Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-30 / 5. szám
Szocziálizmus és az egyházak. Midőn a szocziálizmus, a „Füldtnivelő“ czímü lap közvetitésével a megyében terjedni kezdett, e lapok szerkesztője egyebek között igy szólott: „vájjon a papok a szószékről és a tanítók, kiknek befolyásuk van a népre, nem szólhatnának-é, hogy béke legyen?“ . . . Majd a hatóságok megkeresésére az egyes hitfelekezetek főpásztorai is megszólaltak, körleveleket küldöttek s e részben a felviíágosi- tás, a lehetőség szerint megtörtént. Utóbb azonban a vármegye felirata mintegy letagadni látszott, hogy lehessen a papságnak a népre befolyása, sőt a papság és a jegyzői kar elég egyoldalúan okul állíttatott, dobatott oda, mintha ők lennének okai a szocziálizmus terjedésének, kiknek tanácsát a nép többé igénybe nem veszi, hasznát nem látván. Nem akarok a külömböző nézetek lelett vitába ereszkedni. Nem arra való időket élünk, liogy elméleti vitákat folytassunk A gyakorlat, az élet - kérdései megoldást, orvoslást várnak. Én csakis azért szólok, mivel egyházi oldalról a döloghoz még senki sem szólott. 1 A szocziálizmus okait keressük? . . Előbb ugyan arra kellene felelni, hogy ez a mozgalom mindén, csak nem szocziálizmus. A „Földmivelő“ II. évf. 53 sz 3. oldalon maga is megmondja, hogy ők '„vagyon- és munkíiegyenlőséget akármik“ . . . Eunek pedig nem szocziálizmus, hanem kommunizmus, vagy anarchia a neve. Keressük tehát ne velők, hanem saját tapasztalataink szerint az elégületlenség okát. A „Nyírvidék“ néháuy okra igen alaposan rámutatott egyik nemrég megjelent számában Egy lakó-szoba házbére 40 nap . . . Debre- czenben vagy Nyíregyházán sem fizetnének többet érte . . . Ok és panasz, hogy sok helyen egy köblös — 1200 Göl föld helyett — 700—800 Gólét mérnek . . . Éhez a 3 —4 napszám rádolgo- zás . . . Azután csirke, meg tojás stb. . . . Ezeken felül rámutatott a korcsmárosok, mészárosok, boltosok stb. uzsoráskodásair . A rostaalja kommenczió! ... A ruhanemüek természetben való kiadása. A 20 —30—40 krajczáros napszám . . . Ezeket az izgalom és keserűség h vében sem szabad elfelednünk! . . . A „Nyírvidék“ szerkesztője által feltüntetett külső okok mellett, nagy figyelemreméltó okok még a vármegye derék alispánja által a január 8-án igen szépen, higgadtan s tárgyilagosan, a hozzá érkezett jelentések alapján feltüntetett eme panaszok: „A feles és harmados földek után való úrdolgáhak szabályozása, a feles és harmados földeknek teljes méretükben való kiméretése, az úrdolgánakr méltányos időben való kívánása, megszüntetése annak a szokásnak, hogy úrdolgára és napszámra dobszóval hivatik össze a nép s a felesleges számú munkások visszaküldetuek s minden kárpótlás nélkül elvész rájuk nézve az a nap. Kívánják a vasárnapi munkaszünet megtartását, kifogásolják az alacsony napszámbéreket, továbbá azt, hogy a cselédek családtagjaitól 15—20 napszámot követelnek és pedig többoyire a nagy munka idején és hogy a cselédek családtagjainak kevesebb napszámot fizetnek . . . Oly higgadt, alapos mérlegelése e szavak a helyzetnek s oly igazak, hogy ha e bajok és panaszok orvosoltatnak, nem leend szocziálizmus! ... De orvosoltassauak társadalmilag, hatóságilag! . . . Ezek a külső okai az elégületlenségnek. Vannak másnemű, belső okok is. Némely szegény ember felnőtt, — kivált ezelőtt, —• a nélkül, hogy iskoláztatásban részesült volna. A tanyai, pusztai ember gyermeke e nélkül nő fel máig sok helyütt. Így lesz aztán, hogy sem Isten, sem embertársai, sőt maga iránti kötelességeiről is fogalma sincs. Az Istenházában hallana ezekről valamit; de napjainkban a vasárnapot az emberek nem ismerik. A cseléd ember legkevésbbé. Annak nincsen vasárnapja, de még csak pihenő napja sem. S hogy a szocziálizmus — nem helyes kifejezés, de ezen ismeri mindenki, e mellett maradok — a kisiparosok, a kishivatalnokok közt is terjed, egyik oka, hogy ezek is hét nap dolgoznak, hogy pihenőt, vasárnapot ezek sem ismernek. Lelki, szellemi életről, vallásosság stbről fogalommal is alig bírnak. Az is ok, hogy vallással, Istennel, erkölcscsel, vallási, erkölcsi, isteni törvényekkel seuki sem törődik. Sokszor ezek épen nevetség és gúny tárgyai. A felsőbb rétegekről beszélek, azokra gondolok. Ezek szavait, gúnyos megjegyzéseit hallja, viselkedésűket vallás, egyház, isteui, emberi, erkölcsi törvényekkel szemben, az az együgyű, tudatlan nép látja s a példa vonz. Ha a tanultak, az urak nem adnak mindezekre semmit, hát ő miért adjon?! A műveltek gúnyosan jegyzik meg: „hát lehet még ma valaki, ki vallással, egyházzal s egyházi ügyekkel foglalkozik?! . .“A szoezialis- ták: „nem kell vallás, nem kell pap, nem kell tanító stb . . . hauem ököljog és földosztás . . Ha ideális, eszményekért hevülő nemesebb lelkek eszményi dolgokat mozgatnak, közművelődés, művészetek, uépnevelés, vasárnap-ügy, vasárnapi munkaszüuef, jótékonyság, vallási, erkölcsi, humanitárius’ czélokérü hevüluek s áldoznak, az emberek őket megmosolyogják . . . A jámborok! ... A jó bolondok — mondogatják s elfordulnak . . . A példa aztán ragadós! A példa vonz. A felsőbbeknek, az alsóbbak utána csinálják . . . S előáll a mai helyzet, a maga megdöbbentő realizmusával. Előáll a földosztás, az ököliog uralma . . . Ebben a helyzetben — no, meg a választások alkalmával — aztán mégis csak előáll a hatóság, a társadalom: papok, tanítók! emeljétek fel szavatokat! Szóljatok! Tanítsatok! Hirdessétek a békét! .... ez a nagy gentri; majd a segédjegyző s mire kipirulva visszaérkeztem a helyemre, meghajlottá magát előttem 6. Azaz nem ő, — nem akarom, sajuálom tőle ezt a kis betűi, — Pártos Richárd úr! — Szabad kérnem . . . — Nem tánczolok uram! Rám bámult s azután kissé elcsodálkozva rebegte : — De hisz, de hiszeu az előbb még tánczolt! — Rosszul lettem . . . már hem lehet . . . Szemöldeit összevonta s azutáu igen komoly hangon, a melyben meglehetős malicia is volt, szólt: — Ez csak kifogás. Sajnálom, hogy erre a hazugságra kényszeritettem. Éreztem, hogy minden vér az arczomba száll. Ilyet még nem mondott szemembe férfi. Dühüsen felé fordultam. — Ila épen akarja tudni, azért nem, mert önt egy kiállhatatlan, tolakodó embernek tartom. Gyűlölöm önt 1 Egy további hang nélkül kirohantam a szobából s elfutottam ide, az én kicsiny cellámba, otthagyva társaságot, tánczosokat, mindent. Idefönu azután legalább kedvem szerint kisiihut- tam magamat. Még meg mert bántani. Hogy én kazudok? No hát, az egyenes igazságot vágtam a szemébe. Márczius 5. Azóta a skandalum óta még mindig haragban van velem az egész ház és én az egész házzal. Hogy szcénát csináltam, azt a következő napi tényekből megtudtam és a tant nagyon, de nagyon haragudott rám. Szegény Marie taut, elhiszem, hogy ő is szenvedett az én gorombaságomért, — de hát nem én voltam a hibás. Épen a Pál emlékei közt kutattam, midőn kopogást hallok ajtómon. — Szabad! Ijedten toltam be a kis fiókot. Marie tant lépett be. Nagyon komoly volt. — Nell! Meddig tart még ez a dac? — D„c? . . . néni 1 . . . — Az! mert azt hiszem, megérdemeltem volna tőled, hogy megalázd magad — ha már te azt annak nevezed — s legalább elbeszéld nekem azt, a mi közietek történt. Siri csend. Én fel sem néztem, hillgattam. A néni azután leült. Ide szembe velem a cause- usre s megfogta kezemet. — Nelli, én tudom, mi bánt téged. Te még mindig szereted azt a fiatal embert, — s annak a kedvéért elűzöl a közeledből mindenkit durva bánásmóddal. Te nem tudod, mit tettél, Nell. Megsérteni valakinek az önérzetét úgy, a hogy te tetted? No fiam! Ha Pár tos még egyszer jó szemmel nézne rád, hát nem volna okos ember. Pedig ő az. — Ő báutott meg! suttogtam durczásan. — Ni-m bántott meg. Azért, mert nem öltöztette csifra szavakba, hanem egyeuesen kimondta az igazságot? . . . Csak nem tagadod, hogy nem volt igaz az a kifogás? Lásd Nell! Éu is voltam fiatal, szerettem úgy mint te; de nem éreztettem másokkal. Pedig hej! nekem is fajt az akkor. A néni arczán végig gördült két könnycsepp, — talán a múlt emléke csalta szemébe ? Lassú, meggondolt hangon folytatta: — Meg kell kérned. Az én házamban igy meg nem sérthetnek valakit és éppen te! A szám is nyitva felejtettem erre a szóra. — De néni!, — Meg kell kérned, — ismétlő a néni, s mielőtt még tovább könyöröghettem volna, elhagyta a szobát. Ilyen megaláztatást! . . Pártos Richárd! megke- sertllöd még ezt! . . . Nem, nem teszem meg, inkább haljak meg, csak ezt az egyet ne keljen tennem . . . A vármegye pedig elég egyoldalúan és sajnos, elég megfontolatlanul felír, hogy a papok, hogy a jegyzők nem képesek többé hatni a uépre, nem képesek tanácsolni, mivel — nem ismerik a §§-okat! . . . Csodálatos! Hát tanácsot csak az tud adni, a ki a §§-okat ismeri!? . . . Hiszen a jó tanács fogalmában az egyezség, a béke fogalma mindig benne van. A jó és okos tanácsnak a vége pedig mindig az, hogy az ember kárával is keresse, szerezze meg a békét . . . Közszójárás szerint: „jobb a sovány egyezség, mint a zsíros per . . .“ Ezeket §§-ok nélkül is lehet cselé-í kedui s cselekeszik is a papok, csak olyan illustris testület, mint a vármegye gyűlése, ne rontsa tekintélyüket; mivel ha teszi, önmaga alatt vágja a fát ... ' Sokat lehetne s kellene is e tárgyról beszélni, de mostan nincs idő az elmélkedésre Én az érzelmes, józan es/.ü magyar népet úgy ismerem, hogy az nem hajlandó a földosztásra, a kommunizmusra. Ha életfeltételei, megyénk nagy szülötte Bessenyei szerint, egészsége, mindennapi kenyere és szabadsága megvan, csendes, békés, elég szorgalmatos, elég munkás. Legyen rajta tehát a társadalom, a hatóság, hogy legyen meg a népnek mindenfelé megfelelő munkadija vagy napszámja s meg lesz nyugalma, békessége is. Legyen rajta társadalom és hatóság, hogy emberi jogaitól meg ne fosztassék ; hogy olykor a szegény cseléd is megpihenhessen, családjának, benső, nemesebb valójának is élhesseu s vasárnapját megünnepelhesse, templomát meglátogathassa, hol magasabb dolgokról, isteui, szellemi, lelki élet, vallás, erkölcsről, emberi hivatása, rendeltetéséről is hallhasson olykor valamit: a nép jó, békés, csendes lesz. Legyen rajta a hatóság, hogy a ki a megigért földmennyiséget (1200G öl) ki nem adja, az megbüntettessék s a kiket .eddig megbüntettek, azok neveit hozza nyilvánosságra (mert a nép addig nem akarja hinni, hogy egyeseket már is megbüntettek, pedig én is tudom, hogy ez megtörtént), valamint büntet- tessenek meg mindazok, a kik 80 krért hívnak napszámost nyilvánosan, -dobszóval s 50—60 krt fizetnek és a nép csendes, békés és nyugodt lesz ... * Ha ' ezeket a társadalom és a hatóságok megteszik s igy a panaszosoknak igazság lesz szolgáltatva, akkor lesz foganatja, ha a papok az igazságos Istenről, a közös égi Atyáról s a testvériségről prédikálnak s ha az emberek hallják Isten törvényének, Jézus parancsainak, az evangyéliumnak hirdetését, ha hallják, hogy az erősnek kötelessége segíteni a gyengét,, a gazdagnak a szegényt és, ennek valósulását, végrehajtását tapasztalják is: akkor a béke helyreáll s a nyugalom állandó lesz. Úgy adja az Isten. Egy lelkész. Márczius 7. Megtörtént. Nem hittem képesnek magamat ilyen lelki erőre. Itt volt a bácsinál. Nekem be kellett mennem az irodába Marie tanttal. Belépésem látszólag nagyon meglepte s elsápadt . . Közeledtem hozzá s kissé akadozva ugyan, de elég szelíden mondtam. — Bocsásson meg Pártos ur-------a múltkor sza vaimért, nem akartam fájdalmat okozni önnek. (A néni tanitott be. Szórul-szóra kellett elmondanom,) Egy végtelen meleg tekintetet vetett rám, azután a nénire nézett és ismét elkomolyodott. — Oh kisasszony! Egyáltalán nem éreztem magam sértve. Az igazság a legszebb erény — s ön igazat mondott. (Pedig most ő sem mondott igazat.) Aztán a nénivel kezdett beszélgetni, mialatt én ki-urrauhuttam a szobából. ; Éu nem tudom, hogy vagyok vele, de már nem bánom, hogy megkértem. Abban a pillanatban, mikor ú;y rám nézett, olyan rosszul esett mégis, hogy meg bántottam. Ma este megkérdeztem Pál csillagát: Jól tettem-e? Mintha „igent“ intett volna. Május 23. Milyen furcsa, különös is volt ez a mai nap! Ez az édes, csalfa májú úgy hivott ki a szabadba. A nagy pipacsos szilmakalapomat felkötöttem és leszaladtam a kertbe, magammal vive persze az én kedves „Jókai*-mat Kényelmesen elhelyezkedtem a lugasban s éppen a leg. szebb részletnél tartottam, mikor közelemben lépéseket hallok. Pártost láttam a lugas felé közeledni. Meg nem foghattam, mit kereB ő itt ilyen korán ebéd után — és
