Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-08 / 49. szám

n v t u v i «__1L_IL Szabolcsvármegyei községi és körjegyzői egylet "nos alispánnak. Polgár város közönsége - Szeretett alispánoknak. Szabolcsvármegye gazdasági egyesületétől - M.kecz JánO

SA

a

lm

P

ákT

kál.atorvoso. - Szeretett alispánjának. Nyíregyházi m. kir. Pénzügyigazgatosag - bzalet - Szeretett választmányi Ugj

á"^nyíregyházi ó. t. egyesület - tisztelete jeléül A kisvárdai kir. járásbíróság - Szabolcsvarmegye a,ÍSp

áKoU jó édesapjoknak - Károly, László, Kata, Jolánka és Kálmánka. Hegedűs Gyula és neje Mikeez Anna - szeretett Jancsikának. , Felejthetetlen jóakarómnak - Kabay Imre. Szeretett unokaöcscsének — Krasznay Peter. A szeretett rokonnak — János bátyja, Dezső es családja. , A jó rokonnak — Barna es Imre. Szerető testvérjei — Felejthetetlen testverünknek. Moldován László és családja - Felejthetetlen jo sógorunknak Délután 1 órakor lezárták a koporsót, miután előbb a család elbúcsúzott a halottól. Két óra után néhány perczczel vette kezdetet a temetés szomorú szertartása, a zsúfolásig megtelt díszteremben. A ravatal körül a gyászoló csalad es a vármegye főispánjával élén a tisztikar foglalt helyet s a vármegyei és városi hajdúk díszben, kivont kardokkal — hallotti diszőrségként. Szemben a koporsóval dr. Bartók Jenő ev. ref. lelkész s mögötte Görömbei Péter esperes, Kálmán Dezső ujfehértói ev. ref. lelkész és Paulik János nyíregyházi ág. ev. lelkész, papi díszben. A nyíregyházi városi dalárda éneke után dr. Bartók Jenő megható imát és gyászbeszédet mondott. Énekelt megint a dalárda s azután dr. Mezőssy Béla orsz. képviselő, a vármegye közgyűlésének megbízásából, a vármegye közönségének nevében búcsúzott cl nagy hallottunktól: Búcsúzni akarunk tőled édes alispánom! Búcsút akarunk venni „a régi vármegyének" ,régi alispánjától'. Úgy érzem, hogy annak a Szabolcsvármegyének, a mely egy évezreden át volt a magyar nemzeti alkotmány védbást^ája, a politikai szabadság zászlóvivője és nevelő iskolája, attól az alispánjától kell most végbúcsut vennünk, a ki a nagy idők nagy embereinek, az ösmeretlen és ősmert elődöknek méltó utódja volt! Méltó utódja egy Kállay Miklósnak, egy Somossy Ignácznak, egy Péchy Lászlónak, a kiknek arcza e komoly teremben reánk tekint és akiknek lelke itt lebeg közöttünk ez ünnepélyes órában ; méltó utóda azoknak, a kiknek neve egy-egy kiszakított darab nem csak a mi vármegyénk, hanem az eg sz magyarság életének történetéből ; és a kiknek alakja a rég mult idők ködéből is fel-fel csillan elénk, mint az ősi Szabolcsvármegye dicsőségének — a feledés ködéből is — visszasugárzó fénye. Más idők! más emberek! Ilyen nevekkel, ilyen férfiakkal — rég elmúlt idők eseményeit tanulgatva, elvétve ha találkozunk; honszerelmük, alkotmány és szabadság védő bátorságuk merőben ösmeretlen, hogy ne mondjam, idegen. Ilyen alispán manapság, széles e hazában aligha egy-kettő akad ! a szo nem lehetett mértéklellen életűnek mondani s csak akkor melegedett fel kissé a bortól, ha valami házimulatság adta elő magát. Nagyon szeretett a szőlőben babrálni különösen szüretkor nem irtózott ő a munkától, a borral való pancsolástól. Egy ízben szüreti alkalmalosságkor elküldött engem 3 drb. tíz forintossal, hogy azt váltassam fel papiros tizkrajezárosokra. Persze 30 forintért ilyen tizkrajczáiolokat egész árkusokat kaptam, melyeket este midőn nagyapám fízettc a napszámosokat, ollóval vagdaltunk szét. A megmaradt lepedő nagyságú darabot aztán nagyapám összegyűrte, mintha csak zsebkendő lett volna, s beledugta muszkavászon nadrágja zsebébe. Még azon nupon este kisulykoltatla nagyanyám a patakban a bortól szennyes nadrágot s másnap már ismét felhúzhatta nagyapám, ki midőn zsebébe nyúlt — onnan egy almanagyságu lapított gombóezot vett ki, a miről eleinte sehogysem tudtuk kisütni, hogy micsoda, inig roppant fejtörés után én sütöttem ki, hogy az nem más, mint a tegnap zsebredugott 10 krajezáro? bankóknak galacsinná sulykolt sommás kivonata. Próbálgattuk aztán óvatosan szétszedni (sikerült is), de biz az csak haszontalan munka volt. 70 éves kort ért az öreg. Egy napon rosszul lelt, kirtzta a hideg. Megivott egy liternyi forralt bort .mely minden bajnak orvoslója*, de biz az öreg nem gyógyult meg; másnap már nagyon gyengén volt s estclelé kéri, hogy adjak neki egy nagy pohár friss vizet. Csdálkozva néztem rá s kimentem, hogy kívánságát mihamarabb teljesítsem. Mikor behoztam neki a vizet, arra kért, hogy ültessem fel. Felültettem. Ugy-e csodálkozol — monda — hogy vizet akarok inni. ? Valóban nagyon csodálkozom. Látod fiam — nyögé az öreg — a jó keresztyénnek ki kell békülni ellenségével, mielőtt meghalna. Nekem a Tiz.iél nagyobb ellenségem soha sem volt; most ki akarok vele békülni, mert érzem, hogy meghalok. Szájához emelte reszkető kezével a poharat s fenékig ürité. Az üres pohár kiesett kezéből, liátrahanyatlott és meghalt. És te elköltözött barátunk egy voltál legnemesebb értelmében vett — régi alispánok közül, a független és szabadelvű Szabolcsvármegyének független és szabadelvű alispánja voltál! Nem vágytál hatalomra, lelked nem áhította a divatos kitüntetéseket; nem volt szükséged idegenből kikölcsönzött vagy kikunyorált díszletekre, hogy azok fénye és ragyogása takarja el a kebel ürességeit. A !e szived nagy és nemes volt. — Ezért beérte azzal a jutalommal, a mit a híven teljesített kötelesség öntudata és azok hálája nyújt, a kiken segítettéi! És bizony nem lehet e földön ennél többet érő és magasztosabb elösmerés! Jutalmad volt tisztviselő-társaidnak bizalma ; Szabolcsvármegye közönségének, — melynek nevében szólok most hozzád édes alispánunk ! — igaz ragaszkodása, — a melylyel tevékenységedet méltányolta; forró szeretete, a melylyel népszerű egyéniségedet övezte. S ez az elösnierés és ez a ragaszkodás hozott el most minket e helyre, — vármegyénk közgyűlési termébe — elköltözött barátunk! Elhozott, hogy itt, e helyen, a hol a te tiszta magyar hazafias érzéstől áthatott szavad varázsereje, szónoki képességed bája annyiszor elragadta lelkűnket: hogy itt, a hol pártatlanul, igazsággal és bölcs mérsékletlel vezetted tanácskozásaink fonalát, — itt — a komoly közéleti munkásság templomának falai között, a mely a te fényes diadalaidnak színhelye volt, itt vegyünk tőled búc.-út mindanynyian, a kiknek elősmert vezére és igazán szeretett alispánja voltál! Most már csak voltál ! A sokat szenvedett test pihenni tért. Sirodra majd reá borítja a tél fagyát; a természet — szemfödelét — a hideg havat. Ám, a te elmúlásod csak testi lehet ! olt a temetőben csak porhüvelyed fog oszladni majd! De a te — hazánk alkotmányát és vármegyénk szabadságát egy bosszú életen át oly féltékenyen őrzött nemes lelked itt fog maradni örökre e terem falai között és vezetni fog bennünket azon az ösvényen, a melyen, ha bekövetkeznének — a mit nem kívánok — a jövő reánk váró bizonytalan küzdelmei, minden becsületes magyar embernek haladni kell. Szabolcsvármegye közönségének — mindnyájunknak nevében — édes alispánunk : Isten veled ! Isten veled! * * A vármegye hat főszolgabirája vilte le a koporsót a székház előtt álló négylovas gyászkocsira. A koszorúkat külön gyászkocsira helyezték. Fáklyás tűzoltók, vármegyei és városi hajdúk sorakoztak a gyászkocsi körül s nyomában közvetlenül a meghalt alispán két felnőtt fia, a rokonság férfi tagjai s a vármegyei tisztikar testületileg. A vasúti uti temető főbejárata előtt a vármegyei jegyzői kar emelte le a gyászkocsTÓl a koporsót és vitte be a temetőbe, a főúton levő, megásott sírhelyig. Dr. Barlók Jenő lelkész imája után Mikeez Dezső főjegyző, a vármegyei tisztikar nevében mondott búcsú-beszédet. Szomorú halotti gyülekezőt! Alig rövid hat év leforgása alatt immár másodszor áll Szabolcsvármegye tisztikara fájdalomtól meglörötten egy nyitott sírgödör előtt, mely vezérét, ékességét várja irigyen sötét ölébe; másodszor látjuk könnyes szemeinkkel a zászlót kihullani annak kezeiből, ki azt előttünk fennen lobogtatta. Amitől hónapok óta féltünk, reszkettünk és aminek bekövetkeztét hinni még sem akartuk, immár gyászos valóvá vált és Szabolcsvármegye tisztviselői és alkalmazottai árván, vezető nélkül maradtak, mert alispánunk, aki varázslatos szónoklataival mindenkit megbűvölt, a legkisebb részletekre kiterjedő alaposságával bámulatra gerjesztett, immár nincs többé. Derekán szakadt meg az a fényes életpálya, mely neki kiváló tehetségei alapján kijelölve látszott. De nemcsak a kiváló hivatal-főt vesztettük mi el, hanem siratjuk a jó, önfeláldozó barátot is, aki szerető baráti szivét mindnyájunk között felosztotta, aki gyengeségeink, gyarlóságaink iránt elnéző volt. És most íme, Te kidőltél közülünk, a Te vezérlő kezed támogatása nélkül kell ezután nekünk a hivatalos pálya sokszor rögös ulain haladnunk és mi könytől fátyolozott szemekkel nézünk a bizonytalan jövőbe, melynek ködképei között a Te jóságos alakod mar nem szerepel. De ha a végzet kérlelhetetlenségével megfosztott minket attól, hogy továbbra is a Te vezérleted alatt küzdjük az élet nehéz harczait, szeretett vármegyéd székházában a Te eml kezeled mindnyájunk szivében örökre élni fog. Távozó jó barátunk szellemed lebegjen közöttünk ihlesse meg a mi lelkeinket, hogy méltók legyünk a Te példaadásodra. Es most könnyps szemekkel, elszorult szivvel bucsuznunk kell Tőled szeretett barátunk, alispánunk Mikeez János. Isten veled, Isten veled. • * * A dalárda éneke ulán a gyászszertartás véget ért. Meghalt. Megsirattuk, eltemettük! Azt az alispánt, aki Ö volt, az az igazi: a tekintélyes, a jóságos, a vezető, az igazi, az: alispán. Emléke élni fog! A közgyűlés részvéte. Szabolcsvármegye közönségének báró Feilitzsch Berthold cs. és kir. kamarás főispán elnöklete alatt Nyiregyházán az 1901. évi deczember hó 5-ik napján folytatólagosan tartott rendkívüli közgyűléséről felvett jegyzőkönyv. Jelen voltak : Mikeez Dezső főjegyző, Sípos Béla és Kornis Géza tb. főjegyzők, Nagy Imre, Kállay Elek, Mezőssy László aljegyzők, dr. Kauzsay Ödön é« Jármy János tb. aljegyzők, Szikszay Pál t. főügyész, Péchy Gyula árvaszéki elnök, Mikeez Gyula főszámvevő, Inczédy L jos fólevéltárnok, dr. Meskó László, Okolicsányi Lajos, dr. Farkas Balázs, Lázár Kálmán, Vadász Lipót biz. tagok. Főispán ur ő méltósága szívélyesen üdvözölvén a törvényhatóság megjelent tagjait, a gyűlést megnyitottnak nyilvánította. Főispán ur ő méltósága »zomoru kötelességet teljesítve, jelenti be a törvényhatósági közgyűlésnek, azon megdöbbentő tényt, hogy vármegyénk alispánja Mikeez János a tegnapi napon este V< 11 órakor az élők sorából elköltözött. Eltűnt közilünk vármegyénk közéletének egyik legkiválóbb alakja; ki nagy tehetségével s nagy és széles körű tudásával mindig az az elsők között tündökölt, ki a törvényhatóság jogainak védelmében, s minden irányú érdekeinek lelkiismeretesen való előbbre vitele iránti törekvéstől áthatva, csak nem egy negyed századon keresztül hiven s a legnagyobb fokú kötelesség tudással töltötte be helyét a legkissebbtől a legmagasabb fokig. Nem fogjuk többá látni soraink előtt őt, ki kiváló szónoki képességével, a szónok hatalmával annyiszor és annyiszor ragadta magával a törvényhatéság tagjait. Hogyne volna tehát nagy a veszteség, mely a vármegye közönségét érte. Épen azért indítványozza, hogy a vármegye oly sok érdemekkel bírt első tisztviselője elhalálozása felett érzett fájdalmának, a vesztesség nagyságához mérten adjon kifejezést. Örökítse meg Mikeez János érdemeit jegyzőkönyve lapján, tekintse őt a közönség a maga halottjának, diszes és a vármegye méltóságához mérten való eltemetéséről gondoskodjék, őszinte igaz részvétéről a megboldogult özvegyét részvétiraton értesítse, s most pedig, hogy a közönségnek fájdalma ez által is kifejezésre jusson, ülését a megboldogult eltemetésének megtörténtéig napolja el s a gj ülés folytatását a f. hó 7-ik napjának d e. 9 órájára tűzze ki. Főispán ur ő méltóságának indítványa egyhangúlag elfogadtatván, a vármegye közönsége Mikeez János alispán elhunyta felett érzett nagy fájdalmának kifejezést adva, e törvényhatóság szolgálatában oly hosszú időn át szerzett és ő méltósága által ismertetett érdemeit közgyü!ési

| jegyzőkönyvében megörökíteni elhatározza, s elhnnyta felett érzett igaz részvétéről a megboldogultnak özvegyét részvét iraton értesíteni rendeli. Vármegyénk első tisztviselőjének a vármegyeérdekében kifejtett közhasznú s hervadhatatlan érdemeit elismerendő, őt saját halottjának tekinti s földi maradványának a törvényhatóság költségén való eltemeté&ét határozatilag kimonlja s a határozat végrehajtásával a vármegye helyettes alispánját megbízta. Végül, hogy a megboldogult halála felett érzett fájdalom külsőleg is minél inkább kifejezésre jusson, munkásságát ezennel felfüggeszti, ülését elnapolja s annak folytatására a f. hó 7-dik napjának d. e. 9 óráját tűzi ki. Miről özv. Mikeez Jánosné ő nagysága részvét iraton, a vármegye h. alispánja jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetik. A kir. pénzügyigazgatóság részvét irata a tisztikarhoz. Szabolcsvármegye tekintetes tisztikarának Nyiregyházán. A közpályán hervadhatatlan érdemeket szerzett, nagyrabecsült, közszeretetben és tiszteletben részesült alispánjuk: tekintetes Mikeez János úr gyászos elhunyta alkalmából nekem jutott a nehéz feladat, a vezetésemre bizott pénzügyigazgatóság mály részvétének igazi és őszinte érzelmeit a tekintetes tisztikar előtt tolmácsolni. Évek hosszú során át bő alkalma nyilt a hyiregyházi m. kir. pénzügyigazgatóságnak a legszebb férfikorban elhányt alispánjuk polgári erényeiről meggyőződést szerezni, a minden napi hivatalos érintkezésben megtanultuk őt szeretni és hivatalos érdemeiért nagyra becsülni. Az oly korán elköltözött alispánjuk elhunyta nem csak szerető családjának, Nyíregyháza városának, Szabolcsvármegye közönségének, kiterjedt rokonságának, számos barátjának és ismerősének okozott mély gyászt; de