Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-06-24 / 25. szám

NTÍKVIDÉK „Minden irodalmi faj közt a színmű gyakorol legközvetlenebb hatást. Az olvasmány munka, a sziuház mulatság. A mi ott mese, az itt cselekvés, a mi ott képzelet, az itt valóság. Leirt indulatok hozzák ott mozgásba a kedélyt. Itt szemmel látható, föllel hallható bánat, öröm, szerelem, gyűlölet, igazság, fortély, megbánás, bosszú ragad magával. Amazok elmosodó, ezek elementáris hatások. Éppen ezért fontos a színház irányzata. Megjavíthat, vagy megronthat egész nemzedékeket . . . (Bartha Miklós.) Nincs szándékunkbau egyáltalában erkölcsi prédikációt tartani, de az óriási hanyatlással szemben kötelességöuk most is fölbivnunk a városi képviselőtestület figyelmét arra, hogy vegye kezébe, szervezze a városunkbeli színészet ügyét, s megalakítván a sziuügyi bizottságot, érvényesítse ott befolyásit abban az irányban is, hogy a város tulajdonát képező színházban, tehát egy középületben az előadaudó darabok felett kritika gyakoroltassék. Cenzúra! Szinte halljuk a felkiáltást Hát legyen az, ha máskén' nem tudunk segíteni a bajon, amelyet kicsinyelni annál kevésbbé szabad, mert a trágárságokuak és sikamlósságoknak ezt a kizárólagos kultuszát veszedelmessé teszi az a tradíció, mely nálunk a magyar színpadot nemcsak a jó erkölcs és jó izlés, de a nemzeti küzdelem egyik faktorává avatta. Nyíregyháza, junius J3. Tekintetes Szerkesztő úr! Nem szívesen veszem kezembe a tollat, hogy úgynevezett .hírlapi polémiákba* bocsátkozzam. Sem időm, sem kedvem hozza; de meg hivatásom is a béke munkálására hiv. Azonban igazsagtalan megtámadtatás esetén tartozó kötelességem — ha egyházamról van szó, azt, ba személyemről van szó — magamat védelmeznem. Ily természetű igazságtalan támadásnak tekintem b. lapja legközelebb mult számának vezérczikket. Tendentiája szép. Osztom is. De érvei közt van néhány, amely kirívóan bántó. A nyíregyházi ág. hitv. ev. egyház primípilusairól szól, akik állítólag túlságos circumpectusossággal járnak el a gyülekezet meginagyarositásában! Nos, tisztelt czikkiró ur — én meg azt mondom, hogy £n túlságos tájékozatlansággal fog egy különben nem helytelen irányú czikk megírásába. Nezzen végig a nyíregyházi ág. hitv. egyház ,primpilusai*-nak díszei során, lapozza át ez egyház történetét, vegye számba azt a szívós kitartást, amelylyel ez egyház közönsége s különösen presbyteriuma évtizedek hosszú sora óta kifejtett buzgalmával, megalkotott intézményeivel, végrehajtott hatarozataival lépésről-lépésre ugyan, de mind fokozottabb mérvben és tágabb körre kiterjesztve a hazafias kulturanak áldozott — s hasonlítsa össze a magyar szó gyülekezeti szereplése tekintetében a mostani allapotokat a 30—40 év előttiekkel — és akkor azt hiszem, meg fog győződni arról, hogy egyházunk közönséget ért méltatlan támadása jobb belátásnak, tisztább Ítéletnek fog helyet engedni és azt hiszem, el fogja iímerni, hogy sréles Szabolcsvármegyében nincsen egyetlen egy gyülekezet sem, bármily szertartással is imádja Istenét, mely a hazafias culturának és a magyar szó diadalra juttatásának oltárán annyit áldozott és fáradt volna, mint épen a nyíregyházi ág. hitv. ev. gyülekezet! Igen uram ! Itt önérzettel emelem fel fejem és büszkén provocálom önt és minden tisztességes érzésű embert, hogy ismerjék el, hogy ez az egyház nem eféle hírlapi leczkeztetéseket és indokolatlan Gerőnésátoiába és megvacsoráltak. Szinte tetszett Juczikának ez a szabad élet s mikor a fogadóba mentek aludni, elalvás előtt még jót is nevettek azon a furcsa dolgon, hogy ők most házatlanok. Eltelt e közben vagy három nap és Szenpéteriék azt hitték, hogy a két bűnös bűnbánóan visszatér az atyai ház küszöbéhez. De ro°szuI számítottak, mert Likatgyártó János uram a felesége biztatására ügyet sem vetett a dologra és talán rá se hederít az öreg duruzsolá8ára, hí véletlenül nem találkozik Kabai Ferencz senátorral, kivel egy időben együtt frequentálták a kollégium felsőb i iskoláit. — Baj van, uram barátom! — kezdé a beszédet Kabai senátor ur. — Ha van, majd elmúlik — f leié csöndes flegmával Lakatgyártó János. — Ez azonban olyan baj, ami nem igen múlik el édes amice, mihi colendiecime. De ugy látom, nem is tudja mi történt tegnap délután, hát elmondom. Nemzetes Szentpéteri uram testamentumot tett tegnap előttem, mint exmissus szenátor előtt és ugy amicét, mint a lányát kitagadta az örökségből. Nem hagyott kigyelmetek nek egy fikarczot sem, hanem mindenét odatestálta a szent eklézsiának. — Váljék egészségére a szent eklézsiának, mi meg majd csak megélüuk valahogy — feleié Lakatgyártó János uram a hüledező senátornak. — Ez az utolsó szava kigyelmednek ? — Se több, se kevesebb — feleié — a fiskális és parolát adva Kabai uramnak, eltűnt, hogy a hirt elvigye Juczikának, mig a senátor ur sietve tartott Szentpéteríék felé, kik őt bízták meg a híradással, előre látva a konaternácziőt, amely azonban nem következett be. Mikor Kabai senátor ur elmondta a dolgot Szentpéteriéknek, azok közel állottak a gutaütéshez. Mindent gondoltak, csak azt nem, hogy a gyerekek kutyába se veszik kitagadá ukat az örökBégből. Ez a tapasztalás most már még makacsabbá tette a haragos ptrt és elhatárolták, hogy most már minden összeköttetést megtámadásokat érdemel, de ha van Szabolcsban és széles e hazában egyház, melyet sajtónak és közönségnek az elismerés babérjaival kell megkoszorúznia, — akkor ez a mi nyíregyházi ág. hitv. ev. gyülekezetünk. Mutasson ön e gyülekezetben csak valamenynyire is számottevő egyént, tagot, tisztviselőt, alkalmazottat, aki akár magán, akár nyilvános ténykedéseiben ne szolgálná a legönérzetesebben és leghívebb odaadással édes hazánk magasztos érdekeit szóban, nyelvben és cselekedetben ? Mutasson ön egy egyháztanácsi határozatot, vagy közgyűlési végzést, amely a gyülekezet feltarlózhatatl.in inegmagyarosodási processusában nem közreható tényezőül, de gátul szolgált volna ? Nem Uram! Ha van ön magyar, vagyok én is olyan ! S e tudatban utasítom vissza az ön leczkéztető czikkét, mint olyal, amely nem helyénvaló, a mely tájékozatlanság szülötte, a mely avatatlan támadás egy minden tisztességet méltán megérdemlő, szép multu és jövőjű gyülekezet egésze — és vezetői ellen ! Czikkének másik vezérgondolata az, hogy gyülekezetünket — a bosszú előkészítés után — megérettnek találja arra, hogy akár plebiscitumot kérjünk a nyíregyházi néptől a magyar nyelv kérdéséről. Nem tiltakozom ellene. Hiszen ha volna öröme valakinek e gyülekezet megmagyarosodosaban, az első sorban is én lennék. Kijelentem léhát, hogy elnőktársaininal, Májerszky felügyelővel s az egyház minden számottevő tagjával együtt készségesen nyujlunk önnek alkalmat, inódot, segédkezet arra, hogy ily plebiscitum provokáltassék. Csak egyre hívom fel becses figyelmét. Arra a nem óhajtott, de meggyőződésein szerint elkerülhetetlen következményre, mely minden kellően meg nem érlelt acliót kisér — a reactióra. Most feltartózhatatlanul halad előre gyülekezetünk magyarosodása. Minden vasárnap van délelőtt ugy tót, mint magyar istentiszteletünk. A vallástanítás, a contirmátió és az iskolák kizárólagosan magyar tannyelve következteben mind többen és többen vannak olyanok, kik a gazdakőzönség sorából a magyar istentiszteleten vesznek részt. Esketések alkalmából az utóbbi evekben mind gyakoribb eset, hogy jobb uiódu gazdák gyermekei felhívásunkra magyar nyelvű szertartást kívánnak. Temetések alkalmabó! — a mi a legközelebbi évtizedig hallatlan voll — gyakori esel, hogy a szertartást tót és magyar nyelven végeztetik. Az Ur szent vacsorájanak magyar nyelvű kiszolgáltatásához, a legújabban szerdán és szombaton tartatni szokott magyar nyelvű reggeli istentisztelethez is mind többen járulnak. Szóval gyülekezetünk magyarosodása biztos talajon áll és megdönthetetlen, szilárd alapokra van fektetve. De tarlók tőle, hogy ha erőszakos kézzel, az e téren kívánatos békés haladás érdekeivel nem törődve fogunk a kérdés megoldásához, magát a talajt rontjuk meg, az alapot forgatjuk fel! A b -kés haladásnak zászlóvivője szívesen leszek; hiszen e tér n járatlan nein vagyok; büszkén vallom, hogy a conll.mátió teljesen magyarrá tétele, az urvacsorának havonként egyszer magyar nyelven való kiszolgáltatása es a lielenk-íil kétszer tartatni szokott reggeli magyar istentisztelet behozatala az erre hívatod tényezők jóakaratú támogatása mellett arra a 3'/» évre vezet vissza, amely idő óta Nyíregyházán rendes pap gyanánt működnöm szerencsém van. Ezután is arra fogok igyekezni — és ezt az egyház öiszes vezetőinek .levében is mondhatom — hogy az e téren való fokozatos előrehaladásunk csorbát ne szenvedjen s bizonyos periódusok betartásával mind tágabb körben érvényesítsük a magyar szó uralmát. De — ismétlem — tartok tőle, hogy erőszak alkalmazása rendkívül veszedelmes állapotokat teremthetne, feldúlná a gyülekezet b 'kéjét s oly agitátióknak teremthetne fészket, a melyeknek jelenleg — Istennek legyen hala — híre-nyoma sincs .... Ain, újból is mondom, békés plebisictumok létrehozásához — kijelentem — szívesen hozzájárulok. Czikkének harmad k vezérgondolata i következő: meg kell csinálni a magyar nyíregyházi lutheránus egyházat . . . mert ha ezt megvalósítani nem lehelne, akkor azok, a kik magyarok és lutheránusok, hová legyenek? Hogy magyaroknak megmaradnak, az bizonyos! De hogy a hitük után tótokul csúfoltassanak és hogy ez a jelzés szakítanak a pervesztővel és vele egy húron pendülő feleségével. Nagy Pál fóbiró uram négy hónap alatt megnyerte a pert Szentpéteri János uram ellenében. Likatgyártó János ékesen fejtegette ki az igazságot ós bebizonyította, hogy az eklézsia mellett levő vitás fuiidushoz Szentpéteri uramnak nincs semmi jussa, minek következtében az tőle elvétetett és átadatott Nagy Pál főbiró uramnak a nemzetes és tiszteletes senatusnak 1589 ben hozott deliberatum alapján. Nagy Pál főbiró uram igaz elméjű ember lévén, perével nem a maga hasznát kereste, hanem az igazságod mely miután kiviláglott, az eklézsia mellett fundust nem tartotta meg macának, hanem fi-kálisi sallarium fejében odaajáudékozta Lakatgyártó Jánosnak, ki azon a seuatus engedélyével csakhamar házat kezdett építeni. A harag tartott tovább, Szentpéteríék hallaui sem akartak a lányukról és vejükről, Likatgyártó János pedig gyarapodott napról-napra a vagyonban és tisztességben. Az összecsapás után ugy három évre az akkori fürmender Mészáros Illés uram nagy traktát adott a fenatorok tiszteletére. Hivatalos volt arra az egész város, igy Szentpéteríék és Likatgyártóék egyaránt. Meg is jelentek ott a meghívottak illő tisztességtudással és elmulatozának ott hajnalhasadásáig, mikoron a kakasok kukurikolni kezdettek. A házigazdát ós életpárját Lakatgyártó János fiskális köszöntötte fel. A fiskális okosan beszólt és oly szépen, hogy titokban még Szentpéteriné is törülgette a szemeit. A városban másnap sem beszéltek egyébről, mint a Likatgyártó János rigmusairól, a melyek ugy folytak az ajkairól, miut a csurrant méz. Mikor Szentpéteríék hazamentek s az öreg ur lepihent, meg nem álhatta, hogy elalvás előtt oda ne szóljon imigyen a feleségéhez : — Ilallod-e, édes anyjukom, mégis csak szépen beszólt az a János a fürmenderéknél a közfelfogás szerint még itl Nyíregyházán is i

gaz

o. lást nyerjen, erre bizony nincs kedvük vállalkozni stb." Lám-lám! Az a tájékozatlanság mily furcsa következtetésekre ragadlnija az embert. Tehát ön azt hiszi, hogy a nyíregyházi magyar evengelikusoknak nincs hová lenniök ? . . . Ugyan kérem, tájékozza magát jöjjön el bármely vasárnap vagy ünnepnap 'í,l l—»Ll2-i» templomunk a, jöjjön el bírmely szerdán vagy szombaton reggel az istentiszteletre, — jöjjön el bármely hó első vasárnapján reggel 7 orakor az Úr szentvacsorájához, — jöjjön el bármely presbiteri ülésre vagy közgyűlésre — és akkor meg tudja, hogy hová lesznek a nyíregyházi magyar evangélikusok! Sose féltse hát őket Jól megvannak azok! De ugy látszik, ön nem tartozik közzéjük — azért nem ismerős e körülményekkel és alkalmakkal! És ne féltse őket attól sem, hogy hitük miatt „tótoknak" csúfoltatni nincsen kedvük. Mert ők azt nagyon jól tudják, hogy ilyen csúfolódást csak az ostoba emberek képelek az evangelikus egyházzal elkövetni. Mert azt is nagyon jól tudják, hogy egész hazánkban nincsen egy felekezet sem, — vagy, hogy az ön szavával éljek, — egy „hit" sem, a mely annyi sikerre, annyi eredményre — és a mi ezt megelőzte, annyi eiőeinésztő küzdelemre mutatna vissza a magyarosítás terén, mint a hazai ágostai hitvallású tvangelikus egyház. Súlyos üldö/.tetések között, keserves anyagi gondok nyomása alatt, nehéz nemzetiségi helyzetben is híveit megtartotta a hazának, és igen sok helyen megnyerte már a magyar szómk! Intézeteire, iskoláira, emberbaráti intézményeire pedig hasonlithatlanul többet áldozott, mint — az arányt tekintve — bármely más dúsgazdag felekezet, a mely kiváló közjogi helyzetében, vagy szerencsésebb nemzetiségi viszonyok között ily irányban tett és alkotott! Hogy születelt magyar ember magyarul beszéljen, — az ugyan nem érdem. De hogy született tótot vagy németet megmagyarositsunk, — az munka! Keser ves küzdelmek gyümölcse, 3 ezt a munkát és mint a felvidéken magamnak is volt része benne, keserves küzdelmet e hazában első sorban is az ágost. hitv. ev. egyház teljesiti. Nevetséges ostobaságnak tekinthető lehal, ha épen ezt az egyházat, ezt a hitet akarja valaki „tót"-nak deklarálni. A ki ilyet tesz. egyszerűen arról ad bizonyságot, hogy nem ismerős oly tényekkel, a melyeket pedig minden jóravaló, művelt magyar ember tud ! Tehát ne féltse ön a mi híveinket, hogy nincs és nem'esz kedvűk hitük miatt .Irtoknak* csúfoltatni! Tudjak ők azt nagyon jól, hogy egyházuk hitigazságaira epen ugy, mint kiváló hazafias szolgálataira csakis büszkék lehetnek! '* « * Czikkenek többi részére nem reflektálok. Bészint — inert olyanokról emlékezik meg, akik közé magamat s egyházam igaz vezéreit nem számithatom („a tömeg Ízlésére reflektáló s vagyont gyűjtő papok, fiskálisok és városi tisztviselők körebe nem tartozván), részint, mert más felekezettel foglalkozik, — amely kérdés taglalása pedig az én részemről és itt nem volna helyénvaló. Mindezek utan csak arra kérem igen t. czikkiró urat: bizzék miig gyülekezetünk leghazafiasabb szellemben való vezetésében ! Bízzék meg papjaiban, felügyelőjében, presbylereiben. Bizzék meg tervszerű, hazafias, magyarosító törekvéseinkben. S ha segédkezet akar bennök nyújtani, ne tegye azt suba alatti kirohanásokkal, zsebe mélyébe sülyesztett keze ökölbe szorításával, illetlen gúnyolódással. Inkább tegye jóakaratú méltánylással, amely buzdit es felemel! . . . Különben Isten velünk ! Nyiregyháza, 1900. junius 22. Geduly Henrik, lelkész, esperességi jegyző. Egy határozatról. Tekintettel arra, hogy az u. n. .községi' jegyzők annyira igenybe vannak vevea magas minisztériumnak, a tek. pénzügyigazgatóságnak, a tek. megyei és meg számtalan sok más tek. hivataloknak a megbízásaival .fegyelmi büntetés terhe alatt", hogy a tulajdonképeni községi ügyeket végezni, s azok érdekeit, előhaladását előmozdi— Csak pártolja kigyelmed —pattant fel a nagyasszony — hiszen meg is érdemli. Maholnap kiforgat mindenünkből. Csak azt mondom én kigyelmednek édes uram, hogy soha sem szerettem az olyan mézes szájú embert. Csak a beszéde szép aunak, de a gondolata humis. Azután meg a lányunknak is telebeszélte a fejét s ha nem vak kigyelmed, láthatta, hogy Juczika még a f-jét is e.fordította tőlünk . . . — Igazad van, édes anyjukom, de azért azt csak szabad mondanom, hogy a vömnél nincs külömb ékesszóló a világon. Meglásd, hogy még fibiró lesz valamikor, akkor aztán Juczika lesz az első asszony a városban. — Én előttem akkor is az utolsó lesz, — pattogott Szentpóteriné. Hálátlan rossz lány, a kire ón nem is akarok gondolni. Azért hát meg ne tudjam, hogy kigyelmed közeledik feléjök, mert akkor én pusztulok el a háztól. Egy Szentpéteriné sohse fog a lányától szeretetet koldulni: Punktum! Szentpéteri uram jól tudta már tapasztalásból, hogy mikor a nagyasszony a punktumot mond, nem tanácsos tovább a szót fűzni. Belordult tehát a fal felé, ugy vélekedvén, hogy Likatgyártó János nem utolsó ember Dibreczenben. Másnap délben ismét szó esett a fiatalokról. Most azonban a nagyasszony hozta fel őket, de Szentpéteri uram nem fakajtott. Észrevette ugyanis, hogy az öreg asszony is hajlandó volna már megbocsátani a gyerekekueK, ha aaok v.ilah)gy«n közelednéuek. Az esetleges kudarcztól azonbau megkívánván magát kímélni, csakúgy odavetőleg annyit felelt a nagyasszonynak. — Ellehetünk mi nélkűlök, ók se nagyon keresik a barátságot. Jobb távol élűi egymástól békében, mint veszekedni a közelbeu. — Micsoda pogány beszéd ez, apjuk — pattiiut fel a nagyasszony. — Juczi az én lányom és va akinek csuk meg kell kezdeni a békülést. Ók nem kezdhetik, mert elzavartuk őket a háztól azért a rosz poriáórt, melyet a törvéuy is Nagy Pál főbiró uramuak ítélt. Ha tudta Hgyelmed, hogy ninci igaz jussa ahhoz, mit