Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-09 / 10. szám

jelzálogon kölcsön s akár magán váltóra, akár magánkötvényre, azonnal küldik a pénzt, egy fillér levonás nélkül. Azt magam is tapasztaltam, hogy nagyobb összegű kölcsönöket nem szivesen engedélyezés folyósít az orsz központ; de ezért nem gáncs, sót elismerés illeti, mert folyvást 3zem előtt tartja, hogy ezen intézmény a „kis-emberekért" van. És mert én igy tudora, igy tapasztaltam és igy is cselekszünk minden esetben, ezen elsőrendű közérdekben, egész tisztelettel kérem az illető vezető czikk íróját, szíveskedjék nyíltan, őszintén, minden tartózkodás nélkül rámutatni az egyes esetekre, melyekből alapot merített arra, hogy az egész intézményt oly eiős szavakkal elkárhoztatta s ugy tüntette föl, mint egyik okát a kivándorlásnak. Mert hát én éppen egyik orvosszerét látom a kivándorlás ellen. Szövetkezni, folyvást szövetkezni és mindig csak szövetkezni!!. Az erők összetétele a siker első föltétele! Hiszen éppen az a legnagyobb bajunk, hogy erőink izolálva vannak. Az egyén befonja magát saját érdeke gubójába s ott ful meg. Nálunk az összetartó társadalmi erők ismeretlenek. Városon is, falun is, egyaránt kisszerű, éretlen elszigeteltség tartja zsibbadásba az összetartó tevékenységre hivatott erőket. Inkább a szétválasztó apró mesgyéket keressük, mint a szabad tevékenység szélesebb és magasabb látkörét. Ez az alap-bajunk. Keresnénk csak inkább a szövetkezéseket, egyesületeket, a társadalmi tevékenység emez elsó föltételeit, — mindjárt kevesebb emberünk vágynék Amerika felé. És e témánál, szabad legyen egy némely okokat szives figyelembe ajánlani. Legyünk tárgyilagosak s mondjuk meg őszintén, a mit hallunk és látunk. A munkás népnek nincs munkája s igy nincs kenyere. Bizony, sírva hagyja itt családját, faluját, hazáját, — de hát élni kell annak, a ki él. Aztán jön a pénz Amerikából és jön a sok biztatás. Magam is szinte ámulva tapasztalom, hogy a ki itthol kenyérből sem tudott eleget enni, néhány hónapi ottlét után szép summákat küld haza. Ezt látják az itthol levők s hogyne támadna föl bennök a vágy! Fel is támad, mennek is seregestől. Egyik sereg vonja a másikat. S gyérülnek a falvak, — aztán majd ki is ürülnek. Azon sincs mit csodálkozni, hogy a házzal és 10—20 holddal biró kisgazdák is vándor útra keluek. Tessék csak számot vetni azon számanélküli közterhekkel, és azon, semmi jövedelemmel, mely az ily kis gazdaságokban a plus és mínuszt kifejezi! Képtelenség, igazán képtelenség az ilyen kisgazdának megélni. Addig adósodik, addig hitelez, mig dobra kerül. Akinek pedig egy házacskája, egy nyomorult millenáris ünnepségekből kifolyólag, a jury által kitüntető okmánynyal tüntettetett ki; 1893-ban pedig, az aradi országos dalos ünnepélyen, a IV-dik dijjal lett kitüntetve. A dalárdát én magam is megtiszteltem azzal hogy „Dalaim* czímű hazafias irályu férfikaromat e derék dalos egyesületnek ajánlottam; 1901-ben p -dig Szentirmay Elemér barátom a ,Léni és a három Béni" cz. humoros kart ajánlotta a „Nyíregyházi dalegylet"-nek. Szóval a dalos-egyesület a zenei kultur törekvésekkel szemben felette sokat tett és a hol megfordult az országban, jó hírnevet szerzett Nyiregyházavárosának. Az nagy kár, hogy a d legyletet nem karolja fel a közönség ugy mint kellene; itt volna az ideje, hogy általános támogatásban részesüljön, mert megvagyok győződve róla, hogy akkor a „Nyíregyházi dalegylet* Szabolcsmegyének sok dicséretet, dicsőséget szerezne a zenei kultur törekvések mezején. * * * A ki sokat élt, tapasztalt, dolgozott, fáradt, küzdött s működött mint szerény magam is, — az sok — sok anomaliára tud visszaemlékezni, melyek egy század lehámozásából kerülhetnek ki Minő átváltozások, miaő varázslatos átmódosulásai az ízlésnek, a tudásnak sokoldalú tökél'sbülésnek, melyek elvonulnak lelki szemeim előtt. Én még láttam olyan időt Szabolcsmegye NagyKálló székhelyén — a 40 es évtized első felében — inikor a kultura bizony még nagyon gyenge lábon állt a legnevesebb gentry csaladok tagjainál is. Az időben tértem vissza a külföldről. Fari--, London, Belgiumból, Berlinből. Nagy feltűnést kellett eredeii, a feltalálóról nevezett Gibus kalapom, melyet az ember, hóna alá foghatott s aztán egy másodpercz alatt cilinderkalap lett belőle. Rögtön akadt rá olyan vállalkozó, a ki Két ökröt akart adni érte cserében. — A tengeri viharok borzadalmauói beszélve pedig, olyan régi vármegyei tekintély is akadt, a ki erősen esküdözött, hogy ő bizony nem menne soha vizén Angliába vagy Írországba. Mennyire elsimultak irnmár manapság mind ez anomáliák hegyes fokai. Vau SnaUolcsmegyébén általános műérzék, fejledt ízlés, nemes kulturális törekvés minden iránt, a mi szép, nemes és luzaI

S T 1 It V I T> i

c _____ kunvhócskája van, az ilyen okosabban teszi, ha földönfutó lesz. Annyit zaklatják, végrehajtják a különféle czimeken rá vetett adónemekért, hogy utójára is jobbnak látja Amerikába menekülni. Egy földhözragadt szegénynek van egy kunyhója, 3—4 gyereke, maga dolgozik napszámra, amikor napszámra hívják, egész télen nincs semmi muuka s az ilyen nyomorultra, aki állami támogatást várhatna inkább rávetnek 15 — 20 korona állami és községi terhet, nem is számítva az egyházi és iskolai adókat. Igazolásul ime pár hiteles adat. 1. Sz. L. napszámosnak van 100 öl belsőségen, maga által összetákolt házacskája, s fizet évenként külömbözö czimeken IS korona adópénzt, nem számítva az egyházi és iskolai adózásokat. 2. L. I. tehetetlen öregpár, napszámos ugyanolyan beltelek és rongyos hajlék után, évenként 20 kor. 45 fii., ebez sem számítva egyházi tartozásokat, csak 4 kor tűzbiztosítást 3. G. I. 5 — 6 holdas kis gazda, fuvaroskodó, napszámoskodó, még dohányos is, nagy családdal, kis birtoka után évi adóterhe 81 kor 63 fii. Birtokának kat tiszta jövedelme 84 kor 78 fii. 4. M. I. 9 holdas kis gazda, összes évi adóterhe 98kor.31 fii; kat. tisztajövedelme 92 kor. 8G fii. Ezekhez az egyházi teher, kamatok, végrehajtások, kölcsönök kamatai, törlesztés biztosan tehetők az évi adóterhek felére. S aztán mit jövedelmez az a kis föld? Az állam által megállapított jövedelmet mind elveszik tőle s a mit még rajra hagy az állam a vármegye, a község, — leszedi róla az egyház. Miből éljen aztán, ha munkája nincs! Összeállnak, tanácskoznak, pénzt kerítenek s vándorolnak egy jobb hazába. Egy nagy baja a szegény embernek, hogy most már alig kaphat valami harmados földecskét, mert a nagyobb birtokok, részint dohánytermeléssel, részint belterjesebb dazdálkodással, egészen uj beosztás szerint kezeltetnek. Az a félévi napszám pedig, ha minden napra biztos volna is, nem fedezi a másik félév legegyszerűbb szükségletét sem. Ily viszonyok faragják a vándorbotot, nem is említve ama számanelküli társadalmi és erkölcsi bajokat, melyek közrehatnak azon lánezok szétszaggatásában, mely lánczok a hazai röghöz kötik a magyar embert. De nem folytatom tovább. Eugede'met kérek ezért is. Oh bárcsak az értelmes, tevékeny igaz hazafiak türelmes, emberszerető munkásságának sikerülne gátat vetni ezen ujabbkori népvándorlásnak ! Bárcsak sikerülne a haza földét szeretetre méltóvá tenni! Az alispán urat pedig, egész tisztelettel arra" kéruém, hogy ha már fáradságot vesz magának, egyes vidékeket meglátogatni, doboltassa össze a falu népét, és őket halfias. En nem tudok eltelni öröm és elégültséggel, hogy az Eg mindezt megérnem engedé. É í a ki a mult században még láttam szülőföldemet magát csak kiformálni a kulturális khaossból. Mi már büszkén mulathatok reá, mint a legmagyarabb vármegyére. A jelen Bessenyei ünnepséggel is ime bebizonyítja, hogy hálás tud lenni azok iránt, a kik a magyar kulturának voltak úttörői s lete'ték alapját a nemzeti egységes törekvések és lelkesedésnek. * * * Csak a legöregebb emberek emlékezhetnek még arra az időszakra, mikor a megye Nagy-Kálló székvárosába (a 30-as évtizedben) a képzőművészeti téren, mint valami bűvös csoda kertről szólt a rege, az én nagyatyám Kállay István nagyhírű „Elizeum" szigeterői, hol minden egyesült, amit az aksori plasztikai izlés vonzót és pikánsát feltalálhatott. Képtár kiállítás, szeszeczczió, nemzeti szalon s minden modern pályázat: hol voltatok meg ti akkor? az álmok országában? Nyíregyháza egy utczájának a kulturája, ma többet számit, mint akkori száz „Elizeum"! De „Sie itur ad astra." Mindezt megkellett előbb előzni a földalakulás geneziséhez hasonlóan az ősállatok világának, reptiliák, a maminutok az egys^arvuak korának, hogy vegre az Isten képe: az ember diadalt üljön az anyag felett s a szellem legyen az ur a földön. * * * Üdvözlöm azért a „Bissenyei-Kör'-t s ünnepségét s ha nem is jelenhettem meg személyesen, kedves körükben : lelkem, szellemem önök közt volt, mely csak egyetlen benső óhajtásnak, vágynak adott kifejezést, hogy éljen sokáig Szabolcsmegye legújabb székvarosa : Nyíregyháza, abban főleg a „Bessenyei-Kör", a „Nyíregyházi dalegylet* s minden kulturális tömörülés, mely a haza javát, dicsőségét czélozza. Engemet pedig, igénytelen honfitársukat, tartsanak meg továbbra is meleg baráti rokonszenvvel, barátságukban. Éljen a haza! gassa ki, hogy a helyes diagnózist megállapíthassa. Mert a hivatalos iroda hasonló a Sipka szoroshoz — minden csendes! Az élet pedig kineveti, kigúnyolja a bürokat és bürokratákat. Buj, 1902. márczius 5. Andrássy Kálmán. Nyíregyháza lótenyésztése. — Lipthay Béla felolvasása. — A nyíregyházi lótenyésztés okszerű fejlesztése érdekében, a mult vasárnap, sokak által látogatott értekezlet tartatott. Emez értekezletet ugyanis Liptay Béla, megyénk lótenyésztési bizottságának elnöke hivatta össze. Polgármesteren kivül az értekezleten Szikszay Pál alispán, Bencs László orsz. képviselő, Mikecz Dezső megyei főjegyző, Balla Jenő tanácsnok, Kovács András gazdaköri elnök, Klár Gusztáv birtokos és gazdaközönségünk előkelőbbjei nagy számmal jelentek meg. De nemcsak polgári, hanem katonai részről is nagy érdeklődés mutatkozott eme közgazdasági szempontból kiváló fontosságú értekezlet iránt. Eljött ugyanis Perczel Dénes debreczeni ménti lep-parancsnok, báró Buttler közös hadseregbeli, Orosz György honvédségi huszár-századosok s rajtuk kivül több katonatiszt és vidéki birtokos. Az értekezlet elnökévé Májerszky Béla polgármester jegyzőjévé Sipos Lajos mezőrendőri tollnok választattak meg. Majd Liptay Béla felolvasta köztetszéssel találkozott, általános figyelmet keltő s lapunkban megjelenő értekezését, melyért szép beszedben mondott köszönetet a város polgármestere. A lótenyésztés emelésének jövedelmezőbbé tételének kérdéséhez Bencs László orsz. képviselő, Perczel méntelep-parancsnok, Mikecz gazda köri jegyző, Paulusz Márton birtokos és mások szóltak hozzá. A szőnyegen forgó ügy tisztázását czélzó beszédek után, indítvány tétetett, hogy az anyalovak osztályoztassanak, mely osztályozás mének választása tekintetéből figyelembe vétessék. Emez osztályozás keresztül vitelére Bencs László, Marsalkó Géza, Klár Gusztáv, Garai Mihály, Paulusz Márton, Kovács András, Zomborszki János, az ide beosztott méntelepi őrmesterből álló bizottságot megválasztották, mely bizottság a megyei lótenyésztési bizottság és méntelep parancsnokát kiküldöttével lesz kielégítve. Indítvány tétetett, hogy a város, a megye, a kormány támogatása mellett csikólegelő bérlő társaság alakittassék; népies lóversenyek tartassanak; a táj faj képzés tekintetéből a földmivelésügyi miniszter kéressék fel támogatásra. Ezúttal terünk nem engedi, hogy a kiváló fontosságú indítványokkal behatóbban foglalkozzunk s midőn jelezzük, hogy az érdeklődés fel van keltve, a város, a megye, az állam részéről anyagi segélyt remélünk, b ztosan nézünk ama közeli jövő elébe, mely lótenyésztésünket ujjá teremti. A Liptay Béla tanulságos felolvasását a következőkben adjuk: Bár nem azért hívtam össze, tisztelt érdektársaimat, hogy itt országgyűlést játszunk, nagy képüsködjünk, vagy fontoskodjunk — mégis, hogy összejövetelünknek rendes formája legyen és hogy tanácskozásunk az eszmék cserélgetése és esetleges vitatkozásaink közben, közönséges disputává ne törpüljön és a tárgyilagosság medrében maradjon. Szükségesnek látom, hogy értekezletünk vezetésére és rendben tartására egy elnököt s a felveendő jegyzőkönyv megírására egy jegyzőt válasszunk. (Megtörténik.) Imitt-amott egy év tizede lesz, hogy a vármegye közönségének bizalmából a lótenyész-bizoltmány elnöke lettem s kenytelen vagyok beismerni, hogy e hosszú idő alatt vajmi kevéssé sikerült nekem a vármegye lótenyésztési ügyét előbbre vinni. Igaz ugyan, hogy módom sem volt hozzá, hogy csak egy hajszálnyira is lendítsek rajta, mert kezelni nem ugy kezeltem — természetesen — mint ha egy privát ménest átadtak volna, hogy vezessem amiként tudom. A mi pedig egyéb tevékenységemet illeti, annak is alig lehetett meg az eredménye, mert az évenkint egyszer megejtetni szokott köztenyésztésben használt, vagy használni czéloztatott magán mének vizsgálatán kivül alig van módom a kis tenyésztőkkel érintkezni, miután díjazásokra soha sehonnét a minden megyének évenkint kidukáló 200 forintnál többet kivasalni nem bírtam, pedi

ö' leginkább ott volna meg az alkalom a tenyésztőkkel való érintkezésre és a tenyésztők figyelmének valamelyik ló, vagy csikó, jó vagy rossz tulajdonságára való felhívásra, megmutatvan nekik esetleg gyakorlatilag azt talán a mit addig nem tudtaií. Mert hiszen minden kiállításnak, minden díjazásnak az a czélja, az a rendeltetese, hogy abból tanuljunk, hogy ott meglássuk a magunk által kiállított mellett a másét, a magunk jója mellett a inas jobbját s okuljunk rajta. Dehát ilyen di jazasok vagy kiállítások nállunk lehetetlenné vannak téve, mert arra subventio nem létezik, azt nem segíti a vármegye, legalább eddig nem segítette sehogy, én legalább soha sehonnan segítségét, támogatást nem Kaptam, mert a megyénél azt mondták, nincs rá pénz, a kormányn il pedig azt felelték kopogtatásomra, hogy mig a megye nem tartja érdemesnek, hogy lótenyésztését ha kell áldozatokkal is támogassa, addig fentről ne számoljak n.« gyobb segítségre, sőt olyan is megtörtént velem, hogy mikor kevesellettem azt a 200 forintot, amit a kormány évenkint a megye lótenyésztésének istápolására, díjakta