Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1903-06-28 / 26. szám
XXIV. évfolyam. 26. szám. Nyíregyháza, 1903. junius 28. VIDÉK. A SZABOLCS VÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és A SZABOLCSMEGYEI TANITÖ-EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. W Meejelenili hetenkint egyszer, vasárnapon, Előfizetési feltételek: Hirdetési dijak: „1, A z előfizetési pénzek, megrendelések s a A, l aP szellemi részét képező küldemények, postán vagy helyben házhoz hordva: . -u-u- j • -u 1 j- r 1 • a szerkesztő czime a att kéretnem beküldeni Lesz évre 8 korona l aP szétküldésé targyaban leendő felszo- , , * ere t" e* DeKü ae Q - Minden négyszer hasábzott petit sor egyszeri Félévre 4 „ lamldsok Jóba Elek kiadó-tulajdonos B^mentetlen levelek csak ismert kezektől közlése 10 fillér; többszöri közlés esetéoen 8 fiit. Megyéd évre ......... 2 „ könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám . t „. ' . . . . AnyilMérlközemények dijaaoronkint 60 fillér. 4 községi jegyző és tanító uraknak egész évre .„ A kéziratok csak világos klvanatra s az Apró hirdetések 10 szóigiJ fii.,minden további szó c»flk négy korona Egy a/ám Ara 30 fillér . fJanOaZKy naz ) intezendOK. Illető költségére küldetnek vissza. 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen szimit. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát és Általános Tudósító által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban. Nyíregyháza uj plébánosa, Boldog emlékezetű Verzár István halálával megüresedett a nyiregyházi r. katholikus plébánosi állás, mely, ha nem is a hozzá kötött javadalmazás, de fontosság és a működési tér nagysága tekintetében bizonyára a legelső a Szabolcs vármegyei róm. katholikus plébániák között, központi városában lévén Szabolcsvármegyének, ahol közéletünk erei összefutnak, és ahol a többi felekezetek ez időszerinti pásztorai kiváló papok és szónokok. A r. kath. plébánosi állás nem maradt sokáig üresen, mert — mint lapunk legutóbbi számában már jelentettük — az egri érsek úr őnagyméltÓ8ága T.-Polgár község eddigi plébánosát, ft. Petrovics Gyula esperes urat nyiregyházi plébánossá már kinevezte. Nyíregyháza uj r. kath. plébánosa, hála Istennek, nem idegenből kerül hozzánk. Ide s tova húsz esztendeje, vagy talán már van is annyi, hogy előbb mint orosi s néhány év óta mint t.-polgári plébánost ismerjük és tiszteljük, úgy is mint papot, úgy is mint vármegyei közéletünk egyik munkás és agilis tagját. A vármegye központjának, Nyíregyháza városának társadalmi viszonyait a főtisztelendő úr bizonyára nagyon jól ismeri, hiszen sűrű érintkezésben volt velünk — különösen orosi plébános korában. És amikor most, ott hagyva T.-Polgár nagy javadalmazású plébániáját, elfogadta a megbízatást, hogy Nyíregyházára jöjjön, ebben az elhatározásban is megbizonyosodik a nyiregyházi r kath plébánosi állás nagy jelentősége és speciális missziója. W a r « Az összetartás. Irta: Björn3on. Szülőföldem rónaságában lakott egy hat gyerekes házaspár; nagy, elhanyagolt udvarházban hűségesen vesződött, mig valami baleset a férfit el nem ragadta és az asszony a kevéske holmival és hat apró gyerekével maga nem ült benne. Nem vesztette el a bátorságát, hanem két idősebb fiát odavezette a koporsóhoz és apjuk teteménél fogadást létetett velük, hogy testvéreiket istápolják, s őt. az anyát segitik, amig csak erejük engedi. Megfogadták, meg is tették, mig a legkisebb fia megkonfirmálkozott. Akkor pedig azt hitték, hogy fogadásuknak eleget tettek, a legnagyobb elvette egy gazda özvegyét, a rákövetkező pedig rövidesen annak jómódú húgát. Az otthon maradt négy testvér vezetett most mindent, holott eddig szüntelenül őket vezették. Semmi különös kedvök nem volt hozzá; gyerekkoruktól az összetartáshoz voltak szokva, egy-kettő, vagy mind a négy is, és most annál is inkább összefogtak, mert egymás segítségére szorullak. Egyik se mondott addig véleményt, mig a többiekét nem ismerte, sőt véleményt addig egyig sem alkotott, mig mindent kölcsönösen meg nem világítottak. S anélkül hogy megbeszélték volna, csöndes elhatározás volt köztük, hogy addig el nem valnak, mig anyjuk él. Ez pedig azonközben máson törte a fejét és sikerült is neki, hogy két házas fiát is magához vonzza. Az udvart szépen kitatarozták, több erőre volt szükség, amiért is az anyjuk elhatározta, hogy két legnagyobb fiat kielégíti és az udvart ugy osztja el a négy között, hogy keltő-kettő a magáén együtt gazdálkodjék. Az ódon ház mellett ujat építettek : kettő abba ment, kettő meg mellette maradt. Hanem a kiköltözött testvérek közül az egyiknek meg kellett házasodnia, mert ugy kívánta a házvezetés, ugy a gazdaság és az anya, meg is nevezte azt a leányt, akit menyének óhajtott. Mert minden jelek arra mutatnak, hogy az egri érseki egyházmegye főpásztorának nagy tervei vannak arra, hogy a nyiregyházi róm. kath. plébániát jelentőségében emelje. A közeli jövő kérdése ez, amelynek megoldási dátuma minden valószínűség szerint az uj róm. kath. templom elkészülése és fölszentelése lesz. A misszió pedig, ami a nagy jövőjű egyház plébánosára vár, legelső sorban az, hogy egyháza felvirágoztatását, erősítését mindenek fölött a szeretet vallásának tanításában és követésében keresse, t. i. a legnagyobb felekezeti türelmetesség gyakorlásában. Nem csak társadalmi életünk általános érdeke ez, de még különösebben magáé a r. kath. hitközségé. A sok hosszú évtizedek óta, talán kezdettől fogva békés felekezeti együttélés tradícióiban és élvezetében élő mai nyiregyházi társadalom, az ezzel ellenkező irányt és fellépést minden felekezeti különbség nélkül, feltétlenül perhorreskálná. Felidézhetne egy ilyen nálunk ismeretlen és idegen irány zavarodást, kis ideig tartó félreértéseket, súrlódásokat, de a végeredmény — ha mindjárt ugy is, mint jégverés után is szokott — még is csak az lenne, hogy kisütne a nap, a testvéri együttélés, felekezeti különbségedet nem ismerő igazi szeretet napja. Meg vagyunk róla győződve, hogy főtisztelendő Petrovics Gyula esperes-plébános úr ennek a nagy missziónak nemcsak a tudatában, de épen annak a betöltésére vállalkozott, midőn a főpásztor megbízatását elfogadta. És ezen kivül bizonyára egyik rugója volt elhatározásának az is, hogy a vármegye közEgyik se mondott ellent, csak most az volt a kérdés, melyik kettő költözzék ki, és a kettő közül melyik házasodjék meg ? A legnagyobb azt mondta, hogy a kiköltözésre hajlandó, de házasodni nem akar és a többiek épen igy gondolkodtak. Aztán megegyeztek anyjukkal abban, hogy a lányra bízzák a döntést. Es az anyjuk fönn a dombon egy este megkérdezte tőle, nem akarna-e uj házába, mint asszony beköltözni, és a leány hajlandó volt rá. Igen, ha a fiuk közül kiválaszthatja, amelyiket akarja. Nem, erre még nem gondolt. A lánynak hát most kell választania, mert hiszen tőle függ. Ej, lehet a legnagyobb is, de azt nem választhatta, mert ő nem akart házasodni. Akkor hát a legkisebbik. Az anya ugy gondolta, hogy ez nagyon furcsa volna. Akkor talán az ezután következő. „Hát miért nem a legnagyobb után következő?' — Persze, hát miért nem a legnagyobb után következő? válaszolta leány, mert különben is eddig mindig arra gondolt s azért nem nevezte meg. Ám az anyjuk már abból is, hogy e legnagyobb fia nem akart házasodni, sejtette, hogy az utána jövő fia meg a lány rég szemet vetettek egymásra. Elvette tehát ezt a lányt és a legnagyobb fiu is velük ment. De hogy az udvart igy elosztották, azt csak a családhoz közelállók tudhatták, meit minden dolgot közösen végeztek, együk arattak, együtt kaszáltak. Egyszer csak az anyjuk nagyon legyengült. Nyugalomra, segítségre volt szüksége es a fiuk elhatározták, hogy egy leányt fogadnak. A legkisebbik kérdezte meg a leánytól másnap a gyűjtésnél az erdőben t eljön-e ? Ó legjobban ezt hozza. Am a legkissebb fiúnak már régóta titokban a leányon járt az esze, és mikor aztán végre megkérdezte tőle, olyan furán tette, hogy a leány azt hitte; a kezét kerté meg és igent mondott. A fiu meghökkent, tüstént, bátyaihoz ment és elmondta nekik hányat ütött az óra. Mind a négy elkomorodott egyik sem merte kimondani az első szót. A harmadik fiu legkisebb őcscsén észrevette, hogy az szereti a lányt és azért nngyon elszomorkodott. Tüstént látta sorsát, hogy pontjában, mint a vármegyei bizottmány tagja, mint tagja egy várousá fejlődött empórium képviselő testületének, mint leendő tevékeny munkása a központi város közművelődési egyesületeinek és — ugy ahogy — m 5g is csak lüktetőbb közéletének: hasznos szolgálatokat fog tehetni tudásával, fenkölt gondolkozásával s agilitásával a köznek. Örömmel üdvözöljük ót, mint kiváló papot, és mint olyan férfiút, ki minden tehetségekkel és tudással megáldva, erős tényezője lehet itt a központban a vármegye és a székváros köz- és társadalmi életének. A hazafiság kérdéséhoz. A „Rakamaz és nyiregyházi" róm. kat. tanítók járásköre f. évi május hó 28-án Nyiregyházán tartották meg rendes tavaszi gyűlésüket. E gyűlésen olvasta fel Bakos István nyiregyházi tanitó „Mely tantárgyak által fejleszthető a hazafiúi érzés, mily alkalmazásban" czimü munkáját. Már magában a czimet tekintve, megérdemli, hogy a nemzet napszámosai tüzetesebben foglalkozzanak vele, annyival is inkább, mivel a dióhéjban szorított művecske nagyon helyesen sorolja elő az egyes tantárgyakat u. m. az I. Il-ik osztályban a beszéd- és értelem gyakorlatok Ill-ik osztályban, az olvasókönyv, nyelvtan, földrajz, IV -Vl-ik osztályban, az olvasókönyv, földrajz, történelem, nyelvtan, természettan, természetrajz, alkotmánytan és a gazdaságtan alapján véli a hazafiúi érzést iskoláinkban fejleszteni. Én, mint azok közül egy, szerény tehetségemhez mérten igyekszem e fontos — az életre kiható tárgyról e becses lap hasábjain a tekintetes szerkesztő úr kegyes engedelmével elmondani egyet mást. Megjegyzem, hogy én csak a történetet, olvasó könyvet és a természettant veszem fel czikkem keretébe s azzal kivánok ez alkalommal tüzttesebben foglalkozni. agglegény marad, mert öcscse megházasodik s igy ő azt nem teheti. Atn ez nagyon elkeseritette, mert neki magának is tetszett a leány ; de hát mit sem lehetett tenni. Azért ő mondta ki az első szót, hogy legjobb volna, ha a leány mint asszony a házban maradna. El is határozták és mentek, hogy beszéljen a mamával. Amint azonban hazaértek, az anyjuk komoly beteg volt; várniok kellett mig fellábad, ha pedig meg nem gyógyulna, az esetre is tanácskoztak. Igy hát a legkisebb fiu addig, mig az anyjuk az ágyat őrzi, nem változtat hely. etén, mert a leány különben is a beteg ápolásával van elfoglalva. Ugy is lett. Tizenhat esztendeig volt az anyjuk beteg. Tizenhat esztendőn át gondozta a jövendőbeli menye szelíden odaadassal. Tizenhat esztendőn át fiai minden este az ágyhoz gyűltek, hogy tanácskozzanak, vasárnap a két legöregebb is. E csöndes órákban gyakran kérte őket, legyenek hálásak azok iránt, akik őt ápolják; s azok megfogadták amit mondott. S ő áldotla betegségének mind a tizenhat esztendejét, mert ezalatt az utolsó pillanatig része volt az örömben, mit csak egy anya kívánhat. Erre gondolt minden összejövetelnél, mely egyszer csak az u'olsó volt. Amikor meghalt, mind a hat testvér összejött, hogy maguk vigyék a koporsót. Kikísérték az asszonyok is, kiment a temetőbe az egész falu, férfiak nők, mind akik járni tudtak, le a gyermekekig, legelői a kánt .r énekszóval, azután a hat fiu a koporsóval, s azulán az egész község gyászdalt énekelve, amely messzire hangzott. Midőn a koporsót leeresztették és a hat fiu a sírt rendbe hozta, az egész gyászmenet a templomba vonult, ahol végbe ment a legkisebb fiu esküvője Az akkori pap, az én csak most elhunyt apám, az összetartásról beszelt itt és oly lelkesülten, hogy én, aki véletlenül ott voltam, mikor kijöttem a templomból, azt hittem, hogy hegyek, tavak s az egész természet nagyjai mind-mind összefolynak.
