Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-02-15 / 7. szám

XXIV. évfolyam. 7. szám, Nyíregyháza, 1903. február 15. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és A SZABOLGSMEGYEI TANITÖ-EGYESŰLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. IV Megjelenik hetenliint egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre 8 korona Fél évre 4 „ Negyed évre 2 „ A községi jegyző és tanitó araknak egész évre onftk nétrr korona Eer a/ám Ara »rt fillér. Az élőfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretne i beküldeni. Bérmeutetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az [ illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak: Minden négyszer basábzott petit sor egyszeri közlése 10 fillér; többszöri közlés eseteoen 8 fi11 A nyilt-téri köz'emények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig4 J fii.,minden további uó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát és Általános Tudósító által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamin' Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban. A Besseayei kör, A Bessenyei emlék-oszlopot, meg a Bessenyei kör eszméjét Kovács István barátom pendítette meg; az elsőt létesítette Szabolcsvármegye törvényhatósága, — a másodikat vármegyénk főispánja. Miud kettő helyes létesitméüy. Az első: hogy aere perennius hirdesse vármegyénk jeles szülöttjének nagy hibáit és még nagyobb érdemeit — s a másik, hogy vármegyénk értelmiségét időnként egybegyűjtse, annak tagjainak érintkezését lehetővé tegye — s a kitűzött kulturai irány ápolásának legalább ezen az egy közös terén, társadalmunk széthúzó rétegeinek egybeolvadását előmozdítsa. Igen helyesen tette főispán úr őméltósága, hogy e körnek fontos társadalmi feladatairól megfelelő szavakban a Nyirvidék legutóbbi számában nyilatkozott s a kör estélyein való megjelenésre minden társadalmi tényezőt felhívott, — jobban mondva: jól eső melegséggel meghívott. Sajnos, hogy e meghívásra szükség volt; nem az ő mulasztásának, hanem a mi közönyösségünknek jele ez, vagy annak, hogy immár semmi eszközben és kísérletben nem bizunk, a mely képes lenne zilált társadalmi viszonyaink sanálására, — a társadalmi erőknek egyesítésére és egy közös czél felé való irányítására. Ha jól megvizsgáljuk a dolgot, sem egyiknek, sem a másiknak. A közönyösség, a kétely és reménytelenség csak tünetei mélyebben fekvő indokoknak, csak vad hajtásai és sárguló levelei egy életképes fának, a mely nem részesül tartós és megfelelő ápolásban. Nézzük e mélyebben fekvő indokokat. li Vastagh János uram kalandjai. 4. A leánykúti batyubál. Vastagh János soha se volt ellensége a mulatságoknak. Legénykotában hires mulató volt ; a farsangi időszakban el-el járt a szomszéd községekbe s a hol megjelent, ott addig zörgetett, könyörgött és fenyegetett, mig az akarata nem teljesült s a bál, vagy kráuzclien, a piknik vagy bármi néven nevezendő mulatság léire jött. Féltek is tőle a papák, s felelmök annál jogosabb volt, mivel a már akkor is nagy tervvel foglalkozó mintajegyző elkeseredett agglegény volt, ki ugy látszott, hogy soha sem fog a hiízisság kikötőjébe beevezni, Azonban minden mulandó a nap alatt s a minta-jegyző egyszer csak azzal lepte m>g a világot, hogy asszonyt vitt a komor jegyzői lakba. A sokat szenvedett erszényü családapák megkönnyebülten sóhajtottak fel, a mulatni vágyó leánykák pedig szomorúsággal gondoltak arra, hogy most már vége lesz a szép mu'atságoknak, melyekben oly sok fiatal ember vette magára Amor rózsalánczait. S ugy is lelt. Vaslagh uram 5 év óta alig mozdult ki a házából s a környék fiatalságából hiányzott az élet. Hej, de sok leány megsiratta az életrevaló jegyzőt, s mondott átkot az asszonyra, ki a világfit ilyen mormotává változtatta ! Öt év múlva azonban kitört a mintajegyzőből a régi szenvedély. Egyre gyakrabban kereste fel régi vig cimboráit, s fennen hangoztatta, hogy néha igen jól fsik az embernek, ha a hámból kirúghat s az asszony tudta nélkül mulathat. E„'y szép farsangi délután pedig j^vakába vette szeretett mintaközségét, sorba járta az intelligentiát és erősen agitált egy piknik tartása mellett. A leányok örömmel üdvözölték a tervet s igy Vastagh uram győztesen került ki a papák és mamák elleni küzdelemből. Őméltósága a főispán úr igy definiálja a Bessenyei Kör czélját: „Czéljai a Bessenyei Körnek, az egész társadalomnak czéljai: fejleszteni tagjai között a művészi érzéket, felfogást, a hajlamot a szjpnek, jónak, nemesnek befogadására, elősegíteni a különböző társadalmi tényezőknek egybeforradását, megerősítését a nagy nemzeti czélok elérésére vezető munkában." Egészen helyes definitio minden izében és kifejezésében s különösen abban, — ahol a társadalmi tényezőknek egybeforrásáról szól. Mert ez az első. Első mint czél, és első mint egyedüli eszköz „a nagy nemzeti czélok elérésére vezető munkában". Elemezzük kissé azokat a társadalmi tényezőket; nevezzük meg azokat saját nevükön. Tényezők: A vármegyének nemes uri családjai (gentry), — a hivatalnoki és tisztviselői — ügyvédi, orvosi és katonai tisztikar és Nyíregyháza város előkelő polgársága. A gentry! Nos hát ez őseitől öröklött és a rendi alkotmány korára vissza vezethető s részben azzal indokolható elzárkozottságánál fogva soha sem volt hajland ' más elemekkel társaságának kizárólagosságát magosztani. A katonai tiszti kart fél vagy egész németnek tartja, a kikkel csak pezsgő mellett szeret mulatni, s a kiket csak leányos házaknál látnának szívesen, ha reájuk nem fogták volna, hogy: „Anderes Stádtchen, anderes Mádchen." — A hivatalnoki karhoz C3ak informálni jár s úgy tekinti, mint államot az államban; az orvosokról úgy vélekedik, hogy nem tudnak semmit, — az ügyvédi pályát pedig nem tartja egész tisztességesnek,a zsidót pedig alaposan gyűlöli s egészen jól csak ott érzi magát, (s bevallom, hogy ez mindnyájunk bűne), ahol csak százados kutyabőrt fogadnak el belépti jegyül. De eltekintve ezen Most már csak az okozott Vastaghnak gondot, hogy a piknik hol tartassék. Praktikus ember azonban hogy akadna fenn ily kicsiségen? Hisz ott volt az ev. tanitó, a ki kitűnően zongorázott s a kinek a lakása is nagyon alkalmasnak mutatkozott. Le volt tehát győzve minden akadály s a formalitásokhoz ragaszkodó „mintajegyző" segédjének elég dolgot adott a meghívók megirasa, a kisbirónak pedig azok kihordása. Végre elérkezett a nagy nap. Az asszonyok sülöttek-főztek, hogy szégyent ne valljanak s este felé görnyedő cselédek vitték a tanitó házába a sok ennivalót: a fáczánt és őzet, a nyulat, a kappant és pulykát, a kacsát és ludat, a torlát, a farsangi fánkot s hten tudja mi mindenféle süteményt. Bor és sör is volt bőven s igy a mulatság sikerültnek igerkezetl. A vendégek közül — mint illett — elsőnek Vastagh érkezett meg kedves életpárjával együtt. Utána jött a kath. tanitó, csúnya feleségével és még csúnyább leányával; a jókedvű plébános, a plébános gazdasszonya s csinos, pajkos leánya, a vastag postamester kisaszszony, a rövidáru kereskedő, felesége és 3 túlságosan nyúlánk leánya, a bőbeszédű ev. pap, felesagével és nagyralató leányával, a közeli puszlán lakó közkedvelt földbirtokos, szép és kedves nejével és serdülő leánykájával. A sereghajtókat képeztek a segédjegyző, akáplán,aket segédtanító, a közeli pusztán lakó ispán, tanitó és nevelő, mindannyian vig czimborák, kiknek belépjsök mindjárt arról igyektztek meggyőződést szerezni, hogy az öss«ehordott ételek és italok mennyisége és minősége megfelel-e várakozásuknak. A tanitó a zongora mellé ült. Ujjai végig futottak a billentyűkön s a társaság tánczra perdült. A lassú csárdást felváltotta a gyors s a tanitó ugyan elfáradt, mire a tánczkeclv csillapodott. A plébános, a kereskedő a pap és a földbirtokos a tancz után nemesebb mulatságot kerestek a tarokkban. A mintajegyző ,egy kis csöndest* vezetett volna, s látva, hogy az ma nem jön létre, előbb az asszonyokat tánczoltatta, közba-közbe a leghagyományos állásfoglalás és előítéletektől, — annyira túlterhelt a birtokos osztály, hogy a létért való folytonos küzdelem közepette szórakozásra alig jut ideje és pénze s noha a „szép", „jó" és „nemes" iránti érzéke és fogékonysága nem hiányzik, azok ideális kultusszát kizárják a mindennapi kenyérkeresetnek alig leküzdhető nehézségei. Mit mondjak ezután a hivatalnoki és tiszti karról, a melynek nap-nap után agyonhajszolt érdemes tagjai mindennapi munkájok után nem vágyhatnak másra, mint hogy pár órát legszűkebb családi körben töltsenek el, vagy nyugvóra térjenek; mit a katonai tiszti karról, a mely oly távol áll a megye életétől, ennek munkakörétől, örömétói a bánatától, hogy a vele való érintkezés a kölcsönös udvariasság szűk keretét alig hághatja át! Mindezen elsorolt körülmények, nemkülömben a távolság is akadályozzák a vidéket abban, hogy a Bessenyei-körnek fontos közmivelődési munkájában megszakítás nélkül részt vegyen. Nyíregyháza város polgárainak közönyösségét és a Bessenyei-kör estélyeiről való elmaradását azonban nem menti semmi. Ha ez a 33,000 lelket számláló nagy város, a megye értelmiségének, vagyonának és forgalmának központja, a hol a független polgári elem is nagyszámmal van képviselve, nem karol fel egy ily üdvös intézményt lelkesedésének teljes odaadásával, úgy a hibát nem az imént elősorolt indokokban, hanem abban kell keresni, hogy a város társadalma ellentétes irányú s nem egy közczél felé törekvő kotteriákra van tagolva. Ezeknek részletezése nélkül, csak egyre mutatok reá, — arra t i., hogy a zsidóság egyenjogúsága még mindig egy meg nem olképtelenebb dolgokat mondja nekik, majd azután a boros palaczkok társaságát kereste fel. Itt azonban csakhamar tikkasztó lett neki a levegő, s kivágyódott az udvarra. „Hisz ez pompás !" kiáltott fel, a mint a pitvarba kilépett s az ablak alatt egy egész csapat kíváncsi leányt pillantott meg. Soha sem haragudott ő a szép nemre s most sem akarta magát megtagadni. Oda ment a vihogó nép közé, elkezdett velők tréfálkozni, megölelgette őket, sőt meg csókot lopni is igyekezett tőlük. Csak egy leány tért ki ölelései elől állhatatosan s viszonozta az udvariaskodásait metsző gunynyal : Magda, a tanitó szolgálója, tökéletes falusi szépség, sugár termettel, domború kebellel, dús fekete hajjal, rózsás arczczal és csókolni való piczi szájjal. Vaslagh uram ki tudja, mit nem adott volna, ha e leány karcsú derekát átölelheti s ajkára csókot nyomhat. De hiába volt minden igyekezete, Magda ügyes volt s mosolyogva gúnyolódott a a jegyző sikertelen kísérletei felett. „Várj csak, majd meglágyillak meg, gondolta magában a mintajegyző s ott hagyta a kaczagó társaságot. Visszament a mulatók közé, de nem érdekelték ezentúl sem az asszonyok, se a kártyázók, se a táncz, mert a gondolatai mindig a szép Magdánál kalandoztak. De hát szabad-e nekem erre a leányra gondolnom, — vetette fel magában a kérdést? Nem követek-e el bünt, ha erre a leányra vetem a szememet ? Bűnt ? — bizonyára nem, mert hiszen azzal, ha valakit megölelek, csaknem leszek hütelen a feleségemhez! S még ha bűnt követnek is el, nem ölelném-e meg akkor is a szép Magdát? !" „Az igaz, — folytatta tovább — hogy a leánykúti jegyzőnek nem illik ilyen gondolatokkal f jglalkozni! S mit szól majd a világ, ha megtudja, hogy egy szolgáló miatt hűtlenné lettem a feleségemhez ? Nem nem, rá sem gondolok többé arra a leányra! Távozz tőlem sátán!"