Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-06-07 / 23. szám

^Y 1 lt v t II K K Rebeka, özv. Dórits Ambrusné, Verzár Lúcia, özv. Ajtay Mihályné Verzár Anna, Issekucz Imréné, testverei, Kozma Irma, unokahuga. A nyíregyházi alesperesi kerület papjai a követ­kező gyászjelentést adták ki: A nyíregyházi alesperesi kerület tagjai fajdalom­tól megtört szívvel jelentik; főtisztelendő Verzár Isivan urnák, a nyíregyházi kerület alespereiének és nyíregy­házi róm. kalh. plébanosnak, 1903. junius 1-en reggel 4 órakor élete 78 ik. áldozó papsága 54-ik éveben rö­vid szenvedés és a haldoklok szentségein, k ájtatos fel­vétele után történt gyászos elhunytát. A megboldogult hült tetemei 1903. junius 3-án, d. e. 10 r.iakor fognak az engesztelő szentmise áldozat bemutatása mellett a helybeli Morgóról nevezett sírkertben, a d cső feltáma­dás reményében nyugalomra helyeztetni. N'yiregyhaza. 1903. junius l. Az örök világosság fényeskedjek neki. — József Ferdinánd főherczeg, kinek városunkba való érkezéséről lapunk legutóbbi számaban már hírt adtunk a legteljesebb inkognitóban időzött itt. Három napot töltött Nyíregyházán s ez idő alatt a tiszti-kaszinóban étkezett. Asztalához hivatalosak voltak a honvéd huszár lisztek is. A főherczeg 6 fensége részt vett a nagy laki anyá­ban a lennisz partin is, s vasárnap délután kilovagolt a Sóstóra. Ugyancsak vasárnap látogatást tett báró Fei­litzsch Bertbold főispánnál és Kaaler őrnagy katonai állomásparancsnoknál. Vasárnap este Benczy Gyula ki­tűnő zenekarát hallgatta meg s hétfőn délelőtt — az egész tisztikar által az állomáshoz kisértetve — elutazott állomáshelyére, Laibachba. — Hivatal vizsgálat. Szikszay Pál alispán e hó 3-án Vaja község és 4 én Nyir-Mada község ügy- és pénzkezelését vizsgálta meg. — A nyíregyháza—sóstó—dombrádi vasút létesítése érdekében, az ügy élen álio báró Feilitzsch Berthold főispán az érdekelteket ismét értekezletre hívta össze, a kővetkező meghívással: A nyíregyháza —sóstó—dombrádi helyiérdekű va-ut létesítésében érdekelt községek vonatkozó határozataik­ban oly kéréssel fordultak hozzám, hogy a va=ut létesí­tése körül szükséges megállapodásoknak létiejövetele érdekében az összes érdekelteket egy értekezletre hív­jam egybe. Hogy tehát szóban forgó kérdésben szükséges további eszmecserére alkalmat nyújthassak, Oimedet a folyó hó 10-ére délelőtt 10 órakor a vármegyeháza nagytermében tartandó értekezletre ezennel meghívom. Megjegyzem azonban, hogy ezen értekezlet tárgyát csak azon kérdés megállapítása fogja képezni. Vjjjon fentnevezett vasutat az érdekeltség önerejéből kívánja é létesíteni, avagy csak egy pénzintézet közbejöttével lesz-é a kérdés megoldható s igy szükséges-e ezen intéze'ekkel való tárgyalások folytatá-a. — Főgimnáziumi majális. A kedvezőtlen idő daczára is megtartották a mult csütörtökön a giinnuziumi majálist. Még az eső is permetezett reggel és igy csak a szokottnál később vonult ki az ifjúság a megszokott módon. A Sóstó sem azt a képet nyújtotta, a mihez más években hozzá vagyunk szokva. A tánc..terein azonban népes volt, s bar egy része a közönségnek a 8—9 óra kőzött beállt zivatar elől haza takarodott, a kik kint maradtak, a rossz idő daczára is jól mu attak — a késő hajnali órákig. — Templom áldás. Tudomásunkra jutott, hogy Pazony g. kath. hitközség hívei templomuk iránt buzgalom­mal viseltetnek, a mi a mai idő viszonyok között szép jelenség, a lelkész és hívek együttes buzgalmának a lett az eredménye, hogy a templom belülről és kívülről rendbehozatott és a végrehajtott javítási munkálat következtében előállott az újból való megáldás szüksége, a templom megáldását a mult napokban Szitovszky Antal esperes teljesítette, az alkalmi egyházi beszédet pedig Rácz Viktor ugyanottani g. kath. lelkész mondotta, a megáldási cselekmény és istenitisztelet végeztével a helybeli lelkész, mint házigazda, szívesen fogadta a ke­rületnek általa erre az alkalomra meghívott lelkészeit és a község intelligens tagjait. — Körorvos választás. A nyirbaktai közegész­ségügyi kör körorvos választása Nyir Baktán a mult hó -9-én ejtetett meg Dr. Leövey Elek a nyírbátori járás főszolgabirájának elnöklésével. A pályázók jelölése után az egyes községek megbízottai egyhangú lelkes közfel­kiáltásával dr. Keresztes Árpád h. körorvost, volt nyír­egyházi Erzsébet kórházi alorvost tisztelte meg bizal­mukkal, választották meg, — melyre magát tövid itt­léte alatt ügyes, tapintatom, ügy buzgó kötél, sségtudásá­val és lelkiismeretességével érdemessé tette és a közsé­gek lakosságának általános szereletet kivívni szerencses lehetett. — Érdekes előadás lesz e hó 10-én délután 4 órakor a városháza nagyterm ben Szedressy Béla orsz. ! selyemtenyésztési főfelügyelő úr által vetített kép k be niutatása mellett megtartva. Az igazán tanulságosnak igerkező előadás meghallgatását mind. rr érdek ődonek melegen ajánljuk. E helyütt őrömmel említjük fel, hogy Nyíregyházán — értesülésünk szerint — a selyemhernyó tenyésztés iránt az érdeklődés oly arányú, miszerint kellő erkölcsi támogatás s elegendő szederfa állomány mellett városunk egyik elsőrangú selyemtenyésztő köz­ség lehetne, — mert a mult éven 42 s m í" 118 család foglalkozik ezen szép jövedelmet biztosító iparággal. — Hetivásár Tisza-Dobon. A ki reskedelemügyi miniszter megengedte, hogy T. Dobon helenkint egys er j hétfőn sertes és juhfelhajt ássál egybekötött hetivásár tartassék. — Internátus Nagy-Kálióban. Igen szép és üdvös azon intézmény, melyet Nagy-Kálló varos közönsége a város emelése és a tanügy előmozdítása érdekeben léte­sített. A nagy-kállói gymnasiumba járó tanulók ugyanis már a jövő 1903—4. tanévben közös ellátásban része­sülnek. még pedig a szegényebb s jobban tanuló iskolai növendékek, esetleg teljesen ingyen vagy pedig csekély dijért a vagyonosabb vagy gyengébb" tanulók pedig mérsekelt díj fizetés mellett közös konyhán etkezhetnek. mi által ugy a taníttató szülék kevesebb áldozattal műveltethetik ki gyermekeiket s nyugodtabban lehetnek azok ellátásáról, mind pedig e közös étkezésnél fogva a tanuló gyermekek erkölcsi élete a tanulás és ezzel együttes felügyeletnél fogva mivelesi hajlama is bizto­sabb fejlesztési alapra helyeztetik. E szép intézmény létesítését eszközlő irányadó, egyházi és tar-férfiak, külö­nösen pedig a város érdemes képviselőtestülete i s Schurina István gymn. igazgató soha el nem inulo érdemet vivtak ki maguknak. — Színházi hirek. Vasántp két előadás lesz színhazunkban d. u. Tóth Ede „Falurossza' czimü nép színműve keiül szinre Sugár Aranka vendegfelléptével. E-te diszelöadas lesz Nyiregyhna 150 éves fennállás-inak ünnepére, szinre kerül ,11. Kokoczy Ferencz fogsága" czimü történeti színműve, melynek a főszerepeit Jt<zensz­kyné Irén, Menszáros Margit, Csige Ilonka, Klenovits György, Sebestyén Géza, Krémer Jenő h'rasznay Ernő, Cserny Béla, Pataki Béla, Szilágyi Aladár, Iványi Antal es Virágháty Lajos játszak. Az előadas előtt Mtnszáros Margit ünnepi ódát fog szavalni. Hétfőn kirül szinre Maniice Maclerlinnek világhírű drámaja a „Monna Varrna" másodszor. A drámi czim szerepet ezúttal is Jesz nszkyne Irén fogja jitsz.ni. Kívüle meg játszanak a darabban Klenovits György, .Sebestyén Géza, Krasznay Ernő, Cserny Bela, Szilágyi A adar is Viragháty Lajos A Pira városát ábrázoló halfüggönyt Gyöngyősy Viktor festette. Kedden L. Aronge 4 felvonásos kilünő vígjátéka az ,Aszalai uram leányai" kerül szinre, melyben Makó Lajos igazgató jatsza egyik régi jó szerepét Aaalait, kivüle részt vesz a darabban az egesz vigjiteki személyzet Szerdán lesz a preu ieije Lehár Ferencz szenzáiiós sikerű uj operettje ,A drótos Éo'í"-nak, melyre nagy gond­dal készül a tarsulat enekes személyzete, ,Bob lierczeg" sikere ota nem adtak ily kitűnő operettet a bpesli szín­padokon mint ,A drótos tót", rövid idő alatt 40 elő­adást éit a magyarszinházban zsúfolt házak elölt, erre való tekinti tlel az igazgatosag négyszer egymásutánra kitűzte az operetté előadását. A sz rdai es csütörtöki előadás bérletszüiietben lesz, a penteki • s szombati bér­iéiben. Az operetie lő női szerepét Sugár Aranka mint vendég fogja játszani, kivüle az egesz énekes személyzet részt ve.-z a darabban. Az igazgatosag a gyermekkar­szereplői részére uj jelmezeket keszi ételt. Junius hó 15-én lesz a karszemélyzet jutalom­játéka, szinre kerül Dumas Sándor „Kaméliás hölgy" czimü színműve, azonkívül hangverseny lesz lelvonas­közökben. A színház c heti műsora. Vasárnap d. u. Sugár Aranka v. f. a ,Falu rossza", népszínmű. Vasárnap este Díszelőadás Nyíregyháza 150 éves fennállásának ünnepére 1. Szavalat, Ezt követi II Rá­kóczy Ferencz fogsága. Történeti színmű. Hétfő, másodszor „Monna Vanna" Dráma. Kedd, „Aszalai uram leányai": Vígjáték. Sz, rJa. Először. Bérletszünctben; „A Drótos tót" Nagy op ret e. Csü örtök d. u., először „Minta férj" Bohózat. Csütörtök este bérletszünetben másodszor A Drotos tót". Nagy opeiette. Pentek, harmadszor „A Drótos tót". Nagy opereite. Szombat, negyedszer „A Drótostót". Nagy operelte. Vasárnjp d. u., „Vasgyáros". Színmű. Vasárnap este. „Csókonszerzett vőlegény" Enekes bohózat. Hétfő, utolsó előadás. A karszemélyzet jutalomjáté­kául „Kamélias hölgy" : Színmű. — A szent Bazil rend tartományi választó gyűlése. A magyarországi szent Bazil rend, mely a munkácsi püspök felügyelete alatt áll, tartományi főnö­két és egyes zárdái főnökét 3 evre választja meg. A valusztás alapján nyert megbizatas a f. évben immár lejárt; m nt értesülünk a tartományi főnök, az uj válasz­tást és annak hatarnapjál az illetékes püspöki hatóság­gal már közölte s a rend nagyon önend annak a körülménynek, hogy a választó gyűlés vezetesét a mun­kácsi püspök ur ő m ltosága h .jlandó elfogadni azon esetre, ha akadályozna nem le-z. A gyűlés junius ho 10 —12-ig M.-Pocsori log megtartatni. Mi magunk is örvendünk annak s kívánjuk, hogy a nagyfontosságú gyűlést a munkácsi pü-pök vezesse, aki egyáltalában a rend tagjai s azok viselkede-e s a rendbazak vagyoni \iszonyai iránt teljesen tájéko/oll, aki megtalálja a mód­ját annak, hogy a rend élére az erelyéről, munkaszere tétéről, megbízhatóságáról s tudományosságáról ismert eddigi főnök, vagy hozzá hasonló szép tulajdonokkal rendelkező szerzeltag emeltessék egyreszről, másrészről pedig az egyes rendhá/ak főnökeiül, az eddig is ismert jeles férfiak vagy azokhoz hasonló jeles férfiak válasz­tassanak meg. — A nyíregyházi lawn tennis társaság, mint halljuk — mozgalmas évadra készüli. A társaság folyó evi rendes közgyűlését folyó hó 10-én tartja, — kisebb szabású njári mulatsággal összekötve. E'.ulán évenként tennis virsenyl is rendez az in ézőség, melyet a jelen idényben valószínűleg ju ius havában fog megtartani. Hogy a jatekpályák a rendes tigokon kivül másoknak is rendelkezésére allhassanak: a választmány a több oldalról nyilvánult óhajnak engedve eihiláiozta: hogy a városunkban nem allandoan lakó, csak időlegesen tartozkodó sportkedvelők közül ezután „nyári tagokat" is vesz fel, kik a tarsaság helyiségét es felszereléseit rendkívül mersékelt dij mellett az egi s'. idény alatt hasz­nálhatják. Keszs ge.-en teljesít-tte a választmány a nő­ipariskola vezetrs ének azon kérelmét is, hogy a tár­saság helyiséget a fo.yó hó Jl-én rendezendő nyári mulatság czélján átengedje. Ily módon a nagy közön­ségnek is módjában lesz megismerni és megkedvelni ezt a remek fekvesü és mintasze ön berendeze t helyet, a mely varosunk intelligens fiatalságának a legkellemesebb — sől, csaknem az egy, dnli — állandó nyári szórako­zást nyújtja. — C-ere>/n>e ünnepé.yt rendez a jótékony nő­egylet folyó hó 21-én. vasárnap. A helybeli tennis­társaság — méltányolva az egylet nemes törekvéseit, át­engedte az erdő elej n I -vő pályáját, hogy a mulatság ott tartassék. Ez több szempontb.il elősegíti, csaknem biz­tosítja az est sikerét, mert a természet teremtette táncz­terem gyönyörűségét a Sóstó drága kocsibére néUül él­vezzük. Az a sok vállalkozó kis leány, a ki mind tevé­keny részt akar venni, minden rendű és rangú jelmez nem jelmezes ötözekéb* bizonyosan jól fog mulatni és sokat fog szerem a nő'pariskola czéijaira. — Toronytető épités. A bűdszentmihályi ev. ref. egyház egy uj toronytető építésénél szügséges ács, bádo­gas és kőműves munkáknak G 000 kor. előirányzat melletti biztosítására f. évi május 25-ikén az ev. ref lelkészi hivatalban versenytárgyalást tartott, amelyen a kőműves és bádogos munkát Bírna Tamás debreceni építész, az ács munkát Cs ka Pál debreceni ács niesler nyerte el. Ajánlatot nyújtottak be ezeken kivül: Eckl Alajos (Szabadka), Pető Ferenc (Debrecen), Kovács Sándor (B.-Szt.-Mihály), Birdoci János (Hajdu-Nánás). Mezei Gyula (Debrecen), Kulcsár l-t van M. Újváros). Köve i József (Debrecen), Neumann Náthán (B. Szt. Mihály) és Somosi József (Debrecen). — Bál Apagyon. Az apa.yi ev. ref. egyház e hó 1 -én Pünkösd 2-sod napjain este tartotta meg Oigona alapja javara rendezet tálját. A megelő 6 éjjel s egész nap folyton tartó eső miatt a hivek es rend :zők már-már elveszítettek reményőket a bál sike­rében. Es'ére azonban az ég kiderült s az egész éjjel raitó szep és derült idő melleit a legjobb kedvvel és hangulatban mulattak világos r ggelig kedves vendégeink az e czelra készített és fjldiszitett sátorban. Tavolabbi vidékről ígérkező vendégeink elmaradtak ugyan az em­iitelt esőzes miatt, de a közeli falukból s helyből oly szép szatnu vendégsereg gyűlt egybe, hogy telje­sen biztosítva lett úgy anyagi, mint erkölcsi sikere a lánczmu'atságnak. Orgona alapunkat e bal tiszta jöve­deln.e 180 koronával növ lte. Felülfiz. ttek s jegyei­ket megváltottak a következők: Jóba Elek 1 k., Weiuber­íer Ai thur 6 k., Mjndel Samu 4 k , L .veleki M irton 3 k., Pelhő András 1 k., Révész Mátyás 3 k., Deák Ferencz t k., Géezy Viktor 1 k., Kiss Gyula 1 k., Szentessy Pal I k„ Gyulay An'al 1 k., Bilogk Imre 1 k., Móricz Zo tan 1 korona, Móricz Árpad 1 korona, Almassy Simon 1 korona, Nadányi Andor 1 koron, Szabó Ala­dár 3 k„ Szikszay Mihály 1 k., Thóma István 1 k., Golds ein Ármin 1 k , Zoltán Ö lön 10 k , Fogadják a jó.-zi>ü felüli 1 etők s kegyes adakozok a jótékony czél érdekében kifejtett buzgoságukért hálás köszönetünk kif, j '/és t! Az apagyi ev. ref. egyház presbitériuma. - Gyászrovat. Lichlmann Józ-ef, Sára, Eszter, M nyhért és DJZSÖ ugy családjuk, valamint számos rokonaik n. veben, szomorodott szívvel jelenlik a leg­jobb testvér é< rokon, Lichtmann Alajosnak f. hó 5-én, a hajnali óráiban, éli tenek 61 ik éveben rövid szenve­dés után történt gyászos ilhunytát. A megboldogult löldi maradványai f. hó 7 én d. e 9 óiakor fognak a balkányi izr. sírkertbe örök nyugalomra helyeztetni. Nyíregyháza, 1903. junius 5. Áldás és beke poraira. „Alóliroltak úgy magok, mint az összes rokon?á^ nevében fajdalomtól sújtott szú vei jelen 1 ik, hogy a felejthetetlen jó felesig, hálás leány, s/erető anya, tes'­vér, nagyanya és anyós Jéger Józsefné szül Koppermann Amália életének 64-ik, boldog házassagáriak 44 ik évé­ben folyó évi junius hó 5-iken rövid szenvedés után Budapesten e halt. Kelt Nyiregylnzán, 1903. évi junius hó 6-an. Béke lengjen drága h.rnvai felett! Jéger József, férje. Özvegy Koppermann Frigyesné szül. Rozlozsnyik Amália, édes anyja. Özvegy Fest Lászlóné szül. Jéger Amália, Moesz Béláné szül. Jéger Luiza, Jéger Etel, Jéger Emma, J-'ger Irén, itj. Jéger József, Jéger Paula, Jéger Zoltán, gvermekei. özv. Lesinszki Károlyné szül. Koppermann Einiiia, Koppermann Guszláv, Koppéi maiin Ede, testvérei. Fest Liszló, Fest Tibor, Fest Imre, Fest Zoltán, unokái. Itj. J ger Józsefné szül. Z-ilinszki Paula, men^e. Moesz Bé.a, \eje." — Hálás köszönet. Nyírbátorból Balogh Ferenci ur gyűjtése következtében a helybeli ev. ref. leányinter­nátus javára Háunel Ferencz ur 4 kor., Nemes Béla ur 5 kor., Mandel Gábor, Farkas Bertalan, Konkolyi Bírna urak 2—2 kor., a népsegélyző egylet 5 kor. és Bilogti Ferencz ur 4 kor. összeget voltak s/ivesek küldeni. Mi­dőn ez összegeket nyilvánosán nyugtatványozom, egy szersmind őszinte sziviel mondok hálás köszönetet s tiszteli It 1 kérek f 1 mindeneit, hogy e nemes int^zmé y fejlődését és felvirágzását áldozataikkal előmozdítani szíveskedjenek. Nyiregyhaza, 1903. junius 5. Dr. Barlók Jenő, az intézel gondnoka. — Méhtenyésztés. Ez évi május 24-én érdekes és tauulsagos előad ist tartott Ujfehértón a selyemhernyó tenyésztés érdekeben Szedressy Bela orsz. se yem 1 e.iyész­tesi főfe ügyeiő úr az összes t-nyésztők és igen nagy számú é dekl idő közönség előtt. A résztvevők száma eléggé bizonyította, hogy az új s nálunk csak ez éven megismert iparág n^m sok idő múlva biztos mellékke­reseti forrása lesz szí gény népünknek. De nm is csodi, hiszen az előadó ú • kitűnő modjra, érvei s szakavalott­sága, valamint Kopetsriik Gyula f. felügyelő helyettes fé.iykép vetiti-sei oly me.'győzőleg hatottak, hogy a se­lyem tenyésztéstói ide.enkedők is meglettek az ügynek nyerve. Az e'őadó urak fogadják ez u'on is köszöne­tünket. — Az alakuló budapesti szeszértékesitési köz­ponti iioda szervező bizottságának megbízásából van szerencsém Szabolcsmegye összes gizdaság. szeszgyáro­sait vagy azok esetleges megbizoltjait egy iparukra nézve nagy fontosságú és nagy jelentőséggel bíró értekezletre meghívni, mely e hó 21-én vasárnap Nyíregyházán, delelőtt 10 órakor a Korona szállodában a központi bizo tság egy küiön kiküldőttjének jelenlétében fog meg­tartatni, ki a felalliiandó központi iroda czélját, rendel­tetését és az attól elvárható eredményt előadni és ma­gyarázni fogja. Bogáthy József. — Használjon dr. Szopkó-l'élc )Ia"Timollint, a mely három nap alatt finommá, — puhává és bársony­szerűvé teszi a kezet s megóvja a kirepedezéstől. — Ára 1 üvegnek I korona. Kapható az .Arany Sas' gyógyszertárban. Pazonyi utcza 3. szám. 236 — 10—13. — Mérsékelt ára menettérti jegyek kiadás* Poprád-Felkára-és Csorbatóra. A m. kir. államvasutak igazgatóságától vett értesítés szerint a következő állo­másokról Poprád-Felkára f. é. május 30-tól szeptember 30-íg, továbbá Csorbatóra f. é. május 30-tól junius l-ig és f. é. junius 15-től szeptember 15 ig mérsékelt áru

Next

/
Thumbnails
Contents