Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-23 / 43. szám
A mi a magyar társadalom erejét gyengíti, az kizárólag a gazdasági és kulturális meghasonlás. Szent-István birodalmában vagy egy fél tuczat kultúra versenyez egymással, s habár együttvéve sem említhetők a magyarral egy napon, ágaskodásuk szertelen hevében semmitől sem állanak oly távol, mint a magyar kultúra elsőségének elösmerésétől. Gazdasági rendszer sem egy van többé a hazabau; a három főirány közül a merkantilizmus és az agrarizmus még csak megfér egymással valahogy, egyikkel sem akar azonban békén meglenni a szoczializmus, mely tulnyomólag nemzetközi alapon szervezkedett s épen úgy, mint az idegen kultúrák képviselői, segély forrásait és támasztékait a haza határain túl keresi. A Nemzeti Szövetség e két zászló követőit ösmerte föl a nemzeti fejlődés legnagyobb ellenségeinek: a nemzetiségi és nemzetközi agitációt; ezekre hívta fel a hazafiak figyelmét, s ezek káros munkájának megakasztására óhajtja szervezni és mozgósítani a hazafiság munkaerejét. A hazafiság hallgatott a hívó szóra, megmozdult, kivonult és hadisorba állt. A fegyverek csillognak, a zászlókat vígan lengeti a szél. A jövő vasárnap lesz a nyíregyházi nemzeti szövetség megalakulása, s itt Herczegh Mihály, a szövetség elnöke nyilatkozni fog a szövetség legközelebbi muukaprogrammjáról. A szövetség előtt megfordult számos indítvány közt talán a legelső sorban megvalósítandó az, mely munkás rokkantház-alap megalakítását czélozza, és ez eszme megvalósítását kívánja, az összes vidéki szövetségek közös feladatává tenni az 1899. évre. Itt az ideje, hogy e terv végrehajtásának biztosítására intézkedések tétessenek. Gondoskodni kellene róla, hogy már az idei farsangon mindenütt megtartsák a Nemzeti Bált s azok jövedelmeiből megteremtsék a rokkant munkások ház-alapját. Ha egyszer ez alap megvan, önmagától fog az növekedni, mert alig gondolható nagyobb ipari vállalat, részvénytársaság, vagy pénzintézet, mely egy ilyen alaptól a hozzájárulást megtagadná. S ha megnyílik az első ilyen rok- kantakháza (olcsó, egészséges levegőjű vidéken), követni fogja azt a többi is. Azután mindjárt a nemzetiségi ügyekre kerülhet a sor. a_______________________________________________________ A társadalom, mint nevelő. A felületesen gondolkozó emberek akárhányszor vagy a szülei házat, vagy az iskolát okolják azért, hogy egyik másik fiatal ember nem tölti be hivatását, vagy letér a becsület útjáról. Pedig legtöbb esetben sem az egyik, sem a másik nem oka, hanem a társadalom, melyben a fiatal élt s melynek csábítása erősebb volt, mint az ő egyéni akarata. Igaz, a szülei szeretet, a maga túlzásaiban, gyakran ferde helyezetbe hozza a fiatal embert. Az iskola, ha csak tanít és nem egyúttal nevel is, szintén nem szilárdítja meg a tanuló karakterét annyira, hogy midőn a rideg életbe lép, fel tudná fogni a körülötte — A néni nagy beteg már régen .... A néni nagyon gazdag .... Nekem mellette kellett lenni mindég. A család akarta. Sírni kezdett. — Ne Bírjon kisasszony. Ebbben a hűvös szélben könnyen szembajt szerez, ha könyes szemmel járkál. Ijedten abba hagyta a sírást. Megrettent a hangom szárazságától. Nagyon engedelmes kis lány lehetett. A mig mellettem haladt, figyelmesen néztem rajta végig. Nyúlánk elegáns alakja volt. Szelíden domborodó csípői enyhén hullámzottak a magához szorított finom szövésű szoknya redői alatt. Járása könnyű finom volt. A lábait nem láthattam a sötétben. A bolyhos vastag sál alól bájos arczocska látszott ki lehetetlenül finom vonásokkal. Kissé merész orr, eszményi körvonalakkal, vékony, de határozott szemöldek, hosszú szem- pillák, összeszoritott piczi száj. Újra beszélni kezdett. — A néni .... Már alkonyat óta haldoklik . . . Istenem, Istenem .... És én egyedül voltam mellette. Most már az eszméletét is elvesztette. Borzasztó volt. . . . . Borzasztó. A hangja elfúlt, mintha rémképeket látott volna maga előtt, kis kezét szemeire nyomta. — Mindig a kulcsokat kérte. — A kulcsokat. A ku'csokat. Hörögte, sikoltozta. Oda hordtam neki minden kulcsot a szobákból. A párnája alá ráki a mindet. Akkor aztán csendesebb lett egy kissé. Már azt hittem jobban van, amikor hiretelen fel ült az ágyban, pedig olyan gyenge volt, hogy a mikor a leveBét itta is támogatni kellett, hogy ülve marrd- hasson, aztán rám kiáltott irtóztatóan. — Zsiványok! Zsiványok vagytok mind. — Azzal hányát esett. Azóta hörög mindég. Én sírtam. Én féltem, nagyon féltem. Oh Jézuskám, szerel mes Jézuskám. Nagy hat ablakos ház elé értünk. — Itt lakik ő, a nagybátyám. Uram köszönöm, hogy elkísért, nagyon köszönöm. — Engedje meg kisasszony, hogy még ne távozzam. Amint látom csengő sincs a kapu mellett ; meg hátha idehaza sincs a nagybátyja. összehalmozódó veszedelmeket és ellen tudna állani a fenyegető csábításoknak. Az ilyen hosszabb-rövidebb ideig tartó tévelygés után vagy elbukik, vagy kiábrándul — nagy erkölcsi károk árán. Dz sokszor olyan ifjakat is látunk elbukni, a kiket a leggondosabb szülei kezek vezettek és akik az iskolában példái voltak a becsületes, előretörő tanulók uak. A kikhez szüleik, tanáraik és maga a társadalom is vérmes reményeket kötöttek. Ennek egyedül való oka maga az a társadalom, melyben az illető elbukott. Mert a társadalom, mint nevelő tényező, van olyan fontos, mint akár a család, akár az iskola. Anélkül, hogy az ember észrevenné, hatalmába keríti s alakítja őt. Innen van, hogy ott, ahol egészséges a társadalom, ahol annak elemeiben a kötelességtudás, hazafiság, önzetlenség, általában pedig a társadalmi erények virá goznak, ott a társadalom folytatja és befejezi a szülei háznak és iskolának megkezdett nevelő-munkáját és ritkaság számba megy az eltévelyedés. De amely társadalomnak légköre meg van fertőz- tetve; hol a léhaság, trágárság, nagyképűsködés, látszat után való kapkodás, szóval az úgynevezett svihák szellem él és uralkodik: ott csakhamar lekapják a lábáról a legbecsületesebb ifjat is és viszik, sodorják magukkal — menthetetlenül. A társadalom a maga példájával hat és alakit. Az embernek igen sokszor jobb meggyőződése ellenére is simulnia kell hozzá, mert különben különcznek tartják. Vannak költséges, de utóvégre is tartalmatlan élvezetek, melyeknek a legtöbb ember pusztán azért hódol, mert az úgy illik. Azzal egyáltalán nem törődik, hogy azok a költséges léhaságok túlhaladják anyagi erejét és válságba sodorják magát is, családját is, azokban részt kell venni legalább addig ameddig. A fényűzés, pazarlás, könnyelmű életmód az, mely a mai társadalomnak legfőbb vétke. A legtöbb ember anélkül, hogy az állásával járó kötelességekkel legke- vésbbé is törődnék, éli világát, nem gondol a jövővel s könnyelmű életének következménye az anyagi s evvel együtt igen sokszor az erkölcsi romlás is. Hány dúsgazdag ember jutott már koldusbotra, ki egész életen át gondatlan élet mellett teljesithette volna polgári kötelességeit és jótevője lehetett volna embertársainak ? Megbukott, mert a társadalom a maga ezerféle vészé delmével minduntalan ott ólálkodott körülötte s addig csábítgatta, mig elnyelte őt. El lehet gondolni, hogy mily veszedelemmel jár a serdülő ifjúra, aki a társadalom nyújtotta példákban legtöbbször ellenkezőjét látja annak, amit az iskolában fiatal leikébe csöpög tettek. Látja, hogy a bűn voltakép csak ott kezdődik, hol a büntető törvénykönyv paragrafusai alkalmazhatók s hogy a társadalom nemcsak hogy nem száműzi magából azt, akinek élete a léhaságoknak folytonos lán- czolata, de még beczézi is, mig a komoly törekvést, a tiszta erkölcsöt nem ritkán gúnyos mosolylyal kiséri. Sőt azt is látja, hogy romlott társadalmi viszonyaink igen alkalmasak arra, hogy az életben a szédelgők és kapaszkodók boldogulást nyerjenek, azok pedig kik kö telességeiket híven teljesitik, de meggyőződésüket nem a napi árfolyamok szerint igazítják, legtöbb esetben inellőztetnek. Mindezek a tapasztalatok bizony nem nagyon alkalmasok arra, hogy a szülei házban és az iskolában szerzett erkölcsi alapot nála föntartsák, avagy tovább fejlesszék. Sőt ellenkezőképp, az ifjú csakhamar meg szokja azt a légkört, melyben a többség olyan jól érzi magát — és a társadalom befejezi nevelő feladatát. _________„IV Y t R, V I P É K“____________ Te lefon-kapcsoló. Említettük előző számunkban, hogy Vass József, Nyíregyháza város segédmórnöke — aki mellesleg mondva, már több rendbeli s a legkülönbözőbb találmány fel— Itthol van, tudom hogy itthol van. Az idén még fürdőre sem ment, mert idehaza akart maradni, mikor a néni meghal. A nénit nagyon féltették, mert a néni nagyon gazdag. A kapuhoz léptem és a díszítésül alkalmazott oroszlán szájában lógó rézkarikával keményen megkopogtattam a faragott deszkát. Többször megismé-. teltem a kopogtatást, mig végre neszezést hallottam odabenn. — Ki az? Harsogott a kapu mögött egy fakóhang. — Én vagyok Paula. Felelt reszketve a kis leány. — Egyedül ? — Nem. Egy jó úr van velem A kit felkértem, hogy kisérjen el. — Mit kisérgetteted magad ismeretlen urakkal! A kapu nyikorogva tárult ki. Én oldalt húzódtam. Sunyi pofáju öreg ember állt a nyílásnál egyik kezében lámpás égett, a másikban komoran villogott egy tömzsi revolver csöve. — Jöjj be. Szólt parancsoló hangon, azzal rám egy rideg, majdnem gyűlölködő pillantást vetett és be vágta a. kaput. Egy darabig még előttem lebegett az öreg ellenszenves arcza, rendetlenül nőtt szakádéval és két haragvó szeme, óriási szemöldeivel. Erős rokonszenv támadt bennem ismeretlen csodaszép védenczem iránt. Találkozásom vele, zavart előadása a haldokló néniről, akit valami zsugori szipolyénak képzeltem, izgatták fantáziámat. Elhatároztam, hogy megvárom az öreg nagybácsit és a kedves kis Mignont amig kijönnek. Pár perez múlva kijöttek az öreg és a lány a nagy mord házból. Távolról utánok mentem. Egész nyugodtan tettem, anélkül, hogy leskelődésse! vádoltam volna magamat. Éreztem, hogy kötelességem tovább kiséi ni a kis lányt, aki olyan nagy bizalommal fordult hozzám védelemért. Átmentünk már vagy öt utczán, mig végre csinos egyemeletes ház kapuja alatt tűntek el. lalálója nevével dicsekedhetnék, ha szerénységével a dicsekvés összeférne, — legújabban a telefonon dolgozott ki egy olyan újítást, amely hivatva van idővel különösen a vidéki telefonok építésének, berendezésének és kapcsolásának eddigi rendszerét átalakítani. Megígértük azt is, hogy ezt a nevezetes találmányát, amelyre immár a szabadalmat is megszerezte, részletesen ismertetni fogjuk. Ezúttal kíséreljük meg ezt, már amennyire igy leírás utján, rajzok és készülékek nélkül lehetséges. Legvilágosabb lesz a kép, ha a Vass féle telefon kapcsolási rendszert az eddigi kapcsolási rendszerrel egybe- hasonlitjuk. Miként történik most a telefonállomások összekapcsolása ? Minden telefonhálózatnak van egy központja. Ebből a közpotból ágaznak szét a vezetékek az egyes telefon- állomásokhoz. Tegyük fel például, hogy Nyíregyházán a már felépített, de központi váltók hiánya miatt még a forgalomnak át nem adott telefonhálózatnak van 50 előfizetője, vagyis ugyanannyi állomása: A központból, a posta- hivataltól minden egyes állomáshoz külön vezetékek ágaznak szét. Ha most már a városházán levő állomásról például a laktanyába valaki beszélni óhajt, először csöngettyü jelt ad a központba, a posta hivatalba s ott kéri összekötni a városházától a postahivatalig futó vezetéket a posta- hivatalból a nagylaktanyába futö vezetékkel. A Vass-rendszere épen ezeket a külön központba, illetve a központból az egyes állomásokhoz futó vezetékeket s igy magát a központot is feleslegessé teszi, anélkül, hogy a beszélgetés a következő állomásokon kihallgatható volna. Az ő rendszere szerint ugyanis a vezetékeken egymásután, sorban következnek az egyes állomások, épp úgy, mint például a villamvilágitás vezetékein az egyes lámpák. Ötven előfizetőnél, illetve állomásnál tehát a telefon- vezeték kiindulva az elsőnél megy sorba, hogy úgy mondjuk, körül valamennyi állomásia. A találmány fináncziális jelentősége tehát már itt, a vezetékek sokkal, illetve sokszor kevesebb volta miatt is szembeszökő. Tegyük fel például, hogy a központból átlag minden állomás 500 méterre esik, akkor az állomások részére ötvenszer ötszáz, vagyis 25000 méter vezetékre van szükség ma, mig a Vass rendszere mellett — kerek számítással élve, vagyis az egyes állomásokat 500 méteres sugaru körben képzelve — a ludolph- féle száinszerint 3140 méternyi vezeték elegendő. — A megtakarítás tehát majdnem 90u/0. Ilyen olcsó és egyszerű telefon berendezés azonban már van is — például az árvízvédelmi társulatoknál, törvényhatósági hálózatokban stb. — ez tehát nem uj találmány. Csakhogy az ilyen telefonon, amit egy állomáson beszélnek, az a többi, valamennyi állomáson hallható. A Vass találmányának lényege azonban éppen abban rejlik, hogy ő a kívánt állomáson kívül a többi állomást az összekötésből kizárja, illetve a kapcsolást, összeköttetést csak a beszélő által kívánt állomással létesíti. És ezt igen elmés és még is igen egyszerű utón éri el. Mindenik állomáson egy — a körfűrészhez hasonló alakú, de természetesen sokkal kisebb alakú — fogazott kereket alkalmaz. A fogazott kerék fogai számozva vannak. Minden szám egy-egy állomásnak felel meg. A Vass találmánya szerint már most, hogy a kívánt állomással való kapcsolás létesüljön, a beszélni kívánó a saját állomásán levő fogas kereket egy e czélra kidolgozott készülékkel az illető számra igazítja, miközben az összes állomások fogazott kerekei a villamos áram segítségével ugyanazt a fordulatot megtevén, ugyan azt az Megálltam a kapu előtt és visszafojtott lólekzettel hallgattam be a néma sötét udvarba. Egy szobából dühös kutyaugatás hallatszott. Majd vad szitkozódás, aztán revolver lövés csattant el. Rá, vonitva futott át az udvaron egy selyemszőrö fehér setter. A kutya kifutott az utczára, közben majd levert a lábamról Az út közepén megállt ős nyöszörögve nyalogatta az oldalát. Csend lett újra. Bdjebb mentem a bokrokkal be nőtt udvaron. Szakgatott sikoltozást hallottam tompán az emeletről. Az udvar csendes maradt. Azt hiszem senki sem lakott a nénin kívül az egész házban. Hirtelen elszántsággal felszaladtam a lépcsőn. Az ajtók tárva, nyitva álltak. Beléptem a szobába. Oldalt egy UvegeB ajtón át rémiló dolgot pillantottam meg. Kiasszot testű asszony feküdt az összegyűrt ágyon. Az ágy előtt térdelt, arczát kezeibe rejtve a szép lány. A haldokló már utólaó perczeinől lehetett, mert mozdulni sem bírt, csupán meredő szemei éltek még, azok folyton kisérték a szobában foglalatoskodó vén ember minden mozdulatát. Az öreg semmire sem ügyelve egy üres párna hajba papirosokat, ékszereket dobált a felnyitogatott szekrényekből. Zajtalaiul visszavonultam. Intimus családi ügyekbe nincs beleszólásom. A nagybácsi mindössze a végrendelet nehány során tesz önkéntes változtatást. Felhábrodva, megundorodva az embertől tartottam hazafelé. A hold fénye nem küzdött már a felegekkel. Fel adta a harezot, verve volt. Az eget sürü sötétség borította. Lassan, alig neszezve megindult az eső. Könnyűnek éreztem magam ős egy tapasztalással gazdagabbnak. Igen láttam az embert. Ez az, ez az! Láttam a durva, a kapzsi, a szívtelen rablót amint megfeledkezve képmutatásáről, gálád önzéséhez méltóan megrabolja a halottat, hogy pénzesládájában egy-két fiókkal több legyen tele.
