Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-15 / 37. szám

IN T f K V r> É K Milyen lesz az ország szüretje?*) Idóközönkint a napilapok különböző rovataiban, bol a napihírek, hol a tőzsde, hol a közgazdaság, hol a táviratok hasábjai közt az ar igen örvendetes hir olvasható, hogy Magyarországnak az idén óriási szüretje lesz. Szó van ezen hírekben mesésen megrakott szőlőtőkékről, melyeknek egész sora található Zalában, a Balaton mentén, az Arad-Hegyalján. Fejérmegyében, Hevesmegyében és másutt, ahol bizonyomagodalommai (!) nétuekamár szüret elé, mert sem kád, sem hordó nem lesz elegeudó a termés befogadására és a megszorult gazdák kellő pénzzel nem rendelkeznek, hogy pinczefelszerelésüket szaporítsák. Némely reporter még még pinczehiáuyról is elmélkedik, csakhogy nagyobb legyen a szenzáczió! Hogy ezeknek a tendencziós híreknek csakis a spekulácaió az alapja és az üzleti furfang inspirálja a közvélemény (?) szolgálatában álló tollakat, lapunk olvasóinak bővebben magyarázni felesleges. Az utolsó időben tlkalmam volt az ország egy nagy részét bejárni, összejöttem az alkalommal más, meg nem látogatott vidékek szőlőbirtokosaival, figyelemmel olvasom a miuiszterium által kiadott hetijelentéseket, a lapunk szerkesztőségéhez százszámra beérkező tudósításokat és mindezekből azt a tapasztalatott merítem, hogy többről tűrhető középtermésnél az országban beszélni nem lehet. Nagyon, de nagyon alászállottak a magyar szőlősgazdák reményei az utolsó időben. Még ott is, ahol valami különös baj nem is érte a szólót, már pedig ilyen vidék csak kevés van, a rendkívül szeszélyes időjárás, a saharaí forróság hideg novemberi esős napokkal felváltva és a szokatlan erejű viharok mindenütt megdézsmálták a termést. Pedig a legtöbb helyen specziális bajok is voltak Alig emlékezüuk oly jeges esztendőre, mint az idei. Ha nem is öltött a veszedelem egyszerre országos mérvet, de há oin hónapon át majdnem minden napra esett ueháuy kisebb arányú jégverés, mely megelégedett azzal, hogy csak néhány községet látogasson meg, de ott aztán ugy ígazábau adja ki a magáét. Hát a zöldrothadás mennyi kárt tett? Hisz vannak ugy az Alföldön, mint a Dunán tul és Krdélyben egész megyék, ahol jóformán már augusztus kuzepj óta folyton tart a szüret, mert a rothadni kezdő fürtöket csakis gyors leszedéssel lehet a teljes elpusztulástól megmenteni és egyúttal a baj továbbterjedését is megakadályozni. Különösen nagy veszély rejlik abban az */A .Borászati Lapok' hói vesszük át ez akluális rzikket. s a vonat mellett hirtelen megmosakodik, néha oly paradicsomi fesztelenseggel, hogy az orosz majd nevettében, majd m-rgeben pukkadozik, s aztán ismét felszáll 8 a kocsi folyosóján végzi imádságát előiras szerint, nem törődve azzal, hogy hány gyaur nézi. Hideg zárkózoltságukból az einber azt következtetné, hogy a tatárok általában nein barátságosak s még kevésbbé vendégszeretők. De ez tévedés. Akiket itt a vasúton látunk különben is kereskedők vagy valami ügyes-bajos dologban jaró emberek; d* ha otthonában keressük fíl a tatári, embersegben nem lesz hiány; s ha nem nézi is a vendeget oly ideális félfogással, mint közeli fajrokona, a kirgiz, ki azt tartja, hogy a vendég „Alláh ajándéka", vendegehez a tatár is nagyon baratságos és előzékeny, l'raklikm észjárasa azonban, melyet kereskedésre, kalmárkodásra való termettsége is eléggé elárul, e tekintetben ii józanabb életbölcsességre vezeti. A tatár közmondás ugyanis azt mondja, hogy .a vendega gazdának szamara.' Hogy ez Orosz országban, különösen a magyarra nézve mily keserves igazság, azt belátja mindenki, aki csak egyszer is kénytelen volt végig enni egy igazi orosz ebédet vagy vacsorát valami középmódú háznál. Különben azt is megjegyzem, hogy aki a jóbarálsagot nem akarja eleve elrontani, az a vo gavidéki török(aj bélieket ne mondja tatárnak szemtől-szembe; metl l^y csak az orosz nevezi őket s maguk ezt az elnevezést nem vállaljak a világért sem. A reg. bolgárok ivadékainak tartják magukat s jól tudva, hogy a tatár névvel nem ok nélkül fűződött össze a legdurvább barbárság fogalma, inkább mohammedanoknak mondják magukat, egyben vallási és faji megkülönböztetésül, nyelvüket pedig szintén mohammedan, vagy ,türk" nyelvnek. Az orosz útitársak is eléggé barátságosak és beszédeik. Magyarországról a legtöbbnek fogalma sincs, s azért a legfurcsább kérdesekre ellehet készülve az ember. A legtöbb azt képzeli, hogy a magyarok úgy élnék Ausztriában, mint a lengyelek Oroszországban, hogy otthon beszélhetnek magyarul, de iakolaban, közigazgatásban, törvény kezesben csak a nemet nyelv járja. Van olyan is, ki előhozakodik a szerencsétlen 18+9-diki invasíoval s azt állítja, hogy a magyarok szívesebben volnanak orosz, mint osztrák alattvalók, mint ahogy annak idejón is megmutatták, mikor az orosx előtt rakták le a f vyvert tüntetőleg. Erre a nagy tájékozottságra és rokonszenvre nézve csak annyit jegyzek meg, hogy ilyesmit .műveli" einbeországos esőben, mely immár több napja tart és mely még az eddig rotnadásmentes vidékeket is sorra fogja megrontani. Növeli a baj horderejét az is, hogy a legtöbb szólófaj az idén szokottnál tómöttebb fürtöket hozott s igy a rothadásra természetesen nagyobb hajlandósággal is bír mint más években. Fellépett augusztusban hihetetlen vohemeucziávai a peronospora is ugy. Jiogy alig találni szőlőt, melynek felső leveleit ez a betegség többé-kevésbé meg ne szárította volna. Mindazok a gazdák, akik mihelyt a bajt észrevették, habozás nélkül hozzá nem fogtak a negyedik permetezéshez, uemcsak miuóségileg gyengébb, de mennyiségileg sem oly kielégítő szüretről fognak beszámolhatni, mint annak előtte. Mindezek után teljes tisztelettel kérdjük, hol van hát az az égig magasztalt nagytermés, mely borözönnel fenyegeti az országot? Megbízható adatunk csak Tokaj-Hegyaljáról van, mely több izben szép termésről számolt be, bár utolsó hirünk egy hóuapuál nem régibb keletű Már pedig az azóta tapasztalt időjárás bizonyára ott is devalválta a vérmes reményeket. Min len más vidéken legjobb esetben is csak jó középtermésról lehet beszélni, arai pedig sajnos nera sokat jelent, inert a magyarországi „középtermés," az utolsó tiz átlagát iiaszuálva méróvesszónek, két és félmillió hektoliternél nem nagyobb. Tegyük fel, hogy az idén felülemelkednék ezen a színvonalou a termés mennyisége egy teljes millió hektoliterrel, a mit azonban a magam részéről kizártnak tekintek, ugy sem lehetne az egész magyar birodalomban több mint három és félmillió hektoliter termésről szó, ami pedig még mindig távolról sem elegendő, a mai ugyancsak csekély a fogyasztás kielégítésére. Vegyüli hozzá, hogy készlet alig vau az országban (természetes és nem „gyári" árut ért ve alatta azt) a keveset pedig az egy hónapig, tartó eszem-iszom, amely nálunk a választást megelőző elmélkedést szokta helyettesíteni vagy kiegészíteni, teljesen elfogja emészteni, sót azt hisszük, hogy a mólyen tisztelt választók öblös gégéjén már az uj torból is egy tekintélyes perczent fog erjedő és felig erjedt állapotban lecsurogni. Már pedig ez a rendkívüli szüksé/jlet a rendes t^, fogyasztást jelentékenyen fokozza s igy a dolgok természetes rendje szerint az idén is meglehetős „manco* foga borban mutatkozni, melyuek eltüntetéséről a fiumei borimpoitórók és földalatti alchimisták íoguak gondoskodni Ne üljenek azért fel szőlősgazdáink a borügynökök és borkerkeresdők mesésen hangzó reklől is hallottam sokszor s hogy a tatár, ha nem is hangosan, azt szokta mondani: „Ha croszszal barátkozol, kéznél legyen a fokosod." Igy eltün k egy nap, meg megint egy éjszaka, aztán megint megvirrad, megint delelőre emelkedik a nap, a vid k kissé unalmas is már: a hullámos talajon csak a nyírfák sugárabb növése árulja el, hogy az Ural felé közeledünk, b.ir az is elég messze van még. Azonban szerencsésen túl vagyuuk már Kuznyeczkon, Kanadejon s Szizrány felé járunk. Az útitársak már kérdezgetik egymástól, látták-e a Volgát; mert hát pár óra .raulva elérjük. A Volga „Oroszország dajkája", Európa legnagyobb folyama, melynek paitjain a népvándorlás kezdődött s legtovább tarlóit, melto tárgya a kiváncsiságuak. A vonat, mintha csak azért is jói megakarná az embert várakoztatni, lassabban halad, bár két mozdony húzza, s türelmetlenség, kíváncsiság ej;yre fokozódik. Végre Ba'rakin túl felcsillan a távolból a napsütötte széles vúlúkör, majd jobban lassul a vonat futása s óriási robogás, zúgá-, recsegés jelzi, hogy a Volga hídjára értünk, melynek tizenkét oszlopa messze elfeliérlik. A vonat kerek tizenöt perczig megy a hidon s így meglehet nézni mind nt részletesen. A partok föl is, alá is dombosak és sárga földjükbe számtalan odu van vájva halisztanyául. Azalacsouy vízállás mellett óriási homokszigelek sí na háta emelkedik a vizstin fölé s a távolban halaim is gőzösök ringanak s a méltóságos „Ana-idel" (anyafolyó), mint a hogy a b.i-kirok nevezni szokták, szélcsendben alig mutat ujjnyi magasságú hullámokat, de annál jobban, anaál kápráztatóboan csillog villog a fényes napsugárban. Sok mindent elgonlol az ember, mig álhtlad fölötte, I s szinti! nehezen válik meg tőle, amint a vonat a füzes | mocsaras jobb partra jutván, sebesebben vágtat lova I kelet felé. Mily sziveden tenné meg az ember azt a híres i szép vizi utat Kazántól-Asztrakhánig, melyről az útitársak beszélgetnek, kik között már olyan is akad, aki nem I csak azt járta meg, hane.n a regényes Krímet, a vad I Kaukazust is, most meg nem is utazik tovább, mint Irkuczkig. Késő délután értem Szamárába, hol szokásom ellenére, az volt az első dolgom, hogy képes levelező-lap után nézzek, mert a Volgáról, hi mir hosszasabban nem tartózkodhattam partjain, I -galább valamit akartam magamhoz venni emlekul. terméstudósitásainak. Azt a horribilis sok szőlőt, melyről azok az emberek beszélnek, senki sem látta, az nem egyéb agyrémnél, mely legjobb esetben is csak onuan eredt, hogy egy jól megrakott tőke után Ítéletet mondanak egy egész község szőlőterméséről. Tessék a bort rnegtartaui, ha érte tisztességes árat nem igi ruek, mert ép úgy, mint tavaly félévvel a szüret után 25—30°/o-kal is fog helyenkint a bor ára felemelkedni: azért pedig érdemes egy ideig vele vesződni. Ha vannak (pedig ilyenek minden községben akadnak) megszorult, bátortalan, megfélemlített szőlősgazdák, akik már augusztusban odaadták szüretjüket ,egy tál lencséért" a falusi korcsmárosnak vagy szélodahozta kereskedőnek, ezt nem szabad preczedesnek tekinteni, mely alkalmas arra, hogy az egész borforgalmat helytelen természetellenes irányba terelje. Mikor négy év előtt o helyen nyiltan kimondottam, hogy Magyarországon borkereskeskedelein nincs, aminthogy a szó igazi értelmében ilyen sohasem volt, mert az ötlet zerü, egyes helyi viszonyok ügyes kihasználására alapított üzletek összességét komolyan ,borkereskedelem *-uek senki sem mondhatja, felfortyant a „szolid* bornagykereskedök egy tekintélyes csoportja ellenem és czáfolatokat gyártott rnerkantil-jellegü lapok számára. Ám álljanak ma elő nyilt sisakkal és mondják meg, hogy „borkereskedelembe az, ami hetek óta országszerte folyik, a borárak mesterséges lenyomásával és álhírek terjesztése által és hol van az országban olyan piacz, ahol a körülményeknek megfelelő napiáron lehetne szüret idején az uj bort biztosan eladni? Amíg pedig ilyen nincs, addig a borüzlet szerencsejáték, nem pedig biztos alapon álló kereskedelem. Tervezett vasutaiuk. A kereskedelemügyi minisztertől a napokban érkezett le az 1901—1902. évi közúti költségvetésre vonatkozó határozat, melynek keretében a tervezett nyíregyháza—vásáros naményi és sóstó—dombrád—ibrány— rakamazi helyi érdekű vusutakra vonatkozólag a következők foglaltatnak: Áttérve ezek ulán a közönség elől hivatkozott határozatának a nyíregyháza—vásáros-naményi, továbbá a sóstó—dombrád-ibráány—rakamazi helyi érdekű vasutak segélyezésére vonatkozó részére, erre vonatkozólag a következőket közlöm a közönséggel: 1. a közönség 1900. évi május hó 9-én folytatólagosan tartott közgyűlésében 193. szám alatt hozott, Liplay Béla cs társai által megfelebbezett határozatával kimondotta, hogy a nyíregyházi—vásáros naményi helyi érdekű vasút létesítésére 858199. Bgy. számú határozatával megszavazott 200,000 koronás segélyt a törvényhatósági útalap terhére feltétlenül megadni újból elhatározza ; Szamára már a régi Baskiria területén van, s nem lehetelen hogy nevét a regében ma is élő Szemerkhántól kapta. A kevéssé változatos, majd sík, majd erdői vidékre hamarosan reáborul az éjszaka, Isten kegyelméből a hetedik és utolsó a vonaton, mertufa a régi baskír főváros, ma orosz kormányzósági székhely, már nincs messze. Délután két óra tájban már feltűnik a magaslat a Bjelaja jobbpartján, hol Ufa városa épült. A hatalmas gépműhelyekkel raktarakkal kőrülépitett állomás nem messze van a Bjelaja magas hidjától, meg a hajó állomástól, honnan a Kama közvetítésével Kazánnal közlekednek a kisebb szabású sekély járású gőzösök. A vasúti állomás előtt egymást éri a sok bérkocsis, ki orosz, ki tatár, ki baskír. A város csak szórványos épületekkel nyúlik a vasaiig, maga a zöme tavolabb fekszik s jó félórába telik mire az einber a főulezábajut, hol a legmodernebb fogadók épültek, kényelmes vendégszobákkal, villanyvilágítással, fonográffal, tekéző asztalokkal, feketébe öltözött mozgékony tatár pinczérekkel. Mire az etnbjr magához tér meglepetéséből, hogy itt már minden szilárdan áll s nem szalad el előle, mint ahogyan egy heti szakadatlan utazása alatt megszokta, mire jól megmosdik és átöltözik, már este is van. Mivel töllse az ember az első estét sok ezer versztnyír;: otthonától, olyan városban, hol az alkalmatlan légyen meg a nagy poron kivül minden uj és idegen elölte. Legjobb még a színház. Azt mondják jó társaság játszik s éppen Nórát adj ik, azt tehál meg lehet nézni. Ttulianak ez a hyperboraeusok területén épült kis falemploma egy takaros kis nyirfás park közepén van; függönyén egy szibériai tájkép: befagyott folyó mellalt két kis hóval fedett faházikó, az ég peremén vérvörös arczu lenyugvó nap. A felvonások között a parki vendéglőben megzendül a muzsika, cseh karmester vezetése alatt s a közönség elha.yja a színházat, hogy zeneszónál, villanyvilágításnál sétálgasson egy kicsit a nyírfák között, mig-mig a harmadik csengetés vissza nem szóllitja őket a világot jelentő deszkák elé. Mikor aztán Nóra ott hagyja a férjét kegyetlen kétségbeesésében s a lelki egyensúly helyrezökkentése végett feltalált bohózatnak is vége van, nem marad más hátra, mint valahogyan hazafelé baktatni a koromsötét éjszakában, a nyaktörő kövezeten, otthon lefeküdni « álmodni valamit jól és biztatót.