Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 27-52. szám)

1902-07-27 / 30. szám

XXIII. évfolyam. 30. szflm, Nyíregyháza, 1902. julius 27, SZABOLCSVÁRMEGYE HIVATALOS A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZÓK és A SZ4B0LCSMEGYEI ÁLTALÁNOS TANITÖ-EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. MeerjeleniJi hetenliirit eeryszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek: Az élőfizetési pénzek, megrendelései s a v l

al' s.

zellemi r<

i*

z,t képező kiildem.njek, * a szerkesztő czime alatt kéretne* beküldeni. Hirdetési dijak: föfl^Z*** helyben házhoz h?

r

l

t

d7

n

a

n; lap szétküldése tárgyában leendő felszó- ~ »«Minden négyaer ba,ál. .,tt petit ,or og;..«ri Kél évre ' ! I 4 Züások Jóba Elek kiadó-tulajdonos fo^íu.n^d 1CTe,

e" 18menk

e"'

k

K'

i w ilMrj többs»3ri kö*léa eseteden 8 fill. Negyed évre . ! . 2 könyvnyomdájához iskola-utcza 8 szám f

o«

a^-k e'_ A ^kények dija .oronkint 60 fillér; A ktaégi jegyző é» tanitó uraknak egé.s évre ' (Janószkv házi intézendők illeti klf^íw-.a. kiranatra ! " hird.ae.ek 10 s«o,g4 hl nunden tovibb..tő ",»«k n<-ay korona Egy n/iáin ára 20 flllér. (JinoszKy nazj íniezenQOK. | illető kolt^egérj küldetnek vissía. 1 h . Vastag belüvel medett kétsnere-en mémit. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát és Általános Tudósító altat BjJipesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben. Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban. Hivatalos rész, 17828 — 1902. Szabolcsvármegye alispánja. A községek [elöljáróinak, Nyíregyháza város polgármesterének. A dr. Samassa József egri érsek 6 Nagyméltósága által tett 10.000 koronás alapítvány kamatai a f. év. szeptember hó 10-én néh. „Erzsébet" királynénk halálának évfordulója napján felekezeti külömbség nélkül 8 vármegyei özvegynőnek fognak egyenlő arányban kiosztalni ; előnyben részesülnek a segély kiosztásnál oly özvegy nők, kik kiskorú gyermekeikről is kénytelenek gondoskodni. A segély elnyeréséért pályázók kérvényeiket, — a községi illetőségei,) özvegyi és családi állapotot, valamint a vagyoni viszonyokat igazoló községi bizonyitványnyal felszerelve hozzám f. év augusztus hó 20 ig adják be, mivel a későbben beadott kérvények figyelembe vétetni nem fognak. Felhívom czimet, hogy ezen hirdetményt a közönségnek haladéktalanul hozzi tudomására. Nyíregyháza 1902. julius hó 25 én. 2 — 1 Szikszay Pál, alispán. Uj irányok. A mig az aacheni székes egyháznak az időtói W megszentelt falai között a leghivőbb, s legigazabb hálaadás hangja szállt az Úr elé, abban az ünnepies perezben, a mikor a lehető emberi tudás és véges világi bölcsesség az Ige örökké valóságába vetett törhetetlen hittel meghajolt a Végtelen előtt: ugyanakkor itt, távol Ó tőle, a város falai között, száz és száz ajak buzgónimádkozottannak méletéért akinek cselekedeteiben tetté vált az Jge, a kinek jóságos szive könyörülni tudott az elhagyatottan, aki segitő kezet nyújtott a szenvedőnek, vigasztalást a panaszkodóuak! És mégis ugy tetszik nekünk, hogy annak a félszá'/a los, a tiszteletet parancsoló munkásA\ „Nyírvidéki tárczaja. Az uj szerep. Mindössze egy hét óla ismerték egymást. A leány törekvéssel teli ábrándos színésznő volt, az ifjú ábránddal leli törekvő poéta ember liirében állott A barátság rlső megnyilatkozásait megmagyarázhat! in idegenkedés kisérte s ez idegenkedés fátyolán keresztül alig tört át valami vonzó meleg sugár. A fátyol mind sűrűbbé vált s napok multával már alig lehetett eltitkolni, ha találkoztak, a határtalan idegenkedés megnyilvánulását. Kínos volt az együttlét. A leány lelke andalogva szállott valahol messze idegen virágok, himes mezők felett, az ifjú meggyötört ábrándjai fölött tombolva garázdálkodott valami visszataszító rém. Es hallgattak csöndben sokáig, avagy ha szapora szóra hivta fel őket a kötelesség, minden fordulatnál uj fájdalommal érezték a sablonszerű tárgyak alkalmatlan gyötrődéseit. Egyik délután bódult fővel kóborolt a poéta az utczán. Lelkében sirt a férfi erő zokogva föl-följajdulva vergődött. Minden szertelensége mellett komikus volt a harcz. Aprólékos szerelmi huzavonák egy váratlan pillanatban magukkal rántottak a hatalmas férfi lelket s most kaczagva, ujjongva, fürge törpe módra ugráltak körül az egykori óriást. S ez odalenn a porban, az együgyü szerelmiek köznapi porondján tehetetlenül vivta a haláltusát. És ez egyenetlen, érhetetlen küzdelem minden gyölrelme olt ült a poéta arczán. Céltalanul imbolyogva rótta az ulczákat, jobbra tért, majd balra fordult s jobbra kerüli, hogy újra balra térhessen. Megsinlődve olyan szánalmas alak volt az ifjú a pajzánkodó napfény nyári sugaraiban. Eljutott a színésznő lakása elé. M 'gfogta a sárgaréz kilincset. Megállott. Majd nyílott az ajtó s odabenn ságnak hála ünnepén az ünneplések között a mi ünneplésünk volt a legtisztább, a legnemesebb, az ő jóságos lelkéhez legközelebb állóbb, mert szinte ellenállhatatlanul nyilatkozott meg mindnyájunk szivében az az eltitkolt érzelem, i melyet ő örökké istápolt s folyton hirdetett: a szeretet, s a felekezeti türelmesség. Oh, mert a hétköznapi életnek fárasztó munkával eltöltött napjaiban megszállhatja-e lelkünket valami nyomasztóbb, valaui legyózhetetlenebb, s borzalmasabb érzés, mint az, hogy védakeznünk kell, védekeznünk egy sokkal hatalmasabb ellenséggel szemben mint az útjainkat örökké nyomon követő írigykedés, védekezzünk egy törekvés ellen, a mely nem a löldi javakra aspirál, de megakarja ingatni bennünk azokat az eszméket, melyek még gyermek korunkban lelkünkben fogautattak, s a melyek az évek bosszú sora alatt megg3-őződéssé szilárdultak ? Védekezzünk egy megmagyarázhatlan gj'ülölség ellen, a mely külömbséget emel ember és ember között, féltékenységet és szeretetlenséget gerjeszt a más hivők közötl! Anuak a lélekemelő ünnepségnek, mely a mult szerdán lezajlott, éppen abban látjuk legszebb hatását, bogy az hivatva van gátat vetni minden olyan törekvésnek, a mely a sziveket a gyűlölség érzetével megtölteni képes, hivatva vau szeretetet gerjeszteni ott, hol eddig a szeretetleuség lakozott, bizalmat csepegtetni a féltékenykedő szivébe s megnyugvással eltölteui azt, a kinek hite s bizalma mások irányában talán megingott. Örömmel hallottuk az ünneplés napján elhangzott szavakat. Mert meg vagyunk győződve, hogy azok nem puszta kiáltó szózatok. Méltalálta magát. A színésznő mosolyogva fogadia, de a mosoly csak a sablonszerű udvariasság kísérője volt. A poéta é-zre sem vette, a színésznő nem is tudott róla s teljes hidegségben ott ült diadalmaskodva fölöttük a fagyasztó közöny, a lelketfacsaró idegenkedés. Az asztalon fehér papirtömeg feküdt. Mindennapi látvány, talán a legközelebbi előalasra kiadott szerep. Azért mégis megpróbálkoztak vele. A poéta szólt. — Aliz! Ez talán a legújabb szerepe ? — Ugy van barátom. Az uj szerepem. Érthetet len szóhalmaz. E'olvastam. 1)j nem fogom tudni megjátszani. — Óh ! dehogy nem. Törekvő ereje győzedelmeskedik még a rossz szerepen is . . . udvariaskodott a poéta. — Nem, barátom ... A szerepből mindig kell valaminek magában az emberben is lenni .... És ebből nincs meg bennem semmi . . . rmndom érthetetlen, lélektanilag következetlen halmazt a gondolatoknak. De hagyjuk barátom . . . A poéta szót fogadott. Más körülmények kőzött talán izgalta volna a színésznő ócsárlása és sietett volna mentségére a megvádolt szerzőnek, oh hisz hányszor adta kölcsön lelkét az ismeretlen szerzők müveinek, midőn annak fogyatékos sorait nem tudták megmagyarázni, felfogni csacsogó színésznő barátai ... De ma nem . . . Ma nem ... Az ajtón a postás kopogott. Apró kis levelet nyújtott át a színésznőnek. Sietve kapott Aliz utána s egy bocsánatkérő mozdulattal belemerült a levél olvasásába. Szűzies pir ült arczán s a homályos szobában dicsfény volt ez a leány alakja fölött. A poéta reászegezte a szemét, de nem őt nézte. Lelke olt kiborolt valami verendás ház körül s mosolyogva emlékezeti egy leányra, kinek minden tekinteténél oly pir ült az arczán. tánylása volt az a múltnak, utmutatója a jelennek, s biztos záloga a késő jövendőnek. Hisszük és reméljük, hogy az a többákevésbé zavartalan összhang, mely eddig egyházaink s a felekezetek között a multbau mindnyájunk örömére szeretetteljes ápolásbau részesült, példája lesz a jövendőnek, s hogy az csak gyermekbölcsője volt annak az őszinte törekvésnek, a melyben az Isten előtti egyenlőség, az egymásiránti ragaszkodás és becsülés, s különösen a szeretet s türelmesség keresztény tana megszületett Némuljon el tehát minden kicsiuyes érzelemuek hangja Az egymás iránti szeretetuek és bizalomnak az ünneplés nyomán kigyulladt lángjánál egyesüljünk mindauuyian s a jövőbe vetett hivő reménységgel ápoljuk annak megnyugvást árasztó melegét. Az épülő uj templom pedig legyeu igazi hajléka az Urnák, örök hirdetője az 0 végtelen irgalmasságának, s a szeretet jegyében épitve ne hangozzék ott soha más szózat, mint a szeretet szózata, a mely magához emeli az elbukottat, mankót ád a nyomoréknak, vigasztalást az árváknak, buzdítást a csüggedőknek, igaz hitet az Istenben nem hívőknek. Az ünnepély lefolyásáról adjuk a kővetkező tudósítást: Az egyházi ünnepélyt megelőzőleg a nyíregyházi róni. kath. egyház hívei nevében küldöttség tisztelgett a róm kath. parochián, Fercnczy Bertalan prépost plébános, mint Samassa József egri érsek helyettese előtt és Kovács István kir. táblai biró szép beszéd kíséretében átnyújtotta a híveknek díszes albumba foglalt s több mint 1000 aláírással ellátott feliratát, kérve a prépostot, hogy azt hódolatuk nyilvánítása melleit az arany misés Érseknek átnyújtani méltóztassék. Kovács István kir. táblai biró által szerkesztett felirat szövege a következő: A színésznő ideges mozdulattal fordított a levélen. Arcza sápadozni kezdett, keze reszketve tartotta a levelet, ajka összeszorult s mire a levél végére ért ... . hangtalanul hullott az asztalra. A poéta megdöbbenve sietett hozzája. A leány felredobta. A poéta újra segíteni próbált. A leány irtózattal taszította vissza . . . S a másik pillanatban megeredtek a leány könnyei s csillogva hullottak gömbölyű karjaira .... A poéta otl állt, nézte hevesen, merően de szava nem volt . . . mint egykor régen, midőn először sirt előtte egy leány ott a zongora mellett valami apró kicsiségért. Egy kis idő múlva a leány felállott. Megtörölte szeméi, kiegyenesedett és sudár magassága imponáló erejével szólott a poétának. — Ne szóljon kérem erről senkinek. A poéta megbámulta e nyugodtságot s őszinte tisztelettel tekintett a leány szenvedő arczára, de nem merte kérdéseivel háborgatni. Pedig talán illett volna, talán kötelessége lett volna vigasztalására sietni a szenvedő arczu leánynak . . . hisz a megoszlott bánat felényi bánat. Ó nem sietelt, a leány sem hivta, ültek csöndben elmélyedve messze szálló gondolataikba, még az esti szellő szótlansága is meg-meg rezzent az alkonyali csendben. Időmultában a poéta odanyúlt az asztalon levő szerephez Bontogatni kezdte a fehér papircsomót. A színésznő fölrezzent a papír zizegésére. Végigsimította égő homlokát, mintha apró kezével eltudná űzni gondolatának gyötrő rémeit s közelebb húzódva a poétához fordult. — Olvassa kérem a szerepet. — Én olvassam? kérdé a poéta. — Legyeu olyan jó — esengett a színésznő. Kérem szépen legyen olyan jó! Még ma át kell vennem s