Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-07-02 / 27. szám

„IV Y lt VIDÉK" hető már csak egyrészről az idő rövidségénél fogva sem volt. A kör korlátolt anyagi viszont ni ugyanis eleve Uizárták azt, hogy az igazgató válat-zlmány — jó lehet tanácskozásaiban igen sokszor foglalkozott nagyobb ter­vekkel — akár irodalmi pályázatok nyitására gondol­hatott, akár műemlékek és történelmi jelentőségű helyek és tárgyak kutatásával, akár pedig népkönyvtárak fel­állításával, s a népnevelési intézmények gyámolitásával foglalkozhatott volna. S h.i ezen irányban itt-ott kez­deményező lépéseket tett is, még nem is lehetünk abban a helyzetben, hogy sikereinkre hivatkozhatnánk. Az igazgató választmány a lefolyt évben különös gondot fordított arra, hogy a kör a vállalkozásaival megnyerje tagjainak, s szélesebb körben a vármegye művelt közön­ségének rokonszenvét, ragaszkodást ébresszen önmaga iránt, s meggyőződést keltvén czéljának, s az ezt szol­gáló tevékenységének becses erkölcsi hasznáról, meg­vesse állandóságának alapjait. E czélból a szakválasztmányok működésének ismer­tetésével kapcsolatosan beszámolásom tárgyául veendő estélyeinken kívül alig volt oly társadalmi mozgalom, a melyben körünk részét ki nem vette volna legalább oly irányban, hogy a saját hatásköréljen azokat népszerű­sítse, s azok iránt tagjainál alkalmas készségét és köz­érzületet ébresszen. Ide vonatkozóan nem kerülte el figyelmét a sziné­szeti ügynek évek óta tartó rendezettlensége. Már a folyó évi márczius hó 8-án tartott igazgató választmányi ülésen képezte beható vita lárgyát az a tapasztalat, hogy a szinügy föllendülése társadalmi tényezők bevonása és ezek minél tágabb körű befolyása nélkül alig képzel­hető. Eddig igen nagy akadályok állottak minden oly törekvés elé, amely a szinügyi viszonyok rendezését czélozta volna. Köztudomásu dolog azonban, hogy a színház épület a folyó év elején Nyíregyháza város tu­lajdonába ment át. Ezzel elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy a tulajdonos városnak javaslatot tegyünk a szinügy vezetése tárgyában. E czélból az igazgató-választ­mány Nyíregyháza város tanácsához átiratot intézett, a melyben ama meggyőződésének adott kifejezést, hogy a nyíregyházi szinészeli viszonyok javulását hatósági jel­legű vezetés mellett remélni nem lehet, s egyben azt a kérelmét terjesztette elő, hogy a város tulajdonjogának sérelme nélkül, sőt a városi hatósági támogatásával a szinügy vezetését engedje át körünknek, s az időközben városunkban alakult .Nemzeti szövetségnek." Ezen át­iratunkra feleletet mai napig sem kaptunk. Az igazgató­választmány ez okból bármily irányban való cselekvés­ben feszélyezve volt, aminek a következménye az lett, hogy a május hó folyamán városunkba érkezett debre­czeni színtársulat, a legbizonytalanabb és rendezettlenebb viszonyok közepette kezdette meg előadásainak soroza­tát s tényleg a lefolyt színi évad első negyede tanúsá­got tesz a szinügy szervezésében — nem a körünk mulasztása okából mutatkozott pangás hátrányos követ­kezményeiről. Mindezek daczára a naponként ismétlődő üres házak arra indították az elnök ur őméltóságát, hogy a kör tagjaiból május hó 21-dikére egy értekezletet hívjon össze. Ezen értekezleten megállapított teendők foganatosítása valóban meghozta a várt kedvező ered­ményt, tanuságául annak, hogy Nyíregyházán megfelelő módon igen is lehet a szinügyet rendezni, s hogy kö­zönségünk — felrázatván közönyéből — tud igazán meleg érdeklődéssel viseltetni a színészet nevezetes ér­dekei iránt. Ezen előzmények után joggal tápláljuk azt a re­ményt, hogy az igazgató-választmány akaratának telje­sülésével e tekintetben elért még fokozottabb sikereink­ről is módunkban lesz beszámolni. Tevékeny részt vett körünk a Nemzeti szövetség megalakításának munkálatában is. A sok tekintetben egy azon czél felé törekvő egyesület vezető testületében ott látjuk körünk sok kitűnőségét. Az események teljessége érdekében tartozom annak megemlítésével is, hogy a debreczcni „Csokonay kör" által a debreczeni színészet 100 éves fennállásának em­lékére 1898. évi november hó 27-ik napján rendezett országos ünnepélyen körünk igazgató-választmánya há­rom tagból álló küldöttséggel vutt részt, hozzájárulván ezzel a két testvér egyesület közötti intenzivebb érintke­zés, s jó viszony megszilárdulásához. A küldöttség tag­jai voltak. Somogyi Gyula, LefTler Sámuel, ig. vál. ta­gok, s a főtitkár. A lefolyt év történetének egyik legfontosabb moz­zanata a .Bessenyei* szobor leleplezési ünnepélye »olt. Szabolcsvármegye alispánja 15852/1898. K. sz. határo­zatával körünket az ünnepélyen s annak rendezési mun­kálataiban való részvételre kérte föl. Igazgató-választ­mányunk az alispáni felhívásnak készséggel engedett, s néhány köri taggal működött közre a fényes űnnepely sikerén. A leleplezési ünnepély alkalmából elnök úr Őméltósága a kör nevében diszes koszorút helyezett a szobor talapzatára, s ezenkívül körünknek jelentősége abban is méltóan domborodott ki az ünnepély kereté­ben, hogy az ünnepélyt bezáró beszéd őméltósága, mint a .Bessenyei Kór" elnöke által is lett tartva. Az ünnepély napján körünk állal a debreczeni színtársulat közreműködésével rendezett estély, valamint az azt követett kőzvacsora, méltó betetőzése volt a szép nap emlékezetes történetének. Az igazgató-választmány egy évi működéséről köz­lőm még a következő adatokat: összesen 8 ülést tar­tott, még pedig 1898. május 26-án, augusztus 22-én, október 19-én, november 19-én, deczember 30-án, 189!). márczius 8-án, május 8-án és junius 10-dikén. Az elintézett, s tanácskozásainak fontosabb tárgyait képezett ügyek száma 47. Az önigazság szolgállat is. Csend van ismét, mint az erdőbea a vadászat u• áü. Az utolsó pisztoly lövés döreje elhangzott a leve­gőben, a viaszhang, melyet a lapokban keltett, eltilt és a párbaj megszüntetésére ismét nem történt semmi. Ujabb durranás és a szegény áldozat utolsó sóhaja újból életre keltik e hangokat, melyek puszta hangok lévén, nem lesznek képesek megszüntetni az önígazság szolgáltatás eme barbár nemét. Szép szóval, czikkekkel nem lehet kivenni a fegyvert az ember kezéből, hanem cselekedettel kell azt onnan kitltni. A cdkkezés elvégre megtette kötelességét, számos, helyes utat mutatott a baj localisálására. És ez volta­képen elég, mert ily mélyen gyökerező fekélyt ugy sem lehet egyszerre kiirtani. Hosszú és gondos kezelés szükséges és ez az a mi sajnos, elmarad. Ha a párbajozás seb a társadalom testén, ugy a tár adalomnak férfiként kell viselkednie és nyugodtan tűrni, hogy testéből ez undokságot kivágják, nem pe­dig a mű'étnek ellenszegülni. Az orvos pedig, legyen az a törvényhozás vagy más hatalom, kezelje biztos kézzel a kést és kezdje meg ott, hol a legjobban fáj. Bebizonyított dolog, hogy a legtöbb párbaj semmi ségekbol keletkezik és csak a legritkább esetben adja komoly ok a fegyvert az ember kezébe. Nézzük meg közelről a legközönségesebb és leggyakoribb esetet: a kávéházi összeszólalkozást. Csak példa az igaz, de egy­úttal oly kaptafa is, amelyre tíz eset közzül nyolez ráillik. A játékszobában két társaság kártyázik. Az egyik asztalnál komoly, megtelt férfiak játszanak gond és unalom űzésből, a másiknál pedig fényes lakkezipőjü, kifogástalan nyakkendőjü ifjak kezelik a blattot han­gos ének ós füttyszó kíséretében. Megesik, hogy az egyik komoly ur, a ki megelégelte a lármát, átszól a másik asztalhoz és nyugodt, udvarias hangon csendet kér. Biztosak lehetüuk, hogy a másik asztaltól pökhendi Innen a török templomba az úgynevezett Moshőba mentünk bejelentettük magunkat az Imámnál; a tem plom előcsarnokában értésünkre adták, hogy a templomba czipóben bemenui a török szokások tiltják, s igy tehát uem volt más mit tenni, mint czipőinket lehúzni s hirisnyába vezettek be a templom belsejébe. Lábuuk alatt a csodás puha perzsa szőnyeget uem is találtuk nagyou kellemetlennek. A török Moshé egészen egy­s-erü, sziaes keleti ablakain kívül semmi feltűnőt nem találtunk. Középen a szószék, mely fö'ött ott volt a félhold; a karzaton kívül semmi egyébb. Két török imádkozott ott arc.ukat a főidre hajtva s f.ilytou bennünket figyelve idegeneket. A Imáma templom csarno kábau várakozott reánk s búcsúzáskor mély meghajtással tisztelt meg bennünket. Megnéztük még a román újonnan épUlt görög keleti templomot is. Innen egy közeli hotelbe tértünk be ebédelni, hol elhelyezkedve az étlapot vettük kezünkbe, hogy valamely ismerős étnemet fedezjünk fel,de ez nem sikerült s Popescu kapitányra biztuk a rendelést. Ö tehát a keleti konyha egy pár tpecialitásával akart bennünket megismertetni. A „csorba savanyu leves" utána „kara katicza* étnemet szolgálták föl, amely polyp olajban sütve; ezt hallva s e rémes állatott gyomromba képzelni, csaknem föl­sikoltottam, a borzalomtól. A második fogás a „piláf" kagyló a benne élő kis állattal, rízszsel és apróra vágott hal vegyülókkel; erre sem határoztam el magam, hogy megízleljem. Itt a „maszling"; olajba főtt gyü­mölcs; „stok fisek' stb. A férfiak látszólag jó étvággyal fogyasztották el a mi adagainkat is s ezen hősies elszántsághoz kedélyesen gratuláltunk. Popescu kapitány jelzi, hogy csomagoljunk. Az indulás órája következik; a palyaházhoz siettünk, ahol Küstendse összes notabilitásait és consulait egjültesen volt alkalmunk megfigyelni, kik az onnan távozó tér­paraucsnok tábornokot kísérték ki ünnepies díszben Még egyszer bucsut veszünk a tengertől, amelytől nem birunk megválni, merengéseinkből vonatunk éles fütyölése ébreszt föl; coupéukba fölszálva, feledhetlen emlékekkel távoztunk a Fekete tenger partjáról. Küstendsét elhagyva Dobrudsa kopár halmain merengtünk, hol egy érdekes episoddal találkoztunk; egy néhány török nő dolgozott kinn a szántó földön h vonatunkat észrevéve hirtelen a földre feküdtek, arezukat elrejtve a profán szemek elől; mosolylyal fogadtuk a kelet eme naivitását. Az éjjet Bukarestben töltve a reggeli vonattal tova utaztunk kis társaságunkkal és Popesen kapitány kísé­retében, ki Sinaiáig elkísért bennünket. Sinaián tehát ki szállottunk; a pályaház csak pár pereznyire van. Az előttünk elterülő s a poétikus szellemű román királyné Cirmen Sylva Édene, az első látvány, amelylyet a bájos fekvésű Sinaia nyújt, megragadó *zép. Előttünk a hatalmas Bucscsi hegység egész fenségében, amelynek lábánál terülnek il a százféle stylben épült villák, amelyek valóban művészi kivitelűek; nem tudunk válasz­tani közülök. Maja ezt, majd amazt tartjuk styl tekin­tetében kiválónak, de határozatra nem bírunk jutni. Járunk — kelünk, sétánkat a Strada Cirmen Sylva állé felé irányítjuk, egyenesen a királyi nyaraló felé. Előttünk áll a művészi alkotású, német renessaince stylben épült királyi pilóta; szemben vele a palota őr­ség, várrom utánzatu laktanya; kis távolságra egy bájos vadászlak a lassan csergedező Peles pitak mellett. Elra­gadó kép ez, amelyet csak egy költői lelkületű királyné Carmen Sylva képes magának megalkotni, egyedül az ő phantasiája teremthette meg est a teljes harmóniát. A királyi palota egész elkülöoitve áll a komor Bucses tövében. Merészen emelkedik fölötte az örökös hóval födött csúcs a Cirajtnan övezve fenyvesek sötét koszorújával a Peles csörgedező patak. ! . . Mindez oly megragadó szép, nem c<oda, hogy itt szállja meg a költői ihlet Románia királynéját s itt nyilatkozik meg költői lelkülete. Merengéseinkből a fölvonuló disz őrség dobpergése ébreszt föl s fájó szivvel távozunk Carmen Sylva földi paradicsomából Körültekintve észre vészük, hogy Sinaián a saesone még nem nyilt meg; a hotelek zárva az éttermek nincsenek még fölszerelve; szállónkba térünk vissza, nem lehetne e ott valamit megrendelni; itt azonban egy fojtott levegőjű teremben találjuk magunkat. A pénzügyigazgató fölszóllitja a szálló tulajdonost nem váltai érkezik, melyet már nem lehet felelet nélkül hagyni. Ez azonban ismét nyugodt és udvarias lesz és mo't meglehetünk győződve, hogy ti ifjak legvérme­sebbike olyan gorombaságot fog visszavágni, a mely as illető felszólaló urat, a mii fogalmak szerint kall, hogy becsületében sértse. Azt mondom, hogy a mai fogalmak szerint, mert el fog jönni az aa idő is. mikor egy üres fejű ficikó, ostoba sz&jaskodásával nem gázolhat igazi bec<Qletbeo. Sokan e helyen fejőket fogják rázni és megje­gyezni, hogy ez most is igy van. Bocsánatot kérek, ez tévedés. Legyünk eaak to­vább láthatatlan tanúi a jelenetnek. Felteszem, hogy az illető komoly ur nem reagál a 8tájaskodó uracsra, egyszerűen azért, mert az nem képes őt becsületében megsérteni. Eszti a dolog be­volna fejezve, ha a körülötte lévők nagy réize ugy gondolkoznék mint (. De annyira még nem vagyunk. Az ifjak nagy hemzsegve beszélnék el az esetet fűuek-fáuak és talán a jelen volt jóbarátok kösött is akadna egy, ki adandó alkalommal ssemére vetné em­berünknek a történteket. £* itt a baj. Becsületünk tisstaságával első sorban nem ma­gunknak, hanem a társaságnak tartósunk és ha azt akarjuk, hogy ez a társaság továbbra is megtűrjön kö­rében, ugy meg kell verekednünk egy oly becsület repirálásáért, mely szemünkben csorbát sem szenvedett. Ellenkező esetben pedig megesik, hogy kigolyósnak a kaszinóból, egyes urak megtagadjak jobbukat és mis hasonló kellemetlenségek történnek, egyszerűen azért, me t olyan elvet vallottunk, melyet most még száz közül talán öten vallanak. Tegyük fel a másik esetet. Az illető megBértett ur kihívással felel. Segédei ugyan olyan komoly embe­rek mint ő, a kik ebből nem úznek sportot, mig ellen­fele hasonszerü ifjanezokat kér fel ügye elintézésére, kik roppant fontos képpel látnak munkához, de kik­nek ez az egész dolog csak „heczcz*. Ez utóbbi urak, lévén az ő bőrük biztonságban, viszik a dolgot annyira, hogy fegyveres elintézésre kerül. A párbajban az ifjancz megvágja ellenfelét. Ezzel az ügy a lovagiasság szabályai szeriut el van intézve. A társaság nyugodt lehet. X urat megsértették ugyan a kávéházban, de ó az ellenfele vérével mosta le a gyalázatot? No azt épen uem, sőt kapott a sértés mellé egy vágást is, hanem azért minden rendben van. Az ifjú és barátai vérszemet kapva folytatják ga­rázdálkodásaikat. Mi is állná útjukat? A tudat talán, hogy ők is pórul járhatnak? Korántsem. A krakéler ha emberére talál, még jókor visszavonul és segítői nagyon ügyesen tentába fullasztják az egészet. A törvény ? Oh a mostani formájában távolról sem. Az a párnapi kedélyes államfogház nem riaszt vissza senkit, sót ellenkezőleg igen csinosan beleillik a hőskölteménybe, melyet az ifjú magáról énekel. A társadalom vállvetve a törvényhozással van arra hivatva, hogy a párbajt kiküszöbölje. Egyletek, klubbok, casinók vezetői vegyék kezökbe az ügyet és hassanak oda, hogy tagtársaik körében as uri verekedés megssünjék. A fekete golyó helyett találkozzék társai elismerésével azon bátor férfiú (ma még ehez kell a bátorság nem a viaskodáshoz) ki a párbajt visszautasitva, azon fórumnál keresi az igazságot, melyet magunk helyeztünk magunk felé, hogy felettünk bíráskodjék. Itt a megtorlás legalább nem lesz problematikus. A törvény pedig büntessen drákói szigorral. Nem a kihivó a hibás, hanem as a ki a kihívást elfogadja, mert legtöbb esetben ez a ki­kezdő is. A segédeket, a kik semmit lovagias ügygyé fújnak fel, holott az egész egy csepp higadtsággal és jóakarattal békésen elintézhető lett volna, zárják el lehetne e itt ablakokat fölnyittattatni, mivel a levtgő itt tűrhetetlen sürü, mire a legnagyobb indigaatióval felelt: az urak talán jobb levegőről jöttek?' ,Itt jobb levegővel nem szolgálok" Ezen párbeszéd alatt jött be Popescu kapitány, ki kérdőre vonta a szálló tulajdonost e durva válaszért. Az egyenruhát látva, amely ugylátszik nagyon imponál neki, egyszerre térdre ereszkedik és összetett kezekkel kéri a bocsánatot; .Ne bántson engem kapitány ur, hagyjon engem ugy élni, ahogy eddig éltem' 1 Általános derültséget kellett e kis incidens. Astán egy csinos kis éttermet fedestünk fel a közelben fenyő ágakkal decorálva, hol a tulajdonosnő elibűnk siet, magyarul köszönt s értésünkre adja, hogy pozsonyi születésű; és magyar ételekkel szolgál kiváns&gunk szerint. fDe itt jelenleg munkások vannak — mondja ő — a villany vezetésen dolgoznak,' nem feszélyez-e ez bennünket? mivel ezek is itt étkesnek ét épen es időben. Épen nem, de hogy mi sem savtrjuk őket, incognitóra gondolkodtunk: „Mondja nekiek kérem, hogy egy átutazó színész társaság tagjai vagyunk?'Ez pompás eszme s valamennyiünk között derültséget keltett e gondolat; azán megtesszük a megrendelést: leves, sertés karéj káposztával, rostélyos, bárány pörkölt. Leirhatlan az az étvágy, amelyet hazai ételtink okoztak. A német munkások kissé távolabb foglaltak helyet, végtelen figyelemmel kisértek, találgatva vájjon melyik a primadonna ? A régen nélkülözött hazai ételek ét incognitónk oly jó kedvre hangoltak, hogy alig tudtunk magválni e ked­ves kis helytől Az éjjet még a „hotel Trayán'-ban töltve, s reggel fölébredve a megválás parczei következtek s valóban érzékeny buesut vettünk mindanyian Popescu kapitánytól, meghiva őt vendégszerető házunkhoz t a mielőbbi viszontlátás reményében váltunk el. Utunkat hazafelé folytatva ugyanazon az elragadóan szép uton, amelyen jöttünk s megérkezve kedves ottho­nunkba mindig élni fog emlékünkben a Fekete tenger csodás, tüneményes látványa és mindig örömmel gondo­lunk vissza a jól eltöltött húsvéti ünnepekre.

Next

/
Thumbnails
Contents