Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-27 / 48. szám

a

tovább huzni azt az állapotot, hogy a vármegyei tisztviselők fizetésének a rendezését a „küszöbön“ levő államosításig“ a kormányok ad acta tegyék.

Ennek a rendezésnek a szükségességet pedig nem kizárólag a vármegyei tisztviselői fizetések fölemelése szempontjából tesszük itt szóvá. De — és legfőbbképen abban az irányban tartjuk legelső sorban is elodázhatlannak a rendezés keresztülvitelét, hogy a vármegyei tisztviselők fizetése országszerte egyöntetűen állapíttassák meg s megszűnjön ezzel az a szinte képzelhetetlen állapot, ami van, hogy ugyanazt az állást betöltő vármegyei tisztviselőnek, a fizetése egyik vármegyében — mondjuk — 1000 forint, a másikban meg 1500 forint. A vármegyei tisztviselői fizetéseknek ebben az irányban való rendezése Szabolcsvár- megyének annál is inkább érdeke, mert épen a mi vármegyénk az, mely tisztviselőinek ellátása dolgában — a többi vármegyékhez viszonyítva — nagyon rossz helyzetben van, holott pedig közismeretü dolog, hogy Nyíregyháza, a vármegye székhelye, egyike a legdrágább városoknak Magyarországon.

És az esztendők sorra múlnak, és — amitől hívők és reménykedők várják az ígéret földét — még mindig nem államosítanak. A tisztviselői kar pedig teljesiti a kötelességét, mint a jó katona, ha ég is a hid alatta Még az a hires májusi szavazás se tántorította meg, amikor öaál Elek urnák a fölszólalására (aki nehezebb életviszonyai napjairól megfeledkezett) az önkormányzati alapon álló Szabolcsvármegye, tisztviselői anyagi ellátásának javítását megtagadta.

Az a vármegyei tisztviselői kar, mely ebben az időben csinálja a közigazgatást — tönkre megy. Minden szervezetnek az emberei megérezték már a megváltozott idők némely áldásait (korpótlék, fizetési osztály stbbi), csak a vármegyei tisztviselők nem tudnak erről semmit. (Egy, állami alantas alkalmazásban levő iroda-tisztnek 180 frt lakbér illetménye van Nyíregyházán; a vármegyénél a legmagasabb lakbér-illetmény 200 frt.)

Ez az állapot már csakugyan nem tartható fenn tovább, mert különben ennek a kis tábornak el kell pusztulnia. Hiszen mindenki, köröskörül az állam felé tolong, hogy helyzetének javítását kérje. Egyházak, iskolák, papok, tanítók sürögnek a forrás körül; a vármegyei tisztviselők pedig némán robotolnak tovább. Mintha csak a Moliere doktorát hallanánk: „jobb szabályszerűen meghalni, mint élve maradni a szabályok ellenére.“

Legutolsó ideje, hogy az a bizonyos „küszö, bőn levő államosítás“ vagy átlépje a küszöböt vagy pedig vonuljon félre és szűnjön meg tovább is ürügyül szolgálni arra, hogy a vármegyei tisztviselők fizetésének rendezése évröl- évre elodáztassék.

let. (De azért nem tudták, hogy melyik hát az iroda- főnök a kettő közzül.)

Ez aztán teljesen kihozta sodrából a bonorum direktorát.

— Menydörgős menykő! — rikácsold — én me£- vasaltatom magát 1

A princzipális hasonló módon vissza rikácsolta,

— Én meg farkasguzsba köttetem magát, tudja.

— Holló ! itt én vagyok az ür!

— Hát én akkor mi vagyok?!

— Csaló, a ki felvette az ábrázatomat!

— Ezer bomba és kartács! maga vette fel az enyimet!

De már erre végképen elöntötte az epe a direktort.

— Asszony! Asszony! Asszony — kiáltozd magán kívül — hol vagy asszony!?

— Úgy van, szekundált neki a képmása, — hadd jöjjön elő az asszony. Ő tegyen köztünk igazságot.

S olyan éktelen lármát csaptak hamarjába, hogy a jószágigazgatóné lélekszakadva rohant ki szobájából s futott a folyosón át egyenesen az irodába

— Feleség, — kiáltá eléje a bonorium direktor, ez a kötni való pernah>jder azt állítja, hogy ő itt az igazi princzipális!

— Feleség, — mondá a princzipális ugyanazon hanghordozással és gesztussal, — ez a teátrista azt fecsegi, hogy ő itt az igazi bonorum direktor! Meny dörgős adta, ez pedig hazugság! — S elkezdett topor- zékolni éppen úgy, mint ahogyan a bonorum direktor szokta, mikor Megyerit korholta az irodában.

Az úrnő összecsapta kezét rémületében.

— Szent Isten, — sikoltá — melyik hát az uram a kettő közül ? '

— Nem, — vágott szavába a princzipális, kemény, recsegő hangon, — itt én vagyok az ur is, meg a férj is! És én megvédem az asszonyomat, ördög teremtette!

— Jaj, — szepegett magában a bonorum direktor — még elcsábítja a feleségemet.

— Intézkedem is azonnal, — dühöngött tovább a princzipális, — hogy ezt a teátristát itt megkötözve kisérjék ki a lakásomból!

„IN Y f B V I D É K.‘

Mert egyébként, nagyon nehéz helyén a közszolgálatnak kivész a régi, hű, kipróbált őrség.

Hősi hire lesz, mert az utolsó perczig teljesítette kötelességét!

De ez sem nem segítség, sem nem vigasztalás!

A gávai Kiitőhalom és környéke.

II.

A Nyirvidék legutóbbi számában a gávai Kató- halomról és környékéről akartam vármegyémnek a régészetet és múzeumunkat támogató művelt közönséget tájékoztatni, de bizony úgy bele találtain botorkálni a sötét múltba, hogy a Katóhalomig még el sem juthattam, hanem a felső ausztriai sófőző llullstadtban, és a svájczi Marin községhez tartozó langóban feneklettem meg a nélkül, hogy mentségül felhoztam volna azon kapcsolatot, mely vidékünket és különösen a Katóhalo- mét is az említett két világhírű leihelylyel összeköti.

A jelen században a Hallstadti sóshegynek oldalán sirmezőre bukkantak, és itt nagy gonddal ezernél több sirt bontottak fel. A leletekből megállapították,

hogy azon időből s lármáznák, midőn azon vidéken még a bronz általános használatban volt, de már a vasat is kezdették ösmerni, a mely érez azonban ott még akkor annyira ritka volt, hogy például akadlak olyan kardra is, melynek pengéje bronzból és csak markolata volt vasból ; már pedig, ha elegendő vassal rendelkeztek volna, inkább választották volna a keményebb vasat pengének, mint a sokkal puhább bronzot.

Ezen Hallstadti temetőnek korát a szakiudósok a Krisztus előtti évezred elejére helyezik, de nem állítják azt, hogy a vasnak használata másutt is azon időtájban kezdődött, mert hiszen Egyptomban a vasat már azelőtt 3000 évvel ösmerték és használták.

így tehát a hasonló kultúrára valló leleteket Hall- stadt korszakiaknak nevezik, de a mely kuliurának nyomait azonban a Kaukázusban Kőbánban, sok helyen másutt, de a mi vidékünkön is megtaláljuk.

Ezen cultura azonban az én szerény nézetem szerint nem Hallstadt vidékéről nyomult hozzánk, hanem keletről Ung, Bereg és a Nyíren át nyugotra.

Nem vagyok eléggé szakértő, hogy a Hallstadti cultura minden jellegzetes tárgyait Nyírünkén át a Kaukázusig nyomozhassam, de azért egy keltőt még is ös- merek. Találtak Hallstadtban ezitrom és narancssárga nem átlátszó üvegpasztából készüli gyöngyöket, melyeknek felületén több helyen váltakozó fehér és kék körök látszanak, a melyek nincsenek a gyöngynek felületére rajzolva és beégetve, mert a ketté tört gyöngyökön tisztán meglátszik, hogy a gyöngy sárga magjának peri- pheriáján laposra csiszolt több helyére, egymás fölébe rakott kobalt-kék és fehér lepény-kék voltak oda olvasztva, és ezen lepény-kéknek szélei a gyöngynek felületén köröknek tűnnek fel.

Ilyen a Kaukázusban, Hallstadtban és Gyalun Erdélyben talált egészen sajátságu művezető gyöngyök, nálunk is Téthen, Sényőn, Nyíregyházán és több helyeken, melyeket sajnálatomra fel nem jegyeztem — találtattak. Tőlünk délre vagy északra tudtommal ilyenek nem fordulnak elő.

Dr. Hampel József ur ezen gyöngyöket phoenicziat gyártmányoknak tartja.

Addig azonban mig tőlünk délre vagy északra hasonló gyöngyökre nem akadnak, jogosultnak vélem azon nézetet, hogy azok nem a Balkán félszigetről, Uyriából, Etruriából, Ilallstadtból, hanem keletről a népvándorláskori utakon kerültek hozzánk.

Azon általánosan divó nézet, hogy a népvándorlás a nagy folyók mentén húzódik valahová, nem minden

Azzal felcsapta asztrakán sipkáját a fejére és kirohant az irodából, maga után rántva az ajtói, hogy csak úgy recsegtek belé az ablakok üveg táblái.

A bonorum direktor mérgében a pamlagra hanyatlott. Még ilyen maskuláczió nem történt vele világéletében! Az asszony nem mert volna hozzá közeledui egy domíniumért. Szörnyű erényes nő volt. Hátha mást vigasztalna férje helyett. Az irodaszemélyzet, ámult-bámnlt s elfojtott lélekzettel várta a kifejlődést.

Már eltelt tíz perez, azután tizenöt perez, de a princzipális nem mutatkozott sehol, annál kevésbbé az irodában.

Ez alatt a bonorum direktor is kifújta magát s újabb erőt nyerve a küzdelemre, kezébe ragadta hatalmas furkósbotját, azzal utána akart rohanni a princzipálisnak.

Az ajtóban azonban összetalálkozott a mindenessel, ki egy parókát meg egy álszakáit hozott a kezében.

Mindnyájan odarohantak hozzá.

— Mi ez te? kérdé bámulva a bonorum direktor.

— Hát biz ez, nagyságos uram, valami haj, meg szőr féle. Soh’se láttam én ilyet, de tán még a vak apám se.

— Kitől kaptad hé ?

Megyeri ifiurtól, aki azt üzeni nagyságos uramnak, hogy ne hargudjők rá, amiért elcserélte az ábiázatját egy félórára.

Nagyot sikoltott most dühében a direktor.

— Huh, a kötözni való Luczifer! Engem ugyan felcsufolt.

— Minket is felcsufolt, nagyságos uram, mondták halkan a lepipált gyakornokok.

A jószágigazgató odalépett a feleségéhez.

— No hát asszony, megismersz e már most, mi?

A direktorné nyakába borult férjének.

— Hejh, — sóhajiá keserűen a kijátszott nagyságos úr, — csak kerüljön még egyszer a szemem elé az a csepürágó, tudom Istenem, hogy megkeserüli.

De biz az nem kereste fel többé a bonorum direktor urat, hanem a nyakába vette a világot és beált az úttörő gárda közzé — vándorszínésznek.

Nem is bánta meg soha, mert a színpad halhatatlanná tette nevét a szinészvilágban.

Paál Gyula.

esetben válik be; mert hiszen az már csak történelmileg beigazolt tény, hogy legalább a mi őseink a verecz- kei szorosan nyomultak be, a hol pedig se Duna, se Tisza nem folyik.

A ICobáni és Hallstadti gyöngyök sokkal nagyobbak, csücskösek, nem olyan porosusok és nem olyan szabálytalan alakúak mint a mieink, és ezért hajlandó vagyok feltételezni, hogy barbár utánzatai a phoeniciai gyöngyöknek, és igy helybeli iparnak termékei lehetnek.

A Hallstadti eullurának nyomait megtaláljuk vidékünkön a bronz edényekben is.

Hajdú-Böszörményben bronz kardokkal együtt találtak haránt hornyalalu, lüggélyes falazatú, lapos fenekű, valamint gömbszeletü kellős nyelű bográcsot, melyek szakasztott mássai a Hallstadtiaknak. Ugyan ilyen jellegzetes bográcsról emlékeztein meg az Archeológiái Értesítőben, melyet a Nyírhez tartozó Kántor-Jánosiban találtak és a mely bogrács csak abban külömbözik a Hallstadtiaktói, hogy peremének díszítése valamivel kevésbbé ékes. Ezen bográcsban számos szárnyas és tokos üalta, s egyéb bronz tárgyak találtattak, melyeket múzeumunkban őrzök.

Vastárgyak azomban sem a böszörményi, sem a kántor-jánosi lelet mellett nem akadtak.

A maga miéle vidéki régész-dilettánsnak csak szerény szakkönyvtár áll rendelkezésére, tehát határozottan nem merem állítani, hogy egy Hallstadti kondérban találtak-e együtt szárnyas és tokos baltákat, vagy sem.

A bécsi antropologiai múzeumban évek előtt láttam a Hallstadti gyűjteményt, nem emlékezem, hogy ott a jánosi-i kondérban talált tárgyaknak testvérei kiállítva lettek volna.

Az, hogy a szárnyas balták a bronz kornak korábbi érmékéi volnának, mint a tokos balták — mint az némelyek által állittatik — nálunk nem bizonyul valónak. Több leihelyről kerül nálunk együtt a két változat, vastárgyaknak nyoma nélkül.

Ezen balták tudtommal tisztán bronz korszakiaknak és nem a Hallstadti vaskorszakba átmenő időszakból származóknak tártainak.

Ha ezek állanak, akkor nem képzeleti, hanem a valónak megfelelő feltevés az is, hogy az úgynevezett Hallstadti cultura főiünk — keletről áradt oda; a mi azomban nem zárja ki azon majdnem axiómává fejlődött állítást sem, hogy a eullurának egyrésze Hallstadtba dél felől is hatolhatott fel. *—

Hogy azonban ezen úgynevezett Hallstadti cultu- rának terjesztői germánok voltak-e, vagy specialiter kelták, mint azt a német régészek állítják, csak akkor lesz bebizonyítva, ha egy ilyen Hallstadti Kondérba csömőszölt balták, lándzsák, karvédek sat. között egy kelta grammatikát is fogunk találni.

A gyöngyön, vedren, kondéron kívül akad nálunk es Lehóczky Tivadar barátomnak beregi gyűjteményében egy más tárgy is, melynek analógját Hallstadtban is, de másutt is megtaláljuk.

Ez egy bronzból öntött, kiürített fél ezitrom alakú, egymással egy darabbá öntött, több tagokból álló kar, vagy boka perecz. A tagok száma igen különböző, valamint nagyságuk is. A záródás képező egyik tagja azomban külön van öntve, a melynek egyik oldalából egy kifelé hajló nyelv alakú 3 —4 ctm. hosszú nyujtvány illik a szomszédos félezitrom szélén levő lésbe. A másik oldalán rövid két ágú villa alakú nyujtvány van, mely a másik szomszédos dudornak kifelé álló nyujtványát fogja közre. A három nyujtványnak mindegyikén egy lyuk van, a melyen keresztül dugott szeg az egészet egy darabbá kapcsolja.

A félgömbök szövettel voltak bevonva, a mit a mi példányainkon tisztán fel lehet ösmerni. Ilyen dísztárgy kettő van múzeumunkban.

Az egyiket Kállay András volt főispánunk ajándékozta Halászból, és teljesen ép.

A másik a Katóhalom aljától északnyugotra, mintegy 30 lépés távolságból, körülbelől 2—3 méter mélységből került, és egy fejjel nyugotnak, labbal keletnek kinyutóztatott hanyatt fekvő csontváznak jobboldali bokája felett találtatott. A lelet ideje után pár héttel arra járván, a rézrozsdával áthatolt ket alszárcsontot múzeumunk számára magammal hoztam.

A boka pereeznek két tagját csak későbben kaptam meg Kömmerling Jánosné úrnőtől, a másik két tag Csorna József barátomnak már előbb birtokába jutott.

Ezen gávai boka perecz édes testvére a halászinak, és teljesen más a Hallstadtiaknak.

így tehát, ha a Hallstadti temetőben csakugyan germán faj aludta félbeszakított örök álmát, gründlich lehet következtetni, hogy azon időben is a német volt nálunk az ur.'

A jövő közleményben a La Téne koron átbukdácsolva, reményiem, hogy eljutok a Katóhaloinhoz is.

Dr. Jósa András.

Varmegyei számvevők orsz. értekezlete.

A pénztár és számvevőségi személyzettől nyert megbízatás következtében Pestvármegye főszámvevőjének meghívása folytán folyó hó 20 án megtartott országos értekezleten megjelenvén, annak lefolyásáról következőkben számolok be:

Somogy vármegye főszámvevője mint korelnök elfoglalván az elnöki széket, felhívta a mintegy negyven tagból álló kü'döttségi tagokat, hogy elnök, előadó és jegyzőt válasszanak.

Elnökül Hunyadvármegye főszámvevője, előadóul Toroutálvármegye fószámvevője, jegyzőül Pestvármegye alszámvevője választattak meg, kik is az elnöki emelvényen helyeiket elfoglalván, elnök az értekezletet meg- nyitottnak nyilvánitá és fe hívta az előadót, hogy az értekezlet tárgyát pontonként terjessze elő.

Ezt megelőzőleg kimondta az értekezlet, hogy Hunyadvármegye főszámvevője által a törvényhatósági számvevőségek ügykörének és számvitelének egyöntetű szabályozása s ezzel kapcsolatban a számvevői és (pénztári tisztviselők javadalmazásának rendezése czéljából megindított .országos mozgalmat magévá teszi.