Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-05-25 / 21. szám

£» _ __ _ Tespedés. Társadalmunk, egész közéletünk talán még soha sem érezte annyira mint most, hiányát, szükségét valamely ihlető varázsnak, mely feloldozza zsibbadt erőinket és az uj idők nagy munkájában minden vezetésre hivatott erőnket apostolokká avassa. A tizenkilenczedik század csudás alkotásai és átalakulásai után, mintha kifáradtunk volna mindannyian, letettük az evezőt és létünk gyönge csónakában tétovázva, a vezérlő eszmék csillagfénye előtt szemet hunyva, szinte inozdulatlauul veszteglünk a népek tengerének hullámai között. Apostolok kellenének megint, akik felráznának bennünket a bágyadt közönyösség nemtörődömségéből. Apostolok kellenének, akik lemondva a maguk javáról, elinduljanak, hogy lángoló lelkesedéssel lángoló lelkesedést keltve, hirdessék az eszmét. De a mi társadalmunk el van merülve a tespedésbe. Halljuk a panaszt, a kesergő nótát szép hegedűszóban, hogy nem ugy vau már, mint volt régen, visszasírjuk, zokogjuk a régi jó időket, de nem látjuk sehol ;z önfeláldozó önzetleneket, akik elmennének a pasztába a csüggedók, a kételkedők, a szegények és üldözöttek közzé, szivükben azzal a szeut lelkesedéssel, mely átárad, emel, gyógyít, könnyeket törül. A munkás ökölbe gyűri kérges tenyerét, fenyeget, elégedetlenkedik, gyűlölködik. A közép-osztály czifra nyomorúság csillogó mezébe takarja koldus állapotát és bár senyved, pusztul, úgy tesz, mintha ő még valaki volna. A hatalom, a pénz, a tudás kiválasztottal pedig önzőén vagy tanácstalanul húzódnak félre, hogy megmentsék legalább azt, ami már az övék s amiről, hogy mikor siklik ki birtokukból, senki nem tudhatja. A szeretet oltárán azoub.n — hiába csufoljuk a magunk ámításával, a humanizmus korának a ráuk virradt századot — nem lobog az áldozati láng sehol. A világot nagy nemzetközi, társadalmi, erkölcsi, anyagi és társadalom politikai kérdések megoldása izgatja. A fejlődés folyamának villamfénye mellett a hívők és bölcsek egyaránt megdöbbenve, ijedten sejtik a jövendő viharait. Az emberi kéz munkáját átvette a gép. A gépet, az emberi elme csudás találékonyságának minden erejét igába i ajtotta a pénz és most a megriadt, javaiból kifosztott lélek megint a túlvilági rejtelmességek ködében keresi — ha nem találja is — az üdvözülést. A népeket lázba ejtik ezek a dolgok; ez a láz, mely elharapódzik mindenre és mindenkire, egy fokkal felszök-teti a mi vérkeringésünket is, de általában — sajua — mi bennünk most nincs meg az egység, határozott vezérirány, mely mindenkit megihlessen, és egy közös czél A „NYlRVÍUÉr TÁRCZÁÍA. llarcz; az asszonyokért. (Beszély a török világból.) Irta: Fataky István. Az üdv 15ü0-ik évének tavaszán Bigetey János, tabi erősített kastélyában vendégül fogadia Palotai Magyar Bálint Fonyódvára parancsnokát es Trombitás Balázs alparancsnokot. Magyar Bálint uram aféle kétes hírben állt, a ki vakmerő kirándulásaival sokat ártott ugyan a törököknek, de a szóbeszéd szerint, ha törökre nem akadt, a magyaroktól is elemelt egyes olyan dolgokat, a mikre várában szüksége volt. Csak épen a mult évben járt nála Orosztonyi Péter a megsarczolt gerézdiekkel, 30 ökröt keresne ott. Oroszlonyi maga is megismerte, hogy a Balaton mellett heverő öklök közt olt vannak a gerezdieké is, de Bálint ur 20 tanút állított a mellett, hogy az Orosztonyi által megjelölt ökröket több mint egy hónapja rabolta Ibraliou koppányi bég zsoldos,inak parancsnoka, Musztafa Lin Molianinied és embereitől, viszonzásul pár év előtt nevezeit Ibraliou bégnek nála tett látogatásáért, a midőn minden búzáját elvitte. A dologban annyi pedig igaz volt, hogy a többi ökröket csakugyan Musztafa bin Mohammed és embereitől rabolta Mag yar Bálint, a mikor Musztafának a fel arczát majdnem leszelte Bálint ur a viaskodásnál. Hanem a 30 ökröt csakigyan pár nap előtt hajtották el a gerézdi jobbágyoktól. Azt azonban meg kell engedni, hogy Bálint ur abban a hiedelemben volt, hogy az acsai iflákok*) ökreit hajtja el, és csak Kopoly alatt tudta meg, hogy az ökrök a gerézdi jobbágyoké, de ekkor már nem volt hajlandó elhinni. No hát ilyen ember volt Magyar Bálint, mig ellenben Begeley János uram nem bántott senkit, csak ha muszáj volt, de akkor aztán aprította a törököt, mint a répát. ('Betelepített ráczok. ÍN Y__t li V I T> í Ti apostolaivá avassanak, nem világit lángoszlopként a mi tévelygéseink utain. A társadalom, a közélet miuden osztályát egyformán illetheti a vád, hogy nem teljesiti kötelességét. De a bántó jelenségek közül legfájúbban mégis kettő érinti lelkünket: az irodalom és a nők hátraszorulása. Az irodalom helyét, úgyszólván teljes mértékben az újságírás foglalta el. Alkotmányos életűnk ujraébredéséig a magyar irók voltak a vezérek, az apostolok, a világosság fáklyavivői. Azóta azouban ezek szerepét, hivatását magához ragadta a sajtó, melynek annyi a vadhajtása, miut rosszul mivelt, gondozatlan talajon a vadburján. Harmincz éven át egyre hátrább szorult az önzetlen lelkesedés, az oltáron önmagát emésztő honszerelem és egyre merészebben, egyre szemérmetlenebbül nyomul élőn; a lármás, népboldogító, ügyes, önző és élelmes üzleti szellem. Az irodalom 1867-ig ihlető, nemesítő, termékenyítő erő volt, ma már cs.tk mulattató, szórakoztató, hasznos mesterség Es a nők ? Hol vannak a magyar nők, a világhírű magyar honleányok 1 Az egri hős asszonyok, a Perényiek, aZrinyi Ilonák unokái ma a, cicomás divatok arany bálványai körül tolanganak, Vonzza őket még ma is a jótékonyság, kivált ha bállal, szerepléssel van ö-szekötve, egy-egy haugzatosabb jelszóra lengetik még ma is a hímes kendőt, de ki meri állítani, hogy <i magyar nők ott állanak most is, mint hajdan — babonás erejű tiindérekül — a nemzeti munka csatasorában. Kisebbb nemzetek asszonyait csudálva látjuk, mint lobogtatják a vezér zászlót. De ha itthon nézünk körül, szinte akaratlanul kitör szivünkből a f hisz: legyen megint a magyarság apostola az irodtlom s viruljon a magyar nők keblén a nemzeti kokárda.' Akik még — miuden balszerencse közt s oly sok viszály után — bizunk és remélünk : szívszorongva várjuk ezt a szép csodát. S'obrot Rílíf'c'yna^A vármegye tavaszi közgyűlésének a Rákóczy-szöbor felállítására vonatkozó lntározalát közöltük már. E hatáiozat alapján a vármegye főjegyzője elkészítette a társ törvényhatóságokhoz intézett átiratot s az alispán kiadta a gyűjtés iránt, a főszolgabírókhoz, Nyíregyháza város polgármesteréhez s a községek elöljáróihoz intézett felhívását. A két iratot itt közöljük: Kedves Barátink és Atyánkfiai! Mai napon tartott rendes közgyűlésünkben vettük tárgyalás alá llevesvármegye társtörvényhatóságának hazafias érzelemtől sugallt, és pártolás végett velünk közölt azon feliratát, melyben a törvényhozást arra kéri fel, hogy a Thököly Imre, Il-ik Rákóczy Ferencz és Bercsényi Miklós magasztos emlékezetét megbélyegző lG87-ik évi V-ik és 1715-ik XLIX-ik törvényczikkek törvénytárunkból töröltessenek. Magyar Bálint öles ember volt, barna, mi:?t a czigány, erős kemény vonásokkal, villogó, fekete szernekkel, mig Begetey uram alacsony, zömök ember volt, szőke fürtökkel, ábrándos kék szemekkel. De a szemek, ha indulatba jött Begetey uram, lagyogtak ám ugy, mint a Bálint ur fekete szemei. Trombitás Balázs uram a ketlő között volt, sem magas, sem alacsony, se nein barna, se nem szőke. Hanem csupa izom volt ez az ember, a kinek eleme volt a verekedés, de csak a törökökkel. Ha azt mondták neki: nem aludhat három éjjel, három nap, de folytonosan verekedhetik törökökkel, akkor azt mondta, hogy ez a valódi boldogság. Ő parancsnoka kétes kirándulásain soha nem vett részt; nem is hitte a rosszat parancsnokáról, mert szerinte a ki olyan jól tudja aprítani a törököt, az roszszat nem is gondolhat. No hát ez a három ur mulatott a tabi kastélyban. Ugy Begeteynek, mint Magyar Bálintnak, a feleségeik 20 vitéz kíséretében Igalban voltak, a mely város akkor Begetey tulajdona volt. Az nap estére várták háza az asszonyokat, hogy másnap Magyar Tonyódra, B -getey pedig Szenyérbe térjen vissza, a hol aliandó lakasaik voltak. Az apródok sürün töllögelték az uraknak a jó zalai borból s bizony már mgyon jó kedvük kerekedett. Magyar azt mondotta, hogy ne i pár nap múlva Keszthelyre kell mennie, de hát nem félii Fonyódot, mert olt lesz Trombitás Balázs, a ki pár év előtt megvédte Ibrahim basa ellen várát, majd megvédi most is. Trombitás csak ugy egyezett bele, ha Magyar minél több puskaport, golyót es szakállas ágyukat hoz. Mert ebből minél több van, annál jobban érzi magát. Trombitás külömben, ha levelet is irt Magyarnak, a levél elején és végén, mindig ugyan ezt a kérelmet terjesztette elő. És ha Magyar kirándulásaiból valami efélet nem hozott, három napig sem tudta megbékíteni a duzzogó Trombitást. Egyhangú lelkesedéssel határoztuk el hazafiúi érzületünk szózatát követve, Hevesvármegye feliratának párolását, és nem kételkedtünk, hogy az ország törvényt ságai követni fogják példánkat, a törvényhozás pe< / a közvélemény megnyilatkozását méltányolandja! xímde, midőn a múltnak e szomorú emlékei ' a nemzeti hálátlanság e megdöbbentő jelenségével f. alkoztunk, sajnosan kellett önmagunk előtt bevalla .. nk hogy Il-ik Rákóczy Ferenczuek és az ő bajtársainak soha el nem hervadó érdemeit a nemzeti kegyelet a kellő hálával nem viszonozza; a mindennapi élet gondjai és küzdelmei között megfeledkezünk nemzetünk ama jeleseiről, kik számunkra e hazát az elnyomatás veszelyétől megmentették, szabadságunkat, ősi alkotmányunkat megvédelmeztek s a kiknek mindezek jutalmául család nélkül, vagyonúnktól megfosztva, idegen földön kellett hányattatasokk d teljes élelökct bevégezni s még haló poraik sem nyugodhatnak a hazai földben, melynek pedig náluknál hűbb fiai kevesen voltak. Ne éngedjük tehát, hogy a közönyösség, a hálátlanság vádja nehezedjék tovább is nemzetünkre, tegyük jóvá a multak mulasztásait! Emeljünk szobrot Il-ik Rákóczy Ferencz és az ő bajtársai örök emlekezetére, mely évszázadokig hirdesse hogy a magyar hiven megőrzi azok emlékét, kii; szabadságáért eletüket, vagyonukat feláldozták ! Gyí imekeink, utódaink hadd szemlélhessék érezbe öntött alakját annak a fejedelemnek, aki magának semmit, de nemzetének mindent kívivni akart akkor, midőn a szabudság zászlaját kibontotta. Hadd diszesitse a nemzeti kegyeletből lakadó eme műalkotás Kassa város főpiaczát, mely város egyik szintere vol a kuruez fejedelem dicsőségteljes működésének s a melynek közönsége eddig is — sajnos — eredménytelenül buzgólko.loit Rákóczy szobrának felállításán s most bizonyára fokozott örömmel fog tervének megvalósulásán közreműködni. Ezen hazafias indítvány megvalósulásán tőlünk telhetően buzgólkodván, mai napon hozott határozatunkkal 500 koronát ajanlotlunk tel Rákóczy szobrára közművelődési alapunkból és elrendeltük vármegyénkben a gyűjtést, remélve, hogy a közenseg a mai mostoha viszonyok közt is áldozatkészen fog regi nemzeti tartozásunk lerovására kezet nyújtani. Teljes bizalommal fordulunk ti hát Hoz/átok is, kedves Birátink és Atyánkfiai, kérve Benneteket, hogy az eszmél pár o játok, a miénknél bizonyára kedvezőbb anyagi helyzetetekhez merten ajánljatok tel adományaitokat, rendeljétek el ti is a gyűjtési Rákóczy szobrára, és akkor, ha minden törvényhatóság megteszi ait, amit ha afias kötelessége sugall, ez a szobor rövid pár ev alatt létesülni fog, h irdetni lógja hálás utókor kegyeletes érzelmeit! Kell Szabolcsvármegye törvén hatóságának Nyíregyházán, 1902. évi május 13-án t :tott rendes tavaszi közgyűléséből. A vármegye kö. 'ínsége nevében : Szikszay I' ál, alispán. A törvényhatóság a folyó évi tavas .' közgyűlésben hozott és a tek. úrnak is megküldött 2041.12. Bgy. sz. határozatával elrendelte, hogy a vármegye tei,'etén Il-ik Rákóczy Ferencz emlékszobrára gyűjtés foganatos, 'assék. Meg vagyok győződve, hogy ugy a járási tisz„v

:selők és Nyíregyháza város polgármestere, mint a községi elöljárók ezen hazafias eszrne szolgálatában a leglelkesebb buzgalommal fognak fáradozni és azért akkor, midőn a tek. úr figyelmét a közgyűlés eme megbízására külön is felhívom, ezt azon okból teszem, hogy figyelmeztessem a tek. urat, miszerint a megindítandó gyűjtést járása területén a községi elöljárók megfelelő utasítása mellett állandó figyelemmel kisérje s azt nem csupán Mondom, már aféle jó kedvben voltak a jó urak, a midőn azt kívántak, hogy bár az éjszaka szent György napig tartana, a midőn kívülről zaj halatszik s a terem ajtaja felcsapódott s azon betántorgott egy sáros, véres alak. De erre a lálványra kijózanodott mind a hár

om ur. — Mi történik Vas Laczi! ? — riadt a véres emberre Magyar Bálint. — Nagy haj uram! S azzal egy székre rogyott s elájult. Fején volt három mély vágás és csoda, hogy ezekkel a sebekkel idáig vánszoroghatott. — Hamar fiuk a borbélyt! Mert hit a borbély volt akkor orvos is. A borbély megnézte a sebeket és csudálkodolt hogy az ember ínég el. Pedig élt, mert a szive dobogott. — Hej az én Laczim — szólt Magyar, — nem hal meg olyan könnyen. Ezt küldtem a feleségem mellé. Ha ez egyedül jött, akkor baja van az asszonyoknak. Aztán oda lépett a sebesülthöz. A borbély tiszlitotta a sebeket, kötözgette. Magyar tartotta a fejét és mintha saját fia volna, tőle nem várt érzékenységgel szóiingatta. — Laczi fiam! Katona dolog. Nem halsz te meg ugy-e ? Na nézz rám jó katonám. Azért voltál velem annyiszor csatában, hogy most ilyen kirándulás ártson meg? Laci fiam, édes fiam ! Begetey és Trombitás sápadtan nézték ; egyiknek a felesége ott van, a hol a másiké, töröknél talán. Trombitás pedig ugy szerette a parancsnoka feleségét mintha testvérje volna. Remegett mind. — Laczi fiam, édes fiam ! — Szólt ismét Magyar — hát még azt sem mondod meg, hol van az asszonyod? a ki anyádat a haláltól mentette meg? A sebesült kinyitotta üvegesedő szemeit, szakgatottan^ halkan beszélt, látszott, hogy mily óriási erőt fejt ki, hogy némileg össze függően beszéljen. — Andoestól igy jöttem lóháton . . . vágtatva.