Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-04-15 / 15. szám

N Y I R y I D II A húsvéti ünnep nagy gondolata érintse meg szivünket és termékenyitse meg lelkünket, mert a szeretet, az Isten-ember föltámadása által ezen a napon lett vezérlő törvénye az emberiségnek. A Krisztus társadalma a szereteten épült. Ez az a leghatalmasabb törvény, mely az emberi társadalom rendjében megvalósult. Léhák, akik máról holnapra élnek; hazugok és csalók, akik a pillanatnyi siker verőfényében sütkéreznek; akik legfelül állanak, vagy akik a sors rostáján alul maradtak: a méltóságos stréberség és a sebeit mutogató nyomorúság ennek a húsvéti ünnepnek nagy gondolatából érezzen meg csak egy parányit, hogy a nagynak nevezett század utolsó húsvétján, ne csak lássók, de ugy legyen, hogy ezer és egy pár esztendő viharain és kevés verőfényes napjain erős törzse növekedett itt egy nemzetnek, ezer éves, mély gyökerű, dús lombú és virágos. Lám, a szabolcsi dombok folyton változó és örök egyformaságu homokjain is kinő közéletünk unalmas sivatagából egy-egy ilyen üde zöld fűszál és várja a harmatot, hogy valósággá lehessen ez az imaszerű fohász. Nagy frázis ez, igaz! De a jövendőnek, mely a szeretet munkája nélkül való napok tétlenségeért egykor majd fizetni fog: hejh, keserves lesz az aratása; amikor majd ez a mi mesterséges módon széttagolt társadalmunk sok rosz kelése megérik. Kezeljük és alkalmazzuk azonban Krisztus születése utáu, a XX-ik század küszöbén igen furcsa módon a szeretetnek törvényét. Kimondtuk az emberi egyenlőséget 1848ban. De az a társadalom, mely ezt megcselekedte, eltűnt, mintha nyoma se lenne már ! Felszabadítottuk a jobbágyságot, s rövid 50 esztendő kellett csak hozzá, hogy — a mi ennek a nagy munkának tartalma, szine, érténe volt, ami azt megcselekedte : kivesszen a Szeretet ! Mintha csak a harcz rémes jelenetei közben s az utána következett elnyomatás sötétségében élhetett volna ez a nagy szeretet sziveinkben. Amint csak egy kicsit kisütött a uap, kezünk, lábunk egy kis mozgáshoz jutott: mindjárt föltámadt a nemzeti egységet bontogató törekvések, szenvedélyek A szeretet helyét elfoglalta az önzés. Az egyenlőség helyett érvényesült a születés joga, megjött utána a vallási türelmetlenség 8 ennek nyomában mai társadalmunknak különböző felekezetek szerint való éles eltagolása. Es végre a régi jobbágy mely 1848-ban régi földes urai kezéből visszakapta emberi jogait: ma szoczialista! És ma Magyarországon tele van a levegő felekezeti harczok miasmáival. A politika küzdő A „NYIRVIDEK

4 TÁRCZÁJA Napló töredék. Irta: Klár István. München. . . . Istenem, hogy ragyog ez az áldott napsugár! Mint egy magasztos, tüzes glória, ugy övez köröskörül mindent. Nagyon boldogok az emberek! De mégsem . . . . . . Körülbelül délután két óra lehetett, s én a .Gartner Theater* felé igyekeztem, jegyet váltani a „Waidmeister* esti előadására. Későn érkeztem, miDden jegy elfogyott már az utolsót egy halóvá y fiatal ember vitte el előttem. Épen bosszúsan távozni akartam, midőn az emiitett fiatal ember hirtelen elém lépett: — Már nem kapott jegyet uram ? Fogalmam sem volt róla miért érdeklődik ez idegen az én dolgaim iránt. Csak most kezdtem közelebbről szemügyre venni: külseje rögtön elárulta, hogy bohém ember lehet, sápadt arczára hosszú borzas haja lógott le, nagy szenvedő szemei voltak s arczát csak kecske szakálla tette egy kissé vidámmá. — ... Nem, minden jegy elfogyott már. Az idegen ezalatt kotorászüi kezdett zsebeiben, végre kivette onnan a jegyét, mit az imént vásárolt: — Tessék szívesen átadom. Természetesen szabadkozni kezdtem: — De kérem, csak nem foszthatom meg önt jegyétől, hiszen megleszek már én anélkül is. A fiatal ember arczán fájdalmas mosoly VODUH által: — Ugy, hát nem akar rajtam segíteni, nem akar — maga sem . . . — De nem értem önt, hogy „én nem akarok segíteni ?" — Ifigyje el Uram, ön tesz nekem szívességet, nem én. tereiről leszorultak a régi jelszavak, a régi irányok, s talán egy ujabb nagy viharra van szükség, hogy be ne következzék, miszerint ez a szerencsétlen nemzedék előszedje a középkor zászlóit s nyílt küzdelembe, harczba állítsa azokat. Zsúfolásig tömött templomok ajtóin széles, lassan hömpölygő hullámokban áramlik ki a fel zengő, Hozsánna! A feltámadás örömünnepét üli a keresztyén világ! Harangok zúgása, orgona bugása egybevegyül a megindult természet hangjaival. Megkönnyebbülten lélekzik fel a hittel teljes kebel: Föltámadunk! Iparpártolás. Már hónapokkal ezelőtt megindult a nagy mozgalom az iparpártolás érdekébao. S uapról napra aktuálisabb lesz ez a felette fontos és az egész országra kiható akció. Mert c<ak ugy számíthatunk üdvös eredményre, tartósabb sikerre, ha folytatjuk a megkezdett agitácziót, igaz lelkesedéssel, nemes ambiczióval, nagy munkakedvvel és erős akarattal. Ha azonban futótűz, szalmaláng volt fellobbanásuk, lelohadt az érdeklődósüuK, megcsappant a buzgalmunk; közönynyel, fásult egykedvűséggel várva, hogy a továbbiakat majd mások intézik el, mi eledet dolgoz'unk, fáradoztunk az Ugy érdekében: ükkor nem juthatunk diadalral Nem uraim, százszor nem! Igen ferde gondolkodásra vall az ilyesmi. Hathatós támogatásban kell ragaszkodnunk hozzá, hogy tettekben fó.buzluj uik másod is, a rideg keblek fölmelegedjenek, életerőt öntsön beléjúk az önzetlen, áldozatkész pjlda. Nem lehet tehát az iparpártolás neme- ügyétől egy rövid czikkely keretében, avagy néhány hatalma", nagyhangú szónoklat elmondásával elbúcsúzni, egj-ketőre befejezni, a mit még meg sem kezdiüak, hogy aztán végeredményképp mondhassuk: .Volt, van és ÜÍLC<." Czéltudatosan, észszerűen, fokozatosan kell útját egyengetni helyes Cisplson, állaudóin kell foglalkoznunk ezzel hogy a közérdeklődés meg ne szűujék, sót mindinkább emelkedjek, egyre terjeszkedjék, nagyobb mederbeu hömpölyögjöu e szép akc/iú; miuel tCbb arra hivatott vezetője legyen a mozgalomnak, kik féuye* tudással, nagy szakértelemmel ós elvitázhatatlau buzgalommal, odahatní törekedjenek, hogy minél több lelken, rajongó hívet nyerjenek meg igazán h izafiis missziójuknak. A kezdet eléggé bizta'ó és ha ily iránybin" haladunk tovább, akkor kétségkívül megfelelóeo kedvező eredményeket érünk el. Ipari fejlődésünkre óriási fontosságú az Országos Iparegyeslllot égisze alatt megindított mozgalom és már azért is várhatunk ettől valamit, mert az akczió ólén olyan forfiu áll, kinek neve egész garanczia arra nézve, hogy tisztán hazafiasából, önzetlen Nkesedésse karolj* föl e nemes üuyet, Gelléri Mór kir. tanactosaak, az orsz. ipír egyesület igazgatójának e tekintetben elévülhetetlen érdemei vannak. Az Országos Ipnegyestllet igazgatósága részletes programmal állott elő, hogy miképp volna lehetséges az eszmét megvalósítani. Elsősorban a magyar ipartermelés törzskönyvét kell összeállitaui, melyben az országban termelt iparczikkek sorozatát kell egybe foglalni és az egyes czikkeknél a termelő nevét és lakását is felsorolni. Ebben a jegyzékben az egyes iparczikkek termelői és készítői, nemkülönben elárusítói áruikat állandóan hirdetik s kívánatra ez a jegyzék az érdeklődőknek díjmentesen megküldetik. Cze.juk továbbá a kereskedelmi ós iparkamarák révén minden városban és községben állandó bizottságot szervezni, a melynek első gondja legyen a magyar ipar pártolása iránt való eszméletet terjeszteni s folyton folyvást ébren tartaui. További menő gondja, sőt hazatiis feladata, ellenőrizni, hogy a társadalom meg felel-e kötelességének, támogatja, pártolja-e a honiipart? A bizottság állandóan összeköttetésben áll a központtal, az országos ipareuyesületekkel. Vigyáz arra hogy a közönség olyan iparczikkből, mely az országban is készül, külföldit ne vásároljon. Oda hatni kell, hogy a helyi kereskedő honi czíkkeket tartson raktáron, melyek kiállják a ver.-enyt és jó minőségűek. Továbbá városi, mint közhivatalok, közinfizetek, egyesületek Ciupán hizai ipar u'ján fedezzék szükségleteiket, úgyszintén a vármegye, város, mint az intézetek egyesületek, testületek hivatalnokai példát mutassanak a honi ipar pártolására. Az egyes családok lakásberendezéseinél, ruházkodásánál is a magyar ipar érvényesüljön. Nem utolsó dolog az uj iparágak meghonosítása, egyes iparágak fejlesztése. Mindebből kitűnik, hogy a mozgalom élén állók férfias komolyaággal fogják fel hivatásukat és teljesen erővel oda hatni törekesznek, hogy élénk visszhangra találjon miudenütt akcziójuk, termő talajra leljen i.z ' elvetett mag, hogy idővel munkájuk érdemes gyümölcsét lássák élvezhessék és aztán mondhassák: ,Most már pihenhetüak, a nagy munka befejezve* ! Iláslgógi ásatások. VI. A függélyesen állított tölgyfadeszkákkal határolt 80 ctiM. magas 2 méter hosszú es u,'yan ilyen széles négyszögű sirban gondosan hatoltunk le azon reményben, hogy bár a sirba keletről egy meredeken lejtő, puha földdel telt akna vezetett le, melyen ősidőkben fosztogatók hatoltak be; — még is csak fogunk valami sirmellékletmaradványokra akadni. Nagyb m csalódtunk, mert u sir felső szélétől számúvá lefelé mintegy 70 ctm. mélységben egy 4—6 ctm vastag tölgyfa deszkára akadtunk, mely visszintesen volt elhelyezve, de nem iedte be a sirt mindenütt hanem csak itt ott, de meglátszott, hogy ezen deszkákból hiányz mák ugyan részek, de eredetileg 2 méter hosszú és 2 ; méter széles területei fedtek be. A deszkák, dtezára annak hogy tisztán felósmerhetőleg tölgyfából voltak, két féle kepen voltak elkorhadva, mint azt mar általam előbb felásott őshalmokban is tapasztaltam. Egy resze az elkorhadt tölgyfának épen agy néz ki mint a bükkfatapló, csakhogy annyira porlékony, miszerint ép darabokat kiemelni nem lehet, más része pedig valósággal szürke hamuvá vált és csak abból lehel megtudni hogy nem égés által vált hamuvá, mert hosszú rostokban lehet felszedni, kuszáltságnak minden nyoma nélkül. Fát a legnagyobb gonddal sem lehet hamuvá ugy égetni, hogy azt bosszú rostokban, maréknyi tömegekbe lehessen felszedni és hogy fekete szénnek nyomai se mutatkoznának mint itt és másutt is tapasztaltam. Talán az élő tölgyfának kúlömböző kora lehet oka a kétféle elkorhadasnak. A deszka alatt 3—l ctm, vastag zsíros tapintatu lekete földréteg vol. Tollésemre és annak nyelére szurok módjára tapadt ugy, hogy reá száradva azt lemosni alig, hanem csak levakarni lehetett. Hiába szurkáltam azt a környező földbe, inert ezen réteget ebben ledörzsölni m m lehetett. Nyílván a hulla lágyrészeinek bonilásterményei földdel vegyülve képezték ezen rendkívül tapadós fekete reteget. Ezen retegben össze-vissza hányt, részben szárcsontoknak felösmert emberi csont maradványokat találtunk. A sirnak délnyugati szögletének közelében lisztté vált csontmaradványok találtattak ököl.iyi tömegben, valószínűleg kopon>a részletek. Ugyan ilten papir vékonyságú Mosolygott, újból oly különösen. Csak egy mosoly volt az, de abban az egy mosolyban benne volt az élet egész keserűsége, összes siralma. lassan folytatta azután: — Ma volt pénzein, egy karrikaturámért adta a .Szimplicissimus." Hát vettem rajta szivart, meg a feleségemnek egy jegyet a színházba. Lássa ilyen könnyelmű vagyok én! De megbántam — a jegyet, inkább kenyeret kellett volna venni, anuak szegényke jobban örülne. Vegye át — kérem szépen . . . Csodálkozva hallgattam ez őszinte szavakat, egy egész életet tárt fel előttem ama pár szó, egy életet telve bánattal, nyomorúsággal. Szó nélkül vettem ki tárczámat, a jegyet kifizetni, de e perezben, mintha valami belső erő kéuyszeritett volna, mégis megszólaltam — Megengedi, hogy segítsek önön valami csekélységgel . . .? A fiatal ember arczán, lassú könnycsepp gördült alá. Lá'szott hoey szivében erősen harezol s nem tudja mitévő legyen. Végre még is meg szólalt: — Igen . . . elfogadom . . . pedig lássa nem kéne . . . mert szégyen ... de ... de .. . kell! hipyje el nem magamért, de az az asszony, az a szegény asszony ... Arczát eltakarta kezeivel ... de aztán összeszedte magát újból: — Menjünk uiam, menjünk. S künn voltunk mindketten a nyüzsgő emberáradat között. Egy darabig szótlanul lépkedtünk egymás mellett, végre ő törte meg a csendet: — Igaz, ön még azt se tudja, hogy éu ki vagyok: Kissler, Kissler Ernő festő, ugy e egész jól hangzik, de a való ... a való ... eh, de hagyjuk ezt, beszéljünk másról. Szánakozva néztem szegény fiatal embert. Alig lehetett több 22 évesnél s már is csak a szenvedést, a nyomort ismeri. Valóban kíváncsi lettem többet is megtudni róla; meg láttam hogy bármit beszél is, szivét jól esik kiönteni mégis mások előtt Kezdtem sorsáról kérdezősködni tovább. Eleinte nem igen akart beszélni, de aztán mind bá rabb lett. — Ilja bizony nem éltem én mindig ilyen nyomorban. Fiatal koromban, (ime egy ifjú, a ki már nsgyon üreg) mikor még nőtlen voltam egészen másként ment mí jden. Akkor még a jéghátáu is megéltem, de most . . . most . . . — Hát miért házasodott meg? — Miért? mert bolond voltam, mert azt hittem hogy a házasság, a szerelem ép' ugy találtatik fel eyy rongyos kis piktornak, mint bárki másnak a világon! Bolond voltam . , . nagyon bolond . . . Komoran néztem a fel s alá hullámzó tömeget. A napsugár ragyogott, de ez a kis piktor elhomályosította. Én legalább borúsnak láttam mindent. Egy uri fogat robogott el mellettüuk, gazdag emberek ültek benne. — Látja, azoknak való, nem nekem! — kiáltott e perezben a festő. A járó-kelők mind oda néztek, megszégyenülve hallgatott el s mentünk lassan továbbtovább. Elmondta azután, hogyan házasodott meg: — Két éve, épen tegnapelőtt mult annyi mióta elvet tem. O t laktam akkor náluk egy kis hónaposszobában. Az apja nyomdász volt, valamelyik laphoz szerződött akkor. És lánya is volt. Bárcsak ne láttam volna soha! de a sors máskép' akarta. Addig-addig, hogy egy szép napon feleségem lett. ÉH most, most — éhezünk! Pedig dolgozok, festek éjjel, nappal, de hiába ha nincs rá vevő. Mostanában csak a karricaturák tartanak fenn; azokért kapok egy pár fillért ... de az bizony, nem elég a megélhetésre. Egyszerre csak kiderült az arcza, szemei sugározni kezdtek, oda hajolt fülemhez s igy kezdett beszélni: — De most, most ha nem lesz valami . . . egy csodás munkához fogtam : a .Mementó' ! ó ha azt ön látná! minden reményemet ahoz az egy képhez fűzöm. Hiszen sok mindent festettem már, miért oly különösen lelkesedtem, de ilyet még soha! . . . Édes . . . éde