Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-04 / 36. szám

A nyíregyházi vásárvám.

Nyíregyháza város közvagyonai között a vásárvám szedési jog uagyon jelentékeny tétel, s e sorok írója, midőn az uj vásárvám tariffa kérdésével e helyütt foglalkozik, bizonyára nem azért teszi azt, hogy ennek a városi közvagyonnak az értékét talán kissebbiteni, lejjebb szállítani akarná.

Szükséges azonban, hogy most, midőn a vásárvám szedési jog értékesítésének a kérdése a hétfőn tartandó vármegyei rendkívüli közgyűlésnek is egyik fontosabb tárgyát fogja képezni, figyelmébe ajánljuk az illetékes tényezőknek e kérdésre vonatkozó nehány nagyon lényeges részletet.

Ismeretes dolog, hogy Nyíregyháza városa vásárvám szedési jogosultságát bérlet utján értékesíti, és bizonyára, sem nem uj felfedezés, sem pedig szenzácziós, leleplezés az a tény, hogy e jognak ilyetén módon való értékesítése sok visszaélésre szolgáltatott alkalmat és -— ezek folytán — évek hosszú sora óta folyton megújuló panaszokra.

A „Nyírvidékiben évekkel ezelőtt Okoli- csányi Lajos úr szólalt föl e visszaélések ellen s akkor — még néhai jó emlékezetű Krasznay Gábor polgármestersége idejében — foglalkozott az ügygyei a vármegye közgyűlése is, és — a konstatált bajok orvoslásaként többek között elrendeltetett a vásárvámdij tariffa minden piaczon, föltűnő helyen kifüggesztessék.

Ez a rendelkezés a vásárvám-bérlö alkalmazott emberei által elkövetett visszaélések közül annak a megakadályozására szolgált volna, hogy magasabb vásárvám-dijak, mint amilyenek az engedélyezett tariffában megállapítva vannak, ne legyenek szedhetők. Sajnos azonban, hogy még ez a rendelkezés sem lett végrehajtva, mert piacztereinken — ha csak valahol jól el nem rejtve — a vásárvám tariffa táblázatok kifüggesztve ma sincsenek, és a piaczi árusok, különösen pedig a kevésbbé tájékozott vidékiek, teljesen ki vannak szolgáltatva a helypénz szedők önkénykedésének és gorombáskodásainak, annál is inkább, mert a mai vásárvám tariffa különböző osztályozásai olyan bizonytalanok, olyan kevéssé szigorú meghatározásuak, hogy a vásárvám-bérlö azt igen kényelmesen mindig a maga javára magyarázhatja.

Az uj vásárvám tariffa megállapításánál tehát legelső sorban szükség van arra, hogy a piaczra hozott áruk, különbözőségük és meny- nyiségük szerint, a fizetendő vásárvám szempontjából úgy osztályoztassanak, hogy ez osztályozás már minden visszaélést lehetetlenné tegyen. E helyütt közbevetőleg említsük föl, hogy bizonyos piaczi áruk, melyek mint korai újdonságok kerülnek piaczra, mint pld. kora tavaszi csirke, ugorka, augusztus első felében

a; _________________________________________________

An

tal térdelő szobra sóból van kifaragva életnagyságban az oltár fölött. Innen a nagyterembe léptünk, mely táncztermul is szolgál. Itt fogadott n bányászok zene kara, mely a karzaton helyezkedett el. Meglepő látvány tárult Bzemeink elé. Középen 3 nagy csillár állt, amely nek lefüggő luszterei sóból voltak. Egy „trón* nevű emelvény volt a középen, amely a bálanya trónusát képezi. Innen több kisebb termen keresztül a nagy templomba léptünk, hol az oltár fölött valódi festmények ékeskedtek. Folyton lejebb hatoltunk a tárna belsejébe, s már csaknem 2 órát haladtunk, amidőn só- szállitó vaggonokat találtunk egy széles területin, ahol aztán egy asztalon fölteritve, pezsgőt és a legjobb bo rókát szervírozták. Valamennyien hozzálátunk, hogy kimerült idegeinket valamennyire rendbo hozzuk. Na, de ez már nem volt többé a vendéglátó oroszok szívélyessége, hanem az élelmes bányászok zsarolása. Ezzel azonban mit sem törődve, tovább halad-unk két emeletnyi magasságban lefelé. Minden egyes föltűnő szép helyen a zenekar fogadott, szebnél szebb zenedarabokat játszva, míg .végre a tóhoz jutottuuk. Ez valóban tün- déries látványt nyújtott, bevilágítva vörösös magnesium fénynyel. A zenekar a Lohengrin nászindulóját ját szotta, s mi e melancholikus zene mellett keresztül hn- jókáztunk a tavon. Ezután vezetőink fölfelé vezettek. A bányászok, kik valamennyien egy egy lámpával ke zükben előre hatoltak, tudtunkra adták, hogy fölfelé, azaz kifelé megyünk a tárna belsejéből. Csakhamar a lifthez jutottunk, s ekkor újra ölönként elhelyezkedve, fölfelé húztak, s elhagytuk a tárnát.

Innen a vat-úti állomáshoz siettünk, s 7 óra körül este Krakkóba visszaérkeztünk. E-te a kivilágított várost és a sétáló elite közönséget szemléltük. Aztán hotelunkba siettünk, hogy másnap haza, édes hazánk bérczei felé utazzunk.

Kora reggel a pályaházhoz hajtattunk. S midőn a kupé ban elhelyezkedtünk, egyszerre egy kellemes érzéstől áthatva hagytuk el Krakkót. Erőnket visszatérni érezl ük, tüdőmet tágulni, szivemet dobogni éreztem, mikor a Kárpátok üde reggeli levegője csapkodta arczomat Kimerült sápadt arczom egyszerre pirosra változott. Nem csoda, hiszen itt vagyunk édes hazánk határánál, a beléptüuk az isteni Kárpátok bérczei közzé.

„IN T 1 B V I ü É 1 “

a szollö stbbi, stbbi, bizonyos idő határok között, magasabb eladási értéke szerint, nagyobb vásárvám díjjal lehetue megterhelhető.

Mindenek fölött szükséges azonban, hogy a vásárvámdij fizetés kötelezettségének természete és határai megállapittassanak. Mert ebben a tekintetben igazán hallatlan visszaélések történnek, sót — sok esetben — maga az ellenőrző hatóság is tévedésben vau

A vásárvátn-szedési jognak az az alapja, hogy aki árujával a piaczou helyet foglal, a megállapított tariffa szerint vásárvám dijat tartozik fizetni. Tudniillik a helypénzt

Ezzel a meghatározással szemben milyen gyakorlat fejlődött ki Nyíregyházán?

Vidéki ember behozza a gabona mustrát, eladja a gabonáját a kereskedőnek, s aztán - a meghatározott időben — oda állanak a szekerei az illető kereskedő raktára elé. Par perez múlva már ott van a vásárvám bérlő embere s köv ítéli és megfizetteti a vásár- vámot!

Ez visszaélés. Mert vásarvamot csakis a piacz területen elfoglalt hely után szabad szedni és kell fizetni. A rendőrségnek igen is kötelessége megakadályozni, hogy a meghatározott piaczi területeken kívül senki semmiféle piaczi áruval meg ne állhasson s azt el ne adhassa, de — épen ezért is — a vásárvám-szedési jog birtokosának csak is azon áruk után vau joga vásárvám-dijat szedni, amelyek valósággal és tényleg a piaczon. a vásártereken adattak el. Ugyan azon a jogon, ahogy most ez a gyakorlat tényleg folyik, a vásárvám-bérlö a vasúthoz szállított árukat is megvámolhatná.

Hogy ebben a tekintetben milyen gyakorlat fejlődött ki Nyíregyházán, jellemző, hogy a vásárvám-bérlő emberei már a kövezetvám sorompóknál poszton állanak s lefülelik az embereket, akik gyümölcscsel, tojással, csirkével, tejjel stKbi befele igyekeznek Nyíregyházára. S e gyakorlat alapján aztán megtörtéut, hogy a vásárvám bérlő emberei a városon kívül lehúzták egy fiúról a kabátot, a ki a követelt helypénzt, kifizetni nem tudta, holott pedig épen e sorok írójának tulajdonát képező tehéntől fejt tejet hozta be Nyíregyházára, egy szomszédos faluból.

A városi illetékes hatóságnak föltétlenül kötelessége, hogy a vásárvám-szedési jogosultságot, mint közvagyont, a maga értékében fenntartsa és raegvédelmezze És ebben az irányban kötelessége megtenni a szükséges rendőri intézkedéseket, sőt szabályrendeletileg is rendelkezni a piaczi területeken kívül történő árusítás szabályozása iránt.

De a vásárvámdij szedés közül most szokásban levő és eltűrt visszaéléseket meg kell akadályozni.

Meg kell határozni a vásárvám-szedés jogának természetét világosan, félreérthetetlenül: a vásárvámdij (helypánz!) szedési jog csak is a piaczok területén gyakorolható. Az elárusítók részéről felmerülhető visszaéléseket tegye lehetetlenné a rendőrség, s alkottassák szabályrendelet, mely az eljárást és a kiszabható büntetéseket meghatározza De —- a vá- sárvámszedés jogának gyakorlása a piaczok területén kívül nem terjedhet. Nyíregyháza nem zárt város, ahol az ajándékba küldött csirkét is szabad lenne megadóztatni,

Ma pedig ez a gyakorlat.

A magyar liturgia.

A gör. kath. magyarok országos bizottsága, mely a magyar nyelvnek liturgikus uyelvvé té’ele czéljából alakult meg, meglepetéssel, moudhntni csodálat tál látja, hogy az általa megindított mozgalmat egyes kü földi lapok mily tévesen és mennyi rosszakarattal fogják fel és ítélték meg.

Egészen tisztában vagyok azzal, hogy ezen ferde felfogás és Ítélet gyakran nem az illető lap véleménye, mert ez talán a mozgalomról és programmjáról nincs tájékozva. De igen is forrása ezen rosszakaratú véleményeknek saját hazánkon belül vau.

Vannak ugyanis itt közöttünk, kik nemzetiségükhöz ragaszkodó túlzott choviuismusukból kifolyólag mindent a mi magyar, v így a magyarsággal összefüggő, apriori perhorreskálnak, nem tekintve a kérdéses dolog politikai vagy egyházi jellegét. — Ezt a benyomást tette rám, a horvát „Katolicki Lisl“-nek támadási, melynek intézője Fabjáu Gyu'a ür, ki a mozgalmat és annak czélját — ugylátszik szándékosan felre'rtve, azt nem mint egyházi, hanem mint politikai akcziót tár gyalja és bírálja.

Biiálata a mennyire egyoldalú, annyira chovinisz tikus; mert mig a mozgalmat tisztán magyarsága miatt tartja lehetetlennek, ugyanakkor nem tudja magában elfojtani a szláv chovinismust, gjengén argumentálván a szláv nyelv előnye mellett a magyarral szemben a gör. kath. istentiszteletnél.

Erősítette ezen benyomást bennem legújabban ismét a német „Germaniá“-nak a támadása. Mert ait állítani, hogy a mozgalom élén kálvinisták állanak, és hogy annak burkolt czélja tulajdonképén a román nemzetiség gyengítése, sőt elmagyarositása, határozottan rosszakaratra vall, már pedig a „Germáaiá“ nak erre sem oka, sem érdeke, annak, aki ezen czikket inspirálta, és abbau a mozgalmat, mint magyar chovinsmusból kifolyót és magyarositá8Í szándékból megindított akcziót tünteti fel és tárgyalja, sőt még hozzáteszi, hogy, más nemzetiségek, különösen pedig a románok rovására. — A mennyire kirí tehát a „Kataliczki Liszt* támadásából a horvát chovinizmus, épp úgy a „Germániá-*ban is csak lappangó román chavinizmussal van dolgunk, melynek teudentiája nemcsak a mozgalom rossz színben való feltüntetése, hanem egyúttal a magyar fajnak a németség előtt vuló kissebbitése és a nemzetiségekkel szem ben a türelmetlenség bélyegével való megbélyegzése.

Ez utóbbi ráfogással, mint a mozgalomhoz nem tartozóval nem foglalkozom, de határozottan tiltakozom az ellen, hogy a mozgalom, mint kálvinista színezetű tüntettessék fel a nyilvánosság előtt. Mert igen is szívesen látunk bárkit is, vallás és fajkütönbség nélkül, ki mozgalmunk iránt érdeklődik ős annak barátja, — él bár a kálvinisták között az ügynek lelkes hívei voltak ős varnak, azok az országos bizottságban, vagy a mozgalom vezetésében soha hivatalosan nem szerepeltek, hanem a mit tettek, mint magán emberek tették az ügy érdekében.

Ilyeneket igazán csak a rosszakarat és a mozgalom czéljáoak nem ismerése állíthat. Hisz csak egy kis fáradsággal olvassa el bárki is a programmnak 8. pontját, világosan fog előtte állani a mozgalom szálja, és akkor nem fog oly téves dolgokat állíthatni a legerősebb szláv ehoviuizmus sem, hogy az ügy a uagy szláv eszmétől el nem választható, sem a román chovinizmus nem fogja veszélyeztetve látni általa a román kérdést, mert a mozgalom sem az egyik, sem a másik kérdéssel ninci connexióban, de nem is akkar abban lenni ős rnluden ily veleitásoktól ment.

Czélji az országos bizottságnak: tisztán a magyar nyelvnek liturgikus nyelvvé tétele a naptAr egyesítésé- vei, — ezért küzdött az orsz. bizottság eddig is, ezért is fog Uzdeni továbbra is a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel lankadatlanul s a nélkül, hogy elveiből engedne, és czéljá*ól bárminő körülmények és befolyások miatt is eltérne.

Mag lehetnek tehát a mozgalompártolói és barátjai nyugodva, hogy az orsz. bizottság hű marad programm- jához és bárminő illeték'elen és téves támadások daczára is rendületlenül halad a kitűzött czól felé. Biztosítékot nyújt erre a vezéremberek egyénisége is, de főképen Szabó Jenő elnök lankadatlan Ugybuzgalma, ki sisifusi munkával és példátlan áldozatkészséggel munkálja és vezeti a mozgalom ügyét. — S ha az ügy ily vezetés daczára is buknék, úgy az bukásában is csak dicső lehet ős az ügy érdemét nem kisebbíti, sót nagyobbitja.

Aratás után.

Az aratást gazdáink országszerte befejezték ős sok helyütt a cséplést is. Egész esztendő fáradtságának a gyümölcse biztosítva van már a terményekben és amint■ országszerte latjuk, megindult már a börze dolgozó méheinek: a vidéki ügynököknek a működése, hogy a gazda fáradozásának jól kiérdemelt mézét a börzei nagy méhkasban nyüzsgő herék számára összehordják. A kínálat ős kereslet meghamisított jelszavai alatt a termények árát szorítják lefelé, mert a gazda most az aratás utánra kitolt fizetési kötelezettségeinek beálltakor, terményének egy részét mintegy kényszereladáson kénytelen értékesíteni, hogy legsürgősebb kötelezettségei legalább egyrőszének megfelelni tudjon. A gazdasági válság nyomása alatt gazdáink ővről-évre iparkodnak gazdálkodási rendszerüket javítani, hogy nagyobb átlagterméseket produkáljanak, az eredmény azonban az, hogy sorsunk ővről-évre rosszabbodik, mert az értékesítés teljesen a termelők hatáskörén kívül a közvetítő kereskedelem befolyása alatt történik. Ennek a közvetítő kereskedelemnek erdeke az, hogy minél nagyob > tömegek kerüljenek a forgalomba, mert a közvetítési nyereség ős a provízió annál magasabbra rug, a gazdának azonban na már jóformán a? lesz a kedvezőbb, ha minél kevesebbet termel, mert annál kevesebbet kénytelen gazdálkodására ráfizetni, illetve a gazdaságában szenvedett kárpótlására kevesebb adósságot csinálni.

A gazdasági válságból való kibontakozásnak, a tengerentúli versenyuyel való sikeres megküzdésnek egyáltalán nem eszköze a régi jelszó szerint a belterjo- sebb gazdálkodás által előállított nagyobb átlagtermés, hanem egyedül a jó őrtőkesitős. Ennek pedig egyedüli módszere az értékesítésnek olynemü szervezése, hogy a jtl-nlegi közvetítő kereskedelem befolyásának lehető csökkentése mellett, az legnagyobbrőszben a termelők és közvetlen fogyasztók kezébe tétessék ős oly intézmények alakíttassanak, amelyek lehetővé teszik a gazdára nézve a várakozást a termények végleges értékesítésére addig, araig erre a legkedvezőbb alkalom bekövetkezik.

Az értékesítésnek ezen szervezete alapjában az észak-amerikai Egyesült-Államokban levő elevátor-rendszerből indult ki.

Az Egyesült-Államok elevátor rendszere egyáltalán nem u. n. agrárius intézmény, hanem inkább kiváló kereskedelmi szervezet, amelynek főczélja, hogy a gabonát nagy központokba gyűjtse egybe, amelyek fölött néhány hatalmas gabonakereskedő ezég rendelkezhessék és a gabona árát a tényleges, vagy fiktiv szükségletnek megfelelőleg diktálhassa. Ámde, hogy ez megtörténhessék, szükséges volt a vidéki gyüjtőelevátorokra, amelyek berendezéseikkel rőszbeu a gabona elraktározását, részben annak tisztítását és kereskedelmi áruvá való elkészítését olcsóvá tették. Mivel azonban a különböző elevátorságok egymás között keletkezett versenye által a gazdáknak bizonyos előnyöket bizositottak, legfőképpen azáltal, hogy a beraktározott gabona raktárjegyeit a helyi bankok is eszkomptirozzák, a gazdák számára lehetővé teszik az értékesítésnek a legkedvezőbb időben