperek — á la fabűl vaskarika — ) öt év óta min fából, de vasból vannak. Száraz talajban jol bevá nak, ne vesben azonban ham;,r rozsdásodnak és törnek. A milyen hires város az alföldön Kecskemét, (de nem tudom miről) olyan hires város a 300000 lakost számláló Hanau is, különösen kímigaslo ötvös iparáról és gypmánt köszörüléséről. Akartam is haza hozni egy rakást, de átallottam útitáskámat megterhelni. Arról is hires lehet, hogy szerelnek az emberek gyalog járni, mert fi.tker félét, villamost vagy lovonatot nem I ttam. A város központjától mintegy két kilométer távolságra eső állomás előtt egy par fogadóbeli oinnimtisz lezengett. Az „Óriás" (zum Riesen) Hotel omnibuszába szállottam, a mely löob mint 20 perez alatt be is röpitett és arról hires, hogy még soha senkit sem gázolt el, epen úgy, mint a mi egyetlen Babej nevü nyiregyházi omnibuszosunk, a ki szintén ilyenformán rohan és csak azért nem okozott eddig még szerencsétlenséget, mert ha a láthatáron élő alakot lát, ugy trombilál, mint akarmelyik kétségbeesett, tisztességtudó automobil. Este fél kilenczkor értem az .Óriásba", a hol nem valami óriási lehet a forgalom, mert az etteremben csak kettecskén lézengettünk. Az étlapon azonban 15 fele pecsenye szerepelt. A legolcsóbb 1 márka 20 tillér volt a mi pénzünk szerint 72 Krajczár. Egy fel liter közönsé

Des, de jo asztali bor is ennyi volt, tehát sukkal drágább, mint az altalam útba ejtett akármelyik német városban. A melletlem levő 7. számú szoba feliratán olvastam „Hier rastete Napoleon I. am 16. Dec. 1812. (Itt piheni I. Napo,eon. i8l2. Dec. 16-án.) Sokat adhatnak a tisztaságra, mert reggel 6 órakor már minden utcza bőségesen fel volt locsolva, még sokkal jobban, mint az Nyíregyházán a városhaza előtt neba-neha szokás. Miután a Wdlerau-féle és a városi „Historisches muzeumot* csak d. e. 11 órakor nyitják, össze-vissza barangolva, kifáradva, pitienés végeit kávéházát kerestem, de nem találtam, hanem egy ezukrá-zdában tűzről pattant leányka által feltálalt pompás kávét reggeliztem süteménynyel 30 fillérért. A borravalót sértett büszkeséggel utasította vissza. Vasárnap lévén, barangolás közben három templomba kukkantani be, do miután mind a három pogány lutheránus templom volt, nem fért össze lelkiösmeretemmel, hogy itten imádkozzam, amit annál inkább sem tehettem, mert az isteni tí-ztelet még meg nem kezdődött. Ugy látszik, hogy a hanaui leányoknak jól fel van vágva a nyelvük, meri csoportokba verődve, egy veréb csoportnál hangosabban csicseregtek, mintha női kaszinóban lettek volna. A hány ház, annyi szokás. De mikor a derült arczu tisztes pap minden páthoss nélkül belépett, mindenki helyre jutott, egyszerre siri csend vállotta fel a zsibongást és mindegyiknek igazi ájtatosság sugárzott le arczárói szerényen ájtatosan botulván le az Úr sí;ine előtt, a kiről tudják, hogy nem csak a jó szívű, de a jó kedvű, léhát nyugodt lelkiösmeretü teremtményeit is szereti. Á „Wetterau" muzeum elótt bugafővel ácsorogtam, mig végre 11 órakor kinyitották. Bemutattam magamat a tisztes őszbe borult custosnak, a ki biztosan félkegyelmünek tartott, mert a gyűjtemény kizárólagosan természettani lévén, csak bekukkantam, de azonnal sarkonfordulva, kirohantam, nehogy a városi .historisches muzeum" ő-régészeti gyüj teményének elvezetéről lemaradjak. Nyiregyháza, 1904. évi október hó 21-én. Dr. Jósa András Mr. Bridge rémülete tehát, a rák láttára, a mely almából riasztotta fel, épen nem nevezhető gyávaságnak. Vére a fejebe tolult, idegei összerándultak, — a torkából pedig az ijedtség kiáltása tőrt ki. Ugy ordított mintha tűz perzselné a lábait, vagy mintha földindulás döntötte volna egy szakadék mélyébe. Ebben a pi'lanatban vette a kezébe az ügyet a sors rendezője. Mr. Bridge első kiáltásakor ért haza Maridal barátom. Valami rettenetes szerencsétlenséget gyanítva szempillantás alatt berontott Bridge úr szobájába. A megrémült Yanke akkorra már megértette a jelenet komikus voltát; kiugrott a kádból, lerázta lábáról a rákot ... az előtte álló Maridal pedig hirtelen meg sem értette, miért pirul és mentegetődzik, hálálkodik és szégyenkezik a hatalmas termetű férfi, aki egy szűz zavarával kapkod a lepedő után. A mi ezután következett, azt könnyű kitalálni. A rák a mely okozója volt az elmondott jelenetnek, ajtót nyitott Maridal barátomnak az amerikai családhoz. Mr. Bridge csakhamar barátságába is fogadta a szellemes francziát, kinek pompás ötletei vidámsággal töltötték el a kissé merev társaságot... A mikor pedig egy este — az ég sárga, kerek lámpása épen ezüst világot sugárzott a ragyogó tengersikra — miss Eve lelkéből is kipattant a boldogító yes. Maridal barátomnak alkalma nyílott az élet csodálatos fordulatai fölött töprengeni. Egy ostoba rák megszerezte számára azt a boldogságot, a melyet ő a saját erejéből sohsetn lett volna képes elérni.