Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-07-09 / 28. szám

XI. évfolyam. 28, szám. Nyíregyháza, 1899. julius 9. JSÍYÍ f VEGYES TARTALMÚ HETI LAP. SZABOLCSVÁRMEGYE: HIVATALOS LAPJA. VIDÉK. A SZA.BOLCSV"ÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETENEK KÖZLÖNYE. 19* >IeeJelenik hetenkint egyszer, vasárnapon. ^ »5í aRtíSe?SŐ!í !'hordva • A z előfizetési pénzek, megrendelések s a Alap welleml résiét képeié kaiaemények, Hirdetési dijak: Igé.' évre 8 7. . 4 forint. lap szétküldése tárgyában leendő felszó- ' *!'.- b"" tl d' B I- .... Mjod« .é.yur kaaákmtt Mtlt nrV>»' Fél 2 Negyed évre 1 , könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám A k S"jf EgTszL^a i eft. éTr e kendők . Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V„ Eckstein Bernát és Altalános Tudósító által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp által Hamburgban >niuucu uvnjM0r uisBuutgii pvtit •«! *y j • lamlások Jóba Élek kiadó-tulajdonos f oo d B tl«"k'^ * ^^ köilé.e 5 kr.; tíbbulrl ka.i*. e..«4b.» 4 kr Kincstári bélyr|dl| fejében minden *gre« bir­A kéziratok csak világos kívánatra » ai 1 deté« utáu 80 kr Siettetik. illető költségere küldetnek Tiaiiv A nyílt-téri köileaények dija toronkiat 30 kr Hivatalos rész. Szabolcsvármegye alispánjától. 193 42. K. 1899. Főispán ő méltósága 814/899. számú intézvényével a Kömmerlig János nyugdíjaztatása folytán megüresedett dadai felső járási főszolgabírói állásra Olchváry Pál ár­vaszéki ülnököt helyettesitette. Nyíregyháza, 1899. junius 27. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. Pályázati hirdetmény. A kormányzatomra bízott Szabolcsvármegye tör­vényhatóságánál nyúgdíjjazás folytán megüresedett s 1200 forint évi fizetés, 200 forint lakbér és 300 forint uli s 100 frt irodai átalánynyal javadalmazott dadai felső járási főszolgabírói állásra, — mely állás a legközelebbi rendes közgyűlésen választás utján lesz betöltendő, — ezennel pályázatot nyitok. Felhívom mindazokat, kik ezen rendszeresített állást elnyerni óhajtják, hogy törvényes minősitvényüket, élet­korukat, valamint eddigi alkalmazásukat igazoló okmá­nyaikkal felszerelt pályázati kérvényüket, — a folyó évi augusztus hó 31-ikéig -- mint záros határidőig, — hoz­zám nyújtsák be. Nyíregyházán, 1899. évi junius hó 25-én. Br. Feilitzsch, főispán. Szabolcsvármegye alispánjától. 19814. K. í899. Kinevezés. Főispán ő Méltósága az előléptetés folytán meg­üresedett pénztári számtiszti állásra Újhelyi Sándor ideig­lenes pénztári számtisztet, az ekként megüresedett ideig­lenes pénztári számtiszti állásra pedig Brusek Sámuel nyíregyházi lakost kinevezte. Nyíregyházán, 1899. évi julius hó 2-án. Mikecz János, alispán. A „NYIK VIDÉK* TAROZAJA. Beolvadás. Az öreg Ugody Berti még ötezer hold földnek volt az ura; abból a fóispánkodás négyet megevett.— As ifjabb Bertinek tehát már csak ezer hold jutott. — Ebből kilenczszáz holdat a fószolgabiráskodás evett meg, ügy, hogy mikor Ugody Barti kiszóllittatott az élők sorából, egy tenyérnyi buczkára s két sánta agárra fogyott le az ősi birtok — Ami fölött a kaputzáró ge neráczió kárörvendő részvéttel csapdosta össze ft kezeit s mindenki meg volt győződve róla, hogy a nemezis méltán ostorozta a tékozló Ugodyakat s bizonyára nagy Bzerencse, miszerint birtokuk okosabb, a vagyont jobban megbecsülő egyéoek kezébe került. Az a nagy szerencse abban állott, hogy az Ugodyak szép patriarkális kastélyát átalakították szeszgyárrá, a kerítésein pedig véres borjubőröket, meg juhbőröket szárítottak. — Abbaü állott továbbá a szerencse, hogy a régi zsinóros, mentés büszke legények helyett, leron­gyolt s kiéhezett cselédség ődöngött a kastély körül. Az üj birtokos nem ambiczionálta a közügyeket; üzletember volt a javából. A paraszt esze, meg a vér­beli élelmessége volt minden tudománya s mégis többre ment vele, mint a földjét vesztett táblabíró, pedig annak a kisujjában volt a corpus-juris. — Ugy hívták, hogy Vucher Tóni. A fia Benedek, az már tanult ember volt, akivel mindenféle akadémiákat elvégeztettek, nyelveket tanul­tattak, eldicsekedtek a nagy műveltségével, kérkedően hivatkoztak as okleveleire. S mert ilyen tanult ember volt, azért nem is vitte semmire sem. A jó fiúnak nem kellett se pipa, se agár, se aBZ­Bzony; nem kellett se közügy, se gazdaság, se üzlet: bogár kellett neki. Maga a bogár volt az ó bogara. ­Nyílt válasz Andrássy Kálmán urnák. A „Nyirvidék" legközelebbi számában, kó­taji kollegánkhoz intézett becses levele, oly hangon fogalmaztatott, hogy azt válasz nélkül hagyva látni nem szeretném s ez okból én, Szabolcsvármegyének, fájdalom már egyik leg­vénebb jegyzője, sietek válaszolni. Nem tudom jóformáu azt seoi: kivel van szerencsém beszélni. Csak lelkét látom önnek. A napfeljöttöl késő éjszakába benyúló napi robot nem ad időt lelki művelődésre nekünk falusi jegyzőknek. Magas röptű vágyaink, reményünk, ambitiónk, szellemi önművelődésünk szárnysze­getten hevernek Íróasztalunk ezerféle aktáju lábai közt. Egy automát vagyunk, mely örül, ha kitudja magából dobni a bele dobott fillér „illetékegyenértékét." Ez az oka, hogy nincs szerencsém önt kö­zelebbről ösmerni. Irodalmi működését azonban a menuyire automát voltamtól telik, figyelem. Mezőgazdasági tanácsait népemnek hirdetem. Hallom, hogy Ön pap, tehát talárbau járó azon tisztes testület tagjai, melyhez boldogult apám, nagyapám és szépapám tartozni szerencsés volt. Egyszóval egy olyan nagytudományu férfiú, a milyet én tisztelt szülőim házánál a régi pát­riárkhális emlékezetű téli „visitátiók" alkal­maval, a hosszú esték csendjében doromboló macskákkal együtt szundikálva, oly félve bámul­tam a gyermek kuczkóbul. De hát én az ön nyilt levelében nem azt a nagy tudományt, azt a destillált eszmekört bámulom. Én csodálom önnek, gyönyörű leve­lében megnyilatkozó nemes lelkületét, azt az igazán papi szivet, a mely elismeréssel adózik nekünk a páriaknak. Ezért szeretnék én reá Ami úgy értelmezendő, hogy a zoólogiai búvárkodásra szentelte életét s különösen pedig az ízeltlábúak iránt viseltetett nagy érdeklődéssel. Franczia, német, angol szakművek tanulmányozásával rontotta az egészségét s a szemeit górcsövekkel fegyverezte fel. Egy ritka spe­czies a hatlábuak családjából bizonynyal jobban izgatta Benedek urat, mint a büza vagy a részvéoypapirok árfolyamában beállott ingadozások. Szóval sápadtképü, borzashaju tudós ember volt. Da különben jó szívvel, okos lélekkel áldotta meg a teremtő. Özvegy Ugodyné birtokának romjain, az egykori ispáoi lakban éldegélt a szép eladó leányával: Sárikával. A nagy mamlasz Vucher Benedek egy bogarászati ki rándulás alkalmával meglátta Sárikát s a többi úgy ment, mint a karikacsapás. Benedek úr rájött, hogy a százlábúaknál érdeke­sebb állat is van a világon, s attól fogva százlábúak helyett arra a bogárra vadászott, akit ugy hívtak, hogy Sárika. A górcsöveit a falhoz csapdosta s beállott a kezdő gavallérok iskolájába, akik fájdalmas sóhajtások­kal s szenvedélyes oldaltekintetekkel igyekeznek javí­tani az ügyükön. Bogarásznak talán jobb volt, mint szerelmesnek. A leánynak sem a nyelvismeretével, sem az okleveleivel nem imponált. — Pedig, ha jól kihúzta volna magát a fiu, nem is lett volna olyan utolsó. A jó csontos ter­metével pirádézhatott volna is valamelyest. Ha meg éppen négy lovat fog maga elé s makra pipát szőrit az agyarai közé, éppen szemrevaló legény leendett. Hanem hát a fiu félszeg volt; ugy járt, kelt, mint az alázatos kölcsönkérő és sokszor látszott rajta, hogy annak örült volna a legjobban, ha a kezeit s a lábait egyszerűen zsebre dughatja, Pedig ugyancsak nem volt oka az alázkodásra, mert a lajbijának a kis zsebéből kifizethetett volna egy milliócskát. Mégis nem egyszer, amint az utolsó Ugody sarjadék előtt Állott, bocsánatot kért titokban önmagától, azért a vakmerőségért, hogy idáig merészkedett. borulni arra a papi kézre és mint apámét tevém hajdan, megcsókolni azt rajongó szeretettel. Mert ... óh boldog Isten! engedd meg, hogy fogadásom ellenére rekriminácziókba me­gyek .... mi vagyunk az a közigazgatási és igazságszolgáltatási hamupipőke, a kit üt, tép, szid, ver kedvére mindenki, de nem védelmez meg senki. Rug rajtunk nagyokat még a .sa­nyarú Vendelek" serege is. Hivatalos czimünk gyakran: „A jegyzőnek". Nyilt pályaudvaron hallám egy úr szájából azt, hogy ó még tisz­tességes jegyzőt nem látott. Szerény házamhoz persze nem hívhattam. De elküldtem caak itt a közelben Eszenybe, Bezdédre, Dombrádra, Lit­kére, Pappra, Thassra stb. Nem tudom elment-é, ha igen, akkor végtelenül örvendenék a viszont­látás szerencséjének. Talán megtenné a mire különben képtelenuek tartom, hogy elpirulna. Ez a nézet és felfogás szüli aztán nem­csak a meghibbanó elméjű embereknél, hanem egyébként tiszteletre méltó férfiak közt is azt a „béka egérharcz'-nak nevezhető, ön által is emiitett ramocsaházi jeleneteket, a mikor az­tán szájtátva bámul éppen a mi vezetésünk alatti jó magyar nép. E miatt van aztán an­nak az ön fényes tolla által papirra tett mon­dásnak igazsága, hogy „fájdalom ezen kívánatos egyetértés ritkaság számba megy manapság s ha a fehér asztalnál meg is van úgy a hogy, de már a zöld asztalnál nagyon érzékeny a mérleg." Sentimentalismus nélkül akarva beszélni, ugy áll a dolog, hogy ismét csak az ön szavait örökítve meg: „vármegye, adóhivatal, biróság, tanfelügyelőség s a hol a különféle magasabb érdekek keresztQlhajtására sikeres eszközre van szükség, mind a községi jegyzőben keresi és találja meg a hivatott emberét s zaklatja is a Bármint is megbecsülte Ugodyné a derék ifjút, Sárikával nehezen indult a barátkozás, mert a 17 esz­tendős leány egyelőre kevés érzéket mutatott a szesz­gyári hizlalás jövedelmezősége iránt, s a férfiból semmi képen sem az a rész kellett neki amelyik gondolkodik,hanem sz, amelyik tánczol. Az anya alkalmi intéseire ilyenféle megjegyzései volt az. — Hiszen jó fiu csak . . . — Nos, mi kifogásod van ellene? — Nem elég avas.| — Mit értesz ez alatt? Sárika megvonta a vállait. — Lehet különben, hogy csak a kabátja van tul­ságasan kivasalva. Azonban hát a vasalt kabát is hat, ha gyakran látja az ember. Kezdett a viszony melegedni. Eközbeu valami kurta mágnás is feltűnt a látó­határon, akinek a famíliája körülbelül hasonló p&lyát futott be az Ugodyakkal. Az eredmény is ugyanaz volt. Lászik Pistának hívták. A tagjának a bejárására elég volt egy sánta kerülő, hanem azért a gazdája még mindég négyes fogaton járt. Ugy mondják, hogy a ló­csiezárkodás tartotta fenn benne a lelket. Benedek úr nem azért volt bogarász, hogy ilyen bábrabló rovar elkerülje a tekintetét. Heves ostromhoz látott s egy szép nyári délután a lug03 alatt annyira jutottak, hogy a leány engedte megfogni a kezeit, nem bánta, hadd beszélje a férfi, mit tenne, mit nem tenne ó avval, akit egyszer feleségül venne; beutaznák a világot, a hány hires palota van Velenczébeo, azt mind bejárnák, csolnakáznának olyan mesterműben, aminek furfangos függönyei vannak, hogy se ki, se be nem látni, megnéznék a Brittis muzeumot; felmásznának a Gletserekre, a legmagasabb ponton egymás karjaiba dőlnének. Akkor az udvaron kocsizörgés, ostor pattanás hangzott s leugrott a begördült fogatról Lászik Pista. Mai számunk 8 oldalra, terjed..

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents