Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-06-24 / 25. szám

tani képtelenek ; — tekintette] arra is, hogy azokat a satyrice „községi jegyzőknek" nevezett embereket nem azok fizetik, akik szolgálataikat igénybe veszik, hanem az a fizetés a községek terhe s pótadó utján is behajtandó : mind ezen okoknál fogva »X . ... község képviselőtestülete 1.) is felkérendőnek határozta a nagym. b;:ügyminiszter urat, hogy a községi jegyző ket a községi üayeket távolról s *m érintő ügyt-k vezetésétől felmenteni kegyelmesen méltóztassék ; 2 ) ha ez lehetetlen és kivihetetlen volna, alázatosan kéri, hogy fizetésükről az állam, vigy a megye gondoskodjék; végül 3 ) ha sem az első, sem a misodik kérelem nem lenne teljesiive, ez esetben a képviselőtestület az l9ül-ik év kezdetével a községi jegy ó fizetését megtagadja, — kimondván egyszersmind azt is, hogy e határozatot pártolás és csatlakojü végett a többi kö'.ségekkel is közli.« Körülbelül ilyen formán szól az a határozat, melyet egy beregmegyei községnek a képviselőtestülete a mult hét folyamán hozott. Mit is mond az 1. pont? Egy alázatos kérelmet, hogy községeink jegyzői a sok különféle foglalkozásoktól felmentessenek. Sok különféle foglalkozás ? . . . Teremtő Isten, mikor a mull télen egyik napi lapban pontonkint felsorolva elolvastam, hogy mennyi mindenfélet kell egy községi jegyzőnek végezni, hát akkor eszembe jutott, hogy nagyon is igaza volt gróf Tisza Istvánnak, amikor a budget tárgyalásakor egyik beszédében „szegény páriáknak" nevezte őket. Hanem már Nyegre László orszgy. képviselőnek a községi jegyzők szomorú helyzetét teljesen megszívlelő beszédében nem volt igaza akkor, de csakis akkor, amidőn ugy nyilatkozott, hogy a „jegyző a nagy közönség omnibusza." No igen! Omnibusz abban az ertelemben, hogy mindenki válthat reá jegyet, csak ép az nem, a ki fizeti, a község. Ha jól emlékszem, 1873-ban rendszeresítették a körjegyzői állásokat. A „haza bölcsének" akkor tartott beszédeiből nyilván kitűnik, hogy a szervezésnél az ő szemei előtt a községek érdeke lebegett; az nevezetesen, hogy azok a jegyzők irányítsák a községek szellemi és anyagi előhaladását, arra teljes erejükből törekedjenek. Vájjon igy van-e ? Vájjon van azoknak erre idejük ? Eszembe jut megint az a 83 különfele foglalkozási kör, mely az emiitett lapban fel volt sorolva, melyből egyetlenegy is elegendő dolgot ad, a mire eleg jellemző példa városokon a külön adóügyi osztály. Én tér szűke miatt nem akarom, nincs is hozzá kedvem, hogy egyenkint felsoroljam azokat a különféle foglalkozási ügyeket, melyeket azok a „páriák" végeznek; akinek kedve van, irassa le bármelyik jegyzővel, és bizonyítsa be, mutassa ki azt, a melyet nem az állam vagy a megye, és a melyet a község érdekében végeznek. Foglalás, adószedes, árverezés, bírságolás, ujonczozás: ezek szolgálnák talán a nép szellemi és anyagi érdekét ? Felelnek rá azok, a kik valamibe mégis bele akarnak kapaszkodni, hogy hit a községi vagyon ellenőrzése nem anyagi és nem községi érdek? Hát a ki ilyet kérdez, az nem latolt még községi adminisztrácziót és azért beszél ellenőrzésről, a minek — igaz — lenni kellene, de nincs! Mert ha meg volna, ha annak a jegyzőnek volna erre is ideje, akkor egy bizonyos főszolgabíró ur nem tett volna az egyház elkészének olyan propozicziót, hogy: „néha-néha megtehetné — nem mint lelkész, hanem mint képviselőtestületi tag, — hogy megszámlálná a legelőn járó jószágot, anynyi van-e tényleg, vagy nem, mint a mennyit a biró bemondott !" Az állattenyésztés, földmivelés előmozdítása, tanügy stb fejlesztéséről nem is beszélek; csak épen azt kérdezem, mit mondana ahoz bárki is, ha ispánját, gazdatisztjét vagy bármifele alkalmazottját is mások, a hivatása körén kivül álló, teljesen lenyúgző dolgok végzésével biznak meg? Ugy-e, hogy tiltakoznának — egész jogosan — ellene?! És lám, azoknak a szegény községeknek meg, a melyeknek kizárólagos joga a körjegyző megválasztása s a fizetés J is kizárólagos teriie, nem jutott idáig soha eszükbe, hogy tiltakozzanak az ő alkalmazottjaiknak mások által való felhasználása ellen. De ha már se az állam, se a magye nem képes őket elmellőzni, ha akarva nem akarva, kénytelenek a községek jegyzőjét kizárólagosan a magok részére felhasználni, akkor talán — és itt eljutottam a határozat pereskedett. Most se ház, se gyerek s öregkoruukra nincs, aki körülöttünk legyen. Azután meg azt is tudja kegyelmed, hogy a gólya kerülgeti a fiatalok portáját, csak nem hagyhatom ott férfi kézre egyetlen leányomat. Kegyelmed okos ember, fundáljon ki hát valamit, mig én az ebéd után nézek arra nézvést, hogy megbékéljüuk a fiatalokkal. Szentpéteri uram csak ezt várta s felvevén galléros köpenyegét, megindult a veje portája felé. Juczika épen a ház előtti kis kertben gyomlálgatott, mikor az édes apja benyitotta a sövénykaput. Mikor meglátta az öreget, elébe szaladt, nem kérdezett tőle semmit, hanem a nyakába borult, menten szalajtva a kis szolgálót a nemzetes úrért. A fiskális alig hitt szemeinek, mikor előkerült egy óra múlva sietve mentek mindhárman a nagyasszony hoz, ki szintén szeretettel és könnyekkel fogadta a gyermekeket. Csakhamar teritettek s a nagyasszony jó főzte és a Szentpéteri uram piros bora mellett nem emlékeztek meg a visszavonásról; sőt mikor a uialaczpecsenyére került a sor — felállott az öreg SzentpKeri és azt indítványozta, hogy jöjjenek a fiatalok vissza az öreg házba, a Lakatgyártó János uj házát meg adják oda a kibékülés örömőre a reformált szent eklézsiának. Ugy is történt, mert már másnap üres lett az uj ház, mely elé Lakatgyártó János egy kis bokro", ültetett. Ez a bokor megerősödött az évszázadok folyamán és mikor a házat javították és a falat kihozták az utczavonalba — ott hagyták s a falat törzsére építették. A kis ház még most is megvan más formájában, az egyháztéren, az egyik ev. ref. lelkészi lak mellett. A falból kiemelkedő fa évről-évre uj lombokat hoz B mikor előtte elmegyek, megemlékezem a múltról, midőu a szivek könnyen megbékültek, talán azért, mert kevés volt a per. Egy fiskális volt, enuek is azoDban csak oly peréről szólnak a sárguló Írások, melyből nem neki, hanem az eklézsiának volt haszna . . . Koncz Ákos. in Y y i KID 1 : K 2-ik igazságához — megtehetnek azok a felhasználók azt is, hogy a jegyzőket ne tekintenék és tartanák községi, hanem állami vagy megyei hivatalnokoknak ; ho"y a lizetésükről is kizárólag ők és ne a községek gondoskodjanak. Mert ha Péter napszámosokat fogad, — u"y-e bizony azokat Peternek és nem Pálnak kell fizetni?" Azt kérdezhetné már most mindezek után valaki hogy mi czélja van és mi sorsa leszannakaz egész határozatnak és e czikkecskének ? A czél kimutatni: egy nagy jogtalanságot és igazság alanságot; a sorsa pedig az agyonhallgatás. Pedig hát ezt is, mely a községekével egyetemben a körjegyzők helyzetének a javítását is czélozza; valamint azt a sok együtt-másutt megjelent felszólalást^ melyek direkte a jegyzők helyzetének a javítását czélozzák, meghallgatnák ám a törvényhozó urak. Ez azonban — illetve erről beszélni — nem tartozik ide, e czikk keretébe s azt már csak azért sem tenném, mert azt hiszem, hogy: „defficile esset satyram non scribere!" Végezzék ők el ezt egymás közt és azokkal, a kiknek a szolgálatokat teljesitik. E sorok Írójának s a fenti határozat megismertetésének czélja csakis ez volt: feltüntetni azt a jogtalanságot, araelylyel sújtatnak a községek, mint erkölcsi testületek ; azzal nevezetesen, hogy az ő munkaerejüket mások használják ki! Auti . . . aut! . . . Ha kihasználják, fizessék is, ha pedig nem fizetik, ne is vegyék tl a községektől. Egy testevellelkével teljesen a községi lakosok érdekét szolgáló jegyzőre volna minden községnek szüksége; olyanra, aki ott laknék köztök éveken keresztül, módot adván neki megismerkedni teljesen a községek ügyes-bajos dolgaival, °a lakosok természetével. Hanem, hogy mikor jön el ennek a kivánt állapotnak az országa, azt talán csak az esztendőnként hangoztatott, de még mindeddig bölcsőjében szendergő „közigazgatási reform tervezetek" tudnák megmondani! Egy jegyző. Kí a megmondhatója?! MióLa Darányi Ignácz ur ő nagyméltósága magyarország földmivelésügyi minisztere, a magyar gazda társadalom kezdi ismét remélni, hogy „jő" egy jobb kor, mely után, buzgó imádság epedez százezrek ajakán. Ezen boldogító reménységnek forrása a miniszter ur ő excellentiájának az az elve, „Több szem többet lát, több fő többet tud", jobb tehát ha megkérdezem a gazdaközvéleményt az egyesületektől, mielőtt valamit tennék." Nem is voll még soha semmi baj a közvélemény kohójából kikerült törvényekkel. Történt azonban, legújabban, egy delelőt 10 óra tájon, hogy az egyesületi irodát megtiszteli látogatásával Blau Pál ur, s mutatván nekem egy „magas leiratot" kérdi, nem kaptam-e én is hasonlót? Szó vala pedig a magas leiratban a dohányosok és gazdáikról, illetve egy szakértői értekezletről a inagas minisztériumban és arról, hogy ezen értekezletre Blau Pál urat, mint termelőt, nem mint az egyesület kiküldöttjét, vagy tagját, meghívják. Mivel pedig — ugy emlékszem — arról nem vala benne szó, élőszóval mondja el Blau ur, hogy még Propper Sámuel urat és Kállay András ur őmeltóságát is meghívták, mint termelőket. De hogy az egyesületet megkérdezték, vagy meghívták volna, az sem a magas leiratban, sem Blau Pál ur beszédjében nem vala. Igaz, hogy Blau Pál ur megkérdezte az én véleményemet. Be egyrészt mert én nem vagyok XIV. Lajos, másrészt meg, mert a kérdéssel alaposan nem foglalkozván, tüzetes véleményt nem is mondhattam volna, tény hogy a szabolcsmegyei gazdasági egyesület és a vármegye mezőgazdasági bizottsága nem foglalkozott a javaslattal. Hogy miért nem? Annak a jó Isten, meg — nem én — hanem az a valaki a megmondhatója, aki a miniszter ur önagyméltóságának tanácsolta, hogy ne az egyesületet, — mint szokta, — hanem — szokása ellen — három dohány termelő véleményét hallgassa meg, kik közül egy el sem ment az értekezletre. Nem akarom tovább fejtegetni a kérdést. Egyrészt mert talán nemsokára ugy is jön egy jobb kor, amikor mindenki megtudja, miért nem foglalkozott az egyesület még sok egyebekkel is, másrészt mert a kérdéses javaslatot bátran sorozhatjuk majdan — ha ugyan azzá lesz — a törvények közé, melyek miatt az illetékes forumokat ugy kerüljük, mint az a bizonytalan valami szokta azt a bizonyos füstöt, s igy biztosan remélhető, hogy lesz még elég alkalma az egyesületnek vele foglalkozni. Egyébiránt a szabolcsmegyei gazdasági egyesület sem szereti a magas röptű conceptiókat, csakis azokat az ügyeket, amelyek miatt kénytelen az ember a földön, térdig a homokban járni. De ez sem csuda. Szabolcsvármegye tulajdonképeni szereplésrehivatott gazdaközönségének legnagyobb része még csak nem is tagja az egyesületnek, akik pedig tagjai, s kik hivatva volnának az egyesület működésébe lelket önteni, hogy miért nem jönnek még az ülésekre sem, annak a jó Isten meg még sok-sok gazda a megmondhatója. Simitska Endre, g. e. titkár. A Bessenyei kör beszámolója. Lipuuk legutóbbi számában a Bessenyei kör mult szombati közgyűléséről közöltünk már tudósítást, előre is jelezvén a főtitkár: dr. Prok Gyula által készített beszámoló jelentést legköselebb adni fogjuk. A mai széthúzó társadalmi viszonyok között bizonyára fokozott érdeklődéssel kisérjük figyelemmel a Bessenyei kör működését, mely —hatalmas tényező kéut — épen arra van hívatva, hogy a széttagolás ellenében az egyesítő erőt képviselje társadalmuukan. Hogy mily mértékben felelt meg ennek a feladatá nak a Bessenyei kör s hogy ez irányban törekvéseit mennyiben sikerült megvalósítani, arról az érdekes beszámoló jelentés szól: Mélyen tisztelt közgyűlés! Az évi jelentés c/.élji szorosau véve nem egyébb, mint az, hogy a kör beléletében előfordult megemlítésre méltó eseményeket összesítve vonultassa fel a közgyűlés színe előtt, s ezzel megkönnyítse a közgyűlés minden érdeklődő tagjának a vizsgálódást, váljon körünk szervezésének alapgondolata a társadalmi élet valódi igényét képviseli-e? váljon a sorompóba állitot eszkoíök iekaIább relatíve alkalmasak e a társadalmi élet valód, irányának szolgálatára, s váljon mindetek tolott a társadalmunk tagjai a

z önzetlenségnek az egyéni élet szorosan vett érdekkörét meghaladó általánosabb jelentőségű társadalmi feladatok iránti érzékének képességével bírna k-s, hogy lássak és tudják, mikép * modern társadalmi bereudezke lés kereteiben a feladtok nagy többsége álltaláuos es közös érdekű czőlok.t tartalm íz, amelyek mellett az egyén alárendeltségi viszonyba jut. Hanem e viszony kötelmeinek passiv részei, vagyis az egyén ama magatartása, amellyel az általános érdekű czélok megvalósulásának jogosultságát elismeri, nem képezi az egyén e vonatkozásban való hivatásának véghatárát. A társadalmi czélok nem önmaguktól megvalósuló életjelenségek, nem oly organisrousok, amelyek önmagukban bírnák a kifejlődés minden feltételét. Amiből önkényt következik, hogy a társadalom Cíéljainak valóra válása a legbensőbb camalis nexusban van a társadalom tagjainak e czélokat felismerő ea helyesen mérlegelő képességével, valamint a positiv tevékenység öjkéntes és épen azért önzetlen elvállalásával. Ciak természetes, hogy minnél nagyobb mérvben van adva e hármas követelmény a társadalom mindeu egyes tagja részéről, annál több öntudatos czél formálódik ki a szervezetében ködbe bu.kolt társadalmi élet nyilvánulásából, s annál többnek megvalósítását hozza meg az idők rohanó folyása. Da ha a m. t. k. gy.! részére megadni kiváujuk évi jelentésünkkel a vázolt irányban való vizsgálódás ínyagát, legyen szabad a magunk részére igényelni, hogy szeretett körünk czélja és működése fölött rövid szemlét tartván, mi is feleletet adhassunk a fölvetett kérdésekre. Meggyőződésünk szerint nem helytelenül Ítéljük :neg a „Bessenyei kör" működésének tanúságait, midőn kijelentjük, hogy a kitűzött czélja eléréséhez fűzött remé nyeket c-^ak egy részében hozta közel a megvalósulásra. Nem mintha a kör léte a czóljaiban ne lalálná meg feltétlen igazolását, nem is, mintha e ezélokhoz szükséges eszközök hiányát lehetue észlelni, s végül nem is, mintha a muukában az elfáradás tünetei jele ntkeznének azoknál, akik oiy készségesen jelölték ki a Bessenyei kör működésének ösvényeit, és vezették azt azon tudásukkal és lelkes munkájukkal. A csalódás a reményeinkbeu egészen más okokon nyugszik. Ai okok legtöbbje m igának a szabolcsi társadalomnak -zervi hibáiban gyökeredzik, melyekért felelőssé tenni senkit se lehet, mert e szervi hibák előállása a társadalom fejlődéséül k egy természetes produktuma, épen olyan, mint a nyugat európai társadalmakban akár a szociális akár az anarchikus tanoknak ferde térfoglalása. Krőnktől, akaratuuktól függ azonban, hogy ebből a lejlődósi stádiumbó', egy magasabb régióba való kialakulást sietes-ük, aminek elmulasztása már közöny, amelyet a társadalom vesztessőg számlájára irni nem méltánytalanság, nem is lul szigor. A magyar társadalom a meglevő alapokra a történeti időkhöz visszouyitva egy pillanat alatt lépett. A rendi szervezetet a teljes jogegyenlőségen nyugvó szervezetig egy közbenső alakulat nem vezette át. Az uj rendben, amely nem régibb mint 50 éve?, senkisem találta meg a maga helyét. Aki jogot vesztett akaratlanul is bizalmatlan lett egyenlő jogú társai iránt, mig azok akik minden jogot megnyertek, sem nem tudtak, sem nem inertek azzal élni. Mindenki magára lett hagyatva, s egfeljebb bizonyos azonos vonatkozásból kifejlődött érdekközösség szerinti tagozatok álltak elő az egységes, szivben, gondolkodásban, czélok felismerésében és szolgálatában egyaránt tömör társadalom helyet. E tagozatok eles választó voualakat képeztek és sajnos képeznek ina is a nyelv, a vallás, a hagyományokhoz való ragaszkodás, a foglalkozás és élethivatás. Az ekként elkülönült riszek között az összeolvasztó érintkezés ritka s csaknem közjogi jogosítványok gyakorlatára szükül, vagy azoknak kivívása iránti dicsőségteljes harezban merUlt ki. A kiélesedett ellentétek a társadalom életét tőtlen-égre kárhoztatják. A külön álló részek egymagukban képelenek nagy társadalmi czélokat küzdelmi tárgyul k jelölni az erók elégtelensége miatt. Kénytelen tehát pirticuláris czélokkal megelégedui, amelyek különösebb erőkifejtést alkalmatlauná és feleslegessé tesznek. A nyugvásból ered a közöny a magasabb társadalmi fel adatok, s a hidegség a szűk particularismus kényelmes nyugvóhelyét veszélyeztető egyetemes törekvések iránt, amik természetszerűleg vonnák maguk után az osztály erdekek feladását, s az egységes társadalom egyetemébe való beolvadást. Hazánk társadalma bizonyára útban van a megváltozás felé, de nem hagyta még el azt a pontot, ihol az osztályok szerinti társadalmi elzárkózáshoz való onservativ ragaszkodást, az osztályok közötti választó falak ledöatése és ezzel az egységes társadalom nagy eszméjének megvalósulása váltaná fel. E vármegye politikai történelme ép ugy mint társadalmának fej ódese élethűen tükrözteti vissza hizánknak e kettős irányú történelmét. Az ország ( irsadalmában észlelt hibák, mulasztások és tagoltság iipusszerüen jelennek meg vármegyénkben. És' épen nem különleges vádként veendő, ha konstatáljuk, hogy a Bessenyei kör működ-se daczára a az eszmőnyiea >zép cíélok tömegének, daczára az alkalmas eszközök birtokának, nem érte el a várt sikerek teljét, a odaadó fáradozásának ha szép gyümölcsei vaünak is, zavartalan örömmes az elmúlt évre még sem tekinthetünk, mert a lársadalmat a magyar nemzeti szellem, s az annak szolgálatában álló intézmények és tényezők ápilásában oly mérvben tömöríteni, ahogy intentióink buzgóu Óhajtották, csak részlegesen sikerűit. Mindamellett hisszük annak az időnek bekövetkezését is, amidőn majd körünk a szabolcsi társadalom részére a magasabb c.élok iránti törekvésben nem c.ak muló hatású pMdác fjg adni, de benne ős általa i'y czélok a szellemi élet folytonos ápollsa által jelentőségteljes mérvben megvalósulásra is fognak találui. (Folytatása következik.)