Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1903-05-03 / 18. szám
\XIV. évfolyam. 18. s/am . Nyíregyháza. 1903 , május 3. VIDÉK A SZABOLCS VARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK ós A SZ ABOLCSMEGYEI TANITO- EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 09* >IesrJelonili homnUint eeywzer, vanárnapon. "Tpfl Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : '•'géiiz évre 8 korona. fé\ évre 4 „ Negyed évre 2 „ \ kftzHégi jegyző én tanít" uraknak ngéH/ évre • >'k n^irv korona Eirv M/ám iti-« »it H tlér. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intézendők. Hirdetési dijak: A lap xzelleml részét képező küldemények, | a szerkenztő czime alatt kéretne* bekQldem. | ... . ... „, . ., , , . . . . . Minden négy«zer hanibiott petit ior egy«z>' i Bérmentetlen levelek o.ak ismert kezektől közl<! a, ,„ flll4 r. tobb.zOri k 8,,£ e i„. é b,£ f l togadtatnak el. A nyill-téri kftz'eraények dija aoronkint 60 fillér A kéziratok cnak YMA<OS kívánatra > az Apró liirdetének 10 »zóigV) fii..minden további »»ci illető költségére küldetnek viasza. 4 fi . Vaxtag belQvel medett két«zere«en aiáunt. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-ulcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckslein Bernát és Általános Tudósító által Budapesten, Haasenstein es Vogler irodájában Bécsben, Prágában es Budapesten, valamin' Németország és Sveicz fővárosaiban <'s Oorn & Comp. által Hamburgban. Hová jutottunk. 1903-ban vagyunk; emlékezetes év: két évszázaddal előbb vette kezdetét II. Rákóczy Ferencznek dicső korszaka. Nagy vonások, hazafias .szellem, vitéz tettek és hosszú sorozata a hibáknak és tévedéseknek jellemzik e nagy időket. — Hiszen az első szó is, — a mit a nagy fejedelem hazájának imádott földjére lépve a nemzethez intézett, tévedés volt. — „Recrudescunt diutina inclytae gentis Hungáriáé vulnera!" — Mintha azon sebek, a miket a magyar nemzet sanyargatott, védtelen testén 1520-tól fogva sorban minden fejedelem, a Heiszterek, Karaffák, Rabutinok, Hocherek és Kollonichok ütöttek, csak pillanatnyi időre is behegedlek volna! Mintha azon rendszer, a mely a magyar nemzel történetének e lapjain vonul végig, csak némileg is alkalmas lett volna arra, hogy nemzet és fejedelem megértsék és szeressék egymást! A szathmári békekötés utáni korszakot ép úgy nem igtathatjuk arany betűkkel nemzetünk történetének lapjaira: osztozkodás a prédán, megtagadása a rriult dicső emlékeinek, meghunyászkodás a kegyeket osztogató hatalom előtt, fitogtatása idegen nyelv és szokásoknak, — ezek ismérvei és bűnei nemzetünk életének, egészen a legújabb korig. S ha látva a nemzetnek hanyatlását, a vármegyék vétója szab némi határi a nemzeti elfajulásnak, s az ébredés zászlóját egyes kiváló férfiak ragadják kezükbe, hogy elkobzott jogainkat vissza szerezzék s nemzeti önállóságunkat biztosítsák, megvetőleg igy vélekednek és Írnak róluk: „Magyarország életereje mindinkább kimerül és elmerül a meddő gravaminális politikában." Nem rossz. Csak egy kis tévedés vau a dologban; az t. i., hogy gravaminális politika nélkül Magyarország ma nem számolna, nem lenne nemzeti állam, — hanem ott tengetné valahol nemzetiségi alárendelt életét az alsó meg felső osztrákok között. Nincs nemzet e földön, a mely annyit tűrt és szenvedett volna, mint a magyar; nincs reá példa, hogy nemzet és fejedelem között három évszázadon át annyi liarcz és háború folyt volna le, mint itt; nincs föld, a melynek védelmében annyi honfivér onlatott volna, mint itt. S miért volt mind ez kikerülhetetlen, miért kellett — mondom kellett, — mind ennek megtörténni? Egyszerűen azért, inert a Magyarország és Ausztria közötti közjogi természetű viszonyok nem voltak szigorúan körülírva és szabályozva — Abban, hogy: „hű Magyarországunk" és „Kedvelthíveink" — már régen nem talált senki sem elégséges megnyugtató tartalmat; mert, noha ezek egyes királyaink ajkairól elhangzóit őszinte szavak voltak is, a magyar nemzet nem lehetett azzal solia tisztában, hogy atyának és fejedelmének nincsenck-é a magyarnál még hűségesebb gyermekei és kedveltebb hívei. Hála a 48-ki vívmányoknak, a haladó korszellemnek, az adott politikai helyzetnek, a nemzet mérsékelt magatartásának és Deák Ferencz bölcs vezetésének, annyi szenvedés után és áldozatok árán létre jött a 07-ki kiegyezés. Király és nemzet békejobbol nyújtottak egymásnak, lezárták a multat, megpecsételték hazánk ősi jogait és függetlenségét, szervezték annak belkorrnányzatát s törvényileg szabályozták az örökös tartományokkal közös viszonyokat. Emlékezetes szép idők voltak ezek. A Deák Ferencz, Andrássy, Eötvös, Tisza, Ghyczy, Irányi s annyi sok jeles hazafias működésének ideje! Egyetértés király és nemzet között, — komoly munka a parlamentben, állandóság a kormányzat vezetésében s bizalom a megteremtett közállapotok tartósságában s a nemzet jövőjében; a társadalomban s a vármegyékben uj, pezsgő élei, osztály és felekezeti szempontoknak teljes leszerelése mellett! f 1903-ban vagyunk — s hova jutottunk ! Mily magasztos képet alkottam én magamnak ez omhkezetes évről! Képzeletben felvonulni láttam a nemzet színe-javát, megünnepelni és megörökíteni a nagy fejedelemnek és mindazon hősöknek dicső emlékét, — a kik 200 évvel ezelőtt elvérzettek és hontalanokká lettek; láttam a királyt — a ki felkent kezével koszorúval dísziti fel »• nagy idők és nagy emberek emlékszobrát, — I koszorúval — a melyre fel vagyon irva: „A | nemes Magyar nemzetnek kiujult sebei immár meggyógyultak." S láttam lelki szemeim előtt dicsfényben ragyogni a Király és Nemzet közötti egyetértés és szeretet apolheozisál! Álomlátás, hiu ábránd; mint ködkép repül el és foszlik szerte mind ez; 1903. nem éve a nemzet és király egyetértésének és együtt érzésének; nem ünnepel senki — nem ünnepelnek semmit, — sem a dicső emlékeket, sem a királyt. Ellenségei a nemzetnek, nyílt és titkos ellenségei elhintették magvát a meghasonlásnak király és nemzet közölt. Ádáz parlamenti liarcz jelzi a közállapotok romlását; liarcz, a melyből egyik fél sem kerülhet ki mint győző, de félek tőle, — hogy igenis az egész nemzet mint legyőzött . . . Kállay Audrk*. Kállay András ur még a mull hét folyamán küldötte be hozzánk e czikket, — a minek erős politikai színezeténél fogva sajnálatunkra csak történeti természel ü bevezető részét közölhettük. A S^erk. á Jyiradlék" tárnája. Uj irány az irodalomban. Páter Hiacinlusz uj iiányt akartadni az irodalomnak. Páter Hiacintusz nem volt valami nagy irótehetség, sőt eddig njni is próbálkozott semmivel az írod doni tövises mezején, csup.án jámborsága és einberszerete ösátönözte őt erre a nehéz vállalkozásra. Az volt a czélja, hogy más témákat visz be az istenleien irodalomba, hogy ne örökké a szerelemről, meg a bűnösen szép asszonyokról pengessék az éhenkórász köllők ócska lantjaikat, inert — szerinte — sokkal alkálmatosabb tárgy egy kő,tő feldolgozására, például a hit, az irgalom, a hál i stb. Hát nem lenne megható alak az a szép asszony, aki pénlek-n nem eszik zsírosat ós liszla szívvel—nem csupán a ruháját mutogatni — megy a templomba, azért hogy kifoliászkodja magái Istenének. Vayy r.em volna-e lélekemelő és erkölcsnemesitő az a becsületes asszonv, aki ha udvarlója igy szól: — Asszonyom ! Önnek nngyon szép szemei vannak. Ezt feleli: — Uram! én bec-ü'eti s asszony vagyok és hiszem Istent, hogy jámborságot fog adni az ön 1< ha szivébe! A hála, a könyörület, az mind olyan dolog, mely hivatva volna a/ istrnf leimet és jámborságot felkeltem az i'jusngban. Mert a mai iiók abban 1.-11< örömüket, ha érzékinek, romlolln >k, kuczérnak f-s ik asszonyaikat és ezt ők élethűnek mondják . . . S a bo-zorkányos in mestereknek — megvallva az íg.«>a' — sik.-rült is ez f az ingciM jeliemz s i nnyira, liojfy még neki, az idős, aszkéta p pu.ik tiígyv.i csillan meg a szeme és ím lepebben lüktet a veie egy-egy mnde n asszony leírására . . . hat még e.y szegény d ák gy«rek, vagy más t.ipas/.laUt nélkül v,.lo tue inyo'cz éves ifjú micsoda k.-peket festh. t képzeletében magának ily asszonyokról, micsoda fpgdmai l.h>>lnek ilyen asszony csókjairól. ... Ez az, mi az egyház buzgó szolgáját tollat ragadni késztette, hogy a liatalság fogékony képzelet t jámbor asszonyokkal népesítse be, akiknek egyedüli szenvedélye, szerelme a hit, a vallás . . , Éitekezetl a dologban egyházi fejével a gvardi annál is, aki kétségen kivül Istentől sugaltnak tartá az eszmét. Ez volt az oka, hogy mikor estenden a hanyatló | nap bucsusugarait küldte Hiacintusz páter ablakára, az öreg szerzetest gondolkozva és tollát rágva találta. Az eszme megjött és Hiacintusz uj lúdtollat vágva, lelke=üllen üli le tárgyát megírni, amint itt következik: A HÁBOllU. Oroszorság czárja, a vallástalan és Istenleien Pál, rosszul aludl egy éjszakán, innen da'álódik az a szörnyű háború, melyet az oroszok a lengyelekkel viseltek és amelyik egy szabadságszerető nép leigázásával végződött. . . . Ó emberek ! kis dolgokból lesznek a nagyok és nem sejtitek elbizakodottságtokban, milyen súlyos következmenyeket vonhat egy kis meggondolatlansag maga után. A háború vésze dühöngött, szép szál és egészséges emberek ezrivel lettek áldozatai két királyok kényének s ez a véionlás égbe kiáltott. Az Ur Laragja rettenetes betegséget küldött alá, melytől óvaspék meg minden igaz keiesztény, s a hadakozó felek megismerték benne Isten ujját. Befejeződölt a véronlás ... és csak akkor látszott egrsz borzasztó mi olta az öldöklő mészárlásnak, anyák gyeimeLüket, asszonyok férjüket, leányok vőlégényüket siratták, átkoz*án ér«tie rettenetes szidalommal az oroszok gőgös urat. Akik meghallanak, ezeknek még jó vala sorsuk, hii-zen lelkük megszab ilult terhes nyűgétől a testtől, de voltak számosan olyan szerencs llen-k is, a kikmk kezét lahát szakilolla el a golyo, vagy akit karddal és egyébb öldöklő szerszámmal csonkitának, s most fájó sebekkel elborítva fekflsznek sínylődve a kórházban. Igy feküdt ott nyomorban egy Józief nevezelü katona is. Szúrás érle a mellén s az orvos, egy véges tudományu emberfia aggodalmasan, kételkedve rázta fejét, valahányszor elment a fékvőhelye mellett. Judit testvér ápolta őt. Egy jámbor, Istenfélő leány, a kit tiszta szive ösztönözte arra, hogy az Ur menyasszonyává szegődve, istápolója 1-gyen a szenvedő nyomorultaknak. Ő rakta a vitéz sebeire rendes időben a vizes ruhát, valamint ő adta be neki a fájoalomosillapitó orvosságot is, ezenfelül fohászkodott életéért az Úrhoz, szólván: — Én Istenem! Irgalomnak Atyja! add hogy megéljen e vitéz, aki még oly sokat használhatna hazájanak és jámbor fia egyházának ! Azután, csillapítandó betege marezongoló fájdalmait, beszédet kezdeti vele, tudakozódván ai otthonlevőkről: . — Van édes anyja, édes apja? — kérde szelíden és tiszta szemei angyali jósággal sugározának felé. — Nincs rokonom, — mondá a harezos, — csak szeretőm várja türelmetlenül visazajöttömet . . . O bár csak felgyógyulhatnék! . . . — Szeretője ? ... — kérdé a tiszta szűz, s megbotránkozva csapla össze irt-adó kezeit. A vitéz nem felelt; gyöngeség fogta el, csak a szemei pillantott rá igenlően. Azon időközben József állapota annyira rosszabbodott, hogy papot kellett hozzá hivatni, ki őt meggynntatta és ellátta a haldoklók utolsó szentségeivel. Judit pedig újra, meg újra imádkozott érette az Egek Urahoz, tenne Józseffel irgalmat és hagyná meg az élők or-zágában . . . Mikor a pap elment, József magához inté irgalmas szivü ápolónőjét, a ki készséggel siete t oda kívánságát teljesítendő. Végig siinitá vékony fehér kezével a kaiona fajdalomtol verítékei homlokát és angyali szelídséggel kérdezte tőle:
