Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-22 / 29. szám

> Y f V I B D É K Hagyták tenní-venni járni-kelni tetszése szerint, annyira kedvében járt nagy alázattal, készséggel az ellenségnek. Ott volt esténkint a patrouiilok elküldésénél és jól megjegyezte, hova kell menniök az utasítás szerint. Éjszaka aztán elpárolgott hazulról. E:hagyta udvarát, beosont az erdóbe, elérte a mészégetőt, bekúszott a nagy kemencze hosszú folyosójába s odaben felöltötte a meggyilkolt ulánus egyenruháját. Az árok mesgyék öblében aztán kúszni kezdett czélja felé. Lélekzetét visszafojtva füleivel miut egy vadorzó előre, összerezzenve a legkisebb nesztől. A mint elérkezettnek Játtá az időt a patrouille útjában lesbe állott. Éjfél volt mikor egy vágtató lópata dobogását meghallotta. Lehasalt s fülét a földhöz szorította s fülelt. Egyetlen egy lovas jött arra. Milon elkészült tervével A lovas trapban közeledet, tarsolyában jelentéseket hozva. Szeme éber volt ós hallgatagon figyelt minden neszre. Alig volt már tiz lépésnyire Mi Iontól, a mikor az öreg elővánszorgot az árokból az útra és siralmasan kiáltozott segélyért. A lovas megállt, — meglátta a lovatlan u'ánust ós sebesültnek tartotta. Amint mi rosszat sem sejtve, vélt bajtarsához léptetett, s részvéttel hajlott az ismeretlen falé, Milon a görbe kardott szilaj gyönyörrel döfte mellébe. Az ulánus mindé n haláltusa nélkül fordult le a nyeregből, csak egyetlen rángás vonaglott végig halálba zsibbadó testén. Az öreg paraszt némán gyönyörrel metszett bele a halolt torkába, kogy biztos legyen a sikerben, Bevonszolva aztán a tetemet az árokba, s a gazdáját váró ló nyeregébe ült ós elvágtatott. Egy órával később még két uláuust látott corp á corp egymáshoz közel a főhadiszálás felé vágtatni. Egyenest nekik vágtatott igy kiálltozva: — Segítség, segítség! A poroszok ráismerve ezredük egyenruhájára, mit sem sejtve egész közel engedték jutni. Az öreg kettőjük közé furakodott lovával, mint egy kilőtt golyó és kurta eredményei után, most akar népünk uoegmagyarosodására óvodákat állítani. Az iskola, után óvodát ?! És kívánja, hogy mi komolyan vegyük az ő beleszólását?! Mi, az iskola után a templomot kívánjuk, nem az óvodát! Teljesen magyar oktatásban uevekedett szüléknek a gyermekei kerülnek ma már az iskolákba! Ezek a szülök, az iskolában miud megtanultak magyarul. És — (itt már ide citálom Szabolcsvármegye 240.000 tiszta magyar népe magyarságának az erejét, talán magyar Geniusnak nevezhetjük ebben a vonatkozásban) hogy ha már lehajtjuk is — J szégyenkezve azt a zászlót, hogy ez a szabolcsi magyarság, mely — ha minden nyíregyházi magyar iskola nélkül szűkölködött volna is, elég erőteljesnek kellett volna lennie ahoz, hogy ezt pár ezernyi nyíregyházi ideköltözött népet, százötven esztendő alatt, a maga tömegével, levegőjével, gondolkodásával, szokásaival, mindannyi szűz magyarságával teljesen magyarrá tegye; ha a harmincz esztendős tiszta magyar népnevelés után is magyar nyelven uyomtatott újságokban, itt Nyíregyházán azt olvasom, hogy milyen szép eredmény az, hogy a székvárossá növekedett Nyíregyházán már az is nagy eredmény, hogy a városházán az emberekkel magyarul beszélnek, meg hogy egy másik magyar Hyelveu uyomtatott újság — a harmincz esztendős multu és eredményű népiskolák után. a magyarság érdekében, óvodák felállítását sürgeti: hát talán komolyan vegyem az elleutmoudásnak ezt az okvetetlenkedését? Kár szót is vesztegetni rá! Mert hiszen a nyíregyházi ág. ev. egyház egészen másként gondolkodik e kérdés felől. Megbecsülik ott a maga értéke szeriut a magyarrá tett népnevelésnek harmiucz esztendős eredményeit! Kérdem azonban (ieduly Henrik t. barátomat, hogy magyar ág. ev. egyház-e ezzel és ez által a nyíregyházi ág. ev. hitközség?! Tót-e, avagy magyar a jellege? Az éu meggyőződésem szerint semmi akadálya nincs annak, hogy a nyíregyházi ág. ev. egyház magyar hitközség legyen, nem pedig tót. Hogy a magyar nyelvnek legalább is az a súlya legyen — átmenetképen a kizárólagos magyarsághoz — a nyíregyházi ág. ev. egyházban, ami ma még — sajnos — a tót nyelvnek van. Hogy a magyar legyen a hivatalos, az uralkodó nyelv, nem a tót. Ez az, aminek most már következnie kell! Ha még Nyíregyházán sem lehet magyar ág. ev. egyház, hát akkor hol Magyarországon? És lehetnek-e alkalmasabb idő és viszonyok erre, mint éppen most, midőn az egyház éléu — a hazafiságukat még csak nem is emlegetem — két, olyan tetterős és nagytehetségű fiatal lelkész áll! A „lí." ur óvodáit közegészségügyi ós népoktatási szempontból azonban ám létesítsük! De nem — post festa — a magyarságért! A városházán pedig hiszen kérem, ezt már a milleniumkor elvégezte a — — — — polgármester ! A közegészségügy államosítása. Minden betegség: munkaveszteség, tehát nemcsak az embernek, de az ország termelőképességének is betegsége. Mindeuember halála :elpusztulása egy bizonyos munkamennyiségnek, általa termelhető vagyonnak; veszcessége tehát az országnak nemcsak népességben, hanem gazdasági erőben is. Olyan általános tétel ez, melynek igazsága elől senki el nem zárkózhatik és amely már magában is elegendő volna annak a sürgősségnek a megokolására, melyet a közegészségügy reformja, államosítása számara kénluk. De ezen általános elveken kivül, melyek miiden országban érvényben vannak, náluuk még egészen specsiális bajokkal is meg kell küzdenünk. Állami érdek szempontjából talán a jelentősebb a katonai emberanyag nívójának régtől tartó és most már szinte megdöbbentő hanyatlása. Csak azokra a jelentésekre utalunk, melyekből kiderül, hogy a sorozóbizottságok évrőí-évre lejebb szállítják a követelményeiket és most már olyanokat íb besoroznak, akiket tiz év előtt még pénzért sem fogadtak volna katonáuak. És még igy is alig tudják összehozni a szükséges ujonczlótszáuiot. Amilyen szomorú ez a körülmény és amennyire aggasztó a véderő szempontjából, annyira kedvező kilátást nyújt a közegészségügy reformjára, melyet sürgősebbnek mutat, mintsem képzelhető volna, s mely éppen a véderő érdekében sokkal előbb fog bekövetkezni, mint gondolni ism^raők. A katonai erő kára súlyt ad a többi kárnak is, mely közegészségügyi bajaluk nyomán az államot éri s remélhetőleg hamarosan orvoslására visz azokuak a mizériáknak, melyeket — az általános szegénységre itt ki nem terjeszkedve — e négy pontban foglalhatunk össze: 1. A gyermekhalandóság uagysága. 2. A fertőző betegségek pusztítása. 3. Bábakérdés. 4. Orvosok hiánya. A két elaó pontot külöu fej egetnünk felesleges. Benső, okozati össszefüggésben van ez a két utóbbival, a bába- és az orvoshiáuyuyal. Hi ezeket orvosoltuk, ráléptünk a gyermekhalandóság es a fertőző betegségek korlátozásának u jára is. Az egyik kérdésben, a bábakérdésben máris történt valami. A közelmúltban a nyilvánosság is sokat foglalkozott vele ós ez alkalommal lelepleződött közegészségügyi állapotaink kezdetleges, helyenkint teljesen czivízála'lan volta. Négyezernél több községben nincs bába, sem diplomás, sem czédulás, azaz olyan, aki a megyei orvosnál vett rövid oktatás után szülészuői gyakorlatot folytathat a maga falujában. Vagyis közel százezernyi születésnél niucsen kisebb-nagyobb mertekben hozzáértő segítség, aminek nem c<ak az uj szülött adja meg az árát, hanem az auya ős ennek révén a később születendő gyermekek is. Ez a nagy gyermek halandóság főoka és ezen akar segíteni a kormány is. A bábaügy rendezésével megbízta az erre leghivatottabb szakférfiú', ez azonban — az állam anyagi helyzetének tekintetbe vételével csak czédulás bábák hat heten ál való kiképzését ajánlja. Abból az elvből indul ki ez a reform, hogy jobb olyan bába, aki nem sokat tud de legalább tisztára mossa a kezét, mint az a parasztasszony, aki piszkos kézzel áll oda a szomszédasszonya szülőágyához segítőnek. A második kérdés: az orvosok nagy hiányának kérdése talán még az előbbinél is megdöbbentőbb, sokszor tárgyaltés egyre veszedelmesebbé, akutabbá válójelenség. kardjával, forgó pisztolyával lateritette egy pillanat alatt a két lovast. A lovak nyakát — hisz német lovak voltak — elmetszette, aztán teljes lelki nyugalommal tért vissza a mészégetőhöz. A lovat a sötét kemencze gádorába kö'.ö.te, ledobta a pjrosz egyenruhát, megtaposta és belebujt szegényesparaszt gúnyájába. II izatért és reggelig nyugton aludt. Négy napig várakozott, mig lecsillap idott azizgalom a poroszok közt, s vége lett a gyilkos után való meddő kuctatásnak. Az ötödio éjjel újra munkához fogott, s megölt két ellenséges harczost ugyanily csellel. Akkortól kezdve minden éjjel kimeut rémes embervadászatra, átkutatta az ismert határt; majd itt, majd ott teritett le egy-egy poroszt s a holdfényben mint porosz ulánns száguldta be a kihalt mezőséget. Ha akadt zsákmánya, útszélen hagyva a hullákat, megnyugodva tért vissza rejtekéhez. DMtájt legártatlanabb ábrázattal vitt zabot, vizet a lovának. Szüksége volt, hogy izmai erősek, lábai gyorsak legyenek az éjjeli emberhajszákon. Egy este a tőrbe ejtett egyik porosz katona mégis idejekorán kapott a fegyverhez s végig hasította az öreg arczát. Elvérzett azért az ellenség társával együtt, az ellenség biztos csapásai alatt. Milon még be birta kötni a lovat a mészégetőbe, Íj birta vetui titkos uniformisit és átöltözui, de haza menet már összeesett a vérveszteségtől: alig birta a lábát az istállóig vonszolni. 0,t összeesett szobájáig már nem birta a lába. Ott akadtak rá reggel az almon vérbe ázva. A mint befejezte elbeszélését, felemelte lesütött szemét, megkönnyebbülten, büszkén m-rte végig a porosz tiszteket. Az ezredes idegesen czibálta bajuszát s kérdezte: — Nincs egyébb mondanivalója? — Nincs, — tovább nincs semmi. A számadás rendben van. Tizenhat poroszt öltem meg, sem többet, sem kevesebbet. A belügyminisztérium mult évi hivatalos jelentése szerint, 1779 község van az országban, hol az orvosi intézményáldását nem ismerik. 141 körorvosi állás betöltetlen és 18 olyan községben, hol kötelezr az orvostartás, nincsen orvos. Azo nkivül 10*1336 halottkém van, a ki nem orvos. Tehát 1779 községben nincs gyors orvosi s,egitség, ugy, hogy baleseteknél, rosszullétnél félelmes módou növekszik azokuak a halálozásoknak a száma, amelyeket gyors orvosi segélylyel nagyobbrészt és biztosan el lehetett volna háritaui. A mellett az orvost nélkülöző községben aranykorát éli a kuruzsolás, a javasasszonykodas, ártalmas bolondságait űzi minden babona, mely megrontji a nép közegészségügyi érzékét, elriaBztji az orvostól, úgy, hogy ha már votődik is oda orvo?, nemhogy hívnák, de elkerülik, mint az isten csapását. , Hogy ennek mennyi nyomor a kútforrása; azt csak az orvos tudja, aki lép'en nyomon tapasztalj", hogy a családfmtartó elhanyagolt betegségei korai elpusztulása, vagy hosszas szenvedése micsoda erkölcsi es anyagi rombolást visz végbe gyakran nemcsak a szűkebb értelemben vett családban, hanem az egész rokonságban is. Az orvosi kezelés hiánya miatt egész családok elsatnyulnak, elcsenevészednek. Hogy sok a vak, siket, sánta ós más e fajta nyomorék ember: a legtöbb esetben csak a kellő orvosi kezelés hiányára vezethető vissza. A nép egészségbeli hanyatlása együtt jár az erkölcsi romlással, az élet javaival való nemtörődömséggel. A beteg ember lelke nyitva áll mindenféle bűn és mértékletlenség előtt. Mit is törődjék az ilyen az életrendjével, az erkölcs parancsaival, ha élete ügyis kínszenvedés, ha' betegsége, satnyasága csirájában megfojtja az életörömét ha neki igaz megválás a halál. Igy jár a együtt közegészségügy rendezetlensége az anyagi pusztulással Jis, örökös körforgás ez: a beteg ember elszegényedik, orvost nem tud és nem is akar bivni s igy beáll az a helyzet, hogy mennél nagyobb szüksége van az orvosra, annál kevesebb az orvos, ami az egyetemeken az orvos-növendékek szamának rohamos csökkenésében is mutatkozik. Két mód van a tökéletes egészségügy elérésére. ki egyik közegészségügyi szorgos intézményekkel érhető el, melyek révén a betegek gyorsan felépülnek, az átlagos éleikor nagyobb lesz, a járványok csírázása megakadályoztatik. A másik mód szerint a nsgy természetre, a gondviselésre bizzuk a közegészségügyi intézkedéseket. S a nagy természet aztán gyökeresen reformál: elpusztít mmden gyönge szervezetet s a járványok, betegségek ózőne után csak az igazán erős, egészséges emberek maradnak meg. Elvégre ez is módszer, mely után esek egészséges ember marad. A végeredmény mindegyik szerint egy : jó közegészségügyet, jó ember anyagot kapunk. Az első mód szerint nagyobb a szaporodás de kevesebb az erőteljesek száma; a második szerint kévesebb lesz az ember, de több lesz az erőteljes az igazán egészséges. Az az emberiség elve, emez a barbár íakedemonizmusé és a kettő ügy áll szemben egymással, mint az ókor és az újkor .erkölcsi felfogása. A mi kot mányunk — mint az előzmények mutatják — az emberiséghez áll. Az Újkor erkölcsi felfogását oez'ji és nem hagyji továbbra is a nagy természetre közegészségügyünk reformálását hanem maga hajtja azt kereszto', ennek államosításával. Dr. Már megint. Bécs (recte Wien), azon rendszabályt óhajtja behozni, hogy a bécsi piaezra kerülő eladó állatok után ne a fogyasztó fizesse a fogyasztási adót, hanem a felhajtó, vagyis az eladó, termelő, még akkor is, ha nem ludja eladni állatait. — Tudja-e, hogy a halál vár kendre? — Hát kérem-e a kegyelmüket? — Volt-e katona valaha? — A magam idejében voltam. Tudjátok-e, hogy az apámat is ti öltétek meg. O is katona volt az első császár alatt. És a knebbik fiamat, FraDgöist is ti öltétek meg a mult hónapbau Evreur mellett. Tudjátok-e? A mivel tartoztam nektek, megfizettem. Kvittek vagyunk. A tisztek összenéztek. ^ — Nyolcz poroszot apámért — folytatta az öreg; — nyolezat a fiamért. Most már rendben vagyunk. Én nem kerestem veletek a harezot. Nem is ismerlek beuneteket. Azt se tudom honnan jöttök. Betelepedtetek a házamba ós urak vagytok benne, mint csak odahaza. Megboszultam mindent. Nem sajnálom. Az öreg termete szinte sudárrá vált, a mint büszkén kidülesztette mellét, felette összefonta karjait, akár csak egy hős. A poroszok hosszasan tanácskoztak suttogó hangon. Egy kapitány kinek fii a mult hónapban esett el, szintén védte a szegény ördögöt. Végül felállt az ezredes. Milon atyushoz lepett, s nyájas hangon kezdte: — Hallgasson meg öreg, még talán volna egy mód megmenteni az életét, ha kend . . . Milon már nem hallott. Gúnyosan farkasszemet nézett a győzelmes ellenség főtisztjével, mig a felkerekedő szól játszott pihés ritka hajával, egy csodás grimaszott vágott, hogy kettéhasított arcza rémesre torzult aztán teli tüdővel szembe köpte a porosz tisztet. Az ezredes ütésre emelte kezét A tisztek felugráltak és nagy zűrzavarban ordítoztak vegyes szavakat. Nem telt belé egy perez s a bátor öreg ficzkó, a kit e parczek borzalma sem tört meg, a falhoz volt kötözve — és agyonlőtték. A fiára, menyére, két kis unokájára, a kik kétségbe esve zokogtak, — biztatóan, szeretettel mosolygott a fegyverek dörrenéséig. Igy mosolyoghattak valaha a vértanuk.