Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-10 / 10. szám

« Konstatálnunk kell ezzel a ténnyel, hogy Szabolcsvármegye székvárosában, Nyíregyházán, a magyar szó ellen a gyűlölet tűzét szították lángra! És konstatálnunk kell, hogy ezt a hazaárulást az ,urak' ellen való gjúlólködés .generál szósz" -ában tálalták föl ennek a szerencsétlen, de igazán jóravaló népnek. Hogy megvadult tóle — nem tudva természetesen mit vesz be — segítségül, volt pálinka, meg egy kis jó bor is — potyára, — amint ez a mi népQnk — sajnos, pedig nem szorult rá, olyan nagyon szerut. A tóbbi patkányokkal, akik — mikor ezt a szégyenletes, gyalázatos beomlást előidézték, a piszkos por-felhúkben elmenekültek — most nem törődünk. A Jezsuiták elve, hogy a czél szentesíti az eszközt, sokszor bevállt, de csak egy kis időre. Mert nemtelen eszközökkel önérdeket, haszonlesést, hiúságot, szerepelni vágyást lehet szolgálni, de közjóra való becsületes igyekezetet soha! De Nádassy L ijos urat, (igazán sohase gondolhattuk, hogy neve lapunkban ezen a helyen (ölemlittessék) akinek a háza és a háza eleje ennek a választásnak a magyar nyelv ellen való tOntetésre nyitva volt, és akitói ez a rettenetes hazaáruló jelszó: nem kell a magyar nyelv — kiáradt a tömegbe — felelősségre vonjak a következményekért! Mit keres, mit akar ez a szerencsétleu, tudatlan ember a tömegek élén, szereplésre vágyódásával, hiúságával, önzésével, gyűlöletével, fanatizmusával, akár csak egy majom ugrana föl masinisztának azexpressorientlocomotivjára. De talán nem is ót! Mert hiszen ha lett volna hatóságunk (pedig elég nyilvánosan történt, hogy lett légyen), amelyik őt ezért az izgatásért felelősségre vonja, a büntető bíróság ia — beszámithatlan-ág czimén — bizonyára elbocsátotta volna. A felelősség ezekért az állapotokért másokat illet. És pedig nem csak az elmenekült patkányokat. Honnan, kitől, mitől vette és bírja ez a hiú, vezérszerepre vágyó ember azt a hatalmat, hogy a mi tanyai gazdaközönségünk, mint ahogy láttuk, utána indnl? Annyira, hogy föllázad a magyar nyelv ellen és a saját papjait is meggyalázza! Talán az esze, tudása, intelligenciája, ékesszólása? 0 maga se hiszi ezt talán, de — ha hinné is — senki se hinné el neki bizonyára! Avagy talán, hogy a helyére ült a városi képviselőtestületben a letűnt nagyszakállú demagógnak 1 Avagy talán, hogy a rőfös bolt mellett pálinkát is adnak, sót még jó bort is? Az elmenekült patkányok jóvoltából? Avagy talán hogy ó is sokalja az adót és különösen a közköltséget? Mint ahogy mindannyian ? Ez megtörténvén, igy szólt a leány a kereskedőhöz : — Menj ki a város végén levó medvetánczoltalókhoz, állatseregletesekhez a majomvezetókhöz, beszélj Össze veICk, hogy holnap reggel esküvőd előtt pár órával jOjjenek el mindnyájan ipadhoz a khádihoz, mikor ti éppen a reggelizést végezitek. Aidás kivánatotokkal halmozzanak el téged mennyegzód alkalmával, folyton ezt haugoztassák: ,Légy boldog kedves testvrr, szemünk fénye, osztozzunk örömödben. Ne ve-*s meg benüuke', rokonaidat, ezután sem, hiszen testvérünk v»gy te * — Ezt látva — folytatja tovább a szép nő — a khádi bizonyára feléd fordul, a magyarázatot kér tőled erek félő

1. Teákkor töredelmes vallomást tenzel, melyben beismered, hogy egy medvetánczoltató családból származtál, mit azonban mindezideig titkoltál. Miuden uqy törten', mint a hogy • nő előre elmondta. — Hit te való>ággal a mcdvetánczoltatók és állatsereglett sek családjától való vagy, rsélt egécr felháborodva a khádi. — Mi tagadás benne, — vála^olt a kereskedő. — Már pedig akkor nem lehetséges, szilit a khádi, hogy evy ily tekintélyes birák, tanicsookok kőit elcő helyen Old ember lányát, a ki nagy prófétákig fel tudja migát vinni, te egy mijomtáDczolta'ó fia vedd el. — De hisz tudod — válaszolt a kererkedő, hogy láoyod most már tljegytett menyasszonyom, kihez több jogom van már mint neked. Minden hsjaszála 1000 aranyat ér előttem, semmi kincsért le nem moodanék róla. Uoisiai alku után végra tne^e, yeztek. Az eljegysés érvénytelennek nyilváníttatott. A fi ital kereskedő visszatért boltjába, azután pedig elment a szép uölgyböx, kibe most már még inkább beleszeretett s ki egy tekintélyes kereskedő leánya volt, atyjától megkérte maga számira a leány kesét a hogy boldog házasságban éltek, — azt mondaaoo sem kell. N T 1 K V I II fc K Hát mind ez, illetőleg a tudásnak, a tanultságnak, az intelligenciának a hiánya elég vagy talán szükséges ahoz, hogy a mi nyíregyházi jóravaló népünket belezavarja olyan bűnténybe, hogy föllázadjon a magyar nyelv ellen? Videant consules! Ez ugyan frázisnak látszik, de most és ebben a vonatkozásban komoly figyelmeztetésül is megszívlelhetik és elfogadhatják a városi képviselő testületnek mindazok a tagjai, akiknek vállalt kötelezettségűk, hogy a képviseleti közgyűléseken ott legyenek. Mert ennek az államcsiuynek, amit a magyar nyelv ellen a mult szerdai választásnál, az ág. ev. egyháznál elkövettek, a forrása is a városi képviselőtestületben vau s további következményei is ott várhatók, hogy kitörnek. Mert az ág. ev. egyháznál a magyar nyelv knltusza, egyelőre abban a szerény mértékben (minden hónapban egy magyar fő isteni tisztelet) föltétlenül érvényesülni fog. Mert semmi, se levegő, se föld, se a mi népünk hazafisága, semmi sincs ami táplálója, gyökere, harmatozója lenne annak a képtelenségnek, hogy Nyíregyháza város népe magyar levegőben, magyar földön, magyar kenyéren és magyar hazafias érzelmekkel kiátkozza templomából a magyar szót! Miért, kiért? Nádassy Lajosért, aki maga se tudja, mit cselekszik (ez a mentsége)! Vagy az elmenekült patkányokért? * * Megnyugtatásul egyébbkéut közöljük itt a következőket: A mint értesülünk, a felmerüli sajnálandó incidensekkel, legutóbb tartott egyházi beszéde alkalmával, a szokásos szószéki bejelentések, hirdetések kapcsán nt. Geduly Henrik lelkész úr is foglalkozott. Kifejezési adott mély fájdalmának a megtörtént botrány felett. Nem keresi — úgymond — kik. nem kutatja, hányan, azt se, hogy mi czélból izgatták fel a gyülekezet csendes népét, csak azt tudja, hogy a kik tették, hatnis érvekkel, hamis beszédekkel tették s oly hazugságokai szórtak a nép közé. oly félrevezető' jelszavakat használtak, a minőknek nyomára a nyíregyházi ág. ev. gyülekezet történelmében eddig nem akadunk! Mert hazugság az. hogy itt akár a lelkészek, akár a felügyelő, akár a presbyterium az istentiszteleti tót nyelv megszüntetése végeit erőszakos eszközöket akarna igénybe venni. A gyülekezet népének jól kellene tudnia azt, hogy ez a protestáns egyházban, hol nem a felsősig erőszakos, hatalmi intézkedései, hanem a gyülekezet népének önkormányzati jo«jai érvényesülnek, egyszerűen lehetetlen. S erre a meggyőződésre jut minden józan gondolkodó az évkönyv figyelmes átolvasása után is, — a melyben a lelkészek nem mint parancsot, de mint az idő haladásával indokolt óhajt terjesztették a gyülekezet népe elé azt a javaslatot, hogy a földmivelő nép s különösen annak ifjúsága számára magyar nyelvtl istentiszteleteket kellene rendezni. Ám ez óhaj kivitelre csak akkor kerülhet, ha ebez jószántából, a czél helyességét belátva, maga a gyülekezet népe is hozzájárul. Addig is — mig e gyümölcs megérik — biztosította a gyülekezetet arról, hogy autonomikus jogai mindenki s legelső sorban a gyülekezet lelkészei részéről tiszteletben fognak tarlatni s felhívta a gyülekezet vallásos népét, hogy térjen vissza az igaz evangyéliumi béke ösvényére s mint jó keresztyenekhez illik, szakítson lelketlen izgatóival s azoknak szavát kövesse, kik hiven és önzés nélkül vezetik Islen országának ösvényein. Áttérve a személyes megtámadlatásokra, kifejezést adott mély megbotránkozásának azon tninősithetlen zavargások felett, a melyeknek az elmúlt szerdai napon idegenek és kebelbeliek tanúi voltak, — s felolvasott egyes részleteket azon kifejezések, beszédek és álnevli levelekből, a melyekkel — minden tisztességet és kötelet tiszteletet levetkőzve — egyesek, még pedig számosan, illették a lelkészeket s közöttük őt is. Mély mogbotránkozás moraja vonult végig e szavak hallatára a gyülekezet tagjain. Érezték, hogy mindenkép igazai mondott a lelkész, midőn felemelt hangon emiitette, hogy „Szégyen, szégyen, százszor szégyen a gyülekezetre". Érezték, hogy a lelkész szavain előmlő keserűség egy mélyen megbántott sziv panasza volt, s hogy jogos felháborodásában a lelkészeket ért ez ocsmány támadás felett a legkevesebb volt, a mit követelhetett, az, hogy e megtámadtatásukkal szemben, a melyek nyilvános valasztó közgyűlésen, nagy tötneg jelenlétében érték a lelkészeket, maga a gyülekezet adjon nekik elégtételt — mert ő úgymond, ilyen sebekkel szivében a gyülekezetet nem szolgálhatja. Végül azzal az erőteljes figyelmeztetéssel fordult a néphez, hogy becsülje meg vezetőit, viselkedjék ugy, a mint e fényes multu, hazad ts, nagy gydlokezel nevéhez illó — s hogy, ha a pásztor szereti nyáját, kell, hogy a nyáj is tisztelettel, szeretetlel é» engedelmességgel kövesse pásztorát. Et erélyes és mégis szeretetteljes lelkipásztori intelem nem is maradt áldásos következmények nélkül. Mint értesülünk, a templomból kivonult közönség, — a gyülekezet javarésze, számottevő elemei mély fájdalom és megbotránkozás hangján tárgyalták a leUész-emlitette szégyenletes eseményeket. Általános volt a meggyőződés, hogy a nép lelketlen izgatóknak Ult fel s hogy a képviselet választása alkalmából megtörtént dolgok, minősithetlen kitörések s a lelkészeket ért megtámadtatások a nyíregyházi gyülekezet szép történetének szégyenlapját képezik. A lelkészek pedig felemelő megnyugvást meríthetnek azon körülményből, hogy e beszéd hatása alatt ú„'y a gyülekezet értelmisége, mint a földmivelő nép fia, ez utóbbiak Geduly és Paulik lelkészeknél járt küldöttségek utján is, törhetlen ragaszkodásuknak és bizalmuknak adtak velők szemben ismételten kifejezést, s hogy a szeretet e spontán megnyilatkozásán kivül — mint minket értesítenek — Májersz.ky felügyelő a f. hó 25-én tartandó egyházi közgyűlés alkalmából a mélyen megsértett lelkészeknek hivatalosan is fényes elégtételt fog szolgáltatni. Komlbivtili közgyűlés n vármegyénél. Meglehetősen lanyha érdeklődés mellett tarlolla meg a tőr vény hatóság, e hó 5-dikére összehívott rendkívüli közgyűlését, báró Feilitisch Brrthold főispán elnöklete alatt, ki a megjelent bizottmányi tagok szívélyes üdvözlése után, bejelenté Biy Ferencznek, a vármegye egykori főjegyzőjének elhunytát. Indítványára a közgyűlés részvétének jegyzőkönyvében adott kifejezést s erről a családot értesíteni rendelte. Társ tőr vény hatóságok több rendbeli átiratai kapcsán, két nagyjelentőségű kérdéssel foglalkozott a közgyűlés: az egyik a nemzetiségi kérdés, illetőleg a nemzetiségi tőrvény revíziójának a kérdése, a másik pedig a önálló vámterület ügye. A nemzetiségi törvény revíziója ügyében Háromszékvármegye átiratára, Mikect Dtesö főjegyző referálása alapján a következő határozatot hozta a közgyűlés: .Szabolcsvármegye közönsége sajnálattal kénytelen ez alkalommal is kijelenteni azon tapasztalását, hogy azon nagy czél, mely elődeinket is vezette, hogy a magyar hazának nem magyar anyanyelvű fiai idővel a nemzet testébe, nem csak mint egyenjogú, de mint egyenlő gondolkodású és nyelvű magyar honpolgárok beolvasztassanak : nemcsak, hogy megvalósítva nincs, de a túlzó nemzetiségiek egyre növekedő izgatásai és ellenirányzatu tevékenysége következteben napjainkban annak elérésétől egyre távolabb esünk. A nemzeti egyenjogosultságról szóló 1868 évi XLIV. t.-cz. egy oly korszak alkotása, melynek első és legfontosabb czélja a nemzet alkotmányos jogainak visszaállítása volt és a nemzetiségi kérdésben gyökeres jav tást ezen tőrvény kilátásba nem helyeztetett. Ennek sajnos eredménye az, hogy inig állami intézményeinkkel a nemzetiségeket, az úgyszólván évszázadok óla egyálapotban hagyott magyar népünk rovására dédelgetjük, tőlük viszonzásképen nem nyeri a magyar állam a közös anyát megillető ragaszkodást ás szeretetet, sőt nagyon sok esetben hálátlanság jut osztályrészül. Kétseglelen tehát, hogy a magyar nemzetnek önmaga iránti kötelessége az 1868. XLIV. t.-cz. rendelkezéseit a magyar faj sudremaciája érdekében is megváltoztatni, nemcsak azért, mert ezen törvény nemcsak czélját nem szolgálja, de fegyvertelenné is teszi a nemzetet a nemzetiségekkel szemben, hanem azért is, mert egy helyes nemzetiségi törvény megalkotása a magyar állam fennállásának egyik lőbiztositékát képezi. Ugyanazért kimondja a törvényhatóság, miszerint a Háromszék vármegye közönsége állal megindított mozgalomhoz készségesen csatlakozva, feliratút intéz az országgyűlés képviselőházához és a királyi kormány fejéhez, kérve az 1868 évi XLIV. t. cz. megváltoztatásával oly törvényjavaslat beterjesztését, illetve elfogadását, mely által az ország területén működő összes hivatalok köteleztessenek hivatalos eljárásaikban, intézkedéseikben, irataikban, jegyzőkönyveikben, a magyar nyelvnek, mint hivatalos államnyelvnek a használatára, és amelyben mondassék ki, hogy ezen hatóságok nugyar állampolgároktól csak is magyar nyelven szerkesztett írásbeli beadványokat fogadhatnak el. Minthogy pedig a törvényhatóság azon nézetben van, hogy nem csak egyedül a nemzetiségi törvényt kell módosítani, de nemzetiségi politikánk eddigi irányát is gyökeresen átalakítanunk kell, ha az egységes magyar államot megalkotni óhajljuk cz alkalmat felhasználni kívánja arra, hogy a magyar faj háttérbe taszítása és érdekeinek nem kellő mértékben való istápolása tekintetében évszázadok óta érzett sérelmeinek illetékes helyen kifejezést adjon. Hogy tehát a törvényhatóság teljesen világos képel alkothasson azon teendők felől, melyek a magyar állam és magyar faj fennhatóságának bizlosilása érdekében a törvényhozástól kérendők lennének, az alispán elnöklete alatt Görömbei Péter, Ferenczy Bertalan, Fekete István Geduly Henrik, Bory Béla, gróf Pongrácz Jenő, Farkas Balázs, Kállay Lipót, Ferlicska Kálmán, Komis Ferencz, dr. Mezőssy Béla, Gencsy Albert, Kállay András, Bleuer Lajos, gr. Vay Tibor, Iloas Ignácz bizottsági tagokból alakitolt küldöttséget biz meg azzal, hogy e nemzeti létérdekünkre felelte fontos tárgyban a legközelebbi rendes közgyűlés elé javaslatot terjeszszen. A közös vámlerület kérdésével Hevesvármegye átirata alapján foglalkozott a közgyűlés s hosszú és beható tanácskozás ulán kimondotla, hogy Hevesvármegyének az önnálló vámlerület érdekében tett fölterjesztését, az országgyűlés képviselőházához intézendő párloló felirattal támogatja. Ugyancsak Hevesvármegye ez átiratának a hazai ipar támogatására vonatkozó részéi illetőleg — tekintetlel arra, hogy hazai ipar pártolása és támogalása czéljából a kormány a lehető legmesszebb menő intézkedéseket megtette, továbbá, mert a vármegye közönsége e kérdésben felirati jogávál már élt, arra nézve pedig, hogy a vármegye területén a községek szükségleteik beszerzésénél a hazai ipar termékeit előnyben részesítsék, már minden intézkedés megtörtént — a közgyűlés az átirat tudomásul vétele mellctl balározotL A földmivelésügyi miniszter fölhívására a közgyűlés, az országos gazdasági munkás és cseléd segély-pénztár alapító tagjai közzé 200 koronáfttl belépett.