Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-09 / 41. szám

4. — A 13 aradi vértanú kivégeztetésének évfor­dulóján, a szabolcsvármegyei 48-as honvédegylet kezde­ményezésére a helybeli ág. ev. templomban gyászisteni tisztelet volt, amelyen — a testületileg — zászló alatt kivonult öreg honvédeken kivül — elég szép számban résztvett a kegyeletes közönség is. — A Bessenyei szobor leleplezése. Erzsébet királyné gyászos halála következtében, a Bessenyei szobornak e hó 12-dikére kitűzött leleplezési ünnepélyét elhalasztották. A vármegye állandó választmánya e hó 6-dikán tartott ülésén foglalkozván e kérdéssel, azzal a véleménynyel fogja azt a kedden megnyitandó vár­megyei közgyűlés elé terjeszteni, hogy a már is beállott őszi idényre való tekintettel a szobor ünnepélyes le­leplezése a tavaszig elhalasztassék, amikor is az ünne­pély, a májusi várrmegyei közgyűlés keretében lesz meg­tartható. — Képviseleti közgyűlés. Nyíregyháza város képviselőtestülete péoteken közgyűlést tart, amelyen mindenek előtt tárgyalni fogják a legutóbbi közgyűlé­sen elintézést nem nyert ügyeket, továbbá a városi kövezés öt éves programm tervezetet, a szegény ügy rendezésére vonatkozó szabályrendeletet, a tanács ja vaslatát a gőzfürdő bérbeadására megtartott árverés eredménye felől s még nehány kissebb jelentőségű ügyet. — Vad-„kacsa“. Az 1 krajezáros „Friss Újság“ czimü lap október 6-diki számában a következő újdon­ságot közölte Nyíregyházáról: Cigányok garázdálkodása. Tegnapelőtt tartották meg Nyíregyházán az országos vásárt, melyen sok ezerre menő iparos és földmives sereglett össze. — A nagy vásártéren vándorczigányok ütötték fel sátraikat és a vásár megelőző éjjelén való­ságos ostrom alá vették az árusok bódéit. Egész kis csata fejlődött ki a vagyonukat védő iparosok és kereskedők és a rabló czigányok közölt. — Mikor a czigányok látták, hogy nem tudnak boldogulni, hirtelen adott jelre, elmenekültek s a város felé vették utjokat. Itt több házban törtek be, s ami csak elmozdít­ható volt helyéről, mindent elvittek. Azután nyomtalanul eltűntek. A későn értesített csendőrök csak másnap vet­ték üldözőbe, de fáradozásuk azért nem volt eredmény- telen, mert néhány óra múlva már elcsípték a rablókat s a rablott tárgyak egy része is megkerült. Még a hetek előtt ellopott lovakat is megtalálták a czigányoknál. — Minthogy tudomásunk sz- rint az éretlen diák gyere­kek által nemrégiben még „Nyíregyházi sajtóiroda“ czim alatt létesült vállalkozás — épen a mi informácziónk következtében — megszűnt, nem tudjuk felfogni, hon­nan keletkeztetett az a hir és hogyan jutott be a neve­zett újságba. Mert, hogy elejétől végig szemen-szedett hazugság, az nyilvánvaló, nem történhetvén meg az az ott leirt rettenetes czigánygarázdálkodás már azért sem, mert nálunk országos vásár nem is tartatott mosta­nában. — Színészek Nyíregyházán. Halmay Imre szín­társulata, melynek városunkba jövetelét már tudattuk lapunk t. olvasóival, mint értesülünk e hó 12-én érkezik Nyíregyházára s 13-án, vagy 14-én kezdi itt meg elő­adásait. — A gőzfürdő bérlete. A gőzfürdő bérbeadá­sára a héten tartották meg a városnál a képviselőtes­tület által elrendelt második árverési, amikor is egyet­len egy pályázó jelentkezett, nevezetesen Tolnay Sándor á Sóstó fürdő mostani bérlője, aki 1800 írt évi bér­összeget hajlandó a gőzfürdőért fizetni, ha a város a fürdői teljesen jókarba helyezi s ilyen állapotban való fenntartásának költségét a bérlet tartama alatt viseli. E feltétel nélkül csupán 1500 forint évi bért hajlandó fizetni. Ez ajánlat fölött a pénteken tartandó közgyűlés fog határozni. — Jegyző-választás. A líis-Léta községben lemon­dás folytán üresedésbe jött jegyzői állást e hó 18-dikán töltik be választás utján Kis-Létán. A pályázati kérvé­nyek 16-dikáig adhatók be a járási főszolgabírónál — Öngyilkos fiatal tisztviselő. Dómján József doháuyjövedeki tisztet csak mintegy három hónap ou helyezték át S.-A.-Ujhelybe a budai dohánygyárból. A 28 éves fiatal ember, komoly, szolid viseletével s kötelességének szorgalmas, lelkiismeretes teljesítésével első percztől megnyerte felebbvalóinak megelégedését é> becsülésót éppúgy, mint alantasainak tiszteletét s ragaszkodását. A jóravaló fiatal tisztviselő a múlt hél elején roszszul lett s ebből a roszszullétből mihamar orbáncz keletkezett, még pedig oly súlyos lefolyással hogy a beteg időnkint magán kivül való állapotba jutott. A múlt hó 28-án kora reggel, amint ápolónéjs egy pereznyi időközzel a beteg szobájába visszatért, meg borzadva látta, hogy a beteg, vérében fagyva vonaglik A szerencsétlen azt az őrizetlen kis időt használta fel tette elkövetésére. Addig, az Íróasztal fiókjából elővette borotváját, a melylyel fölvágta karjain, lábain és nyakán az ütőereket, úgy, hogy nehány perez alatt kiszenvedett. Hogy beszámíthatatlan állapotában lett öngyilkossá, bizonyítja az is, hogy egy szüleihez intézett összefüggés uélküli levelet hagyott hátra. — A kőtaji izraelita hitközség szeptember hó 8 án tartott közgyűlésében Zoltán József urat egyhangú­lag elnökévé választotta. Az uj elnök küldöttség által meghivatván, fennkölt szellemű beszédben köszön'e meg a bizalmat s megtiszteltetést, Ígérve, hogy a hitközség úgy kulturális, mint anyagi ügyeit fejleszteni legfőbb kötelességének fogja ismerni. — Bokréta ünnepély. Az épülő vármegyei köz­kórház bokréta ünnepélyét, amely az országos gyász miatt eddig nem volt megtartható, mint értesülünk október hó 9-dikén délelőtt II órakor fogják meg­tartani. — Adófizetők figyelmébe. Október elsejével a folyó év utolsó negyede is bekövetkezvén, a városi adó­hivatal ezúton is figyelmezteti az adófizetőket, hogy immár a folyó évi egész adótartozás esedékessé és fizetendővé vált. Igyekezzenek tehát azt a saját jól felfogott érde­kükben mielőbb befizetni, nehogy kamattal és végrehaj­tási költségekkel legyenek kénytelenek megpótolni. — Egyidejűleg arra kéri a városi adóhivatal a fizetni szán­dékozókat, hogy a városban lakók lehetőleg hétfőn, „N Y I B V I D É K“ kedden, továbbá csütörtökön és pénteken teljesítsék a fizetéseket, minthogy a szerda és szombat napokon a tanyán lakó adófizetők tömegesebb jelentkezése folytán a pénztári hivatalban és a könyvecskék kiállítása körül olyan torlódás támad, hogy a fizetések e napokon csak tetemes időveszteséggel, vagy egyáltalán nem teljesít­hetők. — Névváltoztatások. Weisz Ármin kis-várdai- lakos vezetéknevének „Vas“-ra, Jfahari János thuzséri lakos „Nádai“-ra, Dietzel Ödön kemecsei lakos „Dénes“-re, Kása Gábor bezdédi lakos „Szoboszlai“-ra, Bothmann Abrahám kisvárdai lakos „Radó“-ra, Pernál Mihály nyír­egyházi lakos vezetéknevének „Pénzes"-re kért átváltoz­tatása belügyminiszteri rendelettel megengedtetett. — Gtyászrorat. Özv, limits I.tvánné szül. Krasznay Ilona, maga, gyermekei: Piroska, Hona, s nagyszámú rokonsága nevében is fájdalommal tudatja szeretett férjének Katits István nyugalmazott vasúti ellenőrnek hosszas szenvedés után, életének 49 ik, házasságának 26-ik évében, folyó hó 3 án történt fájdalmas elhunytál. A megboldogult hült tetemei folyó évi október hó 5 én d. u. 2 órakor fognak Kemecsén, a róm. kath. anya- szentegyház szertartásai szerint, az anyaföldnek átudatni. Az engesztelő szent mise-áldozat folyó évi október hó 6- án, reggel 8 órakor fog az egek urának bemutattatni Kemecsén. Kelt Kemecién, 1898. évi október hó 3-án. Nyugodjék békével! — Fájdalomtól megtört szívvel jelönijük a magunk és összes hozzánktartozóinknak nevében, felejthetetlen drága kis fiunknak Pistának élete 7- ik évében, folyó hó 4-éu délután 3'/a órakor rövid szenvedés után történt gyászos elhunytát. A drága halott hült tetemeit folyó hó 5-én délután 4 órakor fogjuk a róm. kath. vallás szertartása szerint, a kálló- semjéni sirkertbe örök nyugalomra kísérni. Iiálló-Sem- jén, 1898. október hó 5-ikén. Angyalok virraszszanak álma felett! Kertész István és neje Várady Katalin. — Sertésvész és lépi'enc. Vármegyénk területén az állati betegségek, nevezetesen a sertésvész és a szar­vasmarhák között a lépfene ismét nagyobb mértékben kezd fellépni. így újabban a sertésvész Nyirbéltek, Búj, Ujfehértón, Kálló-Semjén, Berencs és Nigy-Kálló köz­ségekben fellépett s ez okból ezek a községek zár alá vétettek. — Megveszett tehén. A Kordován bokor tanyán Gyurján János gazdának egy tehene kutya marás követ­keztében megveszett. Ez okból a város területén levő kutyákra 40 napi zár reneeltetett el. — At. hölgyek figyelmébe. Girtner, Holvay és társa női divattermébe (Budapest, Szervita-tér 5.) meg érkeztek a legremekebb őszi és téli ruha, pongyola és felöltő modellek. A legújabb és legdivatosabb francba és angol kelmék, úgyszintén lyoni selyemszövetek nagy választékban tartatnak raktáron. A szebbcél-szebb angol és franczia szabású toilettek pedig mérsékelt ár melleti a saját műhelyben készülnek, úgy, hogy a hölgyek sajái érdeküket védik, ha toilettjüket, Gartner, Holvay és társánál szerzik be. — A kézbesithetlon ős fölös szállítmányok a vasúti üzletszabályzat 70 §-a értelmében nyilvános árve­rés utján d. e. 9 órakor az alább felsorolt állomások teheráru raktáraiban a következő napokon kerülnek eladásra, melyhez a t. közönség ezennel meghivatik. Pozsony állomáson 1898. okt. 13-án. Szeged V » 18-án. Kolozsvár » n » 18-án. Szabadka » » » 19-én. Budapest dprt n » » 20-án. Szatmár i) » » 21-én. Zágráb » » n 21-én. Eszék » n 25-én. Miskolcz Göm. P- U. V 25-én. Budapest ny. ] p. U. » V 27-én. Pápa „ n n 27-én. Arad » „ D 28-án. Győr » » „ 28-án. — Bútor kiállítás. Jakobovits Mór bútor ki rakatában, egy pár napig complet machagoni szalon be­rendezés látható, mely oly díszes, szolid, ízléses kivitel­ben vau összeállítva, hogy bátran mondhatjuk, miszerint azon ezég mindenHgényekuek, úgy szolidság és izlé sességre mindenkor megfelel; felhívjuk a n. érd. közön sőg becses figyelmét, hogy azon bútorok megtekintését el ne mulaszsza, mely érdemes arra. — Hogy a posta mily óriási feladat megoldá­sára képes, az kitűnik, ha rövid figyelemre méltatjuk azokat a hivatalos jegyzékeket, a melyekkel a Budapesti Újságírók Egyesületének sorsjáték kezelősége a sors­jegyeket az országban szétküldte. Ezekből kitűnik, hogy f. hó 4-én 4680, f. hó 5-én 2640, f. hó 6-án 4320, tehát három nap alatt 11640 ajánlott levelet adtak föl a budapesti főposta hivatalnál, melyeket még aznap továbbí­tották. Ezek az ajánlott levelek újságírói sorsjegyeket tartalmaznak, a melyeket megrendelés folytán küldött a kezelőség az egyes helységekbe. Hogy mily óriási érdek­lődést tanúsít a közönség az újságírók sorsjátéka iránt, az ebből is fényesen kiviláglik. — Mozgó fényképek. Edison egyik szórakoztató érdekes találmányát fogja Kővári 31. fővárosi electro- technikus bemutatni Nyíregyházán, a színházban, ma vasárnap. — A mozgó fényképek, a villamos fény alkalmazásának egyik rendkívül érdekes módja, amely gyönyörködtet a mellett, hogy úgy is leköti a szemlélő figyelmét, mint tudományos természettani kísérlet. — Kővári M. ur egyike a leghivatottabb bemutatója a mozgó fényképek találmányának. Ő szórakoztatta a Víg­színház közönségét 42 estén át ügyes mutatványaival s bizonyos, hogy látogatóinak nálunk is élvezetes estét fog szerezni. Három előadás lesz. Az egyik szombaton este 8 órakor, a másik gyermek előadás vasárnap délután 5 órakor, a harmadik vasárnap este 8 órakor. Minden egyes előadás más-más programmal tartatik. Helyárak: Páholy 2 frt 50 kr., támlásszék 60 kr., erkély 40 kr. Jegyeket Jakobovics Fanny k. a. dohánytőzsdéjében lehet előre is váltani. — Katáughy-Naptár. Karácsonyra nagy irodalmi újdonság készül: a Katánghy Niptár, melyet Nagyságos K&tánghy Menyhért országgyűlési képviselő ur, a Napló­bíráló bizottság tagja irt és szerkesztett, választási költségeinek részben való behozásának tekintetéből. Az „Országos Hírlap“ megszerezte a jeles hazfitól kizá rólag előfizetői részére s mindazoknak, akik most elő­fizetői lesznek, bérmentve ajándékul küldi karácsony he tőben. Ki ne ismerné nagynevű Írónk Mikszáth Kálmán pompásan megrajzolt alakját, Katánghy Menyőrtet? Mikszáth páratlan humorának, éles szirájának és nagy megfigyelő tehetségnek ez egyik legkiválóbb alkotása, mely az olvasóközönségnek már eddig is ritka gyönyörű­ségére szolgált. Kétségtelen, hogy Mikszáth géniusza ez ujsbb alkotásban is túl fogja szárnyalni a várakozásokat s a Katánghy-Naplárral oly müvet ad a közönség ke­zébe, melyhez fogható nincsen a magyar irodalomban^ Az „Országos Hírlap“ kiváló Ízlésének ős a müveit ma­gyar olvasó közönség iránt való előzékeny figyelmének adja tanúságát az által, hogy e naptárt küldi szét elő­fizetőinek karácsonyi ajándékul és újabb bizonyságot ad arról, hogy a közönségnek azt a nagy pártfogását, mely- lyel e lapot eddig is elhalmozta, méltán megérdemli, — Magyar-német és német-magyar zsebszótár, tekintettel a két nyelv szólásaira czimmel uj szótár jelent meg Wo ff Béla áll. fóreaiiskolai tanártól az Af- henaeum kiadásában. A munka az eddig megjelent szótá­rainktól leginkább abban kü'önbözik, hogy nem csak szótár, hanem egyúttal phraseologia is. A szerző ugyanis nemcsak arra törekedett, hogy az egyes szavaknál a magyar ős német nyelv eltéréseit példákkal és útba­igazító jegyzetekkel megvilágítsa, hanem még a főnevek ejtegetését, az igék ragozását, a mélléknevek fokozását is feljegyzi. Ez újításnak főképen a tanuló ifjúság fogja jó hasznát látni. A mű általában az iskola kívánalmait tartja szem előtt, de másoknak is segítségére lehet a német nyelv nehézségeinek leküzdésében. A gondos nyomású s csínnal kiállított könyv ára egyenkint kötve 1 frt, egybekötve a két rósz 2 frt. — Fáik Miksa visszaemlékezései. Erzsébet királynéra kétségtelenül a legszebb és legérdekesebb munkálatok közé tartoznak, melyekkel a inegdicsőült fejedelemasszony emlékének az irodalom áldozott. Csak elismerést érdemel hát a „Magyar Könyvtár“ szerkesz­tősége, midőn ez eddigelé csak a lapokban szétszórtan megjelent dolgozatokat most összegyűjtötte és külön füzetben bocsátotta közzé, hozzáadva a királynénak azt a kétségtelenül legszebb arezképét, melynek Schrotzberg festette eredetijét a müncheni képtárban őrzik. — A „Magyar Könyvtár“ most megjelent uj sorozatának egyéb nagyérdekü füzetei is vannak. — Első helyen áll Jókai Mórnak egy még eddig kiadatlan drámája, a „Helvila“ czimü, mely az 58—59-es kettős számot tölti meg. — A 60-dik szám a legújabb orosz elbeszélői gárda egyik legzseniálisabb tagját mutatja be, Csehov Antalt, a kit nálunk Szabó Endre tett népszerűvé. A 61. számbau Kölcsey Ferencz válogatott beszédeit teszi közzé Radnai Rezső, aki a magyar szónoklat ez egyik atyamesterének legjobb munkáit válogatja össze. — A 62. számú füzet egy szenzácziós amerikai regényt tartal­maz : czime „Újjászületés“ szerzője Charles Yke. E füzetet ismét egy magyar tárgyú szám követi: elseje a „Magyar Könyvtár“ programmjában Ígért történeti életrajzoknak. Pázmány Péter életét mondja el benne Áldássy Antal egyetemi magántanár, röviden és' tömö­ren ismertetve nemzeti történelmünk e nagy alakjának szereplését. A füzetet nyolez, a szöveg közé nyomott nagyérdekü kép gazdagítja. Ezeket nyújtja legújabb 6 füzetében a „Magyar Könyvtár“, kétségtelenül á legsok­oldalúbb, legtartalmasabb és legolcsóbb az e nemű válla­latok közül. Egy-egy szám ára 15 kr. A kiadóczég — Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) — szívesen szol­gál teljes jegyzékekkel. — A kuruez háborúk története. Az Athenaeum r. társaság kiadáaábau megjelenő „A magyar nemzet története“cziinű tiz kötetes nagy munka (milleniumi kiadás) gyorsan közeledik befejezés felé. A kerek kétszáz füzetre terevezett vállalatból most jelentek meg a 174., 175., 176., 177. fűzetek,melyek az utólsóelőttinek hagyott hetedik kötethez tartoznak, miután a nyolezadik, kilenczedik kötetek már meg jelentek, az utolsó húsz füzettel pedig a tizedik kötet nyer befejezést még ebben az esztendőben. Ez a hetedik kötet, mely AcsádyTgnácz jeles tollából került ki, „I. Lipót és I. József kora (1657—1711)“ czimet viseli. Ennek a magyarországi függetlenségi harezok klasszikus borszakának ecyik legérdekesebb, legvonzóbb epizódját képezik az úgy­nevezett kuruez háborúk, II. Rlkóczy Ferencz alatt. A törökök kiűzetése után a bécsi udvari politika mindent elkövetett, hogy a török hatalom jelvénye, az elűzött félhold helyébe mindenüvé a kófejü sas fészkelje be ma­gát. Magyarországgal a törökök kiűzetése után, mint val imi hódított országgal, kezdtek bánni a bécsi udvari politika emberei. A várakat a magyar törvények világos megszegésével idegen zsoldos katonasággal rakták meg. A magyar elem gyengítése czéljából idegen, ellenséges érzelmű bevándorlókat telebitettek le az ország lakatlan vidékein. Az uratlan földeket kü.földi nemeseknek aján­dékozták, kik a bécsi udvari politika szolgálatába szegőd tek. Mindent elkövettek a politikai magyar Demzet, a migyar állam függetlenségének meggyöngitése czéljából. Hogy az előre látható elégületlenséget elfojtsák, a rém uralom rettenetes eszközeihez folyamodtak. Az ország némely városaiban vésztörvőnyszékeket állítottak fel, Eperjesen, Pozsonyban, Kasián* csak úgy patakzott a magyar hazafiak, a bécd politika szemében pólitikai bűnösök vére. Ekkor emelte fel zászlóját, az előgületlenek élére állva, II. Rákóczi F'erencz, és erre a zászlóra ez a jelszó volt Írva: „prolibertate.“ A világ történelem egyik legvonzóbb, legszebb jellemei közé tarto­zik II. Rlkóczy Ferencz, ki életét, egy király Sággal felérő óriási vagyonát, családi boldogságát tette koczkára a magyar nemzet, a magyar haza független­sége, szabadsága megmentése czéljából és midőn a ma gyár szabadsággal együtt mindenét elvesztette, a nagy lélek óriási erejére valló lemondással ős önmegadással, híveinek épületes ragaszkodásától övezve fejezte be életét, mint bujdosó, török földön, hogy az önfeláldozó hazaszeretet ragyogó példája maradjon mindörökké. Ezeknek a változatos szerencsével folytatott kuruez háborúknak megragadó leírását találjuk ezekben a füze­tekben. Kapható minden hazai könyvkereskedésben.

Next

/
Thumbnails
Contents