Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-06-03 / 22. szám

INYÍRVIDÉK 3 a jó izlést nem; de annyi tapintatott már meg lehet követelni mindenkitől, hogy támadásainak helyét és idejét kellően megfontolja és megválaszsza. A legnagyobb elővigyázat és tapintat pedig szükséges akkor, amikor az alispánnak, a vármegye képviselője valamely tényének elbírálásáról van szó. A közgyűlés megbízza az alispánt, hogy & tiszti, kezelő és szolgaszemélyzeti fizetéseknek aránylagos felemelésére vonatkozó indítványt készítse elő; az alispán a megye főtisztviselóivel egyetemben ennek eleget tesz, természetes, hogy e tárgyalásokból a főispán is ki veszi a maga részét; igy kerül a dolog az állandó választmány elé, amelynek hasonlóul a főispán az elnöke, s e választmány helyeslő véleményével kerül az ügy a közgyűlés elé. S ime a közgyűlésen feláll a mi Gaál Elek bátyánk s addig könyörög alázatosan és szépen, míg a nem fizetésre vagy fizetés halasztásra mindig hajlandó többség elrendeli az annyi retortán keresztül ment, s nézetem szerint leljesen korrekt és méltányos javaslat revízióját. Bizony mondom, nem ártana alkalomadtán a hullámzó kedélyekre egy egészen alkotmányos, de uem egészen gyenge nyomás alkalmazása ! Kállay András. Szabolcs vármegye monograflája. Mohó kíváncsisággal Dyultam azon vaskos könyv felé, a mely az én Bztllővármegyém múltját és jelenét ismerteti. Azt hiszem, nincs több olyan vidéke e hazának, a mely gazdagabb, érdekesebb, vonzóbb anyagot nyújtana, akár az őskor emlékeit, akár a történelem tanításait, akár a mai társadalom életének nagy igazságait vizsgálja az iró. A sárga Nyirség halmait, és a fekete Rétköz zóld szigeteit a magyar nemzeti élet hatalmas várának jelölte ki a történelem. A derék Névtelen feljegyzésein kívül az archaelogia kutatásai is azt mutatják, hogy ez a föld volt a honfoglalók táborszállása. Innen indultak a honkere.-ők messze utjokra, a Rajnáig, a Tiberisig, a Bjspnusig. És uagy földet bejárván, ide tértek vissza, mert euuél külömb országot nem találtak sehol. Hatszáz esztendővel később pedig ez a föld lett a német és török uralomnak, a császári hadakuak és az erdélyi harczosoknak örökös csatatere. Az északkeleti tizenhárom várme,ye közepe termelte a nemzeti ügy szabadságharczosait. Bocskaynak, az el=ő Rákócziaknak, Tököiyinek hajdúi innen hordozták szélylyel a vallási es a politikai szabadság lobogóit. Itt zajlott le a bujdosók guerilla háborúja. Azután a sir csendje váltotta fel a bujdosók hi-rczi zaját. Suttogó hirek a eperjesi vértörvéuyszékről és a gályákra hurczolt magyar papokról beszéltek. E yuttogás zugó viharrá vált mikor e megye területére lépjtt e haza törtéueténeklegnemesebb alakja: II. Rákóczi Ferencz. Az ő háborúja is itt kezdődött igazában, és itt is végződött egy igen szomorú éjszakán, midőn a császár tábornagyával gróf Pá'flfy Jánossal a megalkuvást kísérelte meg. Hány híjlék őrzi a .felséges fejedelem" emlékét e megyében? Hány kúria büszkélkedik azzal az emlékkel, hogy falai közt őrzé a pihenő fejedelmet? És Rákóczi távoztával a legszebb dalok itt zengették az ő emlékét. Megint más idők jöttek. Itt fejlődött ki azon megyei élet, a mely mai a magyar állam eszméjét Ma teheti, nem kap kurtavasat érte, a mai nap Qem olyan miut a többi. Sőt hadnagy, főhadnagy uraimék is megvillantják a kardot itt ott Üdvözlésre. Apró kezekben apró kendők libbenuek meg rá válaszul és borzas fejecskék tűnnek el ürge fürgeséggel a függönyök mögött. Megy az ezred. Az utczákban el hal a vig zene-szó, elül a nehéz morajlás, amit a lépések százezrei támasztottak. Bezáródnak az ablakok, elment a regiment, ki ért a városból, ki az országú'ra. A nap birkózik a hajnali köddel. Zöld mezők fölött ül lusta fehér teste a harmat szülőanyjának. Szabad a szem határ, szabad a levegő. Mintha a czakumpakkból le vettek volna tiz kilónyit fellélegzik a sok baka, Eh! Nem halunk bele, nem is olyan nehéz a hogy beszélték az öregek. Elől fuj a kürtös. — Piczike rasztl Megbomlik a zárt sor. Szorítanak vagy eresztenek a bakák a szíjakon, a hogy jobbnak gondolják, vagy a hogy jobb lesz. Igazítják a bakkancs fűzését. Panaszkodik egyik másik, dicsekedik a nagyobb része. Tovább mozdul a sereg. Már a gyárkémények sem meredeznek az ut mentén, el marad már végképen Bécs. Vetések zöldülnek két oldalt. Az ut fö'ött megcsendül egy pacsirta aranyos kis torka. A napsugarak diadalmas rohammal szórj \k szét a levegő ködősségét, fényes reggel van már. Az ut nagyon rozszá válik, sáros nagyon, A sok bakkai.cs gázolji, de lassan, lassan halad az oszlop. A habarc csal küzdő bakkancsok födvék már a nadrágig fehér sárral, és még mindig mindig kapaszkodtak feljebb a frec csegő higság. Sárból lettünk, mindjárt sárrá lesnünk egészen. Mikor egy kacsasereg a villásreggelijét kutatja az iszapban az csinál olyan zajt mint a sárhabaró bakák most. Rosz mulatság. Csúsznak a lábak. A bakák káromkodni kezdenek. A borjú háromszoros sulylyal húzza a dajkálta. Innen indultak Pozsonyba a haladásiak, a szabadságnak BZÓSZÓIÓÍ. Ez a vármegye azok közé tartozott, melyek a jelen század átalakulásának élén állottak. És ezen vármegye fiai a szabadságért küzdő honvédseregnek igen nagy részét szolgáltatták. A Debreczenbe szorult magyar kormány alig 8—10 vármegye területén uralkodott. E néhány vármegye állította azt a sereget, a melyet egy világhatolom nem tudott lebírni. Kettő kellett hozzá. Meg kell még írni az önkénynek és a passiv ellenállásnak történetét. Szabolc«vármegyét ebben a regényes történetben is az első hős szerepe illeti. Ennek a földnek népe a legerősebb magyarságItt minden tanyán, minden hajlékban olyan tiszta a magyar beszéd, olyan világos, olyan erőteljes, hogy itt még talán a tekintetes Akadémia pályakoszorus nyelvészei is megtanulhatnának magyarul! Ezen a földön teremnek a legszebb magyar nóták. Maga a magyarság itt a leghatalmasabb. Itt olvasztá be legteljesebben a letelepített németeket, tótokat, ruthéneket ós oláhokat. Ezen a földön megélt az ország népének minden féle vallása és felekezete, de meg nem maradt más nemzetiség mint a magyar. * * * Ha valaki azt hitte, hogy e monografia hű tükre lesz Szabolcsvármegye múltjának, népének, gazdasági és szellemi életének, — akkor csalódott. Ez a monografia minden rendszer, minden lélek nélkül halomra hányt adatokból áll, s még ezek az adatok se helyesek. Egy élelmes riporter, ki fotografáló masinájával bejárta a vármegyét, s ki mindeu válogatás nélkül rótta össze azon adatokat, melyeket a vármegye buzgó polgárni rendelkezésére bocsájtottak, — ez a riporter talán jó üzletet csinált, de jó könyvet uem csinált belőle. A monografia nyelvezete a lehető legsilányabb riporter stílus. A monografia adatai zavarosak, homályosak, s gyakran hamisak. Igy például I Rákóezi Ferenczet Bátori Zsófiával házasította össze, pedig minden iskolás fiu tudja hogy I. Rákóczi Ferencz feleségét Zrínyi Ilonának hívták, s hogy Báthori Zsófia II. Rákóczi Györgynek volt felesége, I. Rákóczi Ferencznek pedig édes anyja. A vasvillával összehányt anyagnak egyetlen becses része azon igen rövid czikk, a mely dr. Jósa András urnák archaeologiai kutatásairól szól. E czikk czime: Szabolcsvármegye őstörténete. Ezenkívül még két czikket találtam a monografiiban, melyek a többi közül kiemelkednek: az egyik a történeti rész, a másik Nyíregyháza város ismertetése. De ebből a monográfiából ugyan meg nem érti az olvasó, hogy a magyar nyelvet Szabolcsvármegyében beszélik legszebben, legtökéletesebben. A monográfiában „mérve lett a dus rónaság tere," s tartalmának — t. i. i monografia szövegének — legalább kőt harmadrésze ugy van szerkesztve, hogy azt boszankodás nélkül olvasni nem lehet. Az anyag összeválogatását és egybeállítását sem mondhatom sikerültnek, és felette csudálkozom, bogy a tudományos Akadémiának egyik tagja beleegyesett, hogy nevét e mű czimlapjára nyomtassák. De hát — sajnos — ilyen a hivatalos litteratura. Van benne egy akadémikus, a ki szerkesztő gyanánt szerepel, s ki a szerkesztéssel nem törődik, ós van egy néhány .bizottság" a melynek testületében elvész a szerkesztésért való felelőség. A háttérben pedig rendszerint egy irodalmi spekuláns lappang, a ki a könyv megjelenese napjáu szüuik meg a dologgal törődni. Igy készült ez a monografia. Színtelen, üres unalmas. Hiányzik belőle a tárgy ismerete és szeretete, olyan mint egy amateur fotografia, a mely egy hatalmas szobor elmosódott vonalait mutatja. De mégis, van egy czikk ebben a monográfiában, a mely hivatott iró tollából eredt, és a melynek minden szava Szabolcsvármegye földjének, népeinek szeretetétől van áthatva. Ez a rövid czikk a monografia élén áll, — s azt az irodalmi hangot és izlést szólaltatja meg, a vállakat. Lihegnek az emberek. A finom reggeli levegőben látszik a nehéz fáradságos küzdő embertömeg párázása. Ez nem jól van igy. Az első század ketté válik, a kettős-rendből két páros sor lesz. Az elől menők átkapaszkodnak az utat kisérő árkon ós a szántásokat, vetéseket szegélyező gyepes helyen haladnak tovább, párhuzamosan az úttal. Negyed óra multán már tul az árkon sétál az gész ezred. Nagyon szép kép. Középütt a hig sarával fénylő országút, A vizes sár villog a napsütésben. Van ilyen ut, oh van fénylő csillogó akárhány és a ki végig akar menni rajta mert tetszik a ragyogása, bekeveri magát sárral piszokkal. Oh van ilyen ut akárhány, az letuek vannak ilyen utjai. A füves árkok mentén cseresnye fasor húzódott végig a meddig a szem belátta az utat Schwadorf felé, mind a két oldalon. Virág díszben hivalkodtak a lombok. A fehér zirmok milliója, mint a lágyan esett hó ülte be végig az ágakat. Már hullatták is a fák nászi diszességük. A hófehér szirmok szállongtak lefelé. Kerengtek tánczoltak a hogy meglebbentek az anyjuk öléből, tánczoltak kerengtek lefelé hulltukban mig alá nem értek, oda uem ragadtak az uti sárba. Az anyai ölből szab djára jutva hány fehér virág ánczol lefelé a sárba az életben is. A fasorok alatt haladtak a bakák. A súlyos léptek ilatt meglapult a fű. Mindig több és több láb tiprott végig rajta. Keskeny utacska támadt a bakkancsok alatt. Érzett a szétmorzsolt füvek illata. Micsoda illat keverék! Friss takarmány szaga kélt a luczerna, muhar, perje, csenkesz után. A kakukfü halála jó illatott támasztott. A gonosz bürök émelyítő bűzével állt bosszút a megtiportatáBáért. A fodormenta b ilzsamos illattal viszonozta az elszenvedett bántalmakat. Fürgén haladt a két hosszú sor. Nótáztak is néhol a fiuk, de a puha füves uton nem volt a gyalogolás túlságosan könnyű. melylyel az egész monográfiát kellett volna megírni. Ez czikk az előszó; irta Kállay András. Vétenek az őszinteség ellen ha erre az előszóra nem tennék megjegyzést. Ebtől a czikkből, ugy mint szerzője egyéb czikkeiből, az elmúlt idők társadalmának elegiakus dicséretét, s a mai társadalom kicsinylését olvasom. Kállay András ur nézete szerint Szabolcsvármegye társadalmi életének ma csak két főúri házban van gyülhelye. Nézete szerint az ideálokért való hevülés kihalt az emberek szivéből. Mindkét állitásnak élő czáfolata maga az iró személye De miképen tudjam megczáfolni Kállay András urnák azt a nézetét, a mely előszavában kissé burkoltan és kíméletesen, de félre nem érthető módon fejeztetik ki, hogy t. i. a régi kúriákon élő „uj települtek' idézik elő a tekintély hanyatlását, a szegenységet és a munkásnép elégedetlenségét? Kétségtelen, hogy a t. szerző a szabolcsmegyei zsidó vallású birtokosokat és bérlőket érti az ,uj települtek* alatt. Van ugyanis e varmegyében tizenöt vagy husz zsidó vallású földbirtokos, ős van igen számos zsidó vallású földbérló. Ezek a gazdák pedig semmivel sem jobb, és semmivel sem rosszabb gazdák a többinél. Hazafhsságokat maga Kállay András ur is több ízben elismerte. Senki sem állithatja, hogy mi zsidók nem vagyuuk hü polgárai a hazának, jó katonái a királynak. Becsületes részt vettünk abban a munkában, a melytől termő földdé vált a Nyír homokja, és virágzó mezőkké fejlődtek a Tiszavidek mocsarai. Hogy nem vagyunk rossz gazdái sem a földnek, sem a népnek, annak maga Kállay András ur a leghivatottabb tanuja. A legutóbbi esztendők szomorú gazdasági válságai egyaránt sújtottak bennünket. A jövendőben reánk váró munka egyazon reménynyel biztat és ugyanazon aggodalommal csüggeszt. Hol keressem tehát indító okát annak a keserűségnek, a mely a Kállay András ur czikkeiből az ,uj földesurak" „jövevenyek" ellen gyakorta kihangzik ? Vajjou a gyűlöletnek, vagya „depossedált"' (?) régi birtokossággal való együtt érzésnek szavai e ezek a kitörések? A miut a szerző személyét ismerem, tudom hoay az ő tollát rosszakarat nem szokta az igazságtalanság felé vezetni. Az ő gondolatmenete ideális szempontból indul ki, még akkor is, midőn a rég összeomlott p i'riarchalis világot szebbnek, jobbnak, nemesebbnek ítéli a mai világnál, a mely nem csak a születésnek oszlja ki a földi élet mindeu javait, hanem juttat e javakból valamely részt a munkának is. Bizonyosan hiszem, hogy az előszó jeles iróját ez a rokouszenves érzelem tette olyan elfogulttá. Ez fedi el szemei előtt azt a csodálitra méltó haladást is, a melyet Magyarország társadalma, gazdasága, szellemi és tudományos élete tűntet fel. Pedig e haladás munka gyümölcse, és nem a tekintély hozadéka! Mi zsidók pedig büszkék vagyunk, hogy e nemzeti munkának osztályosai voltunk, s hogy ezeutul is azok leszünk. Hogy a hazáért egyforma hűséggel harczoltunk és dolgoztunk. Hogy a gazdaság és a tudomány, az ipari és a szellemi élet mindeu műhelyében jó munkások vagyunk. Kállay András ur pedig azon férfiak közzé tartozik, kik ebben a munkálkodásban s az ideálokért való lelkesedésben jó példával jártak előttünk. Ezért van, hogy én Kállay Audrás ur támadását minden más antisemitismusnál sokkal jobban fájlalom. l)r. Bleuer Samu. Kevés a magyar tiszt. Eiőttüuk fekszik egy csinosan kiállított könyv, mely 12 illusztrált képpel tünteti elénk a Ludovika Akadémiának fejlődését, történetét. Fényes termek, kényelmes berendezés látható az intézet épületeiben, Az ut baloldalán hirtelen megáll egy baka a sórban. Mi az? Oda néznek százan is. Ha egy haladó ember sorban megáll valaki, torlódás támad. Sovány szőke fiu. Rémülten néz körül, maga se tudja mi történt vele. Majd le akar ülni, elfebérülve. Késő, már nem volt annyi ereje hogy le ülhessen, le vágódik arczczal a fűbe mint egy hirtelen halt, mielőtt megfoghatták volna begurult az árokba. Az első kidülés. A bakák megállanak az ut két oldalán. A zászlóalj parancsnok ott terem rögtön. Hatalmas hangon kérdi: Mi az? Mikor megpillantja az ájult katonát ingerülten parancsolja a tétlenül állóknak: Tovább! Marsch! Még, látjuk hogy oda szaladnak a betegápolók a hátul koczogó vörös keresztes kocsiból, leszedik a fiúról egy szempillantás alatt a risztungot és viszik a kocujukba. Ez már nem jön gyalog. Egy kissé lehangolja a sort a bukti. Sajoálták a fiút a bajtársak, hiszen a következő pereiben őket érheti az a sors. Csak egy vén csont szólt oda gúnyosan az eső bakának. — Herstellt, noch einmal! (Rosszul van, csináld még egyszer). Az már gúnyolódik. Azért fél a baka a kidüléstől, hogy kicsúfolják érte. Tizenegy órára beérünk egy kis osztrák községbe, Schwadorfba. A piacion feláll a banda, ős a regiment indulója mellett, az ezredes előtt oly defilirozást csapnak a századok, hogy C3ak ugy ropog. Nafe.y pihenő. Pár perez alatt gúlákban állnak a fegyverek és le van rakva a borjú. A legénység leheveredik, vagy el megy vizet kutatni czinpohárral fegyverkezve az udvarokba. A jámbor németek, megilletődve nézik a sáros izzadt népet. Csakhamar ebédelnek a bakák. Lecsatolják a borjúról a csajkát. Az élelem szállító szekeren készen hozott, melegen tartott konzervált, hust szét osztja a szakács; még egy adag főtt rizs és kész az étkezés.