Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-10-15 / 42. szám

8 . ,!N Y í R V I D É K." A főgimnázium jövője. Ne csodálkozzunk azon, hogy a főgimnáziumhoz legközelebb álló körökből erős mozgalom indult meg ez iskolának tovább fejlesztése s jövőjének biztositása érdekében. A szükség parancsol s a kinek ég a háza, bizony kiáltani fog az, ha nem mindenki hallgatja is szivesen. A szükséglet megállapítása kétségtelenül azok kötelessége, kikre az intézet vezetése van bizva; a hiányok pótlása, a bajok orvoslása pedig feladata minden tényezőnek, melynek érdekeit az iskola szolgálja. Az eddigi czikkek világosan kifejtették, hogy legfeljebb 300 tauuló elhelyezésére épült főiskolánkban évak óta állandóan ötödfélszáz tanuló szorong és kínlódik, uyilt veszedelmére a közegészségnek és köztisztaságnak s majdnem teljes koczkáztatására a nevelésiek és tanításnak. Az egyes osztályok betöltött létszáma miatt sok tauuló föl sem vehető, még olyan sem, kinek szülei a városban laknak s igy szinte jogosan várhatják, hogy gyermekeik ez egyetlen középiskolánkban helyet kapjanak. Arról is akár személyesen győződhetik meg mindenki, hogy az iskola könyvtárának és szertárainak alkalmas elhelyezésére a rendelkezésre álló helyiségek elégtelenek. llv viszonyok között a sürgős segítség elodázhatatlan kötelesség. Vagy bővíteni, vagy szaporitni kell a főgimnázium helyiségeit. Nagyobb helyiségekhez csak új, s tegyük hozzá mindjárt, rengeteg áldozatot követelő építkezés útján juthatnánk. Ez volna a kérdés radikális megoldása, melyet iskolánknak minx den s városunknak is sok érdeke nagyon is kívánatossá tesz. NL m habozunk azonban kijelenteni, hogy oly nagyarányú költségre, a milyenre a modern paedagogia összes követelményeit kielégítő uj épület kerülne, fedezetet sehol sem látunk. A közoktatásügyi kormány, illetőleg a törvényhozás csak az imént emelte 7000 frttal az évi államsegélyt, innen tehát újabb támogatást rövid időn belül nehezen remélhetünk. Vármegyénk törvényhatóságánál hiába kopogtattunk akkor, mikor az iskola létkérdése volt szóban; mit várhatnánk most, mikor annak csak fejlesztése került napirendre?! Az ág. hitv. ev. egyház, mint iskolafeutartó, igy is eléggé érzi a maga terheit, a város, mint patrónus pedig épen az utolsó időkben uagy összegekkel terhelte meg kulturális czélokra a maga budget-jét. A kívánatos helyett tehát kénytelenek vagyunk a lehetővel elégedni meg. Uj i-kola építése helyett meg kell maradnunk a főgimnázium helyiségeinek szaporításánál. Az iskola mostani helye ellen akár a fekvés, akár a talaj szempontjából egyetlen kifogás sem emelhető. Maradjon tehát ott, a hol van. Igaz ugyao, hogy ezzel nem lesznek nagyobbak az iskola termei, pedig ez a legégetőbb szükség. De lehet kevés költséggel új termeket ösztönöztetve ezen gyávákat az ellenségre kartács tűzzel hajtani kényszerültem, a 48-ik zászlóalj volt ax, a mely Rakovszky vitéz őrnagynak vezérlete alatt elóhaladásrai parancsomat öröm kiálltások között fogadta, az elvesztett sánczokat a bennük maradt ágyukkal együtt első rohamra bevette és az ellenséget az ácai erdőig vissza nyomta. Ezen fényes bajnoki tett kiérdemli minden vitéznek méltánylatát. A 48-ik zászlóalj julius 2 ik i emlékéül 3-ik rendű s vitéz parancsnokának, ki azon naptól alezred ssé előléptettetett, melle 2-od rendű érdemjellel feldiszitetvék; utódomat a fóvezérségben Klspka tábornok urat felkérem, hogy ezen feldiszitést nevemben a legünnepélyesebben hajtsa végre: Görgey Arthur, tábornok. Emlitósre méltónak vélem még Rakovszky Sámuel most már alezredes és hadosztályparancsnoknak az augusztus 3-iki kitörésnéli kitűnő ténykedését, a midőn is a Komáromot ostromzár alatt tartó ellenséges seregnek Rácz-Almáson fekvő osztályát hajnali 3 órakor megtámadván, Esztergom felé kergette, azután hadosztályával az ellen egyes pozitióit hátulról megkerülvén, Nagyigmánd, Mocsa, Csém és Ácson éppen akkor támadta, a mikor a Komáromból külön ki jövő hadosztályok oda érkeztek, s ezzel azon eredményt érte el, hogy a cernirozó sereg nagy része és minden ágyúi, munitiói és élelmi felszerelései hátra hagyásával rendetlen futásban kereste menedékét; az éjjeli óráktól folytonos csatározásban és elónyomulásban lévő hadosztályát addig nem engedte pihenni, mig a Lovodi csárdánál lévő hajóhídon átmenekülő ellenség alól az ott vert hajóhidat szét nem lövette, s annak még át nem jutott részét fogságba ejtette, melylyel nem csak rendkívüli ügybuzgalmának, hanem egyszersmind kiváló stratégiai képzettségének uagy voltáról is fényes bizonyítékát szolgáltatta, miért is a méltán kiérdemelt ezredesi ranggal jutalmaztatott. Reá következő napon a győzedelmes sereg a futó ellenség nyomán előnyomulváu, aunak zöme Győrben telepedett meg néhány napra, előcsapatait Pápa és Pozsony felé küldvén szét; és mig a magyar hadsereg építeni, főleg az alsóbb, túlzsúfolt osztályok számára, azon a telken (kállai-utcza), melyet már is megszerzett az iskola, s ugyancsak lehet a szabad mozgásra szolgáló udvart is nagyobbítani azon másik szomszéd telek (Eötvö3-utcza) megszerzésével, melylyel együtt az iskola minden feladatának kellőképen meg tudna felelni. Ha ekként a Kállai-utczán felépitik a szükséges termeket, meg lesz oldva a helyiség kérdése, s ha lerombolják a tanári lakásokul szolgáló ócska épületet, meg lesz a mozgásra és levegőre szükséges szabad terület is. Hogy az iskolaépület homlokzata ezáltal elveszíti symetriáját s hogy az iskola udva'ra nem lesz egyszersmind tágas játszótere az ifjúságnak: még mindig kisebb baj. mintha az uj építkezésre való tehetetlenségünk tudatában összetett kézzel tapasztalnók virágzásnak indult főgimnáziumunknak fokozato; hanyatlását. Ne áldozzuk fel tehit a megvalósítható jót a képzelhető jobbért. Ez a terv pótolja a hiányt, tehát jó ; de legkönnyebben valósitható is, mert a szükséges 40000 frtnyi kölcsön törlesztéses kamatainak jelentékeny részét: 1000 frtot fizethetné maga az iskola, ha a város által tett 100,000 friutos alapítvány összes kamatai az iskola pénztárába utalványoztatnának; a még hiáuyzó mintegy 15000 frt évi segélyt pedig attól a patronustúl lehetne remélhető sikerrel kérni, mely a tanügy érdekét mindig bőkezűen szolgálta s melynek a város fejlődése mindeukor hivén feküdt, t. i. Nyíregyháza város közönségétől Ha ezt az áldozatot egyház, iskola és város készségesen hozzák meg, lehetetlenuek tartjuk, hogy vonakodjék a kormány is jelentékeny segítségtől és támogatástól akkor, amikor iskolánkban párhuzamos osztályok felállítására kerül a sor. De ne várjuk mások segitsegét addig, mig magunk nem igyekeztünk magunkon segíteni; Egy képviseleti tag. A vármegye őszi közgyűlése. — Október 10—14. — A vármegyei törvényhatósági bizottság elég élénk érdeklődése mellett nyitotta meg báró Feilitzscli Berthold főispán kedden délelőtt 10 órakor az őszi közgyűlést. Főispán ur őméltósága üdvözölvén a szép számmal megjelent bizottsági tagokat, bejelenté, hogy a törvényhatóság egy köztiszteletben álló tagja: Verzár István nyíregyházi r. k. esperes-plébános az elmúlt hó folyamán ünnepelte áldozárságának félszázados évfordulóját, dr. Lórencz Gyula, a nagykállói közkórház alorvosa pedig a vármegye szolgálatába lépésének 25 éves évfordulóját. Indítványára a közgyűlés a jubilánsokat üdvözli s erről őket jegyzőkönyvi kivonaton értesiti. Bejelenti ezután főispán ur őméltósága Básthy Barna és Mikecz Ferencz bizottmányi tagok, és Járrny Vincze ellenőr-könyvvezető elhunytát, kiknek halála fölött érzett fájdalmát a közgyűlés jegyzőkönyvében fejezi ki. Tárgyalás alá vette ezután a közgyűlés az alispáni időszaki jelentést s helyeslő tudomásul vette ama lényt, hogy a törvényhatóság területén érvényben levő vármegyei szabályrendeletek Jösszegyüjtettek könyvbe foglalva kinyomattak és Mikecz Dezső főjegyzőé lévén az érdem, többi része az ország alvidékén a végfeloszláshoz közelgett, addig a komáromi sereg Győrben diadal mámorban úszott, ezen örömnapok egyiken Klapka tábornok, mint a sereg főparancsnoka ünnepélyes istenitiszteletet tar tatván, annak alkalmával Győr város külső vá^árteréu, a város és környéke összes mozogható lakosai és a sereg ott lévő része jelenléte és öröm ujjongásai között hajtotta végre a julius 4 iki napi parauciba elrendelt díszítéseket, a mikor is előbb a már ezredes Rikovszky Sámuelnek a már Isaszegnél nyert 3 ad rendű érdemjel mellé a 2 ik rendű érdemjelt feltűzvén, a 48 ik zászlóalj zászlójához fordult és arra a 3 ad reudü érdemjelt azon mondat kíséretében tűzte fel, hogy: „Ez a legdicsőségesebb zászló, ha a rossz megakarja tagadni a győzedelmet, kivívja azt a 48 ik zászlóalj!" S ezzel a zászlónak az első őrnagya által annak felszentelése alkalmával a megkoszorúzás iránti Ígérete teljesülve lett. Hátra volt az igéret azon részének teljesítése, hogy a megkoszorúzott zászló az azt ajándékozó zászlóanyának visszahozassák; Rikovszky eit is végrehajtotta: ugyanis a midőn a komáromi várnak ctpitulátiój* 1849. szeptember hó 30-án megáliapittatott, Rakovszky ezredes a 48 ik zászlóalj zász óját tartójáról levétetyén, azt felső testére csavartotta és arra vévén fel öltönyeit, ugy csempészte haza, helyesebbeu egyenesen Nyirbaktára, s ott azt az ajándékozójáuak, megkoszorúzva vicszaadta, ki azt a 60-as évekig házánál rejtegette és az 1861-ben alakult honvédegylet kérelmére az egyletnek adta áf, s az most is mint a honvédegylet tulajdona őriztetik a megyei muzeumban. Mielőtt kérelmem előterjesztéséhez fognék, meg kell még említenem, hogy az elv, az eszme, s a czél a miért az 1848-iki szabadságháboru vívatott, a melyért az abban résztvett sereg egyik hóslelkü bajnoka Rakovszky Sámnel oly rendkívüli vitézséggel küzdött, ar a háromszáz esz tendő óta többször megujjult szabadságharezok czéljainál sokkal általánosabb és magasztosabb volt; ugyanis, mig a Rákócziak, Betlenek, Bocskayak által vivott harezok leginkább egy vallás szabadságáért vívattak, s azok eredményéből csakis 8 magyar nép egy t. i. a hogy e rég nélkülözött gyűjtemény a hivatalok és'az érdeklődő közönség rendelkezésére áll, aki e nagy fáradtságot és gyakorlati ösmereteket igénylő munkálatot egyéb természetű hivatalos kötelességeinek pontos elvégzése mellett, a hivatalos órákon túlterjedő igyekezettel teljesítette: a közgyűlés Mikecz Dezső főjegyzőnek e munkájáért elösmerését nyilvánította. Amennyiben pedig a vármegye területének különböző kormányzati ágak szerint való beosztását is tartalmazó eme gyűjtemény nemcsak a hivatali közegeknek, hanem a vármegye hatóságaival érintkező jogkereső feleknek is hasznos szolgálatokat van hivatva tenni, a közgyűlés e körülményt a közönség figyelmébe ajánlja s megbízta az alispánt hogy a gyűjteményből rendelkezésre álló példányokat, az előállítási költség fedezetére tekintettel, lehetőleg mérsékelt áron bocsássa, különösen a törvényhatósági bizottsági tagok rendelkezésére. Az alispáni jelentés többi részeit a közgyűlés tudomásul vette. Bejelenletteezután az alispán hogy az aradi vértanuk kivégeztetésének 50 éves évfordulóján Aradon rendezett gyászünnepélyen az ő megbízásából Szabolcsvármegyét Kállay Lepold, dr. Meskó László és dr. Mezőssy Béla képviselték, akik a vértanúk szobrára letették a vármegye koszorúját. E bejelentést a közgyűlés elösmerő tudomásul velte. A mezőgazdasági munkások, cselédek és feles dohányosok segélyezéséről szóló szabályrendeleti javaslatot vette ezután tárgyalás alá a közgyűlés, s az állandó választmány javaslatától eltérőleg, szavazat többséggel -kimondotta, hogy a szabályrendelet tervezetben befektetett azon elvet, mely szerint a mezőgazdasági munkásokon kívül, a cselédek és dohányosok segélyezését is egy szabályrendelet krretében ojy módon szándékozik megoldani, hogy a segélyező egyesületbe való belépésre épen azokat kötelezi, akikre az 1898. II. törvény hatálya ki nem terjed, az idézet törvény szellemével megegyezhetőnek nem tartja: ennél fogva a szabályrendeletet a napirendtől leveszi s azt ujabb tárgyalás végett a már eljárt küldöttség elé utalja, azzal a meghagyással, hogy az idézett törvény 71. §-ában foglaltak szem előtt tartásával s a körülmények mérlegelésével a mezőgazdasági munkások segélyezési kérdését oly módon igyekezzék megoldani, hogy a belépésre nem kötelezett cselédek és dohányosok önkéntes belépése is biztosítva legyep. Felolvastatott ez után a vármegye alispánjának, a vármegye tisztviselő kara, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzete nevében beadott azon kérvénye, melyben ezek javadalmazásának fölemelése, illetőleg az állami tisztviselők javadalmazásával egy arányba hozatala iránt folyamodik. A közgyűlés — belátva a vármegye tisztviselő karának, segéd- és kezelő-, valamint szolgaszemélyzetének súlyos és nap-nap mellett rosszabbodó anyagi helyzetét, melybe javadalmazásának csekélysége sodorta s belátva azon méltánytalanságot, mely az állami és közigazgatási tisztviselők javadalmazása közötti nagymérvű különbségben nyilvánul: a beadott kérvényben foglaltakat teljesen magáévá tette s a kérvényt a m. kir. belügyminiszterhez felterjeszteni határozta. A dadai felső járás főszolgabírói állása; Kömmerling János nyugdíjazása folytán megüresedvén, e közgyűlésnek kellett ez állást betölteni. A kijelölő bizottságba az alispán javaslatára a közgyűlés megválasztotta id. gróf Vay Ádámot, Kállay Leopoldot és Bory Bélát, főispán úr őméltósága pedig kinevezte gróf Pongrácz Jenőt, Kállay Andrást és Jármy Miklóst. A kijelölő választmány ez után a főispán elnöklete alatt. félrevonulván tanácskozásra, a főszolgabírói állásra az egyedüli pályázó Olchvdry Pdl árvaszéki ülnököt jelölte, akit is főispán úr őméltósága a dadai felső járás főszolgabírójául egyhangúlag megválasztottnak kijelentett. Az ekként megüresedett árvaszéki ülnöki állásra Leövey Miklós szolgabíró és Leövey Sándor árvaszéki jegyző pályáztak. A kijelölő bizottság mindkettőjüket jelölte, Leövey Sándor azonban a választás előtt pályázatát visszavonván, Leövey Miklós árvaszéki ülnökké egyhangúlag megválasztatott. ,, nemesi osz'ályára háromolhatott harcz, a nemzet nagy többsége az által sorsában nem nyertjavulást, addig az 1848—49-iki szabadságharcz a magyar korona alatt élő minden népek és nemzetiségek, vallásfelekezetek egyenlősége, testvérisége és szabadságáért vívatott, czélja volt az, hogy a magyar földön élő mindenféla népek és néposztályok az egyenlőség elvénél fogva az alko mány sanczai közé felvétetvén, ez által az eddig alig néhány százezerből álló magyar nép száma milliókra emeltessék; ezen általácos jellegű eszmékért harczolt Rakovszky Sámuel akadályt nem ismerő kitartással és halált megvető oroszláni bátorsággal a lehetőség utolsó perczéig a nélkül, hogy áldozatkészségéért jutalmát kért, vagy nyert volna. Ellenkezőleg; a szabads&gharczbani résztvétele folytán addigi buszár-fóhadnagyi nyugdiját elveszítvén, csak nem minden vagyon nélkül, nélkülözések köiOtt élte le hátra lévő napjait, mig 1871. évi november hó 11 én életének 70 ik evében a halál megváltotta szenvedéseitől. Ez a rendkívüli férfiú, ez az igazi hős, a ki oly sokat s oly fáradhatlauul küzdött a haza, a nemzet szabadságáért, az emberiség jólétéért, annak a szabadságért lángoló szívnek és léleknek porhüvelye jeltelen sírban porladozik a gdvai temetőben, pedig ha halandó megérdemli, hogy holta után örök nyugvó helye maradandólag megjelöltessék, ugy itt e megyénkben nem tudok, nem ismerek most olyan sírhantot, mely ennél arra érdemesebb volna. Éppen azért azon kérelemmel fordulok a Tekintetes megye-bizottmányi közgyűléshez, mely közgyűlés éppen most tiszteli meg egyik nagyfiának Be.ssenyey Györgynek emlékét, legyen kegyes a mindannyiunk filléreiből befolyó úgynevezett millenáris pénztárból, ha csak annyit is utalványozni, a miből a néhai Rakovszky Sáiquel 1848—49 iki honvéd ezredes jeltelen sírjára egy darab követ hengeríthessünk,a melyre reá írhassuk, hogy ; Itt nyugszik Rakovszky Sámuel honvéd ezredes.