Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-23 / 43. szám
XIX. évfolyam. 43. szám. Nyíregyháza, 1898. október 23. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. SZABOLCS VARMEGYE HIVATALOS LAPJA. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkiut egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek: [ . 7 postán vagy helyben házhoz hordva : ' dot***S. P™zk’ ,,me^fd^selc s a Égés? évre . . 4 forint. íaP szétküldésé tárgyában leendő felszóFél évre.........................................2 „ j lamlásoíc Jóba Elek kiadó-tulajdonos Ne gyed évre ..................1 „ könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám A községi Je«y,»1Jkt“‘;r™k"‘k esés'- éTre (Jánószky ház) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények^ a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldeni Hirdetési dijak: . , , _ , , . , , , , Minden négyszer hisábozott petit sor egyszer Bérmentetleu levelek csak ismert kéz ktol ■ közlése 5 kr.; többszöri közlés esetében 4 kr. fogadtatnak el. | Kincstári bélyegdij fejé >en, minden egjres liirA kéziratok csak világos kiv onatra s az detés után 30 kr. fizettetik, illető költségére küldetnek vissza. A nyi!t-térí közlemények dija soronkint 30 kr Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát és Általános Tudósító által Budapesten, Haasen3tein és Vogler irodájában Bécshen, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban. 158G. f. i. 1898. Hivatalos rész. Szabolcsvármegye főispánjától. Pályázati hirdetmény. A kormányzatomra bízott Szabolcsvármegye törvényhatóságánál 500 forint évi fizetés és 00 forint lakpénzzel javadalmazott s legközelebb megüresedett két kö igazgatási gyakornoki állásra ezennel pályázatot nyitok. A pályázni kívánókat felhívom, hogy törvényes minősitvényúket és életkorukat, igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám a folyó év november hó 3-ig, mint záros határidőig, nyújtsák be. Kelt Nyíregyházán, 1898. évi október hó ló-én. (2—1) Br. Feilitzseh, főispán. 1574. fi. Szabolesvárm*gye főispánjától. 1 oy o. Pályázati hirdetmény. A kormányzatomra bízott Szabolcsvármegye törvényhatóságánál rendszeresített s lemondás folytán megüresedett egy járási irnoki állásra, — mely állás 500 Irt évi fizetés és 100 frt lakpénzzel van javadalmazva, — ezennel pályázatot nyitok, s a pályázni kívánókat felhívom, hogy törvényes ininősitvényüket, valamint életkorukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám a folyó évi október hó 31-ikéig, mint záros határidőig, nyújtsák be. Nyíregyházán, 1898. év október hó 12-én. Br. Feilitzseh, főispán, A nemzeti szövetség munka-programinja. Az országos nemzeti szövetség, mint azt a lapunk legutóbbi számában közölt felhívásból olvasóink már jó tudják, a jövő vasárnap, e hó 30-dikáu tartja meg itt Nyíregyházán alakuló közgyűlését, a vármegyeháza nagytermében. Hogy az Országos Nemzeti Szövetség mivé fog fejlődni, minő hatalmas tényezőjévé válik a jövő század Magyarországának, azt e A. „NYIKVIDEK* TÁR0ZAJA. éjjel. — írta: Páfrány. — Az égboltozat élni látszik. A komor felhő gomo- lyagok folyton változtatják alakjaikat. Fantasztikus paloták tornyosulnak, hogy összeomoljanak újra. Szinte hallom a kupolák ropogását az oszlopsorok pattogását. Ki kigyul egy-egy foltja az égnek, ha úgy megritkulnak a mogorva felleg falankszok, hogy a mögöttük messze fenn világitó hold fénye átrezdülhet raj’uk. Olykor izzóvá lesz körös-körül egy felhő tábla, mint az Aert van der Neer festményein. Máskor sötét lesz minden mint az „elvégeztetett“ sző elhangzásakor. A város csöndes. A villamos izzók ostoba egykedvűséggel néznek a sötéttel farkasszemet. A gyógyszertár sarkán köpenyébe húzódva várja az álmos rendőr a felváltás óráját. Valahányszor kivillan a hold, a katholikus torony árnyéka lezuhan a piacz kövezetére, meg újra elmosó dik az éj sötétjében. Lassan bandukolok a sáros czemeutjárdán. Nézem » az eget nézem a sötétet, hallgatom a csendet. Ilyenkor érzem magam igazán jól a mikor teljesen egyedül va gyök. Úgy kinoz a nappal világosságával lüktető za jával. A nevetés fáj ha a más ajkáról csendül és fel- pirit, mint a hazugság, ha magam próbálom meg. Messze vagyok szülővárosomtól. Attól a szívtelen teremtéstől, a ki szerencsétlenné tett, azoktól a durva emberektől, akik nevettek rajtam. Messze jöttem; de az emlékeim utánam lopództak. Előbb csak egy kettő, aztán mindég több, több. Az ész nem fegyver a szerelem támadásai ellen, sőt ha védekezünk, mégjobbaD fáj a seb, amit raj uuk ejt. Hiába okoskodtam, nevettem ki magam. Hiába tartottam ijesztő meséknek, amit szivem beszélt hozzám, pillanatban csak sejteni lehet eszméi gyors elterjedéséből, de belátni és megitélui a maga egészében teljes lehetetlen. A hatás, mit a társadalom egységesítésének gondolata, a nagy vezéreszmék hiányában eddig kizárólag pártpolitikával foglalkozó közéletre gyakorol, sokkal mélyrehatóbb, mint azt maguk a szövetség első szerény alapítói gondolták. A társadalom egységének hiányára csak rá kellett mutatni s nyomban megértette mindenki, hogy ama nagy haladás daczára, amelynek legbiztosabb fokmérője az a szinte korlátlan bizalom, melylyel a külföldi tőke hozzánk beáramlik, hogy ama nagymérvű fejlődés napjaiban, melynek nyomai lépten nyomon szembeötlenek, az erőforrások folytonos izmosodása közben miért mutatkoznak az erőtlenség, az elgyöugülés tünetei a magyar társadalomban? Aki erre a jelenségre idáig rámutatott, frázis gyártónak t^y^ptták, és kétségbevouták vagy az Ítélete hel^fes-'égéfc, vagy hazafias fájdalmának őszinteségét. Elsavanyodott lelkű bús hazafiaknak csúfolták az ilyeneket, kik az indokolatlan borongás ködétől, melybe burko- lód/ni jónak látják, nem veszik észre a nemzet-élet napsugaras mezején lüktető egészséges fejlődést. Most, mikor a jelenségek meddő bírálata és színpadias szembeállítása helyett a nemzeti szövetség egyszerűen konstatálta, hogy a szabad cselekvés három évtizedén át, önszántunkból minden kényszer nélkül folytattuk azt, amit 300 esztendeig keserű kényszerűségből tűrni voltunk kénytelenek, hogy amit minden nemzet saját fennállása legfőbb biztosítékául ismert el, annak megvalósításán nem munkálmikor már kénytelen voltam meghallgatni. Szerettem azt a lányt szerelemmel, agyon filozofált, semmibe vett, de mégis rabszolgájává tett igaz szerelemmel. Mikor kinevetett, szerettem fájó szivvel, könnyező szemekkel, átkozódó szájjal, sorvasztó gyűlölettel. Menekültem. Azt hittem elfeledek mindent. Engem elfeledtek azóta, de én — a múltban élek. Benn voltam egy kávéházbxn, kissé szórakoztatott a zaj. Jől eső kábultság ült meg az agyamban, hogy a sürü füstöt nyeltem és hallgattam a biliárd golyók egyhangú összecsattanását. De hamar meguntam. Beszélgetni kezdtem a pénztár királynőjével. Ostoba némber. Frázisok az ajkán meg festék. Utánzott drágakövek a hajában. Utánzott a modora. — Magának sok az adóssága, azért olyan lehangolt. Találta ki rám. — Igen kisasszony nekem sok az adósságom. Ott hagytam. Oh bár ilyen lenne a világ minden asszonyi állatja, mindjárt nem lenne sok az adósságom. Kiléptem az utczára. Körülöttem az alvó város hiaroszkurója. Miutha a házik is pihegnének a hogy a hold fénye végignyargal a sötét tetőkön. Elkerült az álom. Minek mennék hiza? Ciak felzavarnám az öreg lakásadó bácsit, mig bebotorkálok. Aludni úgy sem tudnék. Hat csak nézdelődtem égnek fordult arczczal az utczákon végig. A városháza előtt találkoztam két boltőrrel. Ugyan megnézegettek. A mint tovább haladtam hallom, hogy az egyik utánam lopakodik.. Nagy sárfrecsc6entő csizma volt a lábán, mert pogáuy csoszogást rendezett a sárban, ahogy kerülgetett. Mosolyogtam a czélttévesztett hivatalos buzgalmon. De taimar elmaradt. Meggyőződött, hogy valami luoatikus, vagy kótyagos czivil a jámbor sétáló, hát nem gyilkolta tovább a barázdázó gilisztákat, amik ott abrakadabráztak az átázott földön. kodtunk, társadalmunk egységéért semmi komoly áldozatot nem hoztunk, — — most egyszerre elértük, hogy e kérdés, a vitatkozások ingatag mérlegserpenyőjéből kiemelkedett s a nemzet minden rétege előtt, mint a sürgősen megoldásra váró elodázhatatlan kérdések kérdése lebeg. Tagadhatatlanul nagy érdeme a Nemzeti Szövetségnek, hogy e kérdést fölvette, a feladatot kitűzte s annak sürgősségéről az elméket és a sziveket meggyőzni tudta. Ez az érdeme folyton öregbedik, agitácziója, melyet indított, páratlan sikerrel terjed s zászlaja oly diadallal járja be az országot, minőre aligha van példa a társadalmi mozgalmak történetében. Kétségtelen bizonyítéka ez annak is, hogy a szövetség az irányt is jól választotta, amelyben haladva czélját megközelitketőnek véli. A társadalmi egységet nálunk sem politikai, sem vallási ellentétek nem fenyegetik, nálunk nincsenek széthúzó országos pártok, mint például francziaországbau, hol a royalizmus és a re- publikanizmus hívei közt áthidalhatatlan flr tátong, vagy mint Nagy-Británniában, hol az angolok és írek között a reformáczió évszázados gyűlölséget teremtett és oly szakadást, melyet sem egy Cramvell vaskeze, sem egy Oraniai Vilmos alkotmány-tisztelete és szabadéi vüsége nem tudott eltüntetni. Magyarországon az antiszemitizmus sem tudott gyökeret verni; mint távolról jött vihar, áttört ugyan határainkon, végigszáguldott a hazán, pusztított is itt-ott, de nemzedékre kiható rombolásokat nem okozhatott s az összetartozás érzetét nem irthatta ki sem zsidóból, sem keresztényből. Befordultam a sarkon. Nyugat felől hűvös szól hömpölygött végig az utczán. Felhajtottam a kabátom gallérját, hogy némileg védve legyek, de hiába tettem a hideg szél keresztül fújt rajtam. Fáztam. Kopogást hallottam. Fülnek tetsző szabályos kopogást. Az urirend asszonyai és lányai kopognak igy járásközben magas sarkú szűk czipőcskókbe kényszeri- tett lábaikkal. Előrehajlott fejjel hallgattam az éjj kopogásait. Nem láttam semmit, végre tisztán hallottam, hogy felém közelit valaki. Csakugyan. Az előttem fénylő villamos lámpa alutt karcsú női alak sllhouttje tűnt fel. Egyik kezével szoknyáját fogta takarosán össze, hogy a sárba ne érjen, a másikkal egy hosszú sált tartott össze a mellén. Kicsinyes fehér keze szinte világított a sötétben. Megdöbbenve álltam meg. A gracziozus szoknya emelés, a járás finom előkelősége az arisztokratikus kezecske szinte megrémítettek a sáros hűvös éjben. Mikor meglátott a hölgy, léptei bátortalanok lettek, de hirtelen erőt vett habozó félelmén és bátran tartott felém Mikor nehány lépésnyire volt tőlem, vad kurjantás harsant fel a fordulónál az ut másik végén. Valami elázott lump Dyujtóztatta a hangszálait. A lebujba való kurjongástól szinte érzett a pálinka szaga. A hölgy rémülten rázködott össze, aztán gyorsan hozzám lépett. — Uram kisérjen el. Kis kezét bátran a karomra tette. Hangja rezgéséből rémület, bizalom, elszántság érzett ki. — A hova parancsolja nagysád. — Ide .... Nem messze már .... A nagybátyámhoz. Visza fordultam és sietve mentünk együtt tovább a Bikos járdán. — A néni .... A néni .... Meg is halt már talán. Beszélt lázas gyorsasággal egyik szavát a másikba öltve. Mai számunk 8 oldalra terjed,
