Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-16 / 11. szám

XXIII. évfolyam. ÍL szám. Nyíregyháza, 1902. márczius 16. SZABOLCSTARMEGÍTE HIVATALOS A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és A SZABOLCSMEGYEI ÁLTALiNOS TANITÖ-EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenbint egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek: poat&n vagy helyben házhoz hordva : Eaési évre 8 korona. Fél ér re 4 „ Negyed ÍT

t® 2 « A községi jegjxő és tanító araknak egész évre csak négj korona. Egy szám ára 20 OUér. Az elö fizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a uerkeutó c<ime alatt kéretnek beküldeni. Bérmentetlen leTelek etak iimert kezektói fogadtatnak e . A kéziratok csak világos klr&natra i ax illető költségére küldetnek risiaa. Hirdetési dijak: Minden oégyuer haaátiszstt petit aor egytrer 1 köalése 10 fillér; tibHzlrl köziéi eletében 8 fii. 1 A •yllt-térl közlemények dija loronkint 60 fillér-. Apró hirdetések 10 uóig 40 fii., minden torébbi 116 | 4 il. Vastag betfirel szedett kétszeresen nimit. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckston Bernát és Altalános Tudósító által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németorezág és Sveioz fővárosaiban és Dorn L Comp. által Hamburgban Hivatalos rósz. 4594—1902. K. Szabolcsvármegye alispánja. A községek elöljáróinak. Felhívom az elöljárókat, miszerint érdeklődőknek hozza tudomására, hogy a közös hadsereg nevelő intézeteiben az 1902—903. tanév kezdetén betöltendő kincstári alapítványi és fizetéses helyekre vonatkozó pályázati hirdetmény a főszolgabírói hivatalokban megtekinthető. Nyíregyháza, 1902. február 27. Szikszay Pál, alispán. Kivándorlók nyomorúsága. ötvennégy esztendő multával a földnépe fölszabadításának, ez a nép tömegekben vándorol ki Amerikába. A mi szabolcsi népünket is megfogta ez a láz s uj esztendő óta rohamosan terjed az elköltözés vágya. Kis számot mondok, midőn két és fél hónap alatt a belügyminisztériumból az alispáni hivatalhoz érkezett útlevelek számát két ezerre becsülöm. Sok szó esik ezért mostanában erről a dologról, mert a kivándorlás ilyen nagy mértéke már igazán nemzeti veszedelem. Igaza van nagy tiszteletű Andrássy Kálmán buji ev. ref. lelkész úrnak, hogy a kivándorlást, a szegény embert legrettenetesebben sújtó igazságtalan adó (példákkal igazolja), s azoknak a sikereknek a hire kergeti és csábítja Amerikába, amiket ott egyikök másikok elér az anyagi boldogulásban. Száz kivándorló közül egynek kettőnek sikerül jobb, talán igazán jó existenciát szerezni az uj világban. Ezek sikerének a hire terjed és csábit. De a többinek, a száz közül nyolczA ^NYIRVIDÉK* TÁRCZÁJ A. A munka nevében. — 1902, márczius 15. — Hallottad a szót, hogy „Talpra magyar !" — Megrendül a föld is alatta : A nép, meg az isten egyet akar, S betelt, ime, szent akaratja. Ó áldozatul joggal követelnek A hősök alakjai tőled Emléket a múltnak, munkát a jelennek, Hitet és reményt a jövőnek ! • Emléket a múltnak! . . . Bús könnyei hulltak Lánczára a büszke magyarnak ; így élni se vágyván, meghalni tanulnak, Elszántan a vészbe rohannak . . . Fölzeng a szabad szó, láng gyúl ki a szemben, Milliók tüze csap fel a lángban, — Lesújt a szabad kar vésznél tüzesebben, S vérrózsa virúl a nyomában. M Ó szent az a vér is, ó szent az a föld is . . . A harcz riadói mutassák: Ámbár letiport is, bár majd lesöpört is, Belőle fakadt a szabadság! Mindent emez egyért, ám nélküle semmit! Nem kérte a nemzet: követelte ; Jó sorsban ez áld meg, balsorsban ez enyhit — S tettben ragyogott csodalelke ! * Munkát a jelennek! . . . Munkára pihennek Sirjokban a mártír-elődök ; Ám hogyha kikelnek, s előnkbe teremnek : Tudunk-e megállni előttök ? ! Vajh, megvan-e most is nálunk az örökség, Virúl-e tovább is a rózsa ? . . . Vagy hajnali álom volt mind a dicsőség, S nem tud unokája se róla ?! . . . van kilenczvennek az ottan való rabszolgasága, nyomorúsága hangtalan marad. Mert a sikernek mindig nagy a lármája (különösen, ha még ügynökök is kolompolják), szenvedés, fájdalomkiáltásait azonban, ha még oly hangosak is, ritkán halják meg, nem hogy meghallgatnák. Közlünk itt egy Amerikából jött levelet; ama bizonyos 80-90 közül a 100 között az irója. Igy hangzik a levél: Ofeci-Kanwory (Alsó-Kanada.) 1902. febr. 20. Mi itt igen nagy szegénységben élünk. Valóban a sógor — az Isten is áldja meg — javunkat akarta, mikor azt tanácsolta, hogy ne hagyjuk el apai tűzhelyünket és ne vándoroljunk Amerikába ; de fájdalom, nem fogadtuk meg jóakaró tanácsát. Nekem még csak valahogy szolgál a szerencse, mert tudok olvasni ós irni, de társaim, kik az irott betűhöz nem sokat konyítanak ! Ami pénzt hoztak ide magukkal, azt már régen fölélték és örökös koldusok. Elcsenevészve, elcsigázna, idő előtt elöregedve, sínylődnek. A gazda kutyájának jobb dolga van otthon, mint nékiek itt. Ha még egy évig élhetnék régi hazámban, ugy nem bánnám, ha meg is halnék. A haláltól nem félek, de gyötör és kinoz az a gondolat, hogy atyám földjét nem láthatom többé. Itt a mi embereinkkel rosszabbul bánnak, mint otthon a barmokkal. Valóban jót akart ön velünk sógor, de mi nem fogadtuk meg tanácsát és megbüntetett a sors. Rettenetes tél uralkodik itt, mely már szeptemberben kezdetét vette, se tüzrevaló, se élelem. Fagyoskodunk és koplaluuk. De Hadd veszszen a meddő, munkátalan élet! —• Fel, küzdeni észszel, erővel ! Úgy állhat az egyes, a nemzet úgy élhet, Ha nő, gyarapúl az idővel. A munka tesz egyenlőn- nemesekké, Próbája a férfl-erőnek ; Hatalmas a szó, ám az érdem a tetté — Ez záloga messze jövőnek ! Reményt a jövőnek! . . Ki lát az időnek Mélységibe, végtelenébe ? . . . A régi fenyőnek új ágai nőnek, S romján se szakad soha vége : Mert, büszke fejét bár száz baj övezze, Meghajtani nem tud előtte ; Megtörheti szélvész, leterítheti fejsze, De él gyökérében örökre! Ha van jogod élni, maroknyi magyarság. Ha mind a hazádtia testvér — Ledönthet az önkény, megfojthat a rabság : Élsz, bárha ezerszer elesnél ! S ha van jogod egykor nagy nemzeti létre, Erődnek az öntudatában : Munkálva, kitartva, haladva, remélve Nem nézel az égre hiában ! • Hallottad a szót, hogy „Talpra magyar!" — Megrendül a föld is alatta: A nép, meg az isten egyet akar, S betelt, ime, szent akaratja. A régi dicsőség tört fénye veszendő, Csak példa legyen ma belőle ; Mienk a jelen, és mienk a jövendő — A munka nevében előre ! ! Dr. Vietórlsz József. Lindh Mircella. A hírnévnek egyik átka a nagy várakozás, mely megelőzi jöttét annak, a kit szárnyára kapott. Mert ritka kivétellel ennek a várakozásnak csalódás jár a nyomában. Ám azok a ritka kivételek arra vallanak, hogy sokat is kibir az ember! Aki innét azt irja, hogy saját háza van, az hazudik, mint a kutya. Éhezünk itt valamennyien s olyan rossz lelkűek akadnak közöttünk, hogy kevés pénz lejében eladják neveiket az ügynököknek, kik aztán az ő nevük alatt Magyarhonba, kedves hazánkba azt irják, hogy valóságos paradicsom van itt. Persze a kivándorlóktól a lelketlen ügynökök nagy hasznot húznak. A téli vetés itt teljesen kifagyott, de sokszor a tavaszi is kifagy, mert Kanada e vidékén, hol mi tartózkodunk, sokszor még pünkösd táján is kemény fagyok uralkodnak. Szóval nagy baj és nagy szükség honol itt, amilyenről otthon fogalmunk is alig volt Nagyon szépen kérem sógor, olvassa föl soraimat az otthon maradottaknak, hogy ne igyekezzenek Amerikába, mert nekik otthon — mi hozzánk képest, — jó dolguk van. Mi is csak most látjuk, hogy mit tettünk, midőn hazánkat odahagytuk. Sirunk és bánkódunk, de hiába, mert most már késő a bánat. Én és János öcsém Kánworában kaptunk munkát. Napi bérünk egy—egy dollár, de koszt fejében nagyon sokat levonnak bérünkből, ugy, hogy ha a kosztot kifizettük, alig négy dollár marad meg havi bérünkből, a munka pedig kutya kemény. Végre pedig nagyon szépen kérem sógort, legyen szives megírni, hogy vannak. Nincs itt se templom, se iskola. Alig várom, hogy annyit keressek, hogy hazamehessek. Czimem ez: Szabó Péter, Post: Ofeci-Kanwory, Alsó-Kanada. Tisztelem sógor családjával együtt. Szabó Péter. valami igen naggyal állunk szemközt. A közönség kitörő lelkesedése, elragadtatása annak a tanúbizonysága, hogy így jártunk mi Lindh Marcellával: nagyobb ez a nemes asszony a hírénél is. A kik Turolla Emmát, Bianchi Biancát, Friedrich Maternát, Wiltnét hallottak, azoknak lehetett bátran részük drámaibb erőben, ragyogóbb koloralürában, lázasabb szenvedélyben, nagyobb hanganyagban; de hát Lindh Marcellának nem az a kenyere. A megtestesült dal .áll ebben a csodálatos nőben előttünk. A dalokat, ezeket az ezer színben tündöklő, kecses, bájos, filigrán virágokat tönkre hervasztanák azok az említettem nagv tulajdonságok. Lindh Marcellát azok helyett bőven megáldotta a természet azzal, a mit a dal kíván : behízelgő lágy szoprán-hanggal, a mely két és fél oklávás ritka terjedelemben egyformán, kristály-tisztán cseng ; remek iskolával, a mely szédítő magaslatokon mer járkálni, az énekművészet legnagyobb nehézségeit játszva győzi le, pazarul halmozva el bennünket a gyöngyöző trillák, sima skálák, koloratúrák, kromatikus futamok, staccatók, merész hangszókkenések, hang-zínezések minden fajtájával; nagy értelemmel, és mindenekfölött nemesen dobogó, mélyen érző s/ívvel. Ebből a nagy szívből fakad minden dala, és ezért hozza szüntelen rezgésbe a mi szivünk húrjait is. Mondják, hogy időtlen-időkkel ezeiőtt a rege világában egy-egy ég-áldotta nagy lantosnak énekére megjuhászodott az erdő vadja, kövek és fák megindultak. Ma már bizony, ebben a kinyílt-szemü, rideg-szivü korban, az ének is sokat vesztett bűvös halalmából, hanem azért ma is, hogyha Isten kegyelméből való dal zendül meg, az igaz szív megigézve áhítattal dobban s reszket a gyönyörtől — csak hogy milyen ritkán van ilyenben része! Mikor az ember ezt az igénytelen, gyönge, tőré • keny kis teremtést, a kinek a szépség istenasszonya is fukar kézzel osztott a kegyéből, megpillantja, ingyen sem hinné, hogy éppen ennek a révén jut ahhoz a ritka élvezethez. Csak hogyhi megszólal és lebilincselő társalgása közben föl-főlcsillan mély-tüzű szemében valami különös isteni láng, kezdjük sejteni, hogy nem közönséges Isten-teremtésével hozott össze jó szerencsénk, hogy aztán, mikor dalra nyílik ajka, végképpen elbűvöljön . . .