Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)
1900-08-19 / 33. szám
JN T t K V .1 E> I. Ji művészetnek hoz áldozatot s képez jelesebbuél-jelesebb zongora játékosokat, kiknek számok már oly nagy, — az alatt ön maga a terhes muukától testben, lélekbeu csaknem megtörik; s a midőn fényével beragyog másokat, maga mint a gyertya — Ussan elemésztődik. íme most is egy ujibb jelét adta nemes szivének és páratlan jólelküségének; mert a helyett, hogy egy hosszú küzdelem teljes tanév fáradalmait kipihenDielvoaulua csendesotthonába— elfogadja a Rif. diltársaság hangversenyén szives közreműködésé-. épen e^y olyan számban, melynek előadására egyedül csak oly egyén képes mint ő. D ! nem feledkezünk meg Köhler Wachter Mariska kisasszonyról sem. Sík szépet és jót hallottunk mar e tehetséges leányról. Hiszszük, hogy <z alkalommal — mely ugy tudjuk első nyilvános szereplése leend — játékával csak be fogja bizonyítani, hogy a mit róla halottunk sz nem üres hir, hmem való igazság. Csak bátran ! Kitartás! Bűnt követnénk el — megbocsáthatatlan!, ha elhagynók Rónay Jenő U'at, városunk eme közkedvelt alakját, kinek uevét sziutén ott lá-juk a müsorou. Nem ezé uik dicsérni ót e helyen, eléggé dicsérik őt eddigi fényes szereplései. A daltársaság ó benne is egy kiváló közreműködőt nyert. Ne felejtsük ki ám a szereplók sorából Zsák Endre és Némethy Mihály urakat sem. Hiszen ők is oly szerep kört töltenek be ez estélyen, hogy annak erkölcsi sikerét nagy mértékben, előmozdítják előbbi kötött szép harmónium, utóbbi ügyes kezű hegedű játékával Szándékosan utoljára említjük meg magát a dal társaságot s annak soha pihenni nem akaró, lelkes karmesterét. Dicséretet érdemelnek ők egyenkint és összesen eddigi szerepléseikért, de főképpen a mostani küszöbön levő hangversenyen előadandó darabjaikért is. Hiszen ezek mind tőről metszett magyar darabok, mik a szívből fakadnak a a szívhez szólnak, tehát érzelem keltők. Adji Isten, hogy ezen ujabb törekvésüket, illetve szereplésüket is teljes siker koronázza. 1045. sz. 1900. Szabolcsvármegye főispánjától. Pályázati hirdetmény. A kormányzatomra bízott Szabolcsvármegyeben 1050 korona évi fizetéssel és 120 korona lakbér illetménynyel javadalmazott közigazgatási gyakornoki állásra ezennel pályázatot hirdetek és felhívom a pályázni óhajtókat, hogy képesitésöket, életkorukat, honosságukat és eddigi alkalmaztatásukat feltüntető okmányaikat hozzám folyó évi szeptember hó 10-ig terjeszszék be. Nyíregyházán. 1900. évi augusztus hó 15-én. Báró Feilitzsch Bcrthold, főispán. ÚJDONSÁGOK. — A magyar keresztyénség ünnepe. E hó 15-dikén volt 900. éves évfordulója, hogy István király f kit azután a szentek közé avattak, áttérvén a keresztyén hitre, megkoronáztatta magát Esztergomban. Magyarország különböző vidékein kegyeletes ünnepléssel ülték meg ezt a nevezetes évfordulót, mely Magyarország állami konszolidációjának dátuma. Itt Nyíregyházán is ünnepi mise volt e napon a r. kath. templomban, de — valamelyes csodálatos félreértésként — semmi külső látszatja nem volt egyébként e nap nagy nemzeti ünnepi jelentőségének. A r. kath. templom tornyán és a r. kath. egyház iskoiáján és egyéb épületein kivül, az egész városban egyedül dr. Meskó László orsz. képviselő házán lengett a nemzeti lobogó. Így vettük észre, hogy augusztus 15-dikén a magyar nemzetnek tulajdonképen nagy ünnepe volt. reá. Végre is a .félszemű Gazsi" a vályogvető czigány találta meg a lék alatt. Beleugrott biz az a vízbe. Tőkés János elborult arc czal, féjdalomtól vérző Bíivvel hallgatta az ember beszédét. — Hát Tőkés él-e mó„? — kérdé fojtott hangon. — Az is meghalt, csak a felesége van még meg. Az is olyan, mint az árnyék. Nagy bánatot hagyott szivén az eltűnt fii. Azt sem tudni róla: merre járt. Tőkés János nem szólt semmit. Felvette botját a szegletből s kilépett a korcsmából. Szive összeszorult, midőn a rég nem látott hajlék küszöbére lépett. Benyitott a Bzobába, melyben a kandaló tüze félhomályt terjesztet'. Csend volt ottan, csak a nyoszolyá ról hallatszott valami lassú pihegés, csendes sóhajtás. Tőkés oda lépett a nyoszolyához s megragadta beteg édesanyja sovány kezeit. A vén asszony nézett reá hosszan . . , kételsedő ti rczczal — Édes anyám! H4t nem ismer? Én vagyok a fia! — Fiam! fiim! — sikoltotta az öreg nő s szótlanul hanyatlott hátra ágyában, ürömében a szive szakadt meg ... Tőkés János állt mellette merően szótlanul. Nézte az üvegesült szemet, a becsukott ajkat, a fehéredő — Édes anyám! Édes! — kiáltotta — Ne hagyjon itt!... A haza szabadsága elv -szett, jegyesem megölte magát; minden reménységem meghiu ult. Ki vigasz tal meg engem, hí idehagy? De az édesanya nem felelt többé. A mélységes anyai szeretetnek szűk volt a szív kamráji. Szétrobbantotta a kitörő öröm. Tőkés János nézett a magasba Keményen szoritot ta össze fogait. Azután fejéhez kapott ós lerogyott a halálos ágy mellé. Mikor feleszmélt, nem volt többé eszénél. Valami gondoUt folyvást űzte ós nem maradhatott egy helyen. Fejét földrecsüggesztve lépdelt az uton, mintha keresne valamit s hí kérdezték tőle: mit keres ? szomorú arczczal mondá : — Az anyám szivét! — Aj! uj lelkész üdvözlése. A nyíregyházi fiatal gazdák elhatározták, hogy Paulik János ujonan megválasztott lelkészüket testületileg Üdvözölni fogják. Az ünnepies aktus ma vasárnap d e. 10 órakor fog végbemenői, az ág. ev. központi népiskola dísztermében. — A Tiszavidéki ág. hitv. ev. egyházmegye a mult héten tartotta évi rendes közgyűlését Nigy-Karolyban dr. Meskó László egyházmegyei felügyelő és Matemy Lajos fóesperes elnöklete alatt. A közgyűlés világi eluöke meguyitó beszédében főbb vonásokbau vázolta az egyház feladatát és teei.dóit az egyház politikai törvények által teremtett helyzettel s a jelenkor társadalmi áram ataival s ezek kinövéséivé! szemben, s egyházi czélokra 200 koronát ajánlót fel. A nyíregyházi egyház küldő tei között megjelent Paulik János lelkész is, a kit a közgyűlés uj á lábában melegen üdvözölt. A tárgysorozatból kiemeljük a nyíregyházi egyház szabályrendeletét, melyet az egyházmegye csekély módosításokkal jóváhagyott, a minek folyománya lett az egyházi képviselőtestület megalkotása. A közgyűlést kedélyes közebéd követte, Nagy-Károly és Szatmár vármegye főbb tisztviselőinek ré^zvé elével. — Kinevezés. A nyíregyházi pénzügyigazgatóság Mandel Izidort a nagy-kállói adóhivatalhoz díjtalan adóhivatali gyakornokká nevezte ki. — Tanügyi értesítés. A nyíregyházi statusquo izraelita hitközség nkolaszekéuek határozatából köz'öm, hogy az 1900—1901 tanévre szóló beira-ásokat az izraelita elemi iskolában f. hó 27 tői 31-ig délelőtt 8—12 ig tar juk, mig a fölvételi,- javitó és magánvizsgálatokat ugyanezen napok délutánjain 3-5 ig kiküldött vizsgálóbiztosok jelenlétében eszközöljük. A tandíj egy negyedévi részlete a beiratások alkalmával fizetendő. A kitűzött határidőn tul csak ískolaszóki eugedélylyel vesszük föl a tanulókat. Szeptember hó 1-án azaz szombatou d. e. 8 órakor istentiszteletet tartunk; szeptember hó 2 án rendes előadás. Nyíregyházán, 1900. augusztus hó 17-én. Dr. Kelemen Adolf, igazgató. — Á város birtok-vásárlása. A város által megvett Diell féle császárszállási birtok kezelésére nézve a városi képviselőtestület e hó 17-dikén tartott gyűlésén akként határozott, hogy 260 holdat a birtokból, a dohányengedélylyel, épületekkel egy, esetleg hat évre bérbe ad, még pedig zárt ajánlati versenytárgyalás alapján. A birtok többi része pedig nyilvános árverés utján, parczellázva, kifog osztatni. Az eljárással a tanács bízatott meg. — Színházi szabályok. A városi képviselőtestület a színház kezelési szabályzatát elfogadta. — Lakositás. A képviselőtestület RoUchild Sámuelt, 50 korona lakositási dij lefizetése mellett, a városi polgárok sorába fölvette. — Tctefon engedély. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Groák Lajos és Groák Sándor bulyi lakos, ottani birtokában magán használatú távbeszélő berendezést létesítsenek. — Kövezetvám. A vasúton fel- és leadott teherárúknak kövezetvámmal való megrovása ügyében a vasúti igazgatóság értesítette a várost, hogy a kezelést a bevétel 10"/o-a fejében elvállalja. A képviselőtestület elfogadta a vasút ajánlatát s a város sürgős intézkedést kért a vasúti igazgatóságtól, hogy a kövezetvám szedés a teher-árúk után a vasútnál mentől gyorsabb életbe léptethető s ezzel egyidejűleg a vasúti vámsorompó beszüntethető legyen. — Képviseleti gyűlés. Nyíregyháza város képviselőtestülete e hó 21-dikén d. u. 3 órakor gyűlést tart, a következő tárgysorozattal: Tanácsi előterjesztés a városháza épület elkorhadt menyezetének átalakításához szükségelt vastartályok árának hitel átruházása utján leendő fedezhelése tárgyában. Tanácsi javaslat a nyíregyházi takarékpénztár tulajdonát képező 12 es fél (1200 • öles) hold szántó földnek a város általi megvétele tárgyában. Tanácsi előterjesztés a létesíteni szándékolt ev. ref leányinternátns felépítéséhez szükségelt telekkijelölése és átengedése iránt érdemleges határozat tárgyában. Tanácsi előterjesztés a simai-hosszuháti elemi iskola létesítése ügyében. — Egyetemi ifjak táncz vigalma. A Nagy-Kállóban időző egyetemi ifjak fényes sikerű tánczvigalmat rendeztek folyó hó 11-ikén az állomásnál lévő nyári mulatóhelyen. A rendezőség pompás díszítéssel lepte meg a vendégeket. Köröskörül lampionok, velenczei üvegek csillogó fénye sugárzott. Ralovics Pál ur által rendezett gyönyörű tűzijáték emelte a vigalom sikerét, a melyről a vidékről is nagy számmal érkezett vendégek felejthetetlen kedves emlékkel távoztak — kivilágos kivirradtkor. — Az Eötvös-alap országos tanitói segélyegyesület osztóbizottsága f. hó 17-én Budapesten tartott közgyűlése állal a Szabolcsmegyei általános tanítóegyesület ajánlottai: BacskayMária tanítónő-jelölt, Horváth Bertalan jogász, Kun Szabó Gyula VIII. osztályú főgimnáziumi tanuló 100—100 korona ösztöndíjban; az Erdős árvák 100 korona segelyben részesittettek. — Névmagyarosítás. Berkovits Olga. a nagyreményű kis zongoraművésznő vezetéknevét belügyminiszteri engedélylyel „Bibor'-m magyarosította. — Munkás közvetítés. A földmivelé;ü,'y i minisztertől az itteni munkás közvetítőhöz érkezett legújabb adatok szerint az ország különböző részein a következő helyeken állanak mezőgazdasági munkások rendelkezésre : Bács-Bodrogvármegye Zenta 1, Temerín 24, 0 szivácz 6. Békésvármegye Binfalva 200, Csaba 100, Csorsás 40. Gsanádvármegye Makó 20, Bánhegyes 10 Nagvlak 100, Síjtény 10. Csongrádvár megye Csongrád 40 Marmarosvármegye Fel«ő Nerc.nicze 60, Alsó-Nercznicze 50, Széles Liuka 50, Pestvármegye Bia 1. Torontálvármegye HídmezóVá.-árhely 250, Szilágyvármegye Lánvka. A -B ilázsháza. Tolnavármegye Dunafőldvár. Zólyomvármegye Vámos 56. Jász-Nagy-Kun-Szolnokvármegye Karczag 22. Török-SztMiklós 17. — Öngyilkos csendőr. Vántsa János ibrányi csendőr, az ibrányi határban, tengeri földön, szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Holttestét hosszas kereses után másnap találták meg. Végzetes teltét, mint hátrahagyott levelében ő maga mondja, azért követte el, mert sulyos szolgálati vétségbe esett s félt a varhato szigorú büntetéstől. — fölismert öngyilkos. A napokban Budapesten LiH^r f e S rP^ n! b;^ CZa Sarkán íe ketébe öltözött haldoklo férfit tálaltak s bevittek a Rókus-kórházba, hol meg is halt. Kilétét csak azután állapították meg Trencseny. János nyirbaktai illetőségű 43 éves kőműves pallér volt a szerencsétlen, kit nagy nyomora vitt a halálba. Hatrahagyott levelében ugyanis ezt írta: nem bírom tovább kitartani, kell, hogy megváljak az eleitől. — A Tisza áldozata. Farkas Miklós 8 éves tiszaeszlári fiu ját>zásközben a partról a Tiszába esett s nyomtalanul eltűnt a habokban. — Veszett ebuiarás. Veres Janosné szül. Tóth Juha petneházi asszonyt a napokban Nagy-Kallóból Nyíregyházára jövet ar orosi hatarban egy — állítólag veszett kutya megharapta. A kutyát nem találták ugyan meg, mindazonáltal az asszonyt felszállították a budapesti Pasteur-féle intezelbe s a fennálló kutya zárlatot 40 nappal meghosszabbították. — A doháuyraktárak kibővítése. A városi kép viselő testület legu'öbb tartott gyUléséu 600 Döl terű. tetet engedett át a dohánynktárak kibővítése czéljára A vételár 2400 korona — Ezt is a szerelem tevé. Fi hérvári Julianna mosó intézetheti fiatal leány e hó 17-dikén öngyilkos szándékkal mérget ivott. Úgy mondjak, szerelmi banat vitte a végzetes lepésre. Sulyos belső sérüléseivel most a kórházban fekszik. — ltosenthal Janka kisasszony és Goldmann Sándor űr esküvőjén, Goldinann Berta kisasszony 19 korona 80 fillért gyűjtött s adott át egyletünknek, fogadja érte halas köszönetünket. Az irz. nőegylet elnöksége. — A magy. kir. államvasutak zágrábi üzletvezetősége nyilvános ajánlati tárgyalást hirdet a szigetvári állomáson létesítendő épületek munkálataira, a tervek, a költségvetés, a szerződési tervezet, az ajánlati minta, a pá yazati feltételek, valamint a munkák végrehajiásához kötött feltételek Zigrábott az üzletvezetőség pályafeatartási osztályában és a pécsi osztályméruökségnél a hivatalos órák alatt megtekinthetők A uyouitatvátyok ugyanott egy koronáért meg is szerezhetők. Az ajánlatokat legkésőbb 1900. évi augusztus 31-én déli 12 óráig kell benyújtani alulírott üzletvezetőség 1 só osztályánál (Ferencz József tér 19 sz. I emelet) Az ajánlatokat 1 koronás, az ajánlat mellékleteit ivenként 30 filléres bélyeggel ellátva, lepecsételve és a következő felirattal kell bsuyujtani: .Ajánlat a szigetvári állomáson létesítendő épületek munkáinak előállítására" Csak az összes muukákra tett ajánlatok foguak figyelembe vétetni. Az ajiulat benyújtását megelőző napon, vagyis 1900. augus: us 30-án deli 12 óráig 2000 az az : Két ezer korona báu iipmzt kell a magy. kir. államvasutak zágrábi Qzlet vezetőségének gy Uj' ó pénztáránál akár készpénzben, akár állami letétekre alkalmas értékpapírokban letenni. A bánatpénzről szóló letétjegy az ajánlathoz nem csatolaudrt. Az értékpapírok a legutóbb jegyzett árfolyam szerint számittatnak, de névértékben felül számlásba nem vétetnek. Csak idejekorán beérkezett írásbeli ajánlató^ szolgálhatnak a tárgyalás alapjáu 1. Pósta utján beküldött ajánlatok ós bánatpénzek térti vevéunyel adandók fel. — Értesítés. A nyíregyházi ág. h ev. városi népiskolákba a jövő tanévi taukö'eles tauulók beiratása szeptember hó 3- ól szeptember ío-ig tartatnak, a tanyai népiskolák tauuló ;nik felvétele p^dig szép ember 10-tól szept. 19-ig eszközközöltetuek. Figyelmeztetnek a t. szülők és gyámok, miszerint tanköteles gyermekeiket a tanév elején pánt sau és személyesen az osztálytanítóknál beíratni ós a tanórákra rendesen járatni szíveskedjenek. A javitó és magánvizsgák szeptember 1-3. napokon tartatnak. Nyíregyházán, 1900. évi augusztus hó 15-én. Id. Pazár István ág. h. ev. népiskolai igazgató. — A demecseri ev. ref. egyház temploma s tornya kijavítása alkalmából, augusztus hó 26-dikán tem plomszontelési örömünnepélyt tart, a ugyan íznap estéjén, orgona alapjajavára, az iskola termében hangversenynyel egybe kötött zártkörű tánczvigalmat rendez. Személyjegy 2 korona, családjegy 5 korona. A hangverseny kezdete pontban esteli fél 9 órakor. A vasútnál kocsikról ós a vendégek elszállásolásáról gondoskodva leend. Mérsékelt áru ételekről s itatokról gondoskodva van. Felülfizetések köszönetlel vétetnek, hirlapilag nyugtáztotnak. Ahamjverseny műsora: 1. Nemzeti íme. Sz. Nagy Józseftói Előadj i: a műkedvelő énekkar. 2. Lili vali^r. B. Blnffv Györgytől. Előadják prím-hegedűn Kún Szabó Gyula ^ terz-hegedün Soldos Bertalan. 3. Tót tánezmester. Monológ. Előadja: Teremy Ferencz. 4 Erdélyi pi«z'ur hiugok. Eredeti magyar ábránd, Mihályi Ignácztól. Zogorán előadja: Balogh Gizi k. a. 5 Megvagyunk lőve. Humoreszk Kóródy Sáudortól. Felolvasa: Szilágyi Dániel. 6 Népdal egyveleg. Gaál Ferencztöl. Előadja: a műkedvelő énekkar. 7. Havasi rósz*. Hangverseny darab Német I.-'.ől. Hegedűn előadja: Balogh Gizi k. a. Ziogora kíséretével: Kún Szabó Gyula. 8 Füttylesi receptio dala Pintér Györgytől. Énekli Teremy Ferencz, zongorán kísér. Kún Szabó Gyula. 9. Részlet. Konti Józ-<ef ctiterás c/lnü operet'ejeből. Zongorán előadják: Balogh Gizi k. a. és Kún Szabó Gyula. 10. Hymnusz. Erkel Ferencztöl Elő adj i: a műkedvelő énekkar. Hangverseny u'án táncz. — A maaryar kir. államvasutak igazgatósága 1900 évi január hó 1-től száinitandólag egy, illetőleg három éven át évenkint mintegy 22.000 q' faszén szükségletét biztosítani óhalytván, eziránt nyilvános palyazatot hirdet. Az ajánlatok 1900. szeptember hó 7-eig beterje=ztendők, a bánatpénzek pedig a megelőző napon deb 12 órái" beküldendők. A pályazatra vonatkozo reszletes feltételek, úgyszintén az általános és különleges szállítást feltételek a magy. kir. államvasutak anyag es eltar beszerzési szakosztályánál (Budapest, Audrassy-ut 73. II. em 43 ajtó), valamint minden üzletvezetosegnel megtekinthetők, vagy a megállapüolt ár előzetes lefizetese mellett a magy. kir. államvasutak budapesli nyomtatvány-tárnál pósta utján is megrendelhetők, megjegyezvén hogy a különleges szállítási feltételek minden példányáért 15 kr. az á.talános feltételekért pedig 25 kr. fizetendő. A feltételeknek pósta utján való küldése esetén 10 kr. postaköltség is beküldendő.