Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-28 / 30. szám

Cseléd mizériák. Egész Magyarországnak s nagy Magyarországban Nyíregyháza városának is nagyon mostoha gyermeke a cselédügy. Egy százfejü szörnyszülött, melynek kiirtására nem elég fenyegető lényének egyes tagjait, egyes tényezőit kutatnunk, hanem el kell taposni, hathatós, erős és egyetemes akcióval egyszerre szüntetni meg az e tekintetben barbár állapotokat. Van egy eszme, egy fogalom, a mit a téves emberi ész cselédügynek keresztelt, ami azonban annak csak a neve; van egy fogalom, aminek neve cseléd, valójában pedig erkölcsi, érzületét a legtöbb izben levetkőzött. Éva rosz leánya: egy fogalom, aminek neve cseléd-szerző, a mi hátlen sáfárja a hatóságilag reábízott ténykedésnek. Csodálatos, hogy ez a botrányos állapot évek, évtizedek óta tartó ügy. Tudják a hatóságok, az illetékes közegek, hogy az elhelyezők néha a legaljasabb posványba döntik a cselédeket; szobáiknak levegője, hol a szolgálatba lépni akaró leányok zsúfolva vaunak, meg van mételyezve az emberi nyavalyától, erkölcsi züllés nyomaitól, trágár beszédektől; a züllés, aljasság miazmái átharapóznak még arra is, kinek lelkülete talán még szintetlen a sok dögleletes szenytől, teste a nyavalyától. Tudja a rendőrség, hogy romlottságuk sok tekintetben hatást nem ösmerő, esténkint pillangókként repdes a sok sötét alak a mellékutczákon — meg a fő utczákon is — s erkölcs sértő viseletükkel, trágár beszédeikkel, mik a járókelőknek arczokba kergetik a vért, beszennyezik az utcza levegőjét, kapuk alatt legényekkel, huszárokkalhanczuroznak, éktelen lármát csinálva zavarják a házbeliek nyugalmát, szeretőket tartanak, kapukulcsot csináltatnak, hogy bűnös viszonyuknak ne legyen akadálya; szeretőikért meglopják gazdáikat, hogy azoknak kedveskedhessenek. Ha hely nélkül vannak, csavarognak városszerte, megjelennek az utczákon és köztereken, szemérmet sértő viseletükkel felháborítják a jó érzésű ember vérét. Ezeken a nyavalyás állapotokon, a társadalmi élet ezen egyik rákfenéjén segíteni kell. A cselédmizériák üdvös rendezését czélozzák Miskolczon. Egy tervezet fekszik ott a városnál, mely egyszerű és mégis erőteljes vonásokban rajzolja a cselédügy tarthatatlan voltát, a melynek első sorban is fóoka a cselédhelyezők kapzsisága és pénzszomja, kik más helyeken levő leányokat ígéretekkel, busás fizetés reményében helyükről elcsalogatják, mely változások folytán többször szedik be a 2 kor. elhelyezési dijat; űzik a csinosabb leányokkal a lélek-kufárkodást, mely persze nekik hozza meg a nagyobb províziót. A tervezet azt czélozza, hogy ezen irtóztató állapot megszüntetése végett vonás sauak 1901 Okúi a bölcs, a kétkedő hisz, Ledobja mind a terheket, Megenyhül a bús szenvedő is, Meggyógyul a szegény beteg. A röpke szellő azt susogja: Van boldogság a földön — itt, S a szived egyre azt dobogja: Az élet, ah! mért oly rövid ?! « Úgy nem tud a lelkem betelni Mindazzal, ami jó van itt, Szeretném egybe átölelni Mind, ami szép csak itt lakik: Az ismerőst és ismeretlent, Az élőt és élettelent, A csillagos, nagy mennyet ott fent, S a kis virágot idelent! • Adj' isten újra Tátraházán, Hová oly egyre vágyom én, Hogy minden gondot, bajt lerázván, Csendben pihenjek hús ölén. Adj' isten, kedves jó barátok. Kik még el nem feledtetek. Mindég híven gondolva rátok Ott lesz a lelkem köztetek!! . julius 14. Ctinseppe. Nyíregyháza éjjel. Pifrány. — ember kimó munkáját — Irta A nap elunja ember kimó munkáját a meleg ostását. Ki megy a vasúti uton, átbandukol a bokortanyák fö.Ott egyenesen Szent-Mihálynak. Szép tarka függönyöket tereget maga mögött az égre. Alól bíboros aranyasálakkal hímezett, magasabban sötétvörös lilaaainnel csíkozva a fejünk fölött sötétkék, kelet felé pedig mogorva sötét ai a nagy nagy paraván. A városban az alkonyati szellő m&r tördeli a vakmeleget, a mit a házak fala kisugároz. A hűvös setNYÍRVIDfi

K be a cselédhelyezó intézetek tulajdonosának engedélyei és a helyett vegye a város saját hatáskörébe speczialisan a cselédügy vezetését. Állíttassák fel egy »városi cselédhelyező és nyilvántartási hivatal" megfelelő, a tervben ajánlott személyzettel, melynek fizetése a városi költségvetést nem érintené, a mennyiben azok fizetése a cselédbelyezési dijakból befolyó pénzekből busásan fedezve volna. Az alkalmazottak egyike vezesse a nyilvántartást, aminek létesítése nélkülözhetlen. Köteles legyen mindenki a hozzáérkezót 48 óra lefolyása alatt bejelenteni; az ez ellen vétók pénzbírsággal sujtandók. A bejelentést két biztos a helyszínén ellenőrizze. Adjon a város bejelentési lapokat díjmentesen a háztulajdonosnak, a kik lakóikat, ezek viszont személyzetüket tartoznak •18 óra alatt bejelenteui. Köteles legyen a cseléd a városba való érkezése után 24 óra alatt magát bejelenteni, ahol aztán 3 napi tartózkodásra engedélyt kap, mely a cseléd szolgálatába lépése napján tőle bovonandó. Ezen engedélyjegy esetleg meghosszabbítható, de kimondását kéri annak, hogy ez 9 napnál többre nem terjedhet, valamint annak kimondását, hogy ha e záros határidő alatt a cseléd helyet nem talál, a városban csavarog, vagy szeméremsértő, kihivó viseletével a közerkölcsre károsan hat, avagy botrányt okoz. a városból eltolonczoltassék. Ennek szükségképpeni ós üdvös következménye az volna, hogy egyrészta gazdák pontos és lelkiismeretes cselédeket kapnának, másrészről azok kényszerítve volnának helyre lépni, nem pedig hosszú időtartamonkeresztül kéjelegve, a züllés utján csavarogni. Más felől üdvös volna a szigorú rendszabály, hogy a cselédeket egyenesen korlátozva tartaná kicsapongásaiktól, óvná a gazdákat követelő, olykor szemtelen magaviseletüktől, óvná a szolgálatba lépés rövid időn belől megtörténendő voltánál fogva a magas bértől, mivel sok gazda kényszerítve lévén cselédet tartani, sokszor rendkívül magas bérért kénytelen cselédet felfogadni; óvná pláne oly esetekben, midőn a magas fizetést az egyáltalán sem viseletével, sem munka-szorgalmával nem érdemli, a mi pedig a felfogadás alkalmával előre nem tudható, ngy, hogy ha a gazda a cselédet bármilyen alapos oknál fogva is maga akarná szolgálatából elbocsátani, nem lehetséges, mert a szükség követeli, a házi teendők ellátása okvetlenül megkívánja a cselédtartást. Szakasztott ilyen a helyzet nálunk is, és igy mi, kik annyiszor emeltük fel már intő szavunkat a cseléd mizériák megszűntetése érdekében, kik annyiszor hangoztattuk, hogy sürgős és merész operáczióra vau szükség, hogy e rákfenét tűzzel, vassal, a legszigorúbb eljárással kiirtsuk, most ismét figyelmébe ajánljuk az ügyet az illetékes hatóságnak. Eléggé megmételyezte már a társadalmat, elég bűzhödtté tenkedik elő a fák közül, az ér alól, a bujtosról, a temetőkből meg az erdőről. Migasan a város fölött nyílegyenes repüléssel térnek alvásra a Síéchenyi-üget öreg uyárfáira szokott vére ék. Az ákáczfák lombja kizt megharsan a kabóca csiripelé^e. A hártyás zöld szárnyak alól szótárad az est üdvözlő zenéje. L^gy üdvöz estei Csend borul az u'czákra és béke. Az emberek lassabban járnak és barátságosabban üdvözlik egymást. Szelid orczájával velük sétál az alkonyat. A boltokban nincs forgalom. A tulajdonos az ajtóban áll és elégedetten gondol egyik másik az elmúlt napra. Munka után édes a nyugalom. Az elégedetlenek is tágult tüdővel szívják a frissülő levegőt a szerencsésebb holnapra gondolva. Jó az Isten ... ni milyen szép ez az este is! A szürkületben hosszú rudakkal sietnek oszloptóloszlopig a lámpagyujtók. Egyet rántanak a rudvégére erősített horoggal azá

ram kapcsolón és nyomban izzóvá válik a lég üres körte prepirált gyapot vagy kókusz háncs szála. A huzalon át egymás karjába rohan dühös szerelem ben a két áram, hogy köröskörül fényesség támad tőle. Az izzók száma megsokasodik. Itt ott az oszlopokon másfél öl magasan látszik az intő feliráa. A vezetéket érinteni veszélyes. Nagyon igaz. Hiszen ha az ember meg akarná fogni azt a vezetéket, emelet magasságig kéne kinyújtani magát. Mir pelig az ilyen nagymérvű terjedelem változtatást nem az ember számára találták ki. Ezért — a vezetéket érinteni veszélyes. Az est mindjobban öregszik. Az iv lámpák is pöröl-börölnek már az éjjeli pidék támadó rajával. Lttszik már a hold is. Ott ül rajta Hekaté istenasszony, a bűbájosság pUronája. Siellem testét lá'ják is a médiumok, a szellem közvetítésre alkalmas szegények, a mint illegeti magát a Szent Dávid hegedűje szavára. Ez már az éjjel. Bicsik, nénik, kisasszonyok és urfiik mind mind fekete papirosból vannak kivágva. A korzó megelevenetette már a levegőt, fejlesztette az erkölcstelenséget, a züllést, s engedett szabad kezet a lélekkufárkodásnak. Meg kell szüntetnünk a szégyenletes állapotot mielőbb. Minden hajszol, kerget erre teljes szigorú nagyságában: szükség, közerkölcsiség, szemérem. A murikássegélj p'nztár és a gazdák. A törvényhozás a munkásbiztositás ügyében nem utánozta a külföldi példákat s az 1900. XVI. t.-cz. alapján létesített .Országos gazdasági munkás- és cselédsegélyző-pénztár* megalkotásában mellőzte a teljes biztosítási kényszert. Felfogásunk szerint igen okosan járt el a törvényhozás, hogy nem telte kötelezővé a biztosilást : ennek költségét ma Magyarországon nem tudná elviselni sem a birtokos, sem a cseléd, sem a munkás. De ezen felül helyeselnünk kell a kötelező tiztositás mellőzését azért is, mert a biztosítás kötelező formája mindenre jó. Csak arra nem, ami a gazdaaági munkásügyek terén minden helyes s<.ocziálpolitikai alkotásnak első kelléke : hogy t. i. a birtokos és cseléd, munkás között a patriarchális viszonyt istápolja. A magyar munkás segélypénztárnak — mint minden intézménynek, ahol a megterhelésekkel nagyon megfontoltan kell eljárni — lehetnek hibái és hiányai, az azonban bizonyos, hogy igen alkalmas eszközül kínálkozik arra, hogy gazdasági cselédeink jövőjéről jólelkűen gondoskodván s részt vévén az uj intézménynek önkormányzati elvekre fektetett helyi igazgatásban, minden birtokos tevékeny munkása legyen . a társadalmi s gazdasági békés fejlődés biztosítását czélzó akcziónak. A földmivelésügyi miniszter, a mikor asegélypenztárra vonatkozó törvényjavaslatának indokolásában a tervezett intézménynek erre az előnyére utalt, nem hiába számított a magyar birtokosok készségére. Eddigelé közel jár az ezerhez azon birtokosok száma, akik alapító tagul beléptek a pénztárba s a mint értesülünk nap-nap után jelentik be a birtokosok cselédeiket a pénztár rendes tagjai közzé. Azzal, hogy cselédeit a maga kölltségére beíratja a pénztár rendes tagjai közé, minden birtokos kettős eredményt ér el. Az egyik az. hogy cselédeit öregségükre lehetőleg biztosítja, a másik az, hogy az emberszeretet e cselekedete által cselédeit a vonzódás kötelékeivel magához fűzi. iWég nem akadtunk emberre, a ki ne áldozott volna szívesen erre a czélra s meg vagyunk győződve arról, hogy minden birtokos, ha csak elháríthatatlan okok nem gátolják jó szándékának kivitelében fel is véteti cselédeit a segélypénztár tagjai közé. Viszont azonban tudjuk azt, hogy nagyon sok birtokos van, aki tájékozatlan e tekintetben, hogy mely módokon biztosithatja magának a cselédek biztosításának előnyeit s milyen módon jártak el gazdalársai, épen azért indokoltnak tartjuk ismertetni azt az eljárást, a melyet tudomásunk szerint eddig a birtokosok közül többen helyesnek ismertek el. E részben a legtöbben arra az álláspontra helyezkedtek, hogy: a) a helyett a cseléd helyett, aki az első evben áll szolgálatban, a birtokos nem fizeti meg a rendes tagsági dijat, de ha a cseléd a maga költségére be akar lepni, a birtokos megadja neki a felvételi dijat (2 korona; ha a cseléd több mint 33 éves; 4 korona;) b) annak a cselédnek a ki több mint egy éve áll szolgalatban, de még nem áll három év óta (némelyek öthat évet veitek), kifizeti * birtokos a belépési dijat s viseli a rendes tagsági dij felét; c) azoknak a cselédeknek pedig, akik több mint három (őt, hat stb.) év óta állanak szolgálatban, megfizeti a birtokos a felvételi dijat s fizeti helyettük az egész tagsági dijat. Minden esetben természetesen áll az a feltétel is, hogy az illető cseléd eltekintve szolgálati idejétől, jóravaló, becsületes ember legyen. dík. A lámpák alatt tudom kik mennek át, de odább mind-mind fekete papírból kivágott figura. Némelyik nem szépea van vágva, olyan görnyedt, de némelyik nagyou helyes. Ktrc-u ós egyenes, olyan ruganyosan jír. Az arc<át nem is akaróin látni. Ilát minek jön a lámpa elé? Már n .gyón népes a korzó. íme egy úrfi éa egy kis-asszony jön felém. Ismerem őket. Tisztes távolban sétálnak egymás mellett. — Jó estét kívánok! Odább mennek, már nem ismerem őket. Két fekete papír figura, fgászeu összesimulnak vagy ciak a sötétben képzeli az ember? Azt képzeli az ember, hát ugy is mindegy. A katholikus torony órája már világit. Mutatja, hogy mindjárt kilencz óra. Bxrátsogos kedves óra. Ha elbontják a katholikus templomot és száz lépéssel odább újra építik, senkinek sem fog fájni a változás, de ha ezt az órát elviszik, kiveszik vele a piacz szemét. Nem is lesz táu igazi mulatság, ha ez a derék jó óra nem fogja nutatni a levegőben lebegve, hogy néay óra már elmúlt. 0 yan derék diszkrét jószág volt. Mindnyájunk bizalmaea. Hányszor hunyorított rduk kedélyesen — hát kimaradtál öreg? Néha hmznak-harmincznak is láttuk egy helyett azt a mosolygós számozott holdvilágot, néha nagy tűzvonalnak, vagy világító keménymagos kifl'nek, de ő azért uem haragudott, csak nézett szelíden. Nézett é3 mutatta, hogy már öt óra és kérdezte szelid nézéssel — megint kirúgtál u hámból öreg ? Ne, ne vegyék el ezt az órát. R ikjanak alá obeliszket, vagy köisék léghajóra, csak el ne vigyék, mert hi ezt a szeretett tudós transzparentet elveszik, a nyire. yházi fii álság ki se m irad többé. Nem is érdemes e nélkül az óra nélkül kimaradui. A városházatói le a kaszinó mellett, ki a vas-uti u'on, élénk a korzó. A nap ugy elkinozza az embert, hagy ez az esti séta mennyei élvezet. Hát ha még a népkertben is lehetne eate sétálni! De nem szabad ám. Fel kilenczkor már bezárják az jtót. A közönség érzi, hogy meg van rövidítve: de tűr. A múltkor egy tudós profei-szor már újságban akart apellálni ez ellen a —