Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-28 / 30. szám

N T í B V I D É K Nézetűnk szerint helyes, hogy a birtokosok ilyenformán járnak el, mert ezen a módon legjobban lehet méltányolni a cseléd szolgálatait. A midőn ezt jelezzük, nem álljuk meg, hogy egy gyakran hallható kifogásra megjegyzéseinket meg ne tegyük. Némelyek ugyanis azt szokták a cselédek helyett fizetendő tagsági dij elvállalására nézve ellenvetni, hogyha kifizeti is a gazda a cseléd helyett a tagsági dijat, a cseléd mégis akkor megy el a szolgálatából, a mikor akar s a gazda nem kapja vissza pénzét a pénztártól, se a befizetett dijakat nem tudhatja be egy másik, a kilépett helyett felfogadott cseléd javára Ez mind igaz, de ez nem is lehet másként s nincsen is szükség arra, hogy másként legyen. A birtokos attól a cselédtől, aki őt évi szolgálat után hagyja el helyét, a törvény 39. §-a értelmében visszakövetelheti mindazt, amit helyette lefizetett: annak a járandóságából levonhatja, módjában áll tehát annak járandóságait ugy kiszolgáltatni, hogy követeléseinek fedezete legyen. Az a cseléd pedig, aki már több mint öt esztendeig szolgált, bizonyosan jóravaló ember volt, másként nem tartotta volna meg öt évig a birtokos, az ilyen tehát rászolgált, hogy róla gazdája gondoskodott légyen. A birtokos anyagi érdekét nem sérti tehát a törvény a mikor nem engedi visszatartani a cseléd tagsági könyvét s nem engedi meg a befizetett dijaknak más cseléd javára való átszámítását ; viszont ez az intézkedés a proletariátus növekedését ellensúlyozza. Az a cseléd, aki helyett egy birtokos valaha fizette a tagsági dijat, ha annak szolgálatából kilép vagy maga is folytatni fogja a befizetést vagy csak olyan helyett keres, a hol a birtokos szintén hajlandó fizetni a dijakat ; szóval az ilyen cselédből nem lesz koldus s az ilyen cseléd nem fogja a társadalmi s gazdasági rend ellen törők tömegét szaporitani. A gazda tehát, a mikor a maga s cselédje jóvoltára áldozatot hoz azzal, hogy cselédeit beíratja rendes tagul, általában a közérdeknek s különösen gazdatársainak is szolgálatot tett, mert meggyőződésünk szerint épen a munkásbiztositó intézmény van hivatva arra, hogy a gazdasági cseléd-mizériákon segítsen. Ha azok a birtokosok, akik súlyt helyeznek arra, hogy jó, állandó, hű cselédeik legyenek, most a maguk költségére felvétetik cselédeiket a biztosító intézmény tagjai sorába s elvül megállapítják, hogy a jövőben esetleges cselédváltozáskor csak olyan cselédeket fogadnak fel, akik eddig is tagjai voltak a segélypénztárnak : ezzel a gazdasági cselédek szinét-javát szinte kiváltják s biztosítékot nyernek, hogy a jóravaló gazdák jóravaló cselédre tesznek szert. 11a jól emlékezünk, a munkás segélypénztárra vonatkozó törvényjavaslat előadói tervezetének tárgyalása idejében a minisztériumban megtartott szakértekezleten gróf Károlyi Sándor pendítette meg ezt az eszmét, mely igazán méltó arra, hogy azzal a gazdasági egyesületek foglalkozzanak s azt mielőbb megvalósítsák. A gazdasági cselédkérdés, a kivándorlás, a külföldön való időleges munkakeresés miatt minden társadalmi osztálymozgalomtól eltekintve egyre égetőbb lesz a gazdára nézve. Ezen a bajon a törvényhozás s a kormány csak azzal segíthet, hogy alkalmas intézményeket alkot, a melyek keretében a munkások s a gazdák egyaránt méltányolt jogos érdekeik istápolásával megtalálhatják a társadalmi működésnek üdvös eszközeit. A munkás segélypénztár is ilyen eszköz a társadalom kezében s ha nem veszszük azt igénybe s nem élünk vele : csak magunkra vethetünk. A 48-as honvédek érdekében. Széli Kálmán miniszterelnök a következő rendeletet intézte a vármegye törvényhatóságához: Az érdekes körrendelet szószerint ez: Különös gondoskodásom tárgyát képezte és képezi az 1848—49-iki honvédek és azok özvegyeinek állami ellátása és ha tekintettel arra, — hogy az állami ellátásban részesülők száma még most is meghaladja a 9500-at, és mondjuk — rend ellen. Lehet, hr gy szóvá is teszi még. Ha 6 nem teszi, van a városban adófizető polgár, közjóért nyiltterező, kívánó, óhajtó, tiltakozó, panaszkodó, adófizető polgár, a ki segít a dolgon megayiltterezi. Beállíttat egy két ivlámpát megnyittatja a tikkadt közönség előtt a paradicsom ajtaját és ezzel megháromszorozza a mi szeretett polgármesterünk művének, mondjuk: ajándékának — az értőkét. A mint sótáunk a kivilágított ,Júlia malom* előtt tovább, a mint elérjük az érfolyó kő balusztrádját, megzendül künn a lovas laktanyában a takarodó. A nagy távolságból tompulva reszket körültünk a hívogató hang. De szép az a kürtszó, kivált igy czivilben, mikor a velünk sétáló kis lányok csacsogásának a kisérő zenéje. Nagy sarkantyú csattogás közt igyekszik két fekete papírból kivágott huszár az aszfalton a kaszárnya felé. A kürtszó olyan szelíden szól, a hadfink mégis sietnek. Lám szeid szóval mennyit el lehet érni. A csillagok teljes számmal kiültek az égre. Fegyelmezetlen népség. Kivált igy látszik, hogy milyen összevissza állnak, mikor a vasúti ut izzólámpákból formált csillagsorát látjuk. Az már aztán katonás „richtung.* Sarzsinak ott áll az ut végén a temető előtt egy ívlámpa. Megérdemli a sarzsiját. Gyerünk vissza a városba, hadd fürödjenek az ,érfolyam'-ban háborítatlanul a csillagok. Alig megyünk pár lépést, nagy zúgás kerekedik a temető mögött, mire hátrafordulunk már ott vágtat két égő rubint szemével a kis-várdai vonat lihegő mozdonya, a sorompó között. A tisztelt mozdony ur kevesebb lármával is járhatna ilyen késő este a temető mellett. Még megriasztja őket. Na de ne tréfáljunk. A város csendes. Az emberek szótlanul igyekeznek haza felé. A házak csukott ablakokkal állnak a sötét ákácz-lombok alatt. A piacz néptelen. Néhány taligás áll még a Korona előtt. A hatóság rendelte, hogy tizenegy óráig mindig kéznél legyen egy néhány fogat. A ezukrázda oleánder bokrai alól még halk beszéd hangzik. A Bessenyei kert már néptelen. hogy azok segélyezésére a törvényhozás által nagylelkűen engedélyezett évi 800.000 korona hitellel szemben még mindig 230.000 koronát meghaladó hiteltullépés mutatkozik, — az illettők ez idő szerint nagyobb arányú nyugdíjban nem részesíthetők: igyekezetem oda irányul, hogy ettől az igazán csekély alamizsnától és inkább erkölcsi elismeréstől senki se essék el, kinek arra jogos igénye van. Hogy mindazok, kik 1848—49. évben mint honvédek a hazáért életüket kockára tették, nyugdíjban részesittessenek, nemcsak indokoltnak és méltányosnak, hanem okvetlenül szükségesnek tartom. Éppen annyira méltányos, hogy azok az özvegyek, ki< a szabadságharcz évében vagy azt megelőzőleg, életévöket, özvegységükben megfelelő ellátásban részesüljenek. De nem találnám az osztó igazsággal és a dicső honvéd név méltóságával összeegyeztethetőnek azt, ha olyanok is részesittetnének a haza elismerésében, kik valóságban nem voltak honvédek, és csak most igyekeznek kerülő utakon a névtelen hősök soraiba behatolni. Szép és nemes hivatása van e tekintetben az 1848—49-iki honvédeket igazoló bizottságoknak, egyesületeknek és a közigazgatási hatóságoknak is, és csak elismeréssel üdvözölhetem azt a törekvést, hogy azok, kik 1848—49-ben a szabadságharczban életüket, vagyonukat, jövőjüket a hazának szentelték, mint honvédek igazoltassanak és öreg napjaikra, lehető anyagi támogatásban részesittessenek, de ez mindinkább nehéz, sőt lehe'.len lesz, ha a honvédigazoló bizottságok és a közigazgatási hatóságok nem a legnagyobb lelkiismerettességgel, igazságos szigorral és beható gondossággal fognak eljárni, hanem rosszul alkalmazott humanizmus és engedékenység által vezéreltetve, olyanok részére is állítanak ki igazolványokat, vagy olyanok igazolását mozdítják elő, kik 1848—49-ben sem életüket, sem vagyonukat, sem jövőjüket nem telték koczkára ; hanem ellek ugy, mint a haza fiainak más százezrei s milliói, és semmi különös elismerésre nem érdemesítették magukat. E vezérelvek halása alatt az ezekre menő nyugdíjazási kérelmek beható gondossággal folytatott tárgyalásból merített tapasztalatok szem előtt tartásával, az 1848—49-iki honvédek s azok özvegyeinek állami ellátására vonatkozólag fönnálló szabályokat megfelelőleg átdolgoztatván, azokat a alá idezárt rendeletbe foglalva, a törvényhatóságnak tudomás, közhirrététel és szigorú szem előtt tartás végett ezennel kiadom, és egyszersmind tudatom, hogy az 1895. évi julius 9-én 2.185. és 1896. évi április 22-én 7.821. szám alatt kiadott miniszterelnöki rendeletek hatályon kivül helyeztetnek. Budapesten. 1901. évi julius hónap 11-én. Széli, s. k. Maga a rendelet négy részből áll. Az első rész megszabja azt, ki kap nyudijat. Olyan 1848—49-iki honvéd, a ki feddhetetlen előéletű és igazolja honvéd voltát kinevezési okmánnyal, útlevéllel, szabadságlevéllel, az osztrák katonai hatóságoktól a honvédeknek a fegyverletétel s később a további katonai szolgálatra képteleneknek a sorozások alkalmával kiadott igazolvánnyal; a besorozott honvédekre nézve az ezred törzskönyvi lapjával stb. Továbbá a honvédegyesületektől kiállított honvédigazolvánnyal; kétség esetén a folyamodó honvéd voltát csakis két, már nyugdíjazott vagy kétségen kivül igazolt s vele szolgált bajtársnak eskü alatt tett vallomása alapján veszik igazoltnak. A rendelet másik része az özvegyekről szól. Csak olyan honvédözvegy jogosult nyugdíjra, a ki 1849. végéig ment férjhez, férjét haláláig el nem hagyta s özvegy állapotban él, feddhetetlen előéletű. A harmadik rész a nyugdíj összegét igy állapítja meg: Az évi nyugdíj-járandóság'. tábornok részére 4000 korona ezredes „ 960 „ „A daliás termetű, dus, fekete fürtü, de szerény fellépésű ifjú, a ki a bécsi udvarban is feltűnt szépségével és erkölcsi romlatlanságával" ott áll összefont karral magas posztamentumán ős gondolkodik: Hm, hm! Ki hitte volna P Mikor ezelőtt száznegyvennyolca esztendővel Petrikovics Jano bácsi ide telepedett az ó totocskáival, hogy ma én itt fogok állni egy nagy kalapu vármegyeháza előtt villamvilágitásban, bronzba formálva. Mégis nagy dolog az a szorgalom, az a kitartás! Az Isten áldja meg ezt a derék népet, hadd neveljen a maga véréből is ilyen fiukat mint én is voltam, dicsekvés nélkül legyen mondva. A hogy az éjszaka előre mozdul és tótágast áll a gönczölszekere, a város is mind csendesebb lesz, Már csak a kávéházakban van élet. Az utczán csak rendőrök járnak. Nyugodtan alhatnak a nyíregyháziak. Tizenöt rendőr őrszem áll szerte az utczákon. Azon felül őrjárat is czirkál. Egy biztos, egy helyette?, egy lovas és 1 közrendőrből áll az őrjárat,a mit hetenkénthárom éjjel az alkapitány, négyen pedig a főkapitány vezet. Tíz óra után minden gyanús személyt megállítanak. A ki a csendet zavarja rögvest du'yiba kerül, kivéve a szerenádozó kandúrokat, mert azokon az érzelgős bestiákon nem fog a paragrafus. Azok nem respektálják alegszigorubb főkapitányi rendeletet sem, pedig azt még a kétlábú szerenádozó kandúrok is jól tudják, hogy azok ellen nem tanácsos mozdulni sem. A rendes posztokon kivül a főkapitány háza előtt is áll egy-erélles és tapéntatos. A ki a mellett, hogy igy mindig kezeügyében van a főkapitánynak, még arra is vigyáz, hogy az erdőről be ne jöjjenek valahogy a fák. A mi nem történhetik ugyan meg, de ha megtörténnék, a fák nagy közlekedési akadályul szolgálnának és az utczákon a forgalom lebonyolithatásának állandó akadályát képezvén, mint ilyenek már közrendészeti szempontból, különben is tűrhetetleneknek véleményeztetnének. A huszár őrjárat is benéz néha a városba, különösen ha valahol valami zajos és elegáncsos-mulatságot tartanak. Ez már azért is üdvös, mert az esetleg garázdálkodó hadfiikat még eltalálnák a rendőrök csípni, alezredes . 816 korona őrnagy , 720 , százados , 624 „ főhadnagy t 552 , hadnagy , 504 , őrmester „ 144 , tizedes , 96 , közvitéz , 72 „ Azokat a honvéd tiszteket, a kik azelőtt a cs. kir. hadseregben tiszti minőségben szolgáltak, tekintet nélkül arra. hogy valamely más ellátásban részesülnek, 1200 koronáig terjedő pótilletményben lehet részesíteni, az olyan honvédtisztek vagy honvédek illetményét pedig, a kiket az 1848—49-iki érdemjelel kitüntettek vagy máskülönben kitüntették magukat, a rendes nyugdíj kétszereséig föllehet emelni. A tiszti özvegyek a férjük részére rangjuk után megálapitott évi nyugdíjnak a fele részét, az altisztek és közvitézek özvegyei a férjüket megiletett egész nyugdijjat kapják. A világtalan altiszt és közvitéz az őt megillető nyugdíjon felül évi 36 korona pótdíjban részesül. A rendelet negyedik része az elhunyt vagyontalan nyugdíjas honvéd után temetesi segítséget állapit meg, ha az, a ki eltemettette, az elhalálozástól számított három hónapon belül folyamodik érte. A temetési járulék törzstiszt után 80 korona, tiszt után 50 korona, altiszt és közvitéz után 30 korona. Végül az általános határozmányok szerint a folyamodvány és a fölszereléshez szükséges okmányok és közokiratok bélyegmentesek, a folyamodványt városokban a polgármesternek, kis és nagyközségekben a főszolgabírónak kell átadnia, a ki aztán a netán hiányzó kellékekkel kiegészítve hivatalos uton a miniszterelnökséghez terjeszti föl; ha kellően igazolt honvéd a kérelméhez szükséges adatokat maga megszerezni nem tudja, a polgármester vagy főszolgabíró hivatalból köteles az adatokat megszerezni. A kérelmek fölött a miniszterelnökség kebelében alakított vegyes bizottság határoz, melynek határozatai végérvényesek. Felhívás Szabolc^raegye körorvosaihoz. Azt mondják hogy .Tudni szomorú, mert a tudás illúziókat tapos szét, és kétségeket támaszt." Ket hete hogy egy felhívást küldtem minden körorvosnak, hogy nyilatkozzék arra nézve, vájjon hajlandó-e hogy jelen nyomorúságos viszonyaink közt, egy legalább némileg megnyugtató jövő reményében a jegjzői nyugdíjba lépni. Szégyenlem bevallani, hogy hányan válaszoltak Eltekintve attól, hogy levelekre válaszolni szokás, nem tudom a hallgatást mire magyarázni, a jelen helyzetben való megnyugvásnak, közönyösségnek, avagy elfásultságnak vegyem-e ? Pedig, a hogy én ismerem a szabolcsi körorvosok helyzetét, kivéve néhányat, az bizony nem irigylendő. Előttem lebeg mindig, s ez adta nekem az impulzust erre a mozgalomra, ama néhány collega, kik az én 10 évi körorvoskodásom alatt haltak el, kiknek családtagjai bizony elég nyomorúságnak vannak kitéve. Különösen egy, ki oly korban volt, s oly betegségben szenvedett, melyben még a napszámos is kegyelemkenyérre van utalva és szegény haláláig kénytelen volt működni. Nem sze etek és nem tudok frázisokkal élni, de engedjenek meg, hogy a szaklapokból, melyek folyton tele vannak alapos panaszokkal, néhányat czitálják. „Hogy az orvosi társadalom zilált helyzete oly mélyre sülyedt, hogy annak anyagi és erkölcsi érdekei éveken át semmibe sem vétettek, legnagyobb részt annak a határtalan indolenliának tulajdonitható, mely nem mindig extra, de leginkább intra muros tapasztalható volt. Nem tudtunk, nem akartunk önmagunkon segíteni, mig a vészteljes hullámok fejünk felett össze nem csapde igy az alkalmi garázda, a patrouill közeledtére vészt szagol és ellábol. Tizenegy óra után hosszú rudjaikkal ismét oszlop tói oszlopig sietnek a lámpagyujtoga'ók és czimük daczára mint lámpaoltók szerepelnek. Ezután csak a kereszttel megjelölt lámpák égnek — kivilágos kivi radtig. Benéznünk egy kávéházba ? Hanem itt kérem lapunk kisaszony olvasóit, hogy hagyják abba e tárcza olvasását. Nem, ezt nem ellenőrizhetem, hát inkább tovább megyek, nem nézünk be a kávéházba. Tudom, hogy sok derék jó fiu mulat benn, azt is tudom, hogy Nyíregyháza mostani társadalmi élete mellett örömmel keresnek e derék fiuk ilyen szórakozást. Az világos, hogy minden fiatal ember vágyik egyegy kis exces&us után és ha azt müveit, élvezhető társaságokban (mivel ilyesmi vajmi ritkán akad) nem kapják meg, mennek a világosság után és szórakoznak zabolátlanul. Czigányzene, billiárd golyókösszecsattanása, kaczagás és pohárcsendülós a mi kihat az éjszakába, — hadd mulassanak mi gyerünk tovább. A lutheránus toronyban Ut az óra. A torony feketén mered a sötét égre. Sötét a toronyablak. Nagy a baj mikor az megvilágosodik. Mikor a nagy vörös lámpás megjelenik az ablakban, tűz van a városban. Hányat ütött sz óra? Jézuskám három negyed háromra. A bakter kürtszava élesen rikolt a pitymallásba. A városháza kapuja alól is kürtöl az őrszem. Halkan alig hallhatóan a bujtos felől is hallik egy kürtszó, rövidesen rá egy másik. A börtönőrök felelgetnek egymásnak, a mint a nagy mogorva ház udvarán szuronyos fegyverrel vigyáznak, hogy valaki meg ne mássza a falat. Az utczaseprők is poroznak már. A napszámosok is gyülekeznek a piaczon. Hallga! Harangoznak a lutheránus toronyban hajnalra. Megyek már aludni, a ki az u czán meglát majd utánnam morogja, hogy lump.