Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1904-05-15 / 20. szám

XX V. évfolyam. SO. szám. Nyíregyháza, 1QQ4. mltjog IS. IDÉK A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. » ovS ) Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : lap szétküldése tárgyában leendő felszó­Az előfizetési pénzek, megrendelések s a A lap szellemi résiét képező kflldemémjek, Egész évre Fél évre i Negyed évre 2 8 korona, lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos fogadtatnak el. a szerkesztő czime alatt kéretne* beküldeni. Bérmentetlen levelek caak ismert kezektől könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intezendók. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasibzott petit sor egyszer közlék 10 fillér; többszöri közlés esetében 8 811 . A nyílt-téri közlemények dija soronkint íü 41 Wr A kéziratok csak világos klTáuatra s az Apró hirdetések 10 szóigi i 41.,minden tOTibbi szó 4 fii. Vastag betűre! szedett kétszeresen számit illető költségére küldetnek vissza. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát és Általános Tudósító által Buda­pesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. Az amerikai kivándorlásról, A mostani lázas kivándorlási idiben mi­kor nap-nap után közlik a lapok az A nerika földjén keserű csalódást ért magyarok kétség­beesett hangú leveleit, úgyhiszem aktuális do­log lesz rövid pár sorban ismertetni ama sok szenvedést melyen onfitársaink keresztül men­nek akkor, midón kezükbe veszik a drága pén­zen megvásárolt vándorbotot, hogy Amerikába kivándorolva, ott új hazát keressenek. Keresnek, de nem találnak. Ha tudná a szegény magyar, midőu engedve a kivándorlási ügynök csábító szavainak, hogy mily oriasi küzdelmeknek néz elébe addig is, mig a sokszor könnyekkel áz­tatott mindennapi kenyeret Amerika foldjéu megszerzi, nem vesztegetné el könnyelműen, az apáitól öröklött foldecskét, mely neki, ha bizony sokszor fáradságos is, de édes kenyeret mindig adott, midőn p dig a hajófenékben 2 — üOO-an összezsúfolva, a rettenetes bűzben 14 napig a tengere n vannak nyomorult mentő­övvel a párnájuk alatt, a nídfedeles kis ház is bizony tokszor eszökbe jut, hol saját ottho­nukban, maguk gazdájaként hajtották fejőket uyugalomra. A szenvedések sora akkor kezdődik, midőn a kivándorló átlépi a határt. A hajóstársaságok ügynökeit már most nem tartja vissza ható­ságainktól való félelem, abban, hegy a kiván­dorlókkal állatként bánjanak. Hogyn^, hiszen a szegéüj ember már most kénytelen tűrni mindent, mert a mi pínzt kis földjóért kapott, azt már az ügyuok a hajójegy fejében töle el­szedte, a miből természetesen uéki is busás sáp jut minden rászedeti kivándorló után. llatiborbau, az elaő németországi állomá­son összegyűjti az ügynök az eddig nem cso­portosan utazó kivándorlókat és inneu kezdő­dik azutáu az utazás keserves része. A személy­vonattal egy uapig tartó hamburgi utat ren­desen 4—5 napig teszik meg a kivándorlók s e közben, mivel a német kormánynak érdeke, hogy az országban vissza ne maradjanak, rendőri órizet alatt lesznek tartva. Ezen hosszú út alatt a megtakarított pár forintból mind kevesebb s kevesebb marad. Az utazás többnyire éjjel történik, mivel ekkor közlekednek leginkább a IV. osztálylyal ellátott vonatok, melyek gyorsaság tekintetében a mi tehervonatainknak felelnek meg, a kocsikban csak az egyis oldalon van ülőhely, mit elfog'alva, sokszor kénytelen az utas öáöllel megvédeni, különben a halálra faradt utazó társak róla lehúzzák. Megérkezve Hamburgba, a nagyszámú ki­vándorló sereg valami raktárban lesz ismét el­szállásolva, hol várják az Amerikába induló hajót s mivel a legolcsóbbat választják ki szi­rnukra, mely a tengeri utat 15 —16 nap alatt teszi meg, holott egy gyors gózös ezen utat 8 nap alatt futja be, sokszor hosszú ideig is­mét saját költségükön várakozhatnak. A napo­kon át tartó kényelmetlen út, az embertelen bánásmód, a rossz táplálkozás, a szegény utast egészen kimeriti. Mikor elérkezik a bajóraszállás napja, a kivándorló azt hiszi, hojry már minden szen­vedésnek vége vau, pe^ig most kezdődik csak az utazás igazán keserves része. Az Amerikába kivándorlók a hosszú út alatt a hajó fenekében levő helyiségekben, a fedélközben lesznek több százankiut együtt elhelyezve, hol a keskeny vaságyak oly sűrűen feküsznek egymás felett és mellett, hogy két utasnak csak uagy ügy­gyel-bajjal lehet egymás mellett elmennie. Eunyi utas összezsúfolása mellett elképzelhet­jük, hogy a rosszul szellőzött hajófenékben mily kellemetlen bűz van, a levegő elrontásá­hoz hozzájárul még, hogy az ételek elfogyasz­tása is ott történik s valóban étkezések után oly rettenetesen rossz a levegő a fedélközben, hogy a fedélzetről lemenve, kénytelenek va­tl ti Az én — Mail ár história. J. k. Achillesem. Budai Sándorné után szabadon átírt; Újhelyi Vilma. — Tíz év óla vagyok martirja a madárkedvelés tü­relemmel járó sportjának, nem csoda tehát, ha ugy beleéltem már magamat a madarak észjárásának és ke­délyének megértésébe, hogyha szárnyam volna, bátran főlröpülhetnek valamely exotikus latetejére papagájnak. Nem hiszem azonban, hogy madaraim köveinének Borneo, Ctlébes, vagy a többi kajdács-szigetek vadon­jaiba. Az európai civilizáció kényelmeivel már annyira megbarátkoztak, hogy megköszönnék szépen, ha az equator alatti éjszakak hideg harmata nedvesítené tol­lazatúkat; ha leggelenkent nem szervíroznák tálezán a tejsürüvel vegyitett karaván theába mártott finom ka­lácsot s a reggelin tán nem czirógalnák meg bóbitás fejőket, nem lürnek meg, hogy állványnak ne használ­ják a vállunkat s tépést ne foszthassanak a ruhánkból. Hát még délben ! Mily nagyot néznenek, ha nem erkez­nék a czukios vizben főzött kukoricza, a friss vajban párolt puha burgonya, az édes alma és a malagaszőlő, délután a mokkás tejsürüben megáztatott perecz, este pedig az ételtartóba rakott különféle mag s később a meleg szőnyeg, mely kalitkájukat beborítja. Nem nem ! Az én óriás Achillesem s elkényezte­tett szárnyas alattvalói nem kívánkoznak ki Európából. Ép olyan tehetetlen rabjai a civilizáció puhító démoná­nak, mint mi, emberek, kiknek nagyon nehezünkre es­nék, ha ruganyos ágy és póhöly dunna helyett, a kopár NAGYELEK gyünk orrunkat bekötve tartani addig, mig lassacskán az ottani levegőhöz hozzá nem szokunk. Az étel, mit a német hajókon a fedélközi utasnak, azaz a kiváudorlókuak uyújtauak, magyar gyomornak egyszerűen élvezhetetlen, rendesen déli étkezéskor rántatlan főzelékből áll főtt hússal, mihez még burgonyát is adnak megfőzve hajában. Ez utóbbi az, amivel szegény honfitársaink a tengeri utat átküzdik, mivel a húsból nem mindeniknek jut s az is az utolsó napokban úgyszólván feketén kerül fel a jég­ről, reggel és este levest, azonkívül kávét kap az utas czukor nélkül, keuyérrel, a margarin )s vaj pedig állaudóau reudelkezésre áll. 11a hirtelen zivatar lepi meg a hajót, akkor a fedélköz igazán szánalmas képet nyújt, az ablakok, melyeken mégis egy kis friss le­vegőt hajtott be a szél, légmentesen le lesznek srófolva s mivel a zivatar következtében a hajó élénk mozgást végez, a tengeri utasok réme, a tengeri betegség rövid idő alatt lepi meg az egy helyiségben tartózkodó több száz embert, kik egymás fölötti ágyaikban, gyötörve a gyógyíthatatlan betegségtói, mely a külön­böző természetű embereknél 4 —5 napig is el­tart, tudjuk, hogy mi módon adnak kifejezést szenvedéseiknek. A hajó orvosa benéz ilyenkor a fedélközbe is s a lejáratnál bekiált, hogy mindnyájan egészségesek-e? Mire a tengeri be­tegség nyomait állandóan söprő matróz, a kiu már semmiféle vihar nem fog, visszakiált jó Wiskys (rizs-pálinka) izii hangján, hogy „Jawolil! Alle gesund" ! Ezzel elég volt téve a kötelességnek s nyu­godt lélekkel vonul vissza a szegénység és nyomorúság eme állandó helyéről. Ezen több napig tartó betegség oly annyira megkínozza az utast, hogy elátkozza azt a pillanatot, mikor hajóra lépett. Mérnöki iroda. mezőn kellene hálnunk s finom szarvasgombás süllek és zamatos ananász-krémek helyett a szabad termjszet vegetáriánus konyhájáról kellene táplálkoznunk. Sőt szellemileg, érzelmileg és jelleinileg is annyira kivetkőztek már ösztöneikből, hogy sehogy sem éreznék jól magukat vadoncz erdei fajrokonaik közt. Csak az kellene, hogy az én Achillesemet egy vad kakadu meg­vágja a csőrével, vagy valamely rossz elczczel megbot­ránkoztassa. Lenne hadd el hadd! Az én Achillesem a finomság maga; szokásaiban, modorában a szaloniasság non plus ultrája. Külső megjelenéseben fejedelem s ha halványsarga gyönyörű bóbitaját fölborzolja, druszája, a görög hős, aligha kiállta volna vele a versenyt. Arany szive van ; társait sohasem bántja ; legked­vesebb fa lat ja t is odaadja, ha kérik s ha háború tör ki köztük, hősiesen közbelép, vedelmez, békít. Gazdáját, már mint szerény személyemet, rabszolgájának tekinti ugyan, kihivatva az irántai engedelmessegre, de a kit egyúttal nagyon szeret is. Vele örül, vele szomorkodik ; rögtön eszreveszi, ha valami bantja. Ilyenkor nyugtalan lesz, kisári lépten nyomon s ha távozik, kétségbe van esve. Hiába étetik, nem eszik, hiába takarják be a sző­nyeggel nem alszik, mig úrnője haza nem jön. Ha kö­zeledik már megérzi s mielőtt a szobába lép.tt volna, már örömrivalgása hangzik elebe. Ki csodálkozhatnék, ha ilyen ragaszkodas büszkévé tesz az én Achillesem barátságára. Ebb^n legalább nem fogok csalódni. Tu­dom, hogy szívből csüg* rajtam és nem l'og megharapni. Gondoskodásomat hűséggel, szeretettel halálja meg. Egy napon nagy szomorúság ért s ez meg is lát­szott rajtam. Achilles ezt azonnal észrevette. E Kezdett halkan kérdezősködni. Szótára nem bő, mert voltakép­pen csak egy plasztikusan k domborul t _sza v a van: okleveles mérnök Nyiregyházán, orosi-u. 4 kakadu. De ezzel minden lelkiállapotot képes kifejezni és érzelmeit ez egyetlen szóban bámulatos tehetséggel tükrözi vissza. Kalitkájából, melyben kedves barátnőjével, a kis Leával lakozik, kijöit, lekúszott a földre, onnan föl a divánra s később a vállamra. Fülemet végigropogtatta, államat harmaival óvatosan megfogta s fölülről egyene­sen a szemembe nézett ; mintha szálkát keresne benne. Azután alig hallható rezgő tangón, gyöngéden kérdő kifejezéssel e kezdte mondogatni kakadu, kakadu ? Elkeseredésem daczára mosolyognom kellett A mint ezt meglátta, nagyot ugrott, komikus mozdulatok­kal tipegett, forgolódott körültem. Félreismerhetetlen volt, hogy jókedvre akart hangolni. Megsimogattam, be­tettem kalitkájába, nyugodalmas jóéjt kiváltam neki, lefeküdtem s a lámpát kioltottam. Kis idő múlva kopogó kakadu-lépteket hallok az ágyam felé közeledni. Achilles volt. Nem bizott moso­lyom ó:zintőségében, attól tartott, hogy még mindig bánkódom. Vártam, mit fog csinálni. Magas rézágyamra nem tudott fölröpülni, megállt tehát előtte. Kis ideig hallgatott; végre halk, érzékeny hangon megszólalt: kakadu. Olyan világos kifejezéssel volt ez hangsúlyozva, hogy lehetetlen volt meg nem érteni, mennyira nyug­talan még mindig miattam s kér, engedném meg, hogy az ágyam szélén strázsálhasson. Oda tettem. Mellem huzodott, fejét párnámra nyugtatta, arezomhoz szorította s többé meg nem mozdult reggelig. Ez az én Achillesem. Midárgyüjteményem feje­delme, kinek költői szerelméről akarok most egy kis epizódot elmondani. A legideálisabb vonzódással ragaszkodik Leához, egy kisebb fajta egészen rózsaszínű kakad uh oz, melyről szám a törvényszék mellett özv. Mikecz Jánosáé méréseket, tagosítást, út, urno házában. Elvállal mindenféle mérnöki munkát u. m. föld­híd, vasúti, vízépítési munkálatokat és épület tervezéseket.

Next

/
Thumbnails
Contents